Keresett kifejezés: 187 | Találatok száma: 4712 Új keresés

Úgy tűnik, hogy mindennek elszáll az ára – Meddig tarthat még ez az őrület?

2021. május 03. 06:10 | Szemán Ákos

Úgy tűnik, hogy mindennek elszáll az ára – Meddig tarthat még ez az őrület?

Már néhány hónapja megindultak a találgatások elemzői és szakértői berkekben, hogy vajon elindulhatott-e egy új árupiaci szuperciklus, amely tartósan magasabb nyersanyagárakat eredményezhet vagy csak átmeneti jellegű emelkedésről van szó, ami majd lecseng a koronavírus-járvány enyhülésével párhuzamosan. Természetesen nehéz igazságot tenni egyelőre, de kétségtelen, hogy számos alapanyag jelentősen megdrágult az elmúlt időszakban, és az idei adatok sem utalnak arra, hogy ez a folyamat lassult volna. A réz árfolyama például már alig valamivel marad el a több mint tíz éve elért mindenkori csúcsától, az építésre alkalmas faanyag és a kukorica ára is rendesen elszállt, de meg lehetne még említeni többek között az etanolt, a sertést, a palládiumot vagy éppen az olajat is. Érdekes módon tehát úgy tűnik, hogy nem egy-egy szeparált esetről van szó a nyersanyagok drágulása kapcsán, hanem a bányászati, az olajipari és a mezőgazdasági termékek széles körét érinti.

Tuti nem találod ki, mivel foglalkoztak eredetileg ezek az óriáscégek

2021. május 02. 15:00 | Portfolio

Tuti nem találod ki, mivel foglalkoztak eredetileg ezek az óriáscégek

Ha ránézünk egy 100, 200 vagy akár 220 éve is létező és jól működő multinacionális vállalatra, akkor az első gondolatok között a stabilitás és a konzisztencia juthat eszünkbe velük kapcsolatban - nem is gondolnánk, hogy ezek a nagy presztízzsel bíró cégek eleinte egészen mással foglalkoztak, mint napjainkban. Cikkünkben összegyűjtöttünk öt, már jó ideje velünk lévő nagyvállalatot és megnéztük, hogy eredetileg mivel is foglalkoztak a megalapításuk után.

Ha ez nincs, akkor még ma is dolgozhatnánk szombatonként

2021. május 01. 11:00 | Háhner Petra

Ha ez nincs, akkor még ma is dolgozhatnánk szombatonként

Ma természetesnek vesszük, hogy a hétvége két napból áll, pedig csupán néhány évtizeddel ezelőtt, 1981 áprilisában jelent meg Magyarországon az a kormányrendelet, amely a szabad szombat bevezetéséről rendelkezett. Mi előzte meg ezt a döntést a Kádár-korszakban? Ki és mikor találta fel a kétnapos hétvégét? Mennyit dolgozunk ma, és lehetnek-e még hosszabbak a hétvégéink a jövőben? A szabad szombat magyarországi bevezetésének 40. évfordulója alkalmából ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

Ezeket az irodaházakat választották új otthonukként a cégek áprilisban

2021. május 01. 08:05 | Portfolio

Ezeket az irodaházakat választották új otthonukként a cégek áprilisban

Nagy volt a mozgolódás áprilisban a hazai irodapiacon: bérleti szerződést hosszabbítottak a Kálvin Square irodaházban, valamint a myhive Thirteen | Globe és a Dél-Pesten található Office Campus irodaházban is. Szintén meghosszabbodott az egyik bérlő szerződése a myhive Greenpoint 7 irodaházban, de új cég is érkezett, csak úgy mint a Balance Office Park toronyépületébe és a myhive Haller Gardens irodaházba. Az irodapiac mellett a logisztikai ingatlanoknál is létrejöttek új bérleti megegyezések. Összefoglaltuk, hogy milyen bérleti tranzakciók zajlottak le 2021 áprilisában.

A tiszta lakás ára? A házimunka miatt keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak?

2021. április 29. 06:59 | Pető Rita, Reizer Balázs

A tiszta lakás ára? A házimunka miatt keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak?

Ugyan a nők bérhátránya folyamatosan csökken, még mindig kevesebbet keresnek, mint  a velük megegyező foglalkozású férfiak. Ennek az egyik oka, hogy a nők kevesebbet használják a képességeiket a munkahelyen, mint a férfiak. Ez a különbség ráadásul a párkapcsolatban élő férfiak és nők között a legnagyobb. De mitől függ a munkahelyi képesség használat és miért használják kevesebbet a nők?

