Most hullik darabjaira a szállodaipar: ezt is Bill Gates kezdte
2015-ben az idegenforgalom bővülése (2,8%) zsinórban ötödik éve felülmúlta a globális gazdasági növekedést (2,3%), illetve olyan szektorokét is, mint a gyártás vagy a kiskereskedelem
- írja jelentésében az Utazási és Turisztikai Világtanács (World Travel and Tourism Council - WTTC). Iparági szakértők idén és a következő években is hasonló mértékű növekedésre számítanak, de ebben több világgazdasági tényező szerepet játszik: a terrorfenyegetettség például lassíthatja az idegenforgalom bővülését, miközben az utazási költségeket csökkentő rekordalacsony olajárak továbbra is épp a szektor további növekedését segítik elő. Ezek mellett kiemelten fontos tényező a digitális háttérrendszerek, a digitális ügyfélkiszolgálás és információáramlás térnyerése, ami jelenleg erősen befolyásolja a turisztikai ipar szereplőinek versenyképességét.
Még ezt is Bill Gatesnek köszönhetjük
Az infokommunikációs technológiák megjelenése újraformálta a teljes turisztikai és utazási szektort. Bill Gates, a Microsoft alapítója fogalmazta meg először több mint két évtizede, hogy a turizmus és az e-business gyümölcsöző kombináció. 1996-ban (mintegy 20 évvel a Microsoft alapítása után) létrehozta az Expedia utazási oldalt, ami mára a legnagyobb forgalmat generáló online utazási irodává nőtte ki magát. "Gates az alapításkor azt mondta:nincs még egy olyan szektor, mint a turizmus, amely annyi valósidejű információt igényelne, és amelynek fogyasztói olyannyira vágynának rá, hogy személyesen is részt vehessenek a termelésben
- idézi az alapítót Sziva Ivett, a Budapest Corvinus Egyetem Turizmus Központ Tanszékének oktatója a tanszék friss tanulmányában.Az Expedia azóta külön céggé nőtte ki magát, amely 2014-ben jelentős médiafigyelmet kapott azért, mert elindította a bitcoinos fizetési lehetőséget a hotelszoba-foglalásoknál. Időközben tucatnyi szoftver alapon működő turisztikai titán nőtt fel, lépéskényszert előidézve a hagyományos szereplőknél. Sőt, Gates fent idézett mondatában már a shraing economy-ra is volt utalás, és ezek a szolgáltatások a 2010-es évektől el is kezdték felforgatni a turizmust.
A szoftver ma már nem technológia, hanem megoldás
Orosz Bálint, a Skyscanner online utazási árösszehasonlító termékfejlesztési vezetője szerint egyre több termék indul meg a poszt-digitalizáció felé, ami akkor következik be, amikor a technológiával való interakciónk természetessé válik, és amikor a felhasználók már nem technológiát látnak egy szoftverben, hanem egyszerűen egy megoldást a problémáikra.A stratupvilágban is jellemző, hogy a legtöbb sikeres projekt mögött nem tudományos innováció áll, inkább egy régóta ismert szolgáltatást helyeznek át a digitális térbe. Ez az idegenforgalomra is igaz, például az Airbnb, a Szallas.hu és a Booking.com esetében is
- véli Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál vezetője, a Brain Bar Budapest alapítója. Ezenkívül az adatoknak van és lesz még nagyon fontos szerepük a 21. századi innovációban: az olyan kreatív csomópontok például, mint Tel-Aviv, Portland vagy Stockholm aktívan használják a városlakók közlekedési, egészségügyi vagy éppen fogyasztási adatait a mindennapok könnyebbé tételére, egyszerűbb és logikusabb közszolgáltatások kialakítására.
A durva iparági felfordulás csak most jön
Bozsó Attila, az EPAM közép-kelet európai régiós igazgatója szerint a digitális forradalomnak eddig két hulláma zajlott le a turizmusban, és a második még folyamatban van. Az első szakaszban az internet megjelenésének köszönhetően az értékesítés - a repülőjegyeké, a hotelszobáké és más utazási szolgáltatásoké - online felületekre költözött. Korábban minden szereplő, a légitársaságok is belvárosi irodákban értékesítették a jegyeket, ma már legfeljebb a reptereken tartanak fent egy-egy pultot a klasszikus és a fapados szolgáltatók is.A digitalizáció második szakasza egy mélyebb átalakulás, amely nemcsak az értékesítési és marketingcsatornákat változtatta meg, hanem magukat a termékeket, szolgáltatásokat is. Ilyenek például a mobilhálózatok és cloud szolgáltatások fejlődése által életre hívott sharing economy megoldások, például az Airbnb, ami egy rugalmasabb, nem annyira intézményesült szálláspiacot hozott létre.
