Jüan: úton a világpénz státusz felé?
Ez az elemzés egy többrészes cikksorozat első részeként visszatekintést ad a kínai külgazdasági liberalizáció közelmúltbeli lépéseiről, különös tekintettel a renminbiben történő külgazdasági elszámolásokra. A cikksorozat további részei bemutatják a nemzetközi jegybankok renminbivel kapcsolatos lépéseit, a kínai jegybank árfolyampolitikáját, az MNB-vel, illetve más jegybankokkal kötött devizacsere keretmegállapodásait (swapline megállapodások), valamint ismertetik a Kínán kívüli renminbi központok jellemzőit.
Kína számos külgazdasági reformot hajtott végre az elmúlt évtizedekben. A külgazdasági liberalizáció nagy vonalakban más feltörekvő országok korábbi gyakorlatát követte, első lépésben a folyó fizetési mérleg elszámolásokra vonatkozó korlátozásokat számolták fel a 2001-es WTO tagság megszerzéséhez, majd ezt követte a tőkemérleg fokozatos liberalizációja. Ennek következtében Kína súlya a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban nagymértékben emelkedett, és bő két évtized alatt elérte a 10 százalékot 2012-re

Renminbiben is elszámolható már a külkereskedelem
A 2008-as likviditási válság különösen kedvezőtlenül érintette a dollár alapú kínai külkereskedelmi elszámolásokat, ezért a renminbi külkereskedelmi használatát liberalizálták a kínai hatóságok. A kínai gazdaságpolitikát a renminbi nemzetközi szerepének újragondolására sarkallta továbbá az is, hogy a kiugró nagyságú renminbi devizatartalékok a renminbi felértékelődésével és az alacsony dollár hozamokkal összefüggésben igen gyenge teljesítményt mutattak a globális válságot követő időszakban.A renminbiben elszámolt folyó fizetési mérleg tételek korlátozásainak eltörlése először csak Shanghai és négy további város (Guangzhou, Shenzhen, Zhuhai és Dongguan), valamint Kína, Hong Kong, illetve Makaó és az ASEAN országok közötti elszámolásokra vonatkozott 2009-től. 2010-től Kína 20 másik tartományára is kiterjesztették az intézkedéseket. Ezzel párhuzamosan lehetővé vált a külkereskedelmi tevékenyég renminbiben történő elszámolása is (Cross border RMB Settlement Scheme), és 2011 folyamán a regisztrációs kötelezettségeket is feloldották.


A renminbi nemzetközi szerepének növekedésére utal, hogy 2013 októberére a renminbi vált a második legfontosabb kereskedelemfinanszírozási devizává 8,66 százalékot kihasítva a teljes kereskedelmi devizafinanszírozásból, és az eurót megelőzve a SWIFT adatai szerint (2012-ben az RMB súlya még csak 1,89 százalék volt).
Itt az újabb fordulat: folytatódnak a béketárgyalások, már ma jön a következő kör
Úgy néz ki, nem futott teljesen zátonyra a projekt, de kérdés, mi lesz ezután.
Damoklész kardja lebeg a német kormány felett
A nyugdíjreform körüli ellentétek akár meg is pecsételhetik a koalíció sorsát.
Katasztrófaturizmus és hazatérő tömegek: lesben állnak a légitársaságok Ukrajna újranyitásáért
A Ryanair a béke után két héttel már repülne.
A Mollal és a Richterrel az élen emelkedik a magyar tőzsde
A jó nemzetközi hangulattal együtt megy a BUX.
Kihátrál Ukrajna mögül egyik fontos szövetségese: fegyverek helyett már a békét szorgalmazzák
Megingott az elhatározás.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


