
Az orrunk hegyén túl
Az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján a francia közszolgálati rádió meghívta Dominique de Villepin korábbi külügyminisztert, aki húsz évvel ezelőtt az iraki invázióval szembeni határozott kiállásával írta be magát a nemzetközi kapcsolatok kollektív emlékezetébe. A riporter remegő, érzelemtől túlfűtött hangon kérdezte: „Milyen új felismerésre mutatott rá az elmúlt esztendő? Az ukrán nép lenyűgöző ellenállására? A világ második legjobbjának mondott orosz hadsereg győzni képtelenségére? Európa ébredésére? Mi az, ami leginkább megfogta Önt ebben?”. A veterán diplomata egy másodperc töredékéig tartó szemforgatás után higgadtan válaszolt:
Az, hogy a helyzet egészének átlátása milyen nehezen megy”.
Majd előzékenyen kifejtette: „Miközben magunkra és a csatatérre figyelünk, hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy mi zajlik a világ többi részében, ami pedig nagy hatással lesz a konfliktus folytatására, és főleg nagyon nagy hatással a nemzetközi rendre”.
Merthogy az ukrajnai konfliktus legnagyobb horderejű és legkijózanítóbb tanulsága valójában az, hogy a világ nagyobbik felére a Nyugat immár nem számíthat.
Mint Villepin mondja: „A világ egy jó része Oroszország mellett áll. Több ez, mint szimpla semlegesség, mert a széles körben elterjedt Nyugat-ellenesség táplálja”. Az óceán túlpartján hasonlóképpen látja ezt Angela Stent, a Georgetown Egyetem Oroszországgal foglalkozó kutatóközpontjának korábbi igazgatója, aki „Putyin világa” című 2019-es könyvének idén februári, aktualizált kiadásában hangsúlyosan kitér erre a pontra: „Putyin helyesen mérte fel, hogy a Nyugaton kívüli világ nem fogja elítélni és nem vet majd ki rá szankciókat. A háború kitörésének napján Biden elnök azt mondta, hogy a Nyugat pária államot csinál majd Oroszországból a nemzetközi porondon – ám a világ jó részének szemében az ukrajnai háborútól még nem lett Putyin pária”. Stent ennek illusztrálásaként az Oroszországot – minden konkrét következmény nélkül – elítélő ENSZ-határozatok megszavazását említi. Ezek átmentek ugyan, ám az ellenzők vagy tartózkodók összesen a világ lakosságának több mint felét teszik ki.
Az ECFR (European Council on Foreign Relations) kutatóműhely idén februári, közvélemény-kutatásokra épülő elemzésének az „Egységes Nyugat, a többiektől elszakadva” címet adta. Szerzői az ukrajnai háború kívánatosnak talált kimenetelét és Oroszország megítélését illetően „széles szakadékról” beszélnek a Nyugat és a világ többi része (az adott felmérés esetében: Kína, India, Törökország) között. Hasonlóan éles választóvonal mutatkozik a „demokráciák kontra autokráciák” narratíva iránti fogékonyságra vonatkozóan, illetve a tekintetben, hogy vajon egy újfajta kétpólusúság (a nyugatiak szerint) vagy számos hatalmi súlypontra való töredezés (a többiek szemében) jellemzi majd a jövőbeni világrendet. Az ECFR konklúziói egybecsengtek az előző hónapokban készült felmérésekkel, s csak megerősítették mindazt, amit a nemzetközi politika folyamatai és epizódjai egyébként is üzentek.
Intő jelek
A már említett, egymást követő ENSZ-szavazások minden alkalommal nagyjából ugyanazt a képet adták az elmúlt több mint egy év során: a „kollektív Nyugat” összefog, a „Globális Dél” országai viszont – bár nem helyeslik az orosz inváziót – az ahhoz vezető okok és a rá adott válasz kapcsán nem osztják a nyugati olvasatot. Korántsem véletlen, hogy ezzel egyidejűleg a BRICS népszerűsége még inkább felfutott. Az öt legjelentősebb „fejlődő” gazdaságot – Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát – tömörítő laza társuláshoz, melynek első csúcstalálkozója 2009-ben volt, immár sorban állnak a csatlakozni vágyók (köztük Törökország, Irán, Argentína, Szaúd-Arábia, Indonézia, Egyiptom). Közben egyre ambiciózusabb tartalommal töltik meg a résztvevő országok: Moszkva tavaly decemberben BRICS-partnerei rendelkezésére bocsátott orosz műholdfelvételeket, az ukrán háború kitörésének évfordulóján Pretoria, Peking és Moszkva közös hadgyakorlatot rendezett, s a BRICS-országok jelenleg a dollárról való mind teljesebb leszakadás érdekében közös valuta bevezetésén törik a fejüket.
