2025 számos új kihívással sokkolta már eddig is a hazai kkv szektort. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ennek ellenére ne kínálkoznának megbízható lehetőségek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak ezekben a bizonytalan időkben.
A Portfolio és a KAVOSZ közös országos rendezvénysorozata 15 magyarországi városba látogat el, és pontosan azt célozza, hogy számba vegye azokat az eszközöket, amelyek új perspektívát nyújthatnak a magyar mikro-, kis- és középvállalatok számára működésük stabilitásának megőrzése, valamint versenyképességük növelése céljából.
A roadshow Veszprémben folytatódik, ahol az érdeklődők első kézből kaphatnak információkat a legaktuálisabb támogatásokról és fejlesztési irányokról.
Kiemelt témák:
- Tőkefinanszírozás hazai vállalkozásoknak – a Demján Sándor Tőkeprogram szerepe a növekedési pályán
- Lépéselőnyben a kicsik – A Széchenyi Kártya Program kockázatvállalása a kisvállalkozások stabil fejlődéséért
- Finanszírozási döntések a gyakorlatban – hitel, tőke vagy kombinált konstrukció?
- Kedvezményes források, valós lehetőségek – hogyan egészítik ki egymást a támogatott és a banki finanszírozások?
- Az első lépéstől a tőzsdéig – finanszírozási útvonalak a kkv-k előtt
- Szerződéses, jogi és szervezeti feltételek – mire van szüksége a befektetőnek és hogyan érdemes felkészülni?
Előadók:
dr. Bánfi Zoltán, vezérigazgató, igazgatósági tag, MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.
Kovács Bálint, Stradamus Zrt. igazgató/partner
Ditróy Gergely, Portfolio Csoport, üzletfejlesztési igazgató
dr. Balog Ádám, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnök, KAVOSZ Zrt. igazgatóság elnöke
Eppel János, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, elnök
Madár István, Portfolio Csoport vezető elemző
Máté-Tóth István, Budapesti Értéktőzsde, kereskedésért és üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettes
Fetter István, CIB Csoport, kisvállalati divízió vezető
dr. Ivicsics Erzsébet, Halápi és Ivicsics Ügyvédi Társulás, jogi vezető
Stejer Szabolcs, Nemesfém Kft., vezérigazgató
Következő helyszínek, időpontok:
- okóber 13. Szombathely
- október 15. Eger
- október 16. Szekszárd
- október 20. Debrecen
- október 21. Szolnok
Ne maradjon le a veszprémi rendezvényről – regisztráljon még ma!
Címlapkép forrása: Portfolio
Újabb légi fenyegetés miatt kellett lezárni a balti ország reptereit - Ezúttal Oroszország szövetségese volt a ludas
Lassan mindennapossá válnak az incidensek.
Nemsokára találkozik a két nagyhatalom vezetője, szóba kerül az orosz-ukrán háború lezárása is
Rengeteg témával készül Donald Trump
A háború kezdete óta nem történt ilyen Oroszországban - Váratlanul megroppant az orosz gazdaság húzóereje
Elképesztő számokat produkáltak, és ez még csak a kezdet lehet.
Összeomlás szélén az ukrán erődváros védelme - Szinte teljesen magukra maradtak az ukrán katonák
Többen már a fegyvert is letették.
Közeleg az újabb háború - Már békéért könyörög a fenyegetett elnök
Gyülekeznek az amerikai csapatok.
„Láttuk, hogy tömeges inaktív profil lép be, vásárol, chatel” – ádáz küzdelem zajlik az adathalász botok ellen
Elképesztő történetek a vintedes vagy marketplace-s csalások színfalai mögül.
A káros vegyi anyagok menedékévé tette a Brexit Nagy-Britanniát
Az EU-kilépés óta London enyhít, Brüsszel szigorít a környezetvédelmi szabályokon.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