Heti hány napot fogunk otthonról dolgozni a járvány után?

2021. április 28. 11:00 | Portfolio

Heti hány napot fogunk otthonról dolgozni a járvány után?

Az elmúlt egy év során többfajta vélemény is napvilágot látott arról, hogy a jövőben - a járvány utáni időszakban - milyen formában fogunk visszatérni az irodákba. Egyesek szerint a home office mostantól szinte teljesen velünk marad, míg mások már alig várják, hogy újra teljes létszámmal működjenek az irodák. Az igazság valahol a kettő között lehet, de azon belül is szakterületenként változik, hogy mennyire valósítható meg az otthoni munkavégzés. Hogy mely területeken jöhetnek a legnagyobb változások és mit okozhat ez az irodapiacra nézve, ennek jártunk utána.

Nagyot zuhant az ingatlanbefektetési kedv, de vannak kedvelt területek

2021. április 26. 09:00 | Portfolio

Nagyot zuhant az ingatlanbefektetési kedv, de vannak kedvelt területek

Továbbra is tart az ipari és logisztikai szektor erős lendülete, miközben a nagyméretű irodai tranzakciók aránya csökkent az európai befektetésekben. A teljes aktivitás több országban is a felére csökkent 2020 első negyedévéhez képest - derül ki a Colliers EMEA-régió tőkepiacairól szóló jelentéséből. Az európai mellett a CBRE a hazai befektetési környezetet mutatta be, melyből kiderül, hogy az első negyedévben kizárólag hazai vevők zártak tranzakciót.

Ezek ma a világ legnagyobb irodaházai – A magyarországi társaik eltörpülnek mellettük

2021. április 25. 18:00 | Portfolio

Ezek ma a világ legnagyobb irodaházai – A magyarországi társaik eltörpülnek mellettük

Budapesten az elmúlt évtizedekben többször is tanúi lehettünk, hogy egy-egy irodaépület átadása akár több tízezer négyzetméterrel is képes növelni a teljes irodaállományt. Ennek apropóján arra voltunk kíváncsiak, hogy az ország legnagyobb irodaépületei vajon hogyan aránylanak méretükben a világ legnagyobb irodaépületeihez képest. A szokásostól eltérően ezúttal nem az épületek magassága, hanem azok bruttó alapterületei alapján készítettük el a listát.

Oroszlánrészt vállalnak az ingatlanpiacból, most pedig még több munkára számítanak

2021. április 24. 11:00 | Portfolio

Oroszlánrészt vállalnak az ingatlanpiacból, most pedig még több munkára számítanak

Egy épület sem működhetne, fogadhatna dolgozókat, vagy vendégeket az FM piac szereplői nélkül, akik most óvatosan optimisták és a II. negyedévben már új megrendelésekre, a bezárt, vagy csökkentett szolgáltatási színvonalon működtetett épületek újranyitására számítanak. Ezek mind jótékonyan hathatnak az FM szektor gazdasági adataira, egyedül az elegendő munkaerő kérdése okoz továbbra is bizonytalanságot. A LEO (Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatok Országos Szövetsége) legújabb, 2021 második negyedévére vonatkozó hangulatjelentését foglaljuk össze.

Elszabadult a pokol Indiában, amit az egész világ megszenvedhet

2021. április 24. 06:20 | Portfolio

Elszabadult a pokol Indiában, amit az egész világ megszenvedhet

Óriási harc folyik az elmúlt egy évben a „legpocsékabb járványkezelésért” vívott globális közdelemben az országok között. Kétségtelen, hogy India jó eséllyel pályázik a címre, hiszen a harmadik hullám miatta van csúcson a világon: az országban elszabadult a járvány, az egészségügyi rendszer összeomlott, a kórházak nem fogadják a betegeket, és a járványhelyzet kedvez az új mutánsok kialakulásának. A legrosszabb hír pedig az, hogy India kudarca olyan negatív externális hatás lehet a világ országai számára, ami akár vissza is vetheti a vírussal szemben vívott globális harcot is.

Mától Magyarországon a leghalálosabb a koronavírus-járvány a világon

2021. április 22. 09:00 | Portfolio

Mától Magyarországon a leghalálosabb a koronavírus-járvány a világon

A koronavírus felbukkanása óta Magyarországon hivatalosan 26 ezer fő vesztette életét a betegséggel összefüggésben. Ezzel a népességarányos halálozás tekintetében megelőztük Csehországot, így most már a világon nálunk a leghalálosabb a járvány. Bár az adatok összevetését módszertani problémák nehezítik, az biztos, hogy annak fényében, hogy a kormány hivatalosan emