A központinál szigorúbb intézkedéseket hozott több önkormányzat is a húsvéti hétvégére, ezek az üzletek nyitvatartását és forgalmát is befolyásolják - hívják fel a figyelmet a kereskedők.
Hiába pattantak vissza a tőzsdék a héten, a Citi elemzői szerint a mostani rali csak egy „utósokk” és továbbra sem garantálja semmi a járvány végét, a negyedéves vállalati gyorsjelentések pedig újabb eséseket hozhatnak a piacon – írja a CNBC.
Egy hét alatt 57 milliárd forintos forgalmat regisztráltak a magyar kiskereskedelmi láncok, ez majdnem 50 százalékkal volt magasabb a tavalyi év hasonló időszakánál – állapította meg friss kutatásában a Nielsen. A legnagyobb forgalomnövekedést a háztartási papíráruban tapasztalták, vécépapírból két és félszer annyi fogyott, mint egy éve.
A vagyonőri tevékenységre is járulékmentességet kér a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK), amely levélben fordult a Pénzügyminisztériumhoz - írta pénteki lapszámában a Világgazdaság.
A munkaerő adó- és járulékterheinek a radikális csökkentése most a legsürgősebb állami feladat a vállalkozások munkaerejének megtartása érdekében – vélik az EY szakértői. Szerintük a járvány elmúltával elhalasztott kereslet fog jelentkezni a legtöbb szektorban, erre készülnie kell mind az államnak, mind a bankoknak. A hitelezési moratórium pedig nem feltétlenül öli meg a hitelezést, különösen nem a THM-plafon alá beszorított fogyasztási hiteleket, főleg azoknál a bankoknál, ahol a folyamat magas szinten digitalizált. Demeter Ákossal és Hoós Jánossal, az EY partnereivel beszélgettünk.
Korábban sosem látott forgalomnövekedést tapasztalnak a magyar üzletekben, néhány kereskedelmi lánc már korlátozásokat vezetett be a tartós élelmiszerek esetében. Ennek oka azonban az, hogy minél több vásárlónak jusson az árukból, áruhiányról továbbra sem lehet beszélni – mondta a Portfolio kérdésére Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Néhány kivételtől eltekintve minden üzletnek és vendéglátóhelynek be kell zárnia 15 órakor a kormány döntése értelmében, illetve egyáltalán nem lehet majd zártkörű rendezvényeket tartani. Emellett a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben arra kérik a 70 évnél idősebbeket, hogy maradjanak otthon.
Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedelmi lánca, a Tesco bejelentette, hogy idén októberben érkezik Ken Murpy a cég élére, Dave Lewis pedig szeptember 30-ig tölti majd be a Tesco vezérigazgatói posztját.
A Rossmann Magyarország Kft. visszahívta az 500 grammos enerBIO Szójapehely elnevezésű termékét tropánalkaloid-szennyezettség miatt, a vállalkozás a termék visszahívásáról a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) is tájékoztatta - közölte a hivatal pénteken honlapján.
Informatikai probléma miatt nem nyitottak ki a Decathlon Magyarország áruházai csütörtökön délelőtt; a cég arra számít, hogy legkésőbb kora délutánig elhárítják a hibát, és kinyitnak.
Átruházható Értékpapírokkal foglalkozó Kollektív Befektetési Vállalkozások (ÁÉKBV; angolul UCITS) alapkezelői engedélyt kapott az MKB-Pannónia Alapkezelő a Magyar Nemzeti Banktól - áll a vállalat közleményében.
Idén is komoly munkaerőgondokkal küszködtek, de összességében jó szezont zártak a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozások, akik jogszabály-módosítást kezdeményeznek az online-pénztárgépek használatában tapasztalt túl szigorú szabályozás miatt - hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete (KISOSZ) szezonértékelő fórumát követő sajtótájékoztatón kedden Siófokon.
2019-ben már nem túlzás kijelenteni, hogy szinte lehetetlen láthatatlanul élni az életünket. Még ha valaki nem is használja - aktívan - a közösségi médiát, lépten-nyomon digitális lábnyomot hagy maga után. A webshopok számottevő adatokkal rendelkeznek a vásárlóikról: tudják a nemüket, a korukat, hogy mennyi időt töltenek el az adott oldalt böngészve. Nem meglepő tehát, hogy a hagyományos üzletek is lépéseket tesznek, hogy minél több információval rendelkezzenek a vevőikről. A technológia ehhez adott: a videoanalitikai rendszerek segítségével egészen pontos képet kaphatnak a fogyasztókról. Utánajártunk, milyen adatokat tudnak meg az üzletek rólunk és arra is kíváncsiak voltunk, van-e félnivalónk, képesek-e a kamerák beazonosítani bennünket.
Üllőn nyitja következő boltját az Aldi, ott ahol az egyik legnagyobb konkurensnek, a Lidlnek nincs üzlete - írja a Napi.hu. Azért akad elég versenytárs, a településen már ott van a Coop, a Tesco, a Spar és a Penny.
Idén a BrandFestival az influencer marketing legkiemelkedőbb trendjeit mutatja be a Special Effects Média, a Star Network, a Pome és a Creatinsta ügynökségekkel együttműködésben. Influencer branding témakörben a legmeghatározóbb magyar szereplők mellett olyan nemzetközi szakemberek is jelen lesznek, mint Emilie Tabor, az amszterdami székhelyű Influencer Marketing Agency ügynökség alapítója és Benjamin "Benni" Raich, olimpiai bajnok síelő. A zero waste márkafesztiválon a "Heroes & Stories" alapgondolat mentén elemzi a jövőt a több mint 100 előadó október 18-19-én a Budapest Music Center-ben.
Szatmáry Kristóf, kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztos beszélt a Világgazdaságnak arról, hogy mit gondolnak Baldauf László, a CBA alapító-tulajdonosának lépéseiről, aki sorra válik meg üzleteitől, és adja át az üzemeltetési jogokat multinacionális cégeknek.
Ma már Magyarországon sem luxus limuzint és sofőrt bérelni, sőt az utóbbi években jelentősen nőtt az igény az ilyen típusú szolgáltatások iránt, főleg vállalati körökben. A cégek nemcsak fontos partnereknek biztosítanak prémium járművekben reptéri transzfert, vagy protokolláris eseményekre bérelnek: egyre több menedzser és üzletember dönt úgy, hogy kényelmesen, egy limuzin hátsó ülésén ülve bonyolítja le üzleti tárgyalásait.