Ha az állam nem költ az egészségünkre, fizetünk magunk, és egyre többet
Megjelentek a legfrissebb, 2017-re vonatkozó egészségügyi kiadások Magyarországra vonatkozóan, és a legtöbb uniós tagállam esetében is rendelkezésre állnak már a tavalyi adatok. Ebből kiolvasható, hogy tavaly Luxemburgban volt a legmagasabb, 7000 euró feletti az egy főre jutó egészségügyi kiadások szintje, majd következik Németország 5700 euróval és Svédország 5500 euróval.
Ebben a tekintetben még nagy szakadék van a nyugati országok és a kelet-közép-európai régió között. A térségben ugyanis a legtöbbet Szlovénia költ ebben a tekintetben az egészségügyre, egy főre vetítve 2885 eurót. Magyarország a régiós országok között a középmezőnyben helyezkedik el, Észtország és Lengyelország, valamint Lettország viszont látványos növekedést mutatott fel az elmúlt években.


Vagyis egyértelműen kijelenthetjük, hogy az egészségügyi kiadások növekedését a magánkiadások növekedése hajtja, ami azt jelenti, hogy az emberek egyre mélyebben hajlandóak és kényszerülnek rá, hogy a zsebükbe nyúljanak az egészségüggyel összefüggő (gyógyszerek, járóbeteg-kezelések, egyéb ellátások) kiadásaik finanszírozása érdekében.
2017-re vonatkozóan ugyan csak egy fő számunk van az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében és nem ismerjük az out-of-pocket kiadások arányát, ezért egyelőre nem ismert, hogy tavaly is folytatódott-e ez a trend. De a piaci felmérések és a magánszolgáltatók beszámolói alapján nem lennénk meglepve, ha nem állt volna meg ez a trend.Azt is megvizsgáltuk, hogy ugyanebben az időszakban (2013-2016 között) hogyan alakult a többi régiós országban az out-of-pocket kiadások és a maradék egészségügyi kiadások alakulása. Csak Lettországban, Észtországban és Magyarországon volt az out-of-pocket kiadások növekedési üteme magasabb, mint a fennmaradó főként állami, államilag finanszírozott egészségügyi kiadások növekedési üteme.
A Világbank adataiból (amelyek sajnos csak 2015-ig állnak rendelkezésre jelenleg) gyors képet kaphatunk arról is, hogy az out-of-pocket egészségügyi kiadások mekkora arányát teszik ki a teljes egészségügyi kiadásoknak.
Nem véletlen, hogy amikor a magyar egészségügy finanszírozásának kérdése felmerül, sokan a lakossági finanszírozás magas arányát emelik ki, melynek nagy része adózatlan hálapénz, hiszen a magánegészségügyi biztosítások és egészségpénztárak terjedése az elmúlt években ugyan emelkedett, de alacsony bázisról (és a jövő évi adóváltozások ezen még akasztanak is egy nagyot). Ezek fényében nem meglepő, amikor az MNB, vagy a magánellátó intézmények szövetsége az egészségbiztosítások és pénztárak tudatosabb becsatornázása mellett érvelnek. Közben pedig az is jól látható, hogy az egészségügyi kormányzatot is foglalkoztatja a kérdés.
Erről is szó lesz a Portfolio egészségügyi konferenciáján, részletek ide kattintva!

Török Gábor szerint újabb politikai csapdahelyzet körvonalazódik az ellenzék számára
Ki indulna egy átmeneti köztársasági elnöki posztért?
Mutatunk egy magyar részvényt, amire érdemes lehet odafigyelni
Bárány Kristóffal, a Shopper Park Plus igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
Kapitány István: teljesen új alapokra helyezzük az energiapolitikát
Év végére körvonalazódhat az új magyar energiastratégia.
Tarr Zoltán: 1,3 milliárd forint közpénzt mentett meg a kormány
A miniszter részletes beszámolót tett.
Baleset miatt újabb főút esett el, jelentős a torlódás
Szendehelynél karambolozott egy kamion.
Euróbevezetés és vagyonkezelés: hogyan változhatnak meg a magyar befektetési döntések?
A Klasszis Média Braun Mártonnal és Rigó Gáborral beszélgetett a vagyonkezelési portfóliók felépítéséről, a magyar eszközök kilátásairól és az euróbevezetés befektetési hatásairól.
Évi 117 600 Ft állami támogatás: te kihasználod a megtakarításod után?
Mi is lehetne jobb annál amikor már amúgyis tettél valami számodra hasznosat és utána még jutalomban is részesülsz? Tulajdonképpen ezt csinálja a magyar állam. Ha megtakarítasz akkor ad neked
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Connectax VAT Manager eÁFA M2M
Az eÁFA M2M átállás kapcsán sok vállalatnál elsőként az IT-fejlesztés kérdése merül fel: hogyan készül majd el az XML, hogyan kapcsolódik a rendszer a NAV-hoz, ki fogja értelmezni a vissza
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Mutatunk egy magyar részvényt, amire érdemes lehet odafigyelni
Bárány Kristóffal, a Shopper Park Plus igazgatóságának elnökével beszélgettünk.
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
Újra terítéken a hazai megújuló energiaforrások diverzifikációja.
Mi lenne a tökéletes árfolyam a magyar euróhoz?
A Checklistben Molnár Lászlóval, a GKI vezető kutatójával beszélgettünk.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