Ezalatt a világ húsz legnagyobb gazdaságát – nyugatiakat és többieket egyaránt – magában foglaló G20-ak találkozói sorra kudarcba, félkudarcba fulladnak. A Nyugat az ukrán kérdést persze mindig a napirend legtetejére tenné – a többiek azonban ezzel nem feltétlenül értenek egyet, a résztvevők fele továbbra sem hajlandó csatlakozni a szankciókhoz, amiket a Nyugat egyoldalúan életbe léptetett, s páran nyíltan is kifogásolják az erre irányuló nyomásgyakorlást. A nyugati fölény és befolyás visszaszorulását jól szemléltette az is, hogy Szaúd-Arábia és Irán békülését nemrég Peking hozta tető alá. Nem véletlen, hogy orosz és kínai vezetők az utóbbi időben a nyugati „hegemóniának” véget vető „többpólusúságot” emlegetik úton-útfélen. S ez felettébb lelkes fogadtatásra talál a „Globális Délen”.
Fáziskésés
A többpólusúságot mint geopolitikai hívószót-rendezőelvet korábban is hallhattuk már – a kilencvenes években. Ekkor azonban nem külső kihívók Nyugat-ellenes csatakiáltása volt, épp ellenkezőleg. Szakértők egy része – s a francia diplomácia egésze – igyekezett figyelmeztetni, hogy a hidegháború győzteseként a világrendet uraló Nyugat politikáit bölcs volna a jövőben elkerülhetetlen multipolaritást szem előtt tartva alakítani. Nem, a történelemnek nincs vége – mondták – s a geopolitikai vetélkedés nem kerül egyhamar a történelem süllyesztőjébe.
A nyugati fölényen alapuló egypólusúság – Oroszország már, Kína még nem volt elég erős hozzá, hogy ezt megkérdőjelezze – csupán zárójel.
S hogy a Nyugat, benne Európa mit tehetne? Akkortájt meglehetősen magányos szólamként erre a válasz az volt, hogy gyökeresen mást, mint amit tesz. Egyrészt fenntarthatná, megerősíthetné stratégiai önállóságának alapjait: csökkenthetné függőségeit, gazdasági-kereskedelmi sebezhetőségeit. Másrészt nem hagyná, hogy elhatalmasodjon rajta a hübrisz: nem igyekezne a világ többi részét erőpozícióból – ellenérzések tömkelegét keltve – a maga képére és szája íze szerint alakítani.
Ehhez képest most, negyedszázaddal később, a Nyugat fejvesztve próbálja a globalista ideológia oltárán feláldozott önállósági ütőkártyáit visszaszerezni-visszatelepíteni. S még egy olyan tiszta agressziós helyzet kapcsán, mint Ukrajna orosz megtámadása is kénytelen elviselni, hogy saját, nem is olyan sokkal korábbi – koszovói, iraki – akcióit az orra alá dörgölik. Mert aminek meg kellett történnie, az időközben megtörtént. Charles Kupchan, „Senki világa – a Nyugat, a felemelkedő Többiek és a soron következő globális fordulat” című könyvében tíz évvel ezelőtt megállapította: „A globális erőviszonyok a nem-nyugati újonnan érkezők javára mozdulnak el – ezek pedig nem kisebb változatait jelentik az egyirányú globális egyformaság útján, hanem a modernitás nyugati modelljének hiteles alternatíváit kínálják”. Az ukrán háborúra adott nemzetközi reakció e tekintetben egyszerre szemfelnyitó helyzetkép és kései vészriadó.
Egy dolog ugyanis, s ma már evidenciaként szerepel minden stratégiai dokumentumban, a nagyhatalmi vetélkedés feltámadása. Az Európai Unió egyesült államokbeli nagykövete, Stavros Lambrinidis, azonban tavaly október végén egy ehhez kapcsolódó másik jelenségre hívta fel a figyelmet. Mint mondta: a jófiúkat ismerjük, ők velünk vannak, s a velünk szembenálló rosszfiúkat is könnyű beazonosítani. Az értékek és narratívák csatája azonban nem ezek között, hanem a ma még egyik irányban sem elkötelezett több mint száz ország körében – Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában – fog majd eldőlni. A legfontosabb feladat tehát őket megszólítani és meggyőzni. Az érvelés világos, a konklúzió kerek. Kérdés azonban, hogy a Nyugat nem késett-e el vele, mekkora a maradék mozgástere, s hogy az ukrán konfliktus vajon bizonyosan a legjobb apropó-e a globális hovatartozási játszma dűlőre viteléhez.
Korlátok és szemellenzők
A világ többi részében eleve kételyekkel fogadják a Nyugat által erőltetett értelmezési keretet. A demokráciák és autokráciák viadaláról szóló narratíva több sebből is vérzik a szemükben. Ukrajna kapcsán a fejlődő világ demokráciái, mint India, Brazília, Dél-Afrika, Indonézia vagy Mexikó láthatóan közelebb állnak az autoriternek címkézett blokkhoz, mint a nyugati „gazdagokhoz”. Sokféleségük és nézetkülönbségeik dacára összeköti őket a Nyugattal szembeni igen erős szkepticizmusuk. Számukra a képmutatás netovábbja, amikor a Nyugat „a szabályokon alapuló nemzetközi rend” védelmére szólít, s ennek jegyében tőlük is elvárná a szankcióihoz való csatlakozást és a vele járó gazdasági áldozatokat. Újra és újra előkerül a „kettős mérce” vádja, melynek Amerika 2003-as iraki inváziója az iskolapéldája. A nyugati jólgondolkodók ezt „whataboutism”-nak (egy másik ügy figyelemelterelő célzatú felemlegetésének) bélyegezve lenézőn félreseperhetik – ettől még meglévő, széleskörű és mélyen gyökerező igazságtalanság-érzésből táplálkozik. Amire azután a Kreml retorikája persze előszeretettel épít is.
Éppilyen termékeny talajra hull Moszkvának az a tétele, miszerint a Nyugat célja általában, s most Ukrajna kapcsán különösen, saját hegemón helyzetének megőrzése.
A „Globális Dél” országai pontosan ezt látják igazolva abban is, ahogy a nyugatiak saját olvasatukat próbálják mindenkire rákényszeríteni. Erősen nehezményezik például, ahogy a különböző nemzetközi megbeszéléseket Ukrajna jelszavával mintegy túszul ejtik. Hol nyomásgyakorlással próbálják elérni, hogy erre vagy arra a fórumra az orosz képviselőt ne hívják meg, vagy ha már meghívják, akkor legalább ne fényképezkedjen vele senki. Hol csoportos kivonulásokkal tiltakoznak az orosz fél jelenléte ellen – s közben sem a vendéglátó országra, sem a többi résztvevőre nincsenek tekintettel. Mindezt annál is inkább zokon veszik a többiek, mivel az ukrajnai konfliktus az ő szemükben alapvetően európai belügy. Számukra igencsak visszás, hogy a Nyugat ennyi időt, energiát, pénzt fordít rá, míg az őket érintő, legalább ilyen súlyos problémákra ennek töredékét sem szánják.
Az ukrán háború megmutatta, hogy a világ java része fogékony a nyugati „hegemónia” visszaszorítását sürgető szólamokra, a konfliktus elhúzódása pedig ehhez folyamatos katalizátorként hat.
