Megkezdődött a vasúti híd helyére tolása az M6-os autópálya utolsó szakaszán - írja a Magyar Építők. Az autópálya utolsó 20 kilométerén zajlanak épp a munkálatok Bóly és Ivándárda között, melyek 2024-ben érhetnek véget.
Az SMD-80-as vágányépítő géplánc Röszkénél elérte a magyar–szerb határt, befejeződött a vágányépítés a 136-os számú Szeged-Szabadka vonalon - olvasható Vitézy Dávid Facebook bejegyzésében. Szeged és Röszke között a MÁV beruházásában megújul a 13 kilométer hosszú vasútvonal, amely villamosítva lesz, és a korábbi 60 helyett 120 km/h-val is közlekedhetnek a szerelvények, miközben az engedélyezett tengelyterhelés is 225 kN lesz.
Az Európai Unió 5,4 milliárd eurót fordít a fenntartható, biztonságos és hatékony közlekedési infrastrukturális létesítmények támogatására; Magyarországról öt kezdeményezés kap uniós támogatást - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Budapesten találkoztak egymással a visegrádi országok közlekedési államtitkárai és miniszterhelyettesei, akik többek között a nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Jelentősen változik a menetrend a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon a vecsési állomáson zajló felújítás miatt június 18-ától - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.
A mai nappal kezdődően újabb járatokon utazhatnak az utasok KISS emeletes vonattal - adta hírül még a hétvégén Vitézy Dávid Facebook oldalán. Hétfőtől kezdve a Budapest - Újszász - Szolnok és a Budapest - Cegléd - Szolnok vasútvonalakon lesz erre több lehetőség.
Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között - közölte az innovációs és technológiai miniszter.
Egy ukrán tisztségviselő arra figyelmezteti a kelet-ukrajnai lakosokat, hogy ez most az utolsó esélyük a menekülésre a Donbasz régióban várható nagyszabású orosz offenzíva előtt, amelyre korábban úgy utaltak, mint a második világháború csatáit idéző harcra - írja az AFP-re hivatkozva a The Guardian.
Oroszország lendületes ütemben növeli kőszén-kitermelő és export kapacitását elsősorban az ázsiai kereslet kielégítésére. 2035-re a széntermelés várhatóan 50 százalékkal, az export pedig 75 százalékkal nő, a 2019-es 217 millió tonnáról 380 millió tonnára - derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2021-es jelentéséből.
Kiírta a közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. egy sor balaton-parti, vagy aközeli település vasúti megállóinak korszerűsítésére - vette észre a Magyar Építők.
Eredményesen zárult a 115 villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, a MÁV-Start a Siemens Mobility Kft. és Siemens Mobility Austria GmbH közös ajánlattevő nyertesekkel keretmegállapodást köt. Így 90 darab két és 25 darab három áramrendszerű villamos mozdony beszerzésével újulhat meg a 40 éves átlagéletkorú vontató járműállománya - közölte a vasúttársaság az MTI-vel szombaton.
Elkészültek a megújuló Rákospalota-Újpest – Veresegyház – Vác vasútvonal elővárosi állomásépületeinek első mintatervei - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook oldalán. Az agglomerációs vasúti stratégia fejlesztésének célja, hogy növelje a járatsűrűséget, ehhez pedig az állomások korszerűsítése is elengedhetetlen lépés.
Februárban elkészül az a javaslat, amely alapján dönteni lehet a V0 vasútvonal Kecskemét és Székesfehérvár közötti nyomvonaláról - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az innovációs és technológiai miniszter.
Újabb emeletes KISS motorvonatok álltak forgalomba a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon. A negyvendarabos flottából így már harmincat átvett a vasúttársaság - írja az MTI a MÁV-Start Zrt. tájékoztatása nyomán
Minden korábbi szerbiai vasúti sebességet megdöntött az Újvidék és Belgrád között közlekedő mérővonat a múlt hét végén, amikor óránként 201,5 kilométeres sebességgel száguldott a két város között.
Sokak szerint rendkívül túlárazottnak számít a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasúti vágányok bővítésére irányuló projekt, melyet végül a V-Híd Építő Zrt. 338 milliárd forintból valósíthat meg. A Déli Körvasút fejlesztés során a meglévő két vágány mellé harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány épül, valamint két új megállót is kialakítanak. A témában parázs vita alakult ki a közösségi oldalakon is, a megszólalók szerint kilométeralapon ez nem kerülhetne 30-50 milliárd forintnál többe. Hogy ez valóban így van-e, arról Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója is közösségi oldalán mondott véleményt.
Miért mondják a rövidebb repülőutak valós kiváltójának a vonatot? Leginkább azért, mert nem minden vonatra igaz, hogy 40-es tempóval, szerencsésebb esetben légkondi, vagy éppen fűtés mellett döcög városról városra, a tervezett kétórás menetidejéhez minden megállónál csak 5 perc késést összeszedve, hogy aztán a végére pont másfélszer annyi időt tölthessenek rajta az utasok, gyakran végig állva a teljes utat helyhiány miatt. Vannak bizony olyan vonatok is, amik pár óra alatt nem 100-150 kilométert, hanem 1000 kilométert tudnak megtenni, köszönhetően az elképesztő infrastruktúrának és sebességnek. A jó hír pedig, hogy mindezért már nem kell Ázsiáig menni, Európában is szép számmal vannak csúcssebességű, és nem mellesleg a repülőknél jóval kevesebb környezeti terheléssel közlekedő vonatok. A 10 leggyorsabb vonatot mutatja be a CNN Travel cikke.
2018 óta áll kivitelezés alatt az Akadémiaújtelep megállóhely a Budapest–Hatvan vasútvonalon, a NIF beruházásában létrejött megálló a XVII. kerületben, a Pesti út – 506. utca kereszteződésénél épült meg - szerepel a NIF Zrt. oldalán.
Fontos, hogy kötöttpályán és közúton is jól megközelíthető legyen az ország legfontosabb és legforgalmasabb reptere, ezért a Budapest Fejlesztési Központtal azon dolgozunk, hogy busszal és autóval is gyorsan, sőt a Nyugati pályaudvarról vonattal akár 19 perc alatt kint lehessünk a reptéren - mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán.