Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Az elmúlt időszakban a hírekbe Japán elsősorban súlyos gazdasági (stagnálás) és társadalmi (öregedés) problémái révén került be: a három évtizede kipukkant buborékgazdaság után a világ második legerősebb gazdaságából (vásárlóerő paritáson számolt 1 főre jutó GDP mutató alapján) a 40. legfejlettebb gazdasággá csúszott vissza. A beszámolók alapján az elöregedő társadalom és a 100 évesek extrém magas aránya miatti demográfiai aggodalmak, a technológia iránti fogékonyság helyett már egyre inkább egy poszthumán társadalom képzetét mutató, elmagányosodott, libidónélküli fiatalok tömegeivel megbirkózni nem tudó társadalom képét tükrözi az ország. Eközben az elmúlt bő 20 év alatt hazánk egyrészt ledolgozta hátrányának jelentős részét Japánnal szemben az előbbi mutató szerint, másrészt Japán gazdaságának a növekedése jelentős mértékben lelassult („elvesztegetett évtizedek”). Így a legfrissebb értékelések szerint Magyarország a vásárlóerő-paritás alapján már lassan beéri Japánt is.
Ez – valljuk be töredelmesen – első hallásra, de még másodikra is eléggé meglepő fejlemény akkor, amikor Japán az 1980-as években még Amerikával versengett az világelsőségért a gazdasági életben.
A teljesebb kép érdekében azonban azt is látni kell, hogy Japán lényegében stabilizálta a 32-33 ezer dollár/fő GDP mértéket egy felgyorsult elöregedés és méretében csökkenő potenciálú munkaerőpiac mellett, míg hazánk jelentős mértékben – további egymillió főt bevonva a munkaerőpiacra –, 6 és fél ezerről 18 ezer dollár körüli összegre növelte az egy főre jutó GDP mutatóját, ami azért még mindig a fele körül van a jelenlegi japán értéknek, amennyiben folyó áron dollárban, és nem vásárlóerő-paritáson számolunk.
Amikor pedig onnan nézzük, hogy a „régi, szép időkben”, amikor Japán még a világ második legnagyobb gazdasága volt, ahhoz képest mekkora is a mai japán gazdaság, akkor azt láthatjuk, hogy legalább háromszor nagyobb ma Japán gazdaságilag, mint a SONY tévék és a Honda autók özönekor volt az 1980-as években. Mindehhez tegyük még hozzá, hogy a történelmileg is alacsony japán bérszínvonal-növekedés önmagában is egy különös nemzeti sajátosság (közgazdaságilag lehetne magasabb is ez a mutató, érvelnek sokan), de mellé téve egy olyan speciális, kevéssé ismert gazdasági mutató, amiben Japán az elhúzódó defláció és stagnálás ellenére messze lehagyja a többi fejlett országot: ez pedig a munkaképes korú lakosságra vetített GDP.
Ez alapján minden fejlett gazdasághoz képest is egyre nagyobb gazdasági kibocsátást képesek elérni fejenként, aminek köszönhetően a csökkenő létszámú munkaerő mellett is képesek voltak háromszorosára növelni a japán gazdasági teljesítményt az 1980-as évek óta.
A tőzsdeszakemberek arról is be tudnának részletesen számolni, hogy a japán tőzsdeindexek idén több évtizedes csúcsokra értek: a teljesítményük 30 százalék körül volt idén novemberig japán jenben, amivel bőven lekörözték az amerikai és európai indexeket, nem is említve az egyre meghatározóbb kínai tőzsdét. A külföldi befektetők újból érdeklődnek a szigetország iránt, ráadásul a befektetők által világszerte utánzott, a Warren Buffett által vezetett Berkshire Hathaway nagymennyiségű japán részvényt vásárolt meg az elmúlt időszakban. Chen Dong, a Pictet privátbank vezető makroközgazdásza egyenesen úgy látja, hogy megindult az ellátási láncok egy részének kitelepítése Kínából és ennek egyik célpontja éppenséggel a közeli Japán lehet, hasonlóan a „gazdasági csoda” előtti időszakhoz, amikor a koreai háború (1950-1953) hozott gazdasági fellendülést az országban. Sőt, Oliver Lee, a brit Prudential portfólió-menedzsere szerint a hosszú távú befektetési lehetőségek Japánban egyre jobbak, főleg azért, mert a legtöbb nemzetközi befektető még mindig alulsúlyozza az országot a portfolióiban. Hasonlóan látja a perspektívákat Heinz Frigyes Ferdinánd, az OTP Alapkezelője is a Portfolio-n megjelent elemzésében.
Japán az ellenmondások országa nemcsak a jelenben, hanem a múltban is: történelmi léptékkel nem is olyan régen, a 19. század végén Magyarország és Japán nagyjából hasonló fejlettségi szinten állt számos területen. A „japán csoda” az 1960-as évektől kezdve alig két évtized alatt röpítette az országot a világgazdaság tetejére és válhatott az USA „kihívójává” és azóta is a világ legfejlettebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országait tömörítő G7-ek klubjának stabil és egyetlen ázsiai tagja, amelyikre már nagyon régóta azt mondják, hogy „megrekedt” és stagnál gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt.
De valóban így van ez és a jövője is kérdéses?
Nos, a demográfiai, egészségügyi, családpolitikai, migrációs vagy éppenséggel innovációs szempontból a nyugat-európai, amerikai, valamint a sikerlistákat ostromló népszerű stratégák – például Parag Khanna vagy Jared Diamond – mindössze két alternatívát látnak a fenntarthatóság kérdéskörében: bevándorlás vagy demográfiai összeomlás. A második válasz a magyar kormányzat által is erőteljesen támogatott, 2010 óta hirdetett családpolitikai fordulat, amelynek eredményei látványosak (1,2-ről 1,6 körüli értékre történő növekedés a termékenységi ráta tekintetében). 2016-ban ugyanakkor egy újabb, harmadik út is felmerült, amely teljesen eltérő az előző kettőtől: Japánban a robotika és az automatizáció kap főszerepet olyannyira, hogy a nemrég tragikusan elhunyt Abe Sinzó japán kormányfő 2016 végén jelentette be, hogy – a gyermekvállalás és a nők erőteljesebb támogatása mellett – a technológia, a robotika lesz az egyik legfontosabb válasz Japán demográfiai bajaira: az un. Society 5.0 (社会5.0, Társadalom 5.0), illetve a 2021-ben kiadott, átfogó Moonshot projekt jövőtervezési stratégia alapján a mezőgazdaságtól és az élelmiszeripartól kezdve az egészségügyi-rehabilitációs szolgáltatásokig célzott kutatásokat és fejlesztéseket (未病,mibio) valósítanak meg.
A 2021-ben indult ambiciózus Moonshot projektben „végcélként” 7 elképesztő prioritást fogalmaztak meg, amelyeket 2050-ig meg akarnak valósítani:
- olyan társadalmat szeretnének létrehozni, amelyben az emberek mentesek a test, az agy, a tér és az idő korlátozásaitól és
- amely képes előre jelezni és rendkívül korai stádiumban megelőzni a betegségeket.
- Olyan robotokat kívánnak előállítani, amelyek maguktól tanulnak és cselekszenek, és harmóniában élnek az emberrel a mesterséges intelligencia és a robotok „társevolúciója” révén.
- Megvalósítják a fenntartható erőforrás-forgalmat a globális környezet helyreállítása érdekében,
- a fel nem használt biológiai funkciók teljes hasznosításával globális szinten szintén fenntartható élelmiszer-ellátási ipart hoznak létre, amely mentes a túlterheltségtől és a pazarlástól,
- általános célú és alacsony hibaszázalékkal működő kvantumszámítógépeket fognak létrehozni, amelyek elképesztő módon fejlesztik a gazdaságot, az ipart és a biztonságot és végül
- már 2040-re fenntartható egészségügyi és ápolási rendszert valósítanak meg, amely megelőzi és legyőzi a súlyos betegségeket, és lehetővé teszi az emberek számára, hogy 100 éves korukig anélkül élvezhessék az életüket, hogy az egészségük miatt aggódnának.
Első hallásra mindez valóságos sci-finek hangzik, ám, ha visszatekintünk a japán történelemre, akkor megérthetjük, hogy talán mégis komolyan gondolhatják a japánok ezt az irányt. Japán ugyanis nemcsak az első tokiói olimpia (1964) megrendezésével bizonyította azt, hogy képes talpra állni egy elvesztett világháború és két atomcsapás után, egyúttal egy technológiai-ipari fordulatot elérni, hanem sikerrel állította át gazdaságát az első olajsokk (1973) után, ami szintén megmutatta, hogy egy alapvetően energiaintenzív gazdaságból hogyan lehetett egy tudásintenzív, ám jellemzően továbbra is „munkaalapú” gazdaságra áttérni, ahol végig alacsonyabbak voltak a bérek a közös ország, a nemzet fenntarthatósága érdekében.
Ugyanis az utolsó munkás is a gyártószalag mellett pontosan tudja, hogy nyersanyagokban, természeti kincsekben alapvetően nagyon szegény az ország és csak a munka lehet a növekedés alapja: ezért a munkahelyi teljesítmény és a (tovább)tanulás továbbra is a legerősebb követelmények közé tartozik.
A szociális kiadások tekintetében mind a mai napig az EU középmezőnyébe tartozna az EU átlaga alatt, ha az ország tagja lenne az Európai Uniónak – ezért sem tudja maga Fukuyama fontos művében, az Államépítésben (Századvég, 2005) beazonosítani, hogy a japán jóléti rendszer valójában európai értelemben jobb- vagy baloldali-e. És akkor ezek után meglepődhet-e az ember azon, hogy demográfiai téren is furcsa tendenciák láthatóak Ázsiában? Kínában a termékenységi ráta 1,16 volt 2022-ben, Dél-Koreában 2023 második negyedévében már csak 0,7(!) volt.
Ezzel szemben a 20 évvel ezelőtti – e három országból – utolsó helyezett Japán lett az első a teljes termékenységi mutató (TTA) nagyságát tekintve: 1,36, ami az olasz-spanyol-portugál mintázatot követi. Mindeközben itt él a legegészségesebb idősebb korosztály és az elhízás, illetve a testtömegindex – amely tényezők alapvetően befolyásolják a demencia és számtalan krónikus betegség kialakulását – tekintetében a legkedvezőbb helyen állnak a népek rangsorában. Ki gondolta volna, hogy éppen Okinavában a legmagasabb a termékenységi ráta (2023:1,8), ahol éppenséggel a legtöbb idős és relatíve egészségesebb japán él, évről-évre megdöntve a 100 évesek számának a rekordját, azt eredményezve, hogy Japánban egyedül itt haladta meg a születések száma a halálozásokét?
Miért is akarjuk mi, magyarok a japán (közel)jövőt fürkészni?
A következő 10-20 évben eldőlnek azok az alapvető kérdések, amelyek Magyarország jövőjét is meg fogják határozni, légyen szó gazdasági, demográfiai, jogalkotási, technológiai, ipari vagy akár (köz)politikai kihívásokról. Ez azt jelenti, hogy meg kell vizsgálni, hogy milyen társadalmi kérdések és politikai diskurzusok lehetnek azok, amelyek a jövőt alapvetően és belátható időtávban befolyásolhatják az automatizáció és az újabb ipari-(bio)technológiai (rehabilitációs) forradalmak, valamint a nők szerepe és az oktatás kapcsán, méghozzá Japán történelmén keresztül, és annak jelenlegi Társadalom 5.0 koncepciója által. Ferber Katalin, az egyik legelismertebb hazai Japánnal foglalkozó kutató szerint Japán a „jövő társadalmának laboratóriuma” és ami ott zajlik, az két évtizeden belül a világon mindenhol látható következményekkel fog járni.
Végezetúl egy friss aktualitás a közel 8-as erősségű földrengés kapcsán. Jared Diamond sikerkönyvében (Zűrzavar – hogyan kezelik a nemzetek a válságot és a változást. Akkord, 2020) nem véletlenül emelte ki Lee Kuan Yew néhai szingapúri miniszterelnök véleményét: „Közösségeik összetartása, fegyelmük, intelligenciájuk, szorgalmuk és hazájuk iránti áldozatkészük tiszteletet parancsoló és termékeny erővé teszi őket. Tudatában vannak szerény erőforrásaiknak, ezért továbbra is minden erőfeszítést meg fognak tenni, hogy elérjék az elérhetetlent. Kulturális értékeik miatt bármely katasztrófa után túlélők lesznek. Időről-időre lesújt rájuk földrengés, tájfun, szökőár. Megsiratják hallottjaikat, összeszedik magukat, és újjáépítenek. Csodálattal néztem, hogyan tér vissza az élet a rendes kerékvágásba, amikor Kobéban jártam 1996 novemberében, másfél évvel a (hatalmas) földrengés után.”
Ebben a közös gondolkodásban kiváló háttérül szolgálhat a Japán: Társadalom 5.0 - A történelmi múltból a szuperokos jövőbe – a magyar történelem tükrében című, újonnan megjelent kötet is. Hogy mi is zajlik és hova vezethet mindez Japánban és főleg: miért? A Japán: Társadalom 5.0 kötet erre a kérdésre kísérel meg választ adni, méghozzá tükröt tartva önmagunk számára is, amelyben Mona Lisa sejtelmes mosolya köszönhet vissza ránk.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép forrása: Getty Images
