
Július 12-én megjelent a Telepesek, a Portfolio új podcast sorozatának első epizódja. A sorozat egy Budapestre költözött letelepedési kötvényes kínai apuka és családja történetét dolgozza fel hat epizódban. Az első rész már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, az összes nagyobb podcast platformon, valamint itt, a cikkbe illesztette lejátszóban:
Miről szól az új sorozat?
A Telepesek bemutatja a befektetésért globálisan elérhető letelepedési engedélyek piacát, köztük a 2013 és 2017 között élő magyar letelepedési kötvényprogramot. E mellett a sorozatból megismerhetővé válnak olyan társadalmi folyamatok, melyek előbb a kínai középosztály példátlanul gyors megszületéséhez járultak hozzá, ma viszont már pont ezt a társadalmi réteget feszítik.
A sorozat főszereplője Kai, egy kínai édesapa, aki 2017-ben költözött Magyarországra családjával. Az ő történetét az egész sorozat végig követi.
A sorozatban kibomlik a főszereplő társadalmi felemelkedésének íve, megjelennek a Pekingből Budapestre költözés okai, és arra is választ kapunk, hogy a most már hat éve hazánkban élő család mennyire találta meg itthon a számítását.
A Telepesek hét hónapig készült, történetének alapja Beck Fanni, a CEU PhD-hallgatójának kutatása, ami a Magyarországra költözött letelepedési kötvényes kínai családok példáján keresztül tár fel egy új típusú migrációs mintázatot. Beck 2011-ben végzett az ELTE kínai szakán és azóta kutatja a magyarországi kínai közösséget – ő társházigazdaként és producerként vett részt a sorozat elkészítésében. A sorozat másik házigazdásja Forrás Dávid, a Portfolio vezető podcast producere.
2017-ben mindkét gyerekem óvodájában növekvő számban kezdtek el megjelenni kínai gyerekek. Ez számomra nemcsak azért volt érdekes, mert akkor már évek óta a magyarországi kínai közösséget kutattam, hanem mert azok a családok, akikkel így találkoztam, teljesen más történeteket hoztak magukkal, mint akik korábban, például a kilencvenes években érkeztek
– fogalmazott Beck Fanni.
Elmondta: a hazánkba a rendszerváltás utáni időszakban megjelenő kínaiakat főleg az üzleti lehetőségek vonzották Magyarországra. Ezzel szemben a 2010-es évek második felében hozzánk érkező kínai családokra sokkal inkább jellemző volt, hogy azért jöttek, mert a Kínában rendelkezésre álló lehetőségektől jelentősen eltérő, szabadabb környezetben szerették volna felnevelni a gyerekeiket.
De mégis hány kínai él Magyarországon?
A Telepesek készítői a sorozat gyártása folyamán megrendeltek egy, a magyar okostelefon-felhasználókra reprezentatív mérést, mely a válaszadók kínaiakkal, kínai kultúrával kapcsolatos attitűdjét mérte fel. Az Opinio piackutató applikáció segítségével, 1163 válaszadó bevonásával végzett kutatás eredménye szerint
a magyarok közel fele, 43%-a jelentősen felülbecsüli a Magyarországon élő kínai származású emberek számát.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint ugyanis 2023. január 1-jén 18 ezer kínai állampolgár tartózkodott Magyarországon, s bár ez a szám nem tartalmazza az ide érkezésük óta magyar állampolgárságot szerző kínaiakat, ezzel együtt érdekes, hogy a válaszadók 34%-a szerint a Magyarországon élő kínaiak létszáma 100 ezer és egymillió közé esik. További 9% ráadásul úgy véli: hazánkban egymilliónál is több kínai származású ember él, ami ugye több, mint minden tizedik magyarországi lakost jelentené.

Bár a Telepesek által készített kutatás trendek megállapítására nem alkalmas, de az, hogy a magyar lakosság jó része jelentősen felülbecsüli a Magyarországon élő kínai származású emberek számát, abból is származhat, hogy a Magyarországon régebben itt élő kínaiakkal összevetve, a letelepedési kötvényes kínai családok sokkal gyakrabban jelennek meg a magyar középosztály által amúgy is látogatott helyeken.
Én is azt tapasztaltam a kutatásaim során, hogy a hazánkba korábban érkezett kínaiakat jelentősen nehezebben értem el, mivel szinte éjt nappallá téve dolgoztak
– mondta el Beck Fanni. Hozzátette: velük szemben az általa megismert kötvényes családok jellemzően a fogyasztó középosztály tagjai, többségük nem végez kereső tevékenységet Magyarországon, így pedig egyszerűen több idejük van parkokban, éttermekben, kávézókban időt tölteni és a helyi lakossággal kapcsolatokat kialakítani.
De mit szólnának a magyarok egy kínai szomszédhoz?
A már említett kutatásban arra is kíváncsiak voltak a Telepesek készítői, hogy zavarná-e a válaszadókat, ha a szomszédjukba kínai származású ember költözne. A lekérdezést még április végén készítették, amikor elég felfokozott volt a hangulat sok településen a hazánkba települő, jellemzően ázsiai akkugyárak miatt, így félő volt, hogy ez a kérdés nagyon megosztó lesz.
Ezzel szemben a lekérdezés során azt tapasztalták, hogy a magyarok túlnyomó többségét (87%) nem zavarná vagy egyáltalán nem zavarná, ha kínai származású ember költözne a szomszédba.
A legelutasítóbb csoport egyébként a kutatásba bevont legidősebb korcsoport, az 50-59 évesek voltak: közülük majdnem minden ötödik (18%) válaszolta azt, hogy zavarná vagy nagyon zavarná egy kínai származású szomszéd.

Meddig tart és hol hallgatható meg a Telepesek
A Telepesek első epizódja már meghallgatható minden nagyobb podcast platformon, így a Spotify-on, az Apple Podcasten és a Google Podcasten is, valamint itt, a cikkbe illesztett lejátszóban:
Új epizód szerdánként jelenik meg egészen augusztus 16-ig, amikor a hatodik, egyben befejező rész is elérhetővé válik. A Telepesek zenéjét Tövisházi Ambrus szerezte, aki a sorozat hangzásvilágának és audio-identitásának megalkotásáért is felelt. A sorozat borítóképét Tóth-Teszéri Vera tervezte.
Címlapkép: Portfolio/Tóth-Teszéri Vera/Juhász Katinka
Olyan történt Oroszországban, ami mindenkit meglepett
A gazdasági válság azonban tovább mélyülhet.
Szijjártó Péter Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel beszélt
Energiakérdésekről is szó volt.
Szakértő: ha ez megtörténik, Oroszország pillanatok alatt súlyos válságba kerül
Nehéz, de nem lehetetlen, hogy megtörténjen.
Amerika bénító csapást mérhet Oroszországra - Magyarország kereszttűzbe kerülhet miatta
Fokozódik a nyomásgyakorlás.
Kibukott egy újabb titokzatos izraeli akció: hatalmas háború robbanhat ki a Közel-Keleten
Nagyon feszült a helyzet.
Előkerült a titokzatos „Ferrari” verzió : jöhet a következő generációs amerikai lopakodó vadászgép, ami felforgathatja a légiháborút
Ezzel az élre törhet az Egyesült Államok.
Így lehet nagyon sok pénzt keresni a Fed kamatcsökkentésén
Mutatunk 3 ígéretes részvényt.
Bejelentette Donald Trump: elfogták Charlie Kirk feltételezett gyilkosát
Egy hozzá közel álló személy adhatta fel.
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
