Gazdaság

2024. október 01. 10:03 | MTI

Vezetőváltás történt a PwC Magyarországnál

Radványi László lett a PwC Magyarország új vezérigazgatója 2024. október 1-jétől, a posztot Lőcsei Tamástól veszi át, aki a közép- és kelet-európai (CEE) kiemelt projektek, valamint a hazai üzletfejlesztési terület vezetését látja el a jövőben - közölte a PwC Magyarország kedden.

Szép csendben jelentős hiányemelést hajtott végre a kormány

2024. október 01. 09:50 | Portfolio

Szép csendben jelentős hiányemelést hajtott végre a kormány

Az EU statisztikai hivatalának jelentett EDP jelentés keretében a kormány közzétette az idén várható hiányszámokat. Ezek szerint a kormány a 2024-es évre a pénzforgalmi deficit esetében már 4790 milliárd forintos mínusszal kalkulál (központi alrendszer, önkormányzatok nélkül), míg ugyanez a várakozása tavasszal még 3981 milliárd forint volt, eredetileg pedig (a tavaly nyáron elfogadott 2024-es költségvetési törvényben) 2514 milliárd forint. Fontos megemlíteni, hogy az EU módszertan szerint számolt ESA-hiány továbbra is a GDP 4,5%-a lehet a kormány várakozása szerint, vagyis a hivatalos GDP-arányos hiánycélt nem emelte meg.

Bejelentették: harmadával csökkennek az intézményi távhődíjak októbertől

2024. október 01. 09:35 | Portfolio

Bejelentették: harmadával csökkennek az intézményi távhődíjak októbertől

Október elsejétől az eddigi 11 ezerről átlagosan 7600 forintra, tehát harmadával estek az intézményi távhődíjak Magyarországon – derült ki az energiaügyi miniszter 16/2024. (IX. 30.) tegnap éjjeli Közlönyben megjelent rendeletéből. Ez azt jelenti, hogy a 2022-es gázválság időszakában rendkívül megnőtt, átlagosan 46 ezer forint/gigajoule árszintről a 2023 elején előbb 22 ezerre, majd tavaly ősztől 11 ezer forintra felezett díjak jelentősen tovább csökkentek az érintett önkormányzatok, közintézmények és nem profitorientált vállalkozások számára.

Nagy lépésre szánta rá magát a Pfizer

2024. október 01. 08:55 | Portfolio

Nagy lépésre szánta rá magát a Pfizer

Az amerikai gyógyszeripari óriás, a Pfizer bejelentette, hogy növeli eladásra kínált részvényeinek számát a brit Haleon fogyasztói egészségügyi vállalatban.

Elpártolhatnak a Boeingtől a legnagyobb beszállítók

2024. október 01. 08:45 | Portfolio

Elpártolhatnak a Boeingtől a legnagyobb beszállítók

A Boeing beszállítói nehéz helyzetbe kerültek a repülőgépgyártó óriásvállalat dolgozóinak kéthetes sztrájkja miatt. A munkabeszüntetés következtében több cég kénytelen volt elbocsátani alkalmazottait, és további leépítésektől tartanak, ha a helyzet nem rendeződik hamarosan.

Kínkeservesen, de javulgat a költségvetés állapota

2024. október 01. 08:30 | Portfolio

Kínkeservesen, de javulgat a költségvetés állapota

A KSH által kedd reggel közzétett kormányzati szektor adatai szerint az idei második negyedévben 469 milliárd forintos mínusszal zárt az államháztartás, ami a GDP 2,3%-ának felel meg. Ilyen alacsony negyedéves deficitet két éve nem láttunk és ezzel az adattal a kormányzati szektor négy negyedéves egyenlege -5,4%-ra javult.

Kiadták a figyelmeztetést: hidegebb lehet az idei tél Európában

2024. október 01. 08:27 | Portfolio

Kiadták a figyelmeztetést: hidegebb lehet az idei tél Európában

Az európai időjárás-előrejelzők szerint az idei tél várhatóan hidegebb lesz a tavalyinál, de még mindig melegebb marad a hosszú távú, 30 éves átlagnál. A szakértők a La Niña jelenség hatásaival számolnak, amely általában hűvösebb időjárást eredményez a kontinensen - foglalta össze a helyzetet a Bloomberg.