Zachary Shore történész, az amerikai Haditengerészeti Akadémia professzorának nevéhez fűződik a „stratégiai empátia” fogalma. Eszerint képesnek kellene lennünk egy helyzetet a maga teljességében – más szereplők szemével látva és fejével gondolkozva is – átlátni. Félreértés ne essék: ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy magunkévá tesszük az ő – saját érdekeik által vezérelt – álláspontjukat. Mindössze csupán segít felmérni, hogy ilyen-olyan döntéseink globálisan és hosszú távon milyen következményekkel járnak a magunk számára. Ami viszont rögvest nagyon más fényben tüntetheti fel a prioritásokat.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
Az írás a szerző saját szakmai véleményét tartalmazza, s nem feltétlenül tükrözi a Foreign Policy Research Institute, valamint a Portfolio szerkesztőségének álláspontját. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
Nagyon veszélyes tárgyat találtak, több ezer embert kell evakuálni Németországban
A szovjetek „hagyták ott” a második világháborúban.
Beperlik a Deutsche Bank vezérigazgatóját - Azt állítják, tönkretette egyesek karrierjét
A bank teljesen megalapozatlannak tartja a követelést.
Elküldi dolgozóinak ötödét és az AI-ra fogad a világ egyik legangyobb technológiai befektetője
AI-birodalmat húznak fel.
Drónfalat emelhetnek az EU keleti végeire: Ukrajnával egyeztetnek a védelmi miniszterek
Az EU védelmi biztosa mihamarabb valóra váltaná a tervet.
Háborúk? Dehogy, nem azok jelentik a legnagyobb kockázatot a tőzsdékre
Elég egy rossz gyorsjelentés, és borulhat minden.
Csaknem 5 millió forintért vacsorázott valaki ezzel a bankvezérrel
Jótékonysági célra ajánlották fel az összeget.
Donald Trump: "nem a legjobb dolog", amikor európai országok veszik az orosz olajat
Akkor jöhet el a béke, ha csökken az olaj ára?
Új várakozásokkal állt elő a Deutsche Bank, mellélőttek az elemzők
Az egyik üzletág jobban, a másik rosszabbul teljesít a vártnál.
Jóváhagyta az Európai Parlament a karbonvám (CBAM) módosításokat
A CBAM (Carbon Border Adjustment Mechanism, karbonvám) kötelezettségek teljesítésének átmeneti időszaka 2025 végén lezárul. Az Európai Bizottság az eddigi tapasztalatok alapján szükségesnek

Mennyit fogsz keresni?
Nemrég láttam Redditen egy kérdést, hogy mennyit keresnek az emberek a multin kívüli életben. Az internet nem egy jó merítés, mert általában a jobb helyzetben lévők használják, illetve bizo
Superwood: a fa, amely az acéllal is felveszi a versenyt
Genetikailag módosított fa, amely új dimenziót nyithat az építőanyagok világában.
Két hét alatt megdöntötte az Otthon Start az eddigi havi lakáshitel rekordot
A kormány bejelentése alapján két hét alatt 10 ezer Otthon Start igénylést nyújtottak be a bankokhoz. Az MNB adatai alapján júliusban összesen 7324 lakáshitel-szerződést kötöttek a pénzint
Nem Magyar Péterre erősödik a forint!
Csak egy kicsit.* Idén (kis túlzással) a világ összes fejlődő piaci devizája erősödött, mert a dollár gyengülésnek ilyesmi hatása szokott lenni. Áramlik ki a pénz... The post Nem Magyar P

Árfolyamcsapda a pályázatokban - mi történik a devizás számlákkal?
A pályázatok világában nem ritka, hogy a forint mellett euróban vagy dollárban kiállított számlákkal találkozunk. Elsőre talán csak egy adminisztratív részletnek tűnik, de valójában sorsf

Javításhoz való jog a tervezett elavulás ellen
Hogy lehet az, hogy míg dédanyáink ifjúkorában egy nejlonharisnya élethosszig kitartott, ma már néhány használat után elszakad? A válasz nem hibás mérnöki vagy üzleti döntésekben... The p

Why prices hike, but inflation stays the same
Popular opinion says that inflation is much higher than official figures. Some say the numbers are fixed, but there could be other explanations. The post Why prices hike, but inflation stays the same appea


Megjött az év egyik legjobban várt döntése – Mit várhatnak ettől a befektetők?
Jöhet a kamatcsökkentési ciklus?
Heves indulatokat okoz a medvék felbukkanása itthon: mi lesz ennek a vége?
Egyre több a medve Magyarországon.
Mégis mi történik most a magyar tejiparban?
Milyen problémákkal néz szembe az ágazat?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod