vizsgálat

Nagy hír érkezett az omikron-variáns dél-afrikai tapasztalatairól: fellélegezhetünk?

Nagy hír érkezett az omikron-variáns dél-afrikai tapasztalatairól: fellélegezhetünk?

Sokkal kevesebben kerülnek arányaiban kórházba a koronavírus-fertőzés miatt most Dél-Afrikában, mint a járvány előző hullámainak kezdeti szakaszában - derül ki a Reuters csütörtök esti híréből. Ez megerősíti azt a képet, hogy bár az omikron-variáns sokkal fertőzőbb még a deltánál is, de közben kevesebb esetben okoz súlyos lefolyást. Ebben persze az átoltottságnak is lehet szerepe, bár erre a kérdésre nem ad választ az összesítés adathiány miatt.

A botrány ellenére helyén maradhat az IMF vezére

A botrány ellenére helyén maradhat az IMF vezére

"Teljes bizalmáról" biztosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa a szervezet vezérigazgatóját, a bolgár Krisztalina Georgievát, aki így megőrizhette tisztségét annak ellenére, hogy felmerült, előző munkahelyén, a Világbanknál köze lehetett szabálytalanságokhoz.

Saját koronavírus-elmélettel vág vissza Peking: valójában egy amerikai katonai laborból indult a járvány

Saját koronavírus-elmélettel vág vissza Peking: valójában egy amerikai katonai laborból indult a járvány

Egyre több hivatalos állásfoglalás valószínűsíti az Egyesült Államokból, hogy a Vuhani Virológiai Intézetből szabadult el a világjárványt okozó SARS-CoV-2, Kína viszont most már nemcsak tagadja ezt az eredet-elméletet, hanem azt állítja: valójában az Egyesült Államok egyik katonai laborjából szabadult el a fertőzés, melyet amerikai katonák hordoztak be Kínába.

Belgiumban már a halálos áradások felelőseit keresik

Belgiumban már a halálos áradások felelőseit keresik

A kelet-belgiumi Liege ügyészsége vizsgálatot indított a két héttel ezelőtti, rendkívüli esőzések okozta áradások körülményeinek kivizsgálására. Az áradások több halálos áldozatot és jelentős anyagi károkat követeltek.

Még mindig túl sok problémás e-rollert és hoverboardot talált a magyar fogyasztóvédelem

Még mindig túl sok problémás e-rollert és hoverboardot talált a magyar fogyasztóvédelem

A nyolc bevizsgált elektromos roller közül három még mindig problémás volt az idei teszten, és a négy bevizsgált hoverboard mindegyike elvérzett a hatósági laborvizsgálaton – derült ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményéből. Mindez azt is jelenti, hogy a két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna.

Problémát talált a WHO a Szputnyik V egyik üzemében

Problémát talált a WHO a Szputnyik V egyik üzemében

Problémát talált a Szputnyik V egyik előállító üzemében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) miközben az orosz vakcina-előállítást vizsgálta - adta hírül a Reuters. Az üzem a fiolák vakcinával való megtöltéséért felel.

Vizsgálatot indít a Google ellen az Európai Bizottság

Vizsgálatot indít a Google ellen az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság ma vizsgálatot indított a Google ellen annak kiderítése céljából, hogy a tech-óriás előnyben részesítette-e saját online hirdetési szolgáltatásait, és ezzel megsértette-e a trösztellenes szabályokat.

Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump vállalata ellen

Bűnügyi vizsgálat indult Donald Trump vállalata ellen

A Donald Trump volt amerikai elnök Trump Organization nevű ingatlanvállalatával szemben indított polgári vizsgálat mostantól bűnügyi vizsgálatként folyik tovább - közölte kedden New York állam főügyészségének szóvivője.

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

A koronavírus sok esetben nem tűnik el nyomtalanul, van, hogy a tünetek hosszú távon fennmaradnak, vagy épp a fertőzés után bizonyos idővel - akár 12 héttel később - egészen új tünetek jelentkeznek. Ebben az esetben beszélhetünk poszt-covid szindrómáról. Hogy pontosan hány embert érint, azt egyelőre nem lehet tudni, a WHO idén februárban még úgy becsülte, a covidon átesett betegek 10%-a szenvedhet a poszt-covid szindrómától, ugyanakkor bizonyos kutatások szerint ennél több, akár a koronavírus-fertőzöttek 30%-a is érintett lehet. Szakértők segítségével jártuk körbe, mégis milyen esetekben érdemes orvoshoz fordulni, milyen tünetekkel és szövődményekkel találkoznak leginkább a magyarországi privátszolgáltatók, és hogy nagyjából mennyit kell most várni a különböző poszt-covid vizsgálatokra.

A világ lehető legabszurdabb zsarolási botránya robbant ki egy befolyásos amerikai politikus körül

A világ lehető legabszurdabb zsarolási botránya robbant ki egy befolyásos amerikai politikus körül

Sorra veszi az abszurdabbnál abszurdabb fordulatokat Matt Gaetz floridai republikánus képviselő szexuális zaklatási és embercsempészeti ügye. Az amerikai sajtóban megjelent információk szerint Matt Gaetz ellen egy kiskorú zaklatásához köthetően nyomoznak, viszont új, nem megerősített bizonyítékok szerint Gaetz apját a légierő egy hírszerzési tisztje 25 millió dollárra zsarolja a vizsgálattal azért, hogy ki tudjanak szabadítani Iránból egy tavaly óta halottnak hitt amerikai magánnyomozót.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.