Ma eldőlhet a magyar akkumulátor-újrafeldolgozók sorsa a parlamentben

2024. október 01. 07:43 | MTI

Ma eldőlhet a magyar akkumulátor-újrafeldolgozók sorsa a parlamentben

Nemzetközi egyezményeket, honvédelmi tárgyú törvénymódosításokat is tárgyal keddi ülésén az Országgyűlés, amelynek napirendjén az akkumulátor-újrafeldolgozó üzemek helyszínével kapcsolatos javaslat, valamint a Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítása is szerepel.

Újabb súlyos botrány a Boeingnél

2024. október 01. 07:28 | Portfolio

Újabb súlyos botrány a Boeingnél

Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) figyelmeztetést adott ki több mint 40 külföldi légitársaság számára a Boeing 737-es repülőgépek egyes kormánylapát alkatrészeivel kapcsolatban. A hivatal emellett élesen bírálta a Boeinget, amiért nem tájékoztatta megfelelően az érintett légitársaságokat a kialakult helyzetről.

Bekúszik a tőzsdékre a téli depresszió  - Hogyan lehet ebből profitálni?

2024. október 01. 07:00 | Portfolio

Bekúszik a tőzsdékre a téli depresszió - Hogyan lehet ebből profitálni?

A SAD (Seasonal Affective Disorder), közismerten "téli depresszióként" emlegetett mentális állapot a napfény csökkenéséhez és az évszakok változásához köthető: az emberek hangulata és energiaszintje gyakran romlik ősszel és télen, amikor kevesebb a napsütés, ami sokak számára depresszióhoz vagy szorongáshoz vezet. Ami nagyon izgalmas: ez a pszichológiai hatás nem csupán a mindennapi életben érezhető, hanem kiterjedhet a pénzügyi döntéseinkre is, sőt, a részvénypiaci teljesítményt is befolyásolhatja. A Hitelintézeti Szemle friss tanulmánya azzal foglalkozik, hogy feltárja a szezonális depresszió hatását a részvénypiaci hozamokra, és arra keresi a választ, hogy ennek a jelenségnek az ismerete hogyan segíthet a befektetési döntéshozatalban.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2024. október 01. 06:10 | Simonovits András

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. (Azóta számos folyamat felülírta e tanulmány megállapításait.) A napokban véletlenül megtudtam, hogy a 80 oldalas, sok táblázattal és ábrával gazdagított jelentés már júliusban elkészült, és aki ügyes, az a világhálón meg is találhatta a dokumentumot Strengthening the Hungarian Pension System címen. Ebben az írásban röviden összefoglalom a jelentést, és néhány kritikus megjegyzést füzök hozzá.

Az olajtermelés csökkentéséről beszélt az orosz miniszterelnök-helyettes

2024. szeptember 30. 21:02 | Portfolio

Az olajtermelés csökkentéséről beszélt az orosz miniszterelnök-helyettes

Az OPEC+ országok "előrelátó" lépéseket tesznek az olajpiacon, hogy biztosítsák a jövőbeni stabil ellátást - a TASZSZ hírügynökség hétfői jelentése szerint így fogalmazott Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes, aki kiemelte a kitermelés csökkentésének stratégiai fontosságát.

Nincs kőbe vésve a további gyors amerikai kamatcsökkentés

2024. szeptember 30. 19:49 | Módos Dániel

Nincs kőbe vésve a további gyors amerikai kamatcsökkentés

Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke egy gazdasági konferencián tart ma előadást. Legfontosabb üzenete az, hogy a kamatcsökkentések üteme nincs kőbe vésve. Az alappálya az, hogy idén kettő kamatcsökkentés várható, de ez még a bejövő adatok fényében változhat. Ez némileg eltér a piac által várt agresszív kamatcsökkentési pályától.

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít