Gazdaság

Alacsony magyar bérek? Nem ez a harc lenne a végső

Árokszállási Zoltán
A bérek mesterséges emelésével sok gond lenne, még akkor is, ha a bérarányt Európa fejlődő országaiban jellemzően alacsonyabbnak mutatja a statisztika. Attól még, hogy elfogadjuk, hogy a tőke és a munka közötti erőviszony határozza meg a bérarányt, a profit csökkentésével a kockázatokat nem kompenzáló nyereség a beruházásokat, ezáltal a növekedést és a foglalkoztatottságot is mérsékelné. Eközben az alacsony tőkeállománnyal a bérek alacsony szintje társul jelenleg. Sokkal értelmesebbnek tűnik nagyobb tortát sütni, mint a szeleteket újraszabni.

Az írás a hazai bérek színvonaláról kialakult vitához szól hozzá. Az előzmények itt olvashatók.

A Portfolio hasábjain az elmúlt hetekben kibontakozó vita arról, hogy miért keres egy osztrák többet, mint egy magyar, nemcsak közgazdászként keltette fel az érdeklődésemet, de azért is, mert magam is érintett volnék: naponta az osztrák fővárosba ingázom Magyarországról dolgozni. A tapasztalat alapján a lelkiismeretem fel is lehetne háborodva, hiszen látom, hogy Ausztriában semmivel sem dolgoznak keményebben, ügyesebben a saját területemen dolgozó közgazdászok, mint Magyarországon. Az okokat azonban Madár István első cikke szerintem nagyon jól megvilágítja. Ebben a cikkben ezért most inkább azzal foglalkoznék, hogy van-e szerepe a különbség kialakulásában annak, hogy a munkások nem a "megfelelő" mértékű bért kapják (ahogy arról Pogátsa Zoltán ír ), és vajon van-e értelme orvosolni a bérkülönbségeket azzal, hogy a béreket felemelik Magyarországon a "megfelelő" szintre.

Nem kívánva belemenni abba a vitába, ami a munkaerőköltség és a gazdasági fejlettség közötti összefüggésben az egyenes meredeksége körül kialakult (és aminek értelmét szerintem nagyban csökkenti, hogy a minta változtatásával a meredekség is gyakorlatilag tetszés szerint változtatható, ahogy azt láthattuk ) inkább egy másik statisztikát, a bérarányt venném szemügyre.

Alacsony magyar bérek? Nem ez a harc lenne a végső
Az ábrára nézve elég gyorsan látható, hogy az országok között vannak különbségek. Átlagosan a mintában 54% a bérarány, míg a közép-kelet európai országokat és a baltiakat átlagolva kicsivel 49% feletti az arány. Akkor ez azt jelenti, hogy a béreket fel lehet gyorsan emelni a nyugati (vagy a teljes mintaátlag) szintjére, és meg is vagyunk? Nos, ennek az értelme több szempontból is kétséges.

Először is, az ábrából is látható, hogy bizony nem homogén a felzárkózók csoportja: Bulgáriában és Horvátországban kismértékben, Szlovéniában pedig jelentős mértékben a teljes mintaátlag felett van a bérarány. Egyértelmű tehát, hogy nem minden országban lenne követhető a béremelési stratégia, még elméletben sem. Ráadásul itt most nem vettük figyelembe a különböző szektorok országok közötti helyzetét. Ezt megvizsgálva lehet, hogy az egyik országban az egyik szektorban magas lenne a bér, míg a másik ország ugyanezen szektorában jóval alacsonyabb. Emiatt lehet, hogy valakinek éppen csökkenteni kellene a bérét, ha az európai átlaghoz akarunk közelíteni, amit nyilván nem akarunk. (Érdekesség, hogy a hatékony kollektív bérharc teóriájával kisebb kontrasztot mutat, hogy az angolszász országokban kifejezetten nagy a bérarány: az Egyesült Királyságban 59% felett, míg az Egyesült Államokban 56% feletti adatot látunk.)

A második, számomra sokkal fontosabb ok azonban az, hogy a bérek arányaival olyan sokat nem tudunk játszani, kivéve akkor, ha extrém mértékben megemeljük a bérarányt (a tőke kárára). Tekintve, hogy az osztrák GNI egy főre vetítve sokkal magasabb, mint a magyar (vásárlóerő paritáson számítva is), néhány százalékpont változtatásával olyan sokat nem tudnánk nyerni.

Felmerülhet, hogy akkor gondoljunk nagyot, és drasztikusan emeljük fel a béreket, a fenti arányokat jelentős mértékben megváltoztatva. Egyébként Pierro Sraffa álláspontját nem kell elvetni, sőt teljes mértékben el lehet fogadni: valóban hihetőnek tűnik ugyanis, hogy a munkapiacon a szereplők piaci ereje bizony komolyan befolyásolhatja a bérek alakulását. De ettől még nem gondolom, hogy a megoldás a bérek emelésére egyszerűen az osztályharc fokozása lenne, sőt. Tegyük fel ugyanis egy pillanatra, hogy a hozzáadott értékből a tőke és a munka részesedésének arányát érdemben megváltoztatjuk a munka javára. Felmerül a kérdés, hogy ilyenkor a tőketulajdonosok viselkedése nem változik-e meg. Márpedig, ha valaki eddig x mennyiségű profitot reálizálhatott, most pedig ennek a lényegileg kisebb hányadát, akkor joggal feltételezhetjük, hogy nem lesz már olyan nagy kedve ebben a bizniszben részt venni. Mi következik ebből?

