A Portfolio Sustainable World 2025 konferencián Holczinger Norbert, az MNB Fenntartható Pénzügyek Főosztályának vezetője beszélt a fenntartható pénzügyek aktuális helyzetéről és kihívásairól. Az előadás során áttekintette a globális trendeket, a hazai zöld hitelezés alakulását, valamint a szabályozói környezet változásait. Kiemelte, hogy bár az üvegházhatású gázkibocsátás továbbra is növekszik globálisan, pozitív fejlemény, hogy a megújuló energiaforrások aránya emelkedik az energiatermelésben. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy
az átállás bizony lassabban megy talán, mint ahogy vártuk",
ami növeli mind a fizikai, mind az átállási kockázatokat.
A hazai vállalati hitelállomány mintegy 15%-át érinti az átállási kockázat, de ez egyelőre kezelhetőnek tűnik szektorszinten. Az MNB zöld banki ajánlása fokozott figyelmet fordít a kockázatkezelésre, és a visszamérések alapján a bankszektor komolyan veszi ezt a feladatot. A zöld hitelek állománya dinamikusan növekszik Magyarországon, 2024 első negyedévében elérte az 1400 milliárd forintot. Ezen belül a vállalati zöld hitelek összege már meghaladja az 1000 milliárd forintot. A portfólió legnagyobb részét továbbra is a megújuló energia projektek teszik ki, de növekszik a fenntartható ingatlanok finanszírozása is.
Nagy Orsolya környezetvédelmi szakjogász, a Debreceni Egyetem tiszteletbeli egyetemi docense a klímakockázatok rendszerezéséről és modellezéséről tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a klímakockázatokkal ma már minden gazdasági szereplő találkozik, legyen szó akár ESG beszámolók készítéséről, hatósági eljárásokról vagy pénzügyi szolgáltatások igénybevételéről.
A klímakockázatokat a környezetvédelem ernyője alatt képzelem el"
- fogalmazott Nagy Orsolya.
Kiemelte, hogy a természettudományos adatokat át kell konvertálni a pénzügyi szakértők számára értelmezhető formába, és számszerűsíteni kell azokat modellezéssel. Mint fogalmazott: "A modell olyan eszköz, amely a jövőbeni események valószínűsítésére nyújt segítséget, illetve ahhoz segít számszerűsíteni a várható hatásokat."
Fenntarthatósági stratégiák és zöld finanszírozás: Hogyan alkalmazkodnak a vállalatok a változó szabályozói környezethez?
A fenntarthatósági stratégiák és a zöld finanszírozás területén jelentős változások történtek az elmúlt időszakban, amelyek alapjaiban formálják át a vállalatok működését és a pénzügyi szektor prioritásait. A bankok már évekkel ezelőtt elkezdték beépíteni a fenntarthatósági szempontokat stratégiájukba, miközben az energiaszektor is ambiciózus célokat tűzött ki a karbonmentes kapacitások növelésére.

A Portfolio Sustainable World 2025 panelbeszélgetésének szakértői egyetértettek abban, hogy bár a szabályozói környezet folyamatosan változik, a zöld finanszírozás továbbra is stratégiai prioritás marad, különösen a megújuló energia, az ingatlanfinanszírozás és az elektromobilitás területén. A pénzintézetek között verseny alakult ki a zöld hitelek piacán, miközben a középvállalati szektorban még jelentős fejlődési potenciál mutatkozik.
Schmidt Ákos, az RSM ESG Solution, Credit Management Group ügyvezető igazgatója a beszélgetés moderátoraként felidézte a tavalyi rendezvény egyik kulcstémáját, amely a vállalatok jelentéstételi kötelezettsége, illetve az ennek való megfelelés volt. Vajon az elmúlt egy év változásai miatt örülhetnek-e a vállalatvezetők? Milyen finanszírozási környezet, amely a vállaltok zöldberuházásait támogatni tudja?
Bogdán Krisztina, az ING Bank vezérigazgatója elmondta, hogy bankjuk már 2018-ban elkezdte beépíteni a fenntarthatósági szempontokat a stratégiájába. "A legújabban kijött szabályozókat ugyanúgy beépítjük a guideline-unkba, mint mindenki más, ugyanakkor mi nem most kezdtünk el azzal foglalkozni, hogy például átállásról beszélgessünk a vállalatokkal" - hangsúlyozta a Portfolio-nak. Az ING három fő fókuszterületet határozott meg: a kibocsátáscsökkentést, a fenntarthatósági gondolkodás széles körű elterjesztését, valamint a zöld finanszírozást.
Gólya Szilvia, az OTP Bank Zöld Kompetencia Központ vezetője kiemelte, hogy bár voltak turbulenciák a jogszabályalkotás és a közzétételek körül, ez nem változtatott a bank stratégiai irányvonalain. "A zöld finanszírozás, mint első számú stratégiai prioritás, egy jó vonal, és ezen keresztül lehetünk a legnagyobb hatással a környezetünkre, meg ebben van a legnagyobb felelősségünk is" - fogalmazott. Ugyanakkor rámutatott, hogy a jelentéstételi szabályozás körüli bizonytalanság hatással van a banki mindennapokra, különösen az ESG adattaxonómia kialakítására.
Nagy Árpád, az MVM finanszírozási, treasury és befektetői kapcsolatok igazgatója részletesen beszélt a vállalat 2024-2035-ös stratégiájáról, amelyben a zöld átállás kiemelt szerepet kap. Az MVM jelentős beruházásokat tervez a megújuló energiaforrások területén, beleértve a napenergiát, szélenergiát, geotermiát és biomasszát. Emellett fontos projektjük a paksi atomerőmű blokkjainak üzemidő-hosszabbítása és új, kombinált ciklusú gázturbinás erőművek (CCGT) építése. "A kapacitásaink, a karbonmentes kapacitásaink a jelenlegi 62-63%-ról nagyjából 67%-ra fognak nőni 2030-ra, és 73%-ra 2035-re" - ismertette a konkrét célszámokat.
A K&H Csoport fenntarthatósági vezetője, Suba Levente hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóság elsősorban kockázatkezelési kérdés. "Ha kockázatkezelésről beszélünk, akkor azon belül is azt mondom, hogy az egyik része az átállási kockázat, hogyan tudjuk felmérni, hogy a mi ügyfeleinket hogyan fogja megütni ez a fenntarthatósági átállás, a másik része a fizikai kockázat" - magyarázta. Bár az adatgyűjtés területén az ún. omnibusz szabályozás némi késedelmet okozott, a bankok továbbra is aktívan dolgoznak a fenntarthatósági kockázatok felmérésén és kezelésén.
Tölgyes Ágnes, az Allianz Hungária CFO-ja és fenntarthatóságért felelős igazgatósági tagja a biztosítási szektor szemszögéből közelítette meg a témát. Elmondta, hogy a biztosítók évente sok százmillió káreseményt rögzítenek, ami egyfajta ESG adatbázisként is felfogható. Az Allianz kockázati barométere szerint a természeti katasztrófák és a klímaváltozásból eredő kockázatok már a legjelentősebb üzleti kockázatok közé tartoznak. "2024-ben azt láttuk, hogy már az 5. éve folyamatosan 100 milliárd dollárt meghaladta az a biztosított veszteség, ami jelentkezett, tehát ezt nem lehet nem észrevenni" - hívta fel a figyelmet.
A szakértők egyetértettek abban, hogy a zöld finanszírozás területén még van tér a fejlődésre, különösen a középvállalati szektorban. Nagy Árpád szerint "a nagyvállalatok azok, akik felkészültek alapvetően ESG témában", míg a középvállalatok körében még kevésbé elterjedt ez a szemlélet. A zöld finanszírozás jelenleg főként három területre koncentrálódik: megújuló energia, ingatlanfinanszírozás és elektromobilitás.
Kihívást jelent ugyanakkor az átállás finanszírozása, különösen olyan technológiák esetében, amelyek jelenleg még nem felelnek meg teljesen a zöld kritériumoknak.
A bankok képviselői kiemelték, hogy a zöld finanszírozás területén verseny alakult ki, és sok esetben több a rendelkezésre álló forrás, mint a megfelelő projekt. Gólya Szilvia szerint "vannak piacok, ahol elég agresszív verseny folyik, és effektív margint áldoznak a versenytársaink azért, hogy növeljék az ő zöld eszközeik arányát a könyveikben". Ebben a versenyben a Magyar Nemzeti Bank zöld tőkekövetelmény-kedvezménye jelentős segítséget nyújt a hazai piacnak.
Bogdán Krisztina hangsúlyozta, hogy a zöld finanszírozás előnyei nem csak az esetleges kedvezőbb kamatokban mutatkoznak meg. "Kockázatkezelési oldalon mindenképpen van előny, merthogy rengeteg tanulmány támasztja azt alá, hogy a zöld finanszírozást igénybe vevő cégeknek a kihullási rátája vagy a nem megvalósulási rátája sokkal alacsonyabb" - mutatott rá.
Az ING megközelítésében a szaktudás átadása és a testreszabott tanácsadás legalább olyan fontos, mint a finanszírozási feltételek.
Zárásként a szakértők jó példákat és tanácsokat osztottak meg. Az ING Bank büszke arra, hogy 2022-ben elsőként adott ki zöld bankgaranciát a magyar piacon. Az OTP Bank a Hungarana biomassza erőművének taxonómiához igazodó finanszírozását emelte ki. Az MVM jelentős részesedéssel bír a hazai zöld hitelállományból, és büszke a Morningstar Sustainalytics ESG minősítésére, amely az iparági átlag felett van. A K&H az ügyfelek segítését és az értéklánc támogatását tartja fontosnak, míg az Allianz Hungária a magas hozamú ESG befektetési alapjaira büszke. A szakértők egyetértettek abban, hogy a vállalatoknak érdemes minél hamarabb elindulniuk a fenntarthatósági úton, és fokozatosan építeniük a szükséges kompetenciákat.
Címlapkép forrása: Portfolio
A Google és az Apple riadót fújt
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Már csak ez hiányzik Ukrajnának: beinthetnek a hitelezők?
Egyelőre gondolkodnak az ajánlaton.
Európa madarai menekülnek: évente fél métert "másznak" feljebb a hegyekben
A felmelegedés elől menekülnek.
Trump bejelentette: olyan apró autók jönnek Amerikába, amelyek mindent megváltoztathatnak
Azért az autópályákon nem lesz sok belőlük.
Megszórnák atomerőművekkel Franciaországot, már csak Brüsszel áldása hiányzik
Állami támogatást adnának.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .



