
A konkrét projektek előtt illik talán néhány sort szánni a jelenlegi helyzetképnek is, amit röviden a bizonytalansággal és a gyorsan változó környezettel lehetne jellemezni.
A nyári időszakban a vidéki szállodák biztosan nem panaszkodtak, a Balaton környékén nem volt olyan ár, amin ne vették volna ki a szobákat, és a budapesti szállodák is kezdték felidézni a turistáktól nyüzgő régi idők emlékét. Szeptemberre a belföldi vendégek által a szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma már 3,7%-kal meghaladta a Covid kitörése előtti, 2019. szeptemberi értéket. A SZÉP-kártyák által is generált belföldi turizmus vélhetően az ünnepekig tovább fog pörögni, ezután viszont ködösek a várakozások, a járványhelyzet felfutása, vagy enyhülése dönti majd el a számokat. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma – ami döntően Budapestet érinti – viszont még a 2019-es szeptembernél 51%-kal alacsonyabb, és a tapasztalatok szerint a fővárosi szállodák körülbelül 50%-os kihasználtsággal működnek.

Túlságosan vakmerő vagy pont hogy bölcs, aki a döcögős turizmus idején fejleszt hotelt?
Megkérdeztük Hegedűs Attilát, a BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. partnerét és ügyvezető igazgatóját, hogy mennyire tudatosak a fejlesztők a most futó projektekkel, tartanak-e az átmeneti megrázkódtatástól.
Ha a 2020-at röviden össze kellene foglalni akkor azt lehetne mondani, hogy a Covid-19 keresleti satuzás azt is jelentette, hogy a folyamatban lévő projektek elkezdtek „nem kapkodni” a befejezéssel és a nyitással, mondván, hogy ha nincs kinek akkor minek, inkább legyen a hotel a lehető legjobb minőségben befejezve.
- mondta el Hegedűs Attila, aki hozzátette, hogy mindezt tetézte és most is befolyásolja a futó projekteknél a munkaerőhiány, a bér- és nyersanyagköltségek növekedése – a Property Investment Forum építőipari beszélgetésén éppen erről a nyersanyagháborúról beszéltek a résztvevők.

A fejlesztések csúsztatása logikus lépés a félárbócos turizmust, és a bizonytalanságot látva, a kisebb és tervezhetetlen bevételek mellett ugyanis nem feltétlenül éri meg egy teljes szállodai csapatot fizetni, egy magasabb minőségű szálloda pedig nem biztos, hogy megengedheti magának, hogy fele annyi emberrel elketyegjen.
Korábban úgy fogalmaztunk a szakértők véleményére alapozva, hogy "Lottó ötös tippjáték megjósolni, hogy mikor áll vissza teljesen a turizmus", Hegedűs Attila a sakkal írná le leginkább a jelenlegi helyzetet: "Most fejlesztői oldalról is megy a taktikai tiki-taka, hogy a projektek előrehaladását hogyan matekozzák ki. Nagy biztonsággal egy éledező/bimbózó piacba szeretne mindenki belenyitni." Ez azt is jelenti, hogy a tavaly még 2021-re, vagy 2022-re tervezett nyitásokra és hotelátadásokra (ha eddig még nem készültek el), jó 1-2 évet rá lehet számolni, mire valóban vendégeket fogadnak.
így a 2022-ig tervezett 5000 szobaszám könnyen lefeleződik.
Jöjjenek a 2021-es és 2022-es hotelcsodák!
A lista tehát a 2021-ben átadott, illetve 2020-ra, idénre, vagy jövőre átadni tervezett szállodafejlesztéseket tartalmazza, köztük persze van jó néhány, ami valóban elkészült és várja is már a turistákat (például a B&B Hotel Budapest City, a Crowne Plaza Budapest, IntercityHotel, vagy a Matild Palace) De olyan is, ami már biztosan csúszik: a 2021-es évre volt beirányozva például a Radisson Collection nyitása a Bazilikánál, de a projekt „végigaludta” 2020-at így várhatóan egy jó évet csúszni fog, de hasonló a József körút 19-ben a Savoy hotel helyzete, itt is zajlik az építkezés de ők is csúsznak.
Tervezett hotelfejlesztések Budapesten (2020-as adatok) | |||
Kategória | Projekt neve | Tervezett nyitás éve | Szobák száma |
5 csillag | Hard Rock Hotel | 2020 | 136 |
5 csillag | Matild Hotel - Luxury Collection | 2020 | 130 |
5 csillag | Tüköry Hotel (WSF Group, Almanac Budapest) | 2022 | 152 |
5 csillag | Rácz Hotel (&SPA) | 2021 | 67 |
5 csillag | Aria Szálloda bővítés | 2021 | 49 |
5 csillag | Radisson Collection Basilica | 2021 | 71 |
5 csillag | W Marriott Hotel (Balett intézet) | 2022 | 165 |
5 csillag | Autograph Collection Vörösmnarty Square | 2022 | 237 |
5 csillag | Klotild Palota újranyitás | 2022 | 100 |
5 csillag | Kozmo Luxury Hotel | 2020 | 150 |
4 csillag | Crowne Plaza Budapest | 2021 | 230 |
4 csillag | Butique Hotel (BIF) | 2021 | 100 |
4 csillag | Quality Inn Hotel (Choice Hotels) | 2022 | 134 |
4 csillag | Mamaison (Starlight Sutien Hotel Budapest komplex felújítása) | 2021 | 54 |
4 csillag | Apsis Hotel | 2021 | 93 |
4 csillag | A3 Hotel | 2021 | 76 |
4 csillag | Tópark Projekt Hotel Komponens | 2021 | 175 |
4 csillag | Korábbi ERSTE irodaház | 2022 | 100 |
4 csillag | JK19 (Savoy hotel) | 2020 | 100 |
3-4 csillag | Ráday u. | 2022 | 323 |
3 csillag | M4 Mamaison | 2021 | 100 |
3 csillag | A52 Hotel (Hello Baby) | 2021 | 123 |
3 csillag | H2 Hotel Budapest | 2021 | 158 |
3 csillag | InterCity Hotel | 2021 | 312 |
3 csillag | Hegedű u. | 2022 | 170 |
3 csillag | Bo18 hotel | 2021 | 50 |
3 csillag | Three star boutique hotel | 2022 | 50 |
3 csillag | Jo&Joe (Hibrid) | 2022 | 78 |
3 csillag | B&B Hotels | 2021 | 214 |
3 csillag | Hampton by Hilton | 2022 | 219 |
hibrid | Up Hotel | 2020 | 158 |
hibrid | B+B | 2021 | 217 |
n/a | Trigránit iroda és apartmankomplexum | 2022 | 150 |
n/a | Chocolate Hotel | 2021 | 100 |
n/a | Apartman Hotel Ostrom u. | 2022 | 110 |
n/a | Arkia Szálloda | 2021 | 84 |
n/a | Hotel Projekt Benczúr utca | 2022 | 100 |
Forrás: BDO, Portfolio |
Jönnek a "keselyűk"? Lesznek nagy kiszállók?
Sokan értenek egyet azzal, hogy bár már vannak "keselyűként" várakozó befektetők a magyar hotelpiacon, akik jóval áron alul keresnek jó beszálló üzleteket, egyelőre még nem jelentek meg az alulárazott termékek. Ami késik viszont, az nem műlik, Hegedűs Attila elmondta, hogy:
Lesznek exitre is kénytelen hotelek – vegyesen kicsik és nagyok – akiknél a tulajdonos/üzemeltető, vagy a kettő együtt boksznyelven szólva bedobja a törölközőt, bezár, esetleg funkciót vált, és eladásra kerül.
Ezáltal igenis reális szcenárió a piacon, hogy ha 2 év múlva megnézzük a kínálati halmazt, akkor lesz jó pár új hotel, a szobaszám pedig közel ugyanannyi mint a 2019-es csúcs idején. A szakértő szerint sok hoteles mondaná, hogy "bárcsak kevesebb lenne a fóka, mert akkor nem kell közelharcot vívni a vendégekért." Akik felvették a munkahelymegtartó kölcsönt és most kikerülnek a moratórium védőernyője alól, azok azonnali megoldásra fognak szorulni, mert a minimális kereslet lehet, hogy ma elég a költségek fedezésére, de ha a bank is bekopog, akkor már korántsem lesz ennyire egyszerű a helyzet.
Ekkor jöhet el a ketrecharc ideje, amikor a csőd felé menetelő vagy nehéz helyzetben lévő tulajdonosok kénytelenek az eladást választani, a vevők meg persze lesz, ha alacsony az ár.
- tette hozzá Hegedűs Attila, aki szerint amíg nincsen egységes pozitív üzenet az utazásokra vonatkozóan, hogy nemcsak a bátraké a turizmus, addig 2022, mint az új 2019, csak álom marad. A realitások sokkal inkább 2023-2024-re teszik a visszatérést és a jövő évet az újraindulás első, ámde potenciálisan lendületes évének vélik.
Az ingatlanfejlesztők és a szállodaláncok persze nem állnak meg, hiszen amit ma papírra vetnek, abból 24-30 hónap múlva lesz csak eredmény.
- mondta, majd hozzátette, hogy a sportban olimpiai vagy vb ciklusok vannak, úgy tűnik, hogy a szállodaszektorban 10 évente történik valami meglepő, amely után ez a játékos mindig megerősödve tér vissza. Szóval ez az a hangulat amiről senki nem akar lemaradni – bár lesz aki kénytelen lesz nézőként követni a meccset – míg mások a 2016-os EB után a 2020(1)-es élményekre támaszkodva abban bíznak, hogy nem kell 44 évet várni egy újabb focisikerre.
Aki kételkedik az új fejlesztésekben, illetve azok sikereiben, azoknak érdemes nyomon követni ezeknek, az elmúlt három hónapból szemezgetett, beruházásoknak az alakulását:
Címlapkép: Getty Images
Dühöngnek Joe Biden emberei, miután bombát robbantott Kamala Harris: kicsit sem fogták vissza magukat
Nem volt sok pozitív mondanivalójuk róla.
Összeállt a bírói többség Bolsonaro ellen, puccskísérlet miatt ítélhetik el
Ezzel történelmet írna Brazíliában.
Halálos kórság terjed a magyar határ közelében, az emberre is veszélyt jelent
További terjedésre számítanak a szakértők.
Kirk-gyilkosság: súlyos figyelmeztetést tett közzé a külügyminisztérium
Vigyázzba állítják a bevándorlókat.
Olyat posztoltak, amit nem kellett volna – bíróság vár a pénzügyi influenszerekre
Nem szabadott volna ilyen befektetést népszerűsíteniük.
Kijevbe látogatott Trump jobbkeze: orosz szankciókról is szó esett Zelenszkijjel
Illetve a közös fegyvergyártásról.
Elindult az orosz űrhajó a Nemzetközi Űrállomásra
Élelmiszert és nitrogént visz a fentieknek.
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
