Széttépték a forintot a felminősítés után
Felminősítés: az elemzők nem lepődtek meg
Tart a forint ereje

Nem késlekedett a kormány, hamar eldicsekedett a felminősítéssel
Már 315 alatt

Azonnal belevettek a forintba

Végre nem vagyunk bóvliban: felminősítette Magyarországot a Fitch!

Estére elfogyott a lendület

Venni kezdték a forintot

Újabb prognózis jött: egyre többen várnak forintgyengülést
Esik a forint


Kitart az erő a tőzsdéken
Fél forintos gyengülés reggel óta

Négyhavi mélypont közelében készül a Fitch-döntésre a forint
A vártnál hamarabb, akár már júniusban bekövetkező újabb Fed-kamatemelésről szóló üzenetek mellett napok óta határozott erősödést mutat az amerikai dollár, így az euróval szemben már 1,12 körül jár a kereskedés, ami csaknem kéthavi dollárcsúcsot jelent.

A forint emiatt a dollárral szemben intenzív gyengülést szenvedett el, a jegyzések két hete még 269 körül is megfordultak, az utóbbi napokban viszont már 280 felett látjuk a kereskedést, ma reggel 282 körül cserél gazdát a két deviza a bankközin.

A forint ezzel párhuzamosan az euróval szemben csak kis gyengülést szenvedett el a hét során, a hét eleji 315 körüli kurzus szerdán 317-ig kapaszkodott, ami négyhavi forintmélypontot jelentett. Onnan egyelőre csak kis visszaerősödést láttunk. Amint tegnap megírtuk: a Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) elemzői szerint ha ma este megtörténik a Fitch felőli felminősítésünk, akkor az hullámszerű, de várhatóan csak rövidéletű forinterősödést vált ki, ha viszont a felminősítés mellett az új besorolásunknál is meghagyja a pozitív kilátást az intézmény, akkor tartósabb és intenzívebb rali jöhet. A Merrill szakértői arra figyelmeztetnek, hogy bár megérdemelné már Magyarország a felminősítést, de könnyen lehet, hogy a Fitch ezt a lépését fél évvel elhalasztja.
Tegnap a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője ezzel párhuzamosan úgy fogalmazott: az lenne a nagyobb meglepetés, ha Fitch felminősítené Magyarországot, valószínűbb, hogy marad a jelenlegi kategória.
A Fitch döntése az esti-késő esti órákban várható.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
Az Európai Parlament nagyobb agrártámogatást szeretne 2027 után
És nem szabad más finanszírozási területekkel összevonni a képviselők szerint.
Itt a negyedik bank, ahol már 15 millió a személyi kölcsön felső határa
Az Otthon Start is magyarázza a megjelenését.
Eljött a vadbalesetek szezonja, a károk jó részét az autósok fizetik
Elárulták az alkuszok, mire érdemes figyelni.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.