Hold: elindult egy határozott risk-on átrendeződés

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:

Amikor a 2020-as fagyi visszanyal: nincs mese, beindult a tőzsdei rotáció

Amikor a 2020-as fagyi visszanyal: nincs mese, beindult a tőzsdei rotáció

Az elmúlt hónapokban a 2018 és 2020 között megszokott rend antivilágát figyelhették meg a befektetők a részvénypiacokon. Az intézményi rotáció kedvencei a hagyományos részvények közül, míg az áldozatai a korábbi technológiai lieblingek közül kerültek ki. A teljesítménykülönbségek pedig pár hónap alatt egészen magasak tudtak lenni. Miközben a Dow Jones Transportation Average Index 14 egymást követő emelkedő héttel 30+ százalékot tudott emelkedni, addig a tavalyi szupersztár ARK Innovation ETF 30+ százalékot esett.

Mibe fektessünk, amikor már minden drága?

Mibe fektessünk, amikor már minden drága?

A részvények általában véve drágák, a kötvények drágák. Mibe érdemes ilyenkor fektetni? A részvénypiacok sem teljesen homogének, érdemes alszegmensekben vonzó befektetéseket keresni. A bostoni székhelyű eszközkezelő, a GMO szakemberei a japán részvénypiacon találták meg ezeket, azon belül is a value és a small cap value részvényekben látnak fantáziát.

Fordult a kocka: mégsem érnek égig a növekedési papírok?

Fordult a kocka: mégsem érnek égig a növekedési papírok?

Tavaly novemberben, amikor a meglepően jó vakcinahírek után egy történelmi átsúlyozás indult meg a növekedési, főként technológiai részvényekből a pandémia által sújtott hagyományosabb, ciklikus papírok felé, még sokan kételkedtek abban, hogy valódi piaci rotáció történt-e. Az azóta eltelt időben – legfőképp az elmúlt hónap alatt – kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a tőkepiacok komoly változáson mennek keresztül. Az egyetlen kérdés az, hogy meddig fog tartani.

Mi lesz a vétóhelyzet megoldása? Merre tovább forint és OTP?

Mi lesz a vétóhelyzet megoldása? Merre tovább forint és OTP?

Mi lesz a vétóhelyzet megoldása, kimarad Magyarország a helyreállítási alapból? Merre tovább forint és OTP? Mik a legfontosabb kockázatok 2021-ben a részvénypiacokon? Mi a fantázia a kriptodevizákban? A Concorde Értékpapír és az Accorde Alapkezelő szakemberei beszéltek egy mai online sajtóeseményen a legfontosabb tőkepiaci témákról.

Gigantikus rali jön a tőzsdéken a JP Morgan szerint

Gigantikus rali jön a tőzsdéken a JP Morgan szerint

A politikai bizonytalanság megszűnése, a várható stimuluscsomag, és az ígéretes vakcinaeredmények mind-mind szilárd alapot jelenthetnek a következő évek tőzsdei ralijához- állítják a piaci szakértők. A JP Morgan elemzői célárat módosítottak az S&P 500 esetében, az index a következő év elejére 4000, míg 2021 végére akár 4500 pontra is emelkedhet.

Az értékalapú befektetés tényleg már csak a múlt?

Az értékalapú befektetés tényleg már csak a múlt?

Az elmúlt 100 évben - beleértve az elmúlt évtizedet is - a value részvények felülteljesítők voltak a növekedési részvényekkel szemben, viszont az elmúlt egy évtizedben a növekedési részvények felülteljesítők voltak a value részvényekkel szemben. Nagy kérdés, hogy tartós változásról van szó, vagy az értékalapú befektetés tényleg már csak a múlt?

Tőzsdei vakteszt nem csak borivóknak - Te melyik részvényt választanád?

Tőzsdei vakteszt nem csak borivóknak - Te melyik részvényt választanád?

A mindennapokban számtalan döntést kell meghoznunk, és a legtöbben igyekeznek valamilyen szempontból racionálisan választani a különböző lehetőségek közül, a lehető legjobb minőségű árut vagy szolgáltatást megszerezni, ez azonban sokszor pont a befektetéseinknél nem működik, a legtöbben egyszerűen nem racionálisak a pénzügyeikben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.