válság

Ez már történelem: padlót fogott a világ legnagyobb gazdasága

Ez már történelem: padlót fogott a világ legnagyobb gazdasága

Évesítve közel 33%-kal zuhant az amerikai gazdaság a második negyedévben, vagyis az előzetes várakozásoknak megfelelő vészfékezést hozott a koronavírus-járvány – jelentették be csütörtökön. Az adat persze kicsit csalóka lehet az évesítés miatt, valójában nem zakózott háromszor akkorát az amerikai GDP, mint például a német.

Ahogy beütött a járvány, hirtelen mindenkinek pénzre lett szüksége – Megrohanták a piacot az országok

Ahogy beütött a járvány, hirtelen mindenkinek pénzre lett szüksége – Megrohanták a piacot az országok

Az év első öt hónapjában közel hetven százalékkal több állampapírt bocsátottak ki a tagállamok, mint az elmúlt öt évben átlagosan – állapítja meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése. A járvány okozta költségvetési lyukak betömködése a korábban vártnál lényegesen magasabb államadósságot hoz majd világszerte. Magyarország számára rossz hír, hogy a nemzetközi szervezet a sérülékeny országok közé sorol minket, melyek erősen kitettek a befektetői hangulat változásának.

Itt a Fed döntése: nem mennek nulla alá

Itt a Fed döntése: nem mennek nulla alá

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on tartotta az irányadó kamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). Nemsokára kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, melyen a jegybank elnöke ismét hangsúlyozhatja, hogy készek minden eszközt bevetni a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival szemben.

Szijjártó: beruházásokkal törhetnek ki a válságból a magyar cégek

Szijjártó: beruházásokkal törhetnek ki a válságból a magyar cégek

A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felimerték, ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik a kapacitásaikat, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, akkor meg tudják előzni a regionális, nemzetközi vetélytársaikat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében újságíróknak.

Több százezer magyar van a milliomosklubban, ahova 400 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

Több százezer magyar van a milliomosklubban, ahova 400 ezres fizetéssel te is bekerülhetsz

Egyre több magyarból válik prémium banki ügyfél, a Portfolio Prémium Banki felmérése alapján nem okozott különösebb fennakadást a koronavírus-válság. Egyre nehezebb viszont bekerülni a milliomosklubba: egyre több a limitemelés a szolgáltatóknál, a „tagsághoz” havi szinten már legalább 400 ezres fizetés kell.  A szolgáltatók adatközléséből kiderül, hogy továbbra is az OTP a legnagyobb prémium banki szolgáltató Magyarországon kezelt vagyont tekintve, ügyfelekből viszont a K&H gyűjtött a legtöbbet fél év alatt.

Ezért fáj a gyenge forint: százmilliárdokkal ugrott meg Magyarország adóssága

Ezért fáj a gyenge forint: százmilliárdokkal ugrott meg Magyarország adóssága

Majdnem 2200 milliárd forinttal emelkedett a központi költségvetés adóssága az első félévben, így átlépte a 30 ezer milliárd forintot – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) júniusi beszámolójából. A növekedésből több mint 900 milliárd forintot a devizaadósság tett ki az új kibocsátásoknak és a gyengébb forintnak köszönhetően. Utóbbi tényező önmagában közel 400 milliárd forintot adott az adósságunkhoz.

Egy sor változást jelentett ma be az Európai Bizottság a banki és befektetési piacon

Egy sor változást jelentett ma be az Európai Bizottság a banki és befektetési piacon

Az Európai Bizottság a mai napon, a koronavírus-válsághoz kapcsolódó, átfogó helyreállítási stratégiájának részeként tőkepiaci helyreállítási csomagot fogadott el. Április 28-án a Bizottság már javaslatot tett egy bankcsomagra, amelynek célja, hogy Unió-szerte megkönnyítse a háztartásoknak és a vállalkozásoknak nyújtott banki hitelezést. A mai intézkedések célja, hogy a tőkepiacok könnyebben tudják támogatni az európai vállalkozásokat a válságból való kilábalásban. A csomag célzott változtatásokat javasol a tőkepiaci szabályok tekintetében. Ezek ösztönözni fogják a gazdaságba történő nagyobb mértékű beruházást, lehetővé teszik a vállalatok gyors feltőkésítését, és növelik a bankok képességét a helyreállítás finanszírozására - derül ki a bizottság közleményéből.

Koronavírus: az egészségük és az anyagiak miatt aggódnak leginkább a magyarok

A legnagyobb félelmünk a koronavírus kapcsán, hogy egy családtagunk megfertőződik – derül ki a CIB Bank kutatásából. A mintegy 4500 válaszadó közel fele jelölte meg, hogy tart ettől. Sokan félnek továbbá attól, hogy az egészségügyi rendszer nem tudja ellátni őket, illetve a pénzügyi problémák felmerülésétől és az állásuk elvesztésétől is. Pozitívum, hogy a válsághelyzet hatására a pénzügyekben is sokan tudatosabbak lettek, és nagyobb hangsúlyt terveznek fektetni a megtakarításra.

Varga Mihály bemondta: még mélyebb lehet az idei válság Magyarországon

Varga Mihály bemondta: még mélyebb lehet az idei válság Magyarországon

Az eddigi 3%-os egész éves recessziós előrejelzés helyett most már úgy látja a Pénzügyminisztérium, hogy inkább 5%-os lehet az éves visszaesés – mondta el Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli adásában. A pénzügyminiszter utalást tett arra is, hogy idén ezzel párhuzamosan az eddig vártnál nagyobb lehet a költségvetés hiánya is.

Koronavírus-válság: magyarok százezrei vannak kilátástalan helyzetben, és csak lassan javulhat a helyzet

Koronavírus-válság: magyarok százezrei vannak kilátástalan helyzetben, és csak lassan javulhat a helyzet

Júniusban meghaladta a 8%-ot az álláskeresők aránya Magyarországon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint, ami 376 ezer munkanélkülit jelentett. A koronavírus-válság nyomán több mint 110 ezerrel nőtt az álláskeresők száma március és június között, valójában azonban több mint 240 ezren veszíthették el az állásukat. Egyre többen vannak, akik semmilyen pénzbeli támogatást nem kapnak, és júniusban emelkedett a legalább egy éve állástalanok száma is. Az utóbbi hetekben már lassan javul a foglalkoztatási helyzet, azonban a válság előtti munkaerőpiaci helyzet egy ideig még nem tér vissza.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.