Ettől függetlenül továbbra is óriás igény van a hagyományos szállodai és utasszállító szolgáltatásokra, de felemelkedőben van egy új üzleti modell, amely kizárólag az online jelenlétre épül. "Az új szereplők főleg a tranzakciós díjakból élnek, miközben a régebbiek minél komplexebb szolgáltatáscsomagokat igyekeznek nyújtani, hogy megtartsák kivívott piaci pozíciójukat" - tette hozzá Erős Bálint, az EPAM európai üzletfejlesztésért felelős menedzsere.Magyar vállalkozások a globális piacon A turisztikai iparág a digitalizációval párhuzamosan globálissá is vált, annak köszönhetően, hogy a digitális ökoszisztéma alkotóelemei a korábbinál jóval alacsonyabb áron lettek elérhetőek, a helyi offline szolgáltatások végtelen számban ismételhetővé váltak, felgyorsultak a kapacitások és az adatfeldolgozó képesség. Ennek egyik veszélye, hogy globális óriáscégek uralnak olyan piacokat is, ahol technikailag nincsenek is jelen. Ugyanakkor a digitalizáció miatt alacsonyabb belépési küszöb azt is jelenti, hogy több helyi szereplő is sikerrel bekapcsolódhat a globális turisztikai vérkeringésbe - akár szoftverfejlesztőként, akár regionális szolgáltatóként.
- A Szallas.hu például ma már stabilan áll a Booking.com és Airbnb által dominált piacon, saját algoritmusokkal, szoftverekkel és marketingautomatizációval főleg a belföldi turisztikai igényeket szolgálja ki. Kiemelt üzleti célja a lengyel piacon elkezdett terjeszkedés folytatása (itt 2015 őszén nyitottak irodát), valamint egy új regionális alapokon álló sales csapat felállítása. Emellett igyekeznek megtartani versenyképességüket a magyar piacon a nemzetközi szereplőkkel szemben, például azzal, hogy a foglaláshoz helyi megállapodásokkal egyedi kedvezményt (fürdőbelépő, állatkerti belépő) igyekeznek biztosítani a felhasználóknak.
- Az EPAM is kitűnő példa arra, hogyan tartoznak a hazai cégek a digitalizáció nyertesei közé, hiszen csak nemzetközi ügyfelei vannak, az Egyesült Államokban, Ázsiában számos európai országban, például az Egyesült Királyságban, Németországban és Oroszországban. A bevételek jelentős része Észak-Amerikából (több mint 57%) származott a 2016-os év első felében.
- A nagy-britanniai Skyscanner a közelmúltban lépte meg, hogy keresőjével már nemcsak repjegyet, hanem szállást és bérautót is lehet foglalni. Jelenleg kiemelt figyelmet fordítanak a mobilalkalmazásuk fejlesztésére, amivel egybevág, hogy a cég 2014-ben felvásárolta a mobileszközökre gyártott applikációk fejlesztésével foglalkozó magyar Distinctiont. A Distinction csapata továbbra is Budapesten maradt, és a Skyscanner globális mobilfejlesztési főhadiszállását adja azóta - céljuk pedig egy olyan felhasználói élmény kifejlesztése, ami már az okostelefonok, mobilinternet, alkalmazások létezésére épít, de az ügyfelektől nem várja el, hogy szakértői legyenek egy adott szoftvernek, technológiának.
Repülőgép-baleset történt London mellett: hatalmas robbanás rázta meg a repteret
Egy B200 Super King Air zuhant le.
Mélyül az Epstein-botrány: ezt már Donald Trump sem hagyhatta szó nélkül
A MAGA tábor már Pam Bondi lemondását követeli.
Irán bejelentette: hajlandók tárgyalni, de van egy feltételük, ami miatt minden borulhat
Nyitottak az egyeztetésre, de csak egy feltétellel.
Visszaállítaná a sorkatonaságot Európa egyik legerősebb vezetője
"Más jellegű lesz, mint ami korábban volt."
Bejelentette Zelenszkij: megvan a csodafegyver a csatateret uraló drónokkal szemben
Remekül teljesítenek ezek az eszközök.
Még lehet pályázni az Év Zöld Beruházása díjra! - Mutatjuk a részleteket
A határidő július 20.
Valójában csak egyetlen hely van az országban, ahol nettó félmillió forint felett lehet keresni
Nagyok a területi bérkülönbségek.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?