Nos, egyszerűen az, hogy a termelés lesz kisebb. Tehát hiába boldogok a munkások, hogy a tortából nagyobb szeletet kapnak, de ha maga a torta kisebb lesz, mert a profit csökkenése miatt a tőkések nem akarnak majd beruházni, aláásva a növekedés alapjait, akkor a boldogságuk bizony rövid életű lesz.

Kicsit hasonló ez ahhoz, mint amikor válságban a szigorú gazdaságpolitikát javaslók a takarékoskodásra és a kiegyensúlyozott költségvetésre szólítanak fel. Csakhogy az egyszerre megjelenő megtakarítási hajlandóság a nap végén a keresletet és a jövedelmet csökkenti, és így végül a megtakarítások is kisebbek lesznek. Ismert: ezekre a jelenségekre éppen a Keynes közvetlen környezetéhez tartozó Pierro Sraffa (és társaik) hívták fel nagyon helyesen a figyelmet a harmincas évek nagy válságának idején. A bérek arányának erőszakos emelése hasonló módon végül jó eséllyel visszafelé sülne el.

Mielőtt tehát messzemenő következtetéseket vonnánk le Sraffa elméletéből, gondolkodjunk el azon, hogy a mesterséges béremelés milyen hosszú távú hatásokat kelthet a gazdaságban. Ráadásul olyan országokról beszélünk, ahol az egy dolgozóra jutó tőkeállomány jóval alacsonyabb, mint a fejlettebb országokban:

Alacsony magyar bérek? Nem ez a harc lenne a végső
Egy kis provokáció következik: a fenti adatokból végül is arra a következtetésre juthatnánk, hogy a bérek arányát kell csökkenteni. Miért is ne? Logikát könnyen lehetne találni hozzá: a magasabb profit több beruházást, azaz idővel magasabb tőkeállományt jelent, ami a foglalkoztatást és a béreket is emelheti később. Gondoljunk csak egy pillanatra bele, hogy kinek van lehetősége többet keresni: egy olyan osztrák gépkezelőnek, aki a magas minőségű géppel, egy-két gomb megnyomogatásával termel, vagy három magyar munkásnak, aki túlórázva, egész nap izzadva és küzdve, de a kevés, gyenge minőségű (alacsony értékű) tőkeállomány miatt mégiscsak ugyanannyit képes csupán termelni, mint osztrák kollégájuk egyedül.

Inkább hagyni kellene tehát a bérek mesterséges megbolygatását, mivel ezzel sok probléma lehet. Egyrészt, a különbség a bérarányban a statisztikák szerint elég alacsony: első ránézésre is sokkal értelmesebbnek tűnik nagyobb tortát sütni, mint a szeleteket újraszabni. Másrészt, nem szándékolt dinamikus hatásokat válthatunk ki vele: a beruházások elriasztásával a növekedés alapjait gyengítenénk. Utóbbiból pedig, ha nagyon kisarkítjuk, elméletileg akár az is következhetne, hogy igazából csökkenteni kellene a béreket.

Ráadásul arról még nem is beszéltünk, hogy a feltörekvő európai gazdaságokban jellemzően nagyobb a feketegazdaság becsült mérete, aminek egyik fontos tünete, hogy a hivatalos bérstatisztikák alacsonyabb bért mutatnak annál, mint amit a foglalkoztatottak valójában kézhez kapnak. Az pedig tényleg igazán nehezen érthető, hogy miért ne lehetne magasabb hozzáadott értékű termékeket, vagy szolgáltatásokat előállítani Magyarországon, ha ugyanazokat a feltételeket (infrastruktúrában, intézményekben, kiszámíthatóságban, szaktudásban stb.) tudná hozni az ország, mint Nyugat-Európa, és ehhez még az ottanihoz képest alacsonyabb bérek is járulnának. Ez utóbbinak inkább serkentenie, semmint gátolnia kéne ezt a folyamatot.

Mindez nem azt jelenti, hogy a felzárkózás a bérekben egyszerű történet: a sikeres sztorik is általában évtizedek kemény munkáját jelentik egy országnak, amihez akár jó adag szerencse is kellhet. Sajnos nem lehet megúszni annyival, hogy valahogyan, valakik, egyszerűen felemelik a béreket. Alapvetően arra kellene törekedni, hogy hogyan lehet a gazdaság teljesítőképességét fenntarthatóan növelni, mert ez fog magasabb béreket hozni Magyarországon is.

NÉVJEGY Árokszállási Zoltán 2008-ban végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közgazdászként. Rövid ideig az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzőjeként, majd az Erste Bank Hungary befektetői kapcsolattartójaként dolgozott. 2010 és 2013 között az Erste Bank Hungary vezető makrogazdasági elemzője. 2013 őszétől az Erste Group Bank AG bécsi irodájában dolgozik szenior közgazdászként, ahol a közép-kelet európai régióért felel.

brexit0923
weworkiroda2
EKB épület
Az építkezésekről csábítja át a munkásokat a konkurencia
nyugdíjas parlament
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
nyugdíjas parlament