tőzsde

2018. augusztus 31. 08:32 | Portfolio

Haladékot kapott a Deutsche Bank

Újabb egy év haladékot adott az amerikai Fed a Deutsche Banknak és négy másik pénzügyi intémzénynek, hogy elkészítsék “végrendeletüket", vagyis a válság esetére vonatkozó szanálási tervüket.

2018. augusztus 30. 20:51 | Portfolio

Megszűnt a Plotinus leányvállalata

Lezajlott a Plotinus Holding leányvállalatának cégnyilvántartásból való törlése - jelentette be a társaság csütörtök este.

2018. augusztus 30. 16:50 | Portfolio

Trump nekiment a CNN vezérének

Az amerikai elnök kedden a Google, a Facebook és a Twitter ellen kelt ki, miután a cégek szerinte a számára kedvezőtlen híreket helyezik előtérbe. Donald Trump csütörtöki Twitter-bejegyzésében ezúttal a CNN vezérét ostorozta, míg az elnök a csatornát tulajdonló AT&T-nek is üzent, Trump szerint a társaságnak ki kellene rúgnia Jeff Zuckert.

2018. augusztus 30. 15:52 | Portfolio

Órákon belül még egy 1000 milliárd dolláros cég lehet a világon

Az elmúlt napok meredek emelkedése után az Amazon árfolyama ma először 2000 dollár fölé emelkedett, ezzel nagyon közel került ahhoz a cég, hogy az Apple után a második olyan amerikai vállalat legyen, amely több mint 1000 milliárd dollárt ér.

2018. augusztus 30. 15:14 | Portfolio

Az Apple már a következő nagy dobásra készül

Kiterjesztett valósággal (AR) foglalkozó startupot vásárolt meg az Apple, a társaság megerősítette az akvizícót, bár annak pontos összegét nem hozták nyilvánosságra. Az Apple által megvásárolt coloradói cég az AR megjelenítéséhez szükséges szemüveglencsék kifejlesztésével foglalkozik, és a vállalat a holografikus rendszerek területén jelentős méretű szabadalom-portfólióval rendelkezik.

2018. augusztus 30. 13:52 | Portfolio

Visszavágná az autók importvámjait az EU, emelkednek a német autógyártók részvényei

Az európai tőzsdék esnek ma, a befektetőket a kínai-amerikai kereskedelmi konfliktus mellett a feltörekvőpiaci országok, többek közt Törökország és Argentína aggasztja. A borús piaci hangulat ellenére hirtelen belevetettek a német autógyártók részvényeibe, miután Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos Brüsszelben ma arról beszélt, hogy az EU kész akár nullára csökkenteni az autókra vonatkozó importvámokat, amennyiben ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok is hasonló vámcsökkentést vezetne be.

Amszterdamba helyezi át európai főhadiszállását a Panasonic

2018. augusztus 30. 12:23 | Portfolio

Amszterdamba helyezi át európai főhadiszállását a Panasonic

Londonból Amszterdamba helyezi át európai uniós főhadiszállását a Panasonic, amit a társaság adózással kapcsolatos kérdésekkel indokolt. Lapértesülések szerint a társaság pénzügyi és audit területeken dolgozó munkatársait érinti elsősorban a költözés, azonban a cég befektetési kapcsolattartásért felelős pozíciói továbbra is az Egyesült Királyságban maradnának.

Van egy ország, ahol hamarosan betiltják az energiaitalokat a fiataloknak

2018. augusztus 30. 11:01 | Portfolio

Van egy ország, ahol hamarosan betiltják az energiaitalokat a fiataloknak

Az Egyesült Királyságban hamarosan megtilthatják a fiatalok számára az energiaitalok vásárlását, a közelgő tiltás olyan italokra vonatkozna, amelyek literenkénti koffein-tartalma meghaladja a 150 milligrammot. Lapértesülések szerint az energiaital-értékesítések korlátozása szinte már eldöntött tény, a brit kormányzat egyelőre abban a kérdésben nem jutott megegyezésre, hogy a tiltás a 16 vagy a 18 évnél fiatalabb brit állampolgárokra vonatkozzon-e.

2018. augusztus 30. 11:00 | Portfolio

Venni kell a Rábát az OTP szerint

Az OTP tartásról vételre módosította a Rába-papírokra vonatkozó ajánlását, míg 12 havi célárát 1469 forintról 1427 forintra csökkent azt követően, hogy a vállalat közzétette második negyedéves beszámolóját.

2018. augusztus 30. 09:40 | Portfolio

A padlóról állt fel a Waberer's

Egyre távolabb van az 5100 forintos kibocsátási szinttől a Waberer's, a cég részvényárfolyama ma történelmi mélypontra, 2400 forintra esett.

2018. augusztus 30. 09:16 | Portfolio

Pannon vagy O2 is lehet a magyar Telenor új neve

A cseh PPF-csoport tavasszal vette meg a Telenor négy közép-kelet-európai leánycégét, köztük a magyar Telenort is. A Forbes most interjút készített a PPF távközlésért felelős vezetőjével, Ladislav Bartonicekkel, aki a tranzakció hátteréről és a PPF terveiről, a magyar cég névváltásáról is beszélt.

2018. augusztus 30. 08:57 | Portfolio

Akadozik a Peugeot 308-as gyártása

Akadozik a PSA-csoport Peugeot 308-as gyártása, miután a társaság szerint a típushoz szükséges sebességváltóból mutatkozó hiány miatt a PSA üzemében többször is le kellett állítani a termelést. A PSA szerint mindez nem gyakorol majd hatást a Peugeot eladásaira az év második felében.

2018. augusztus 30. 07:52 | Portfolio

Jó a hangulat a tőzsdéken, de Törökország és Argentína belerondíthat a képbe

Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, bár ma reggel az ázsiai tőzsdék nagy része és a határidős részvényindexek is mérsékelt esést vetítenek előre az európai kereskedésre. A befektetők a NAFTA-dealre, a Törökországból érkező hírekre, és egyre inkább Argentínára figyelnek.

2018. augusztus 30. 06:40 | Portfolio

Nagy Gyula: fontos a tőzsde a Takarék Jelzálogbanknak

A magyar gazdaság a rendszerváltás óta nem látott kedvező helyzetben van, ami jól jön a finanszírozó bankoknak - mondta az e heti Figyelőnek a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója. Bár tavaly még ki akarták vonni a tulajdonosok a társaságot a tőzsdéről, a vezérigazgató friss nyilatkozata alapján fontosnak tartják a tőzsdei jelenlétet.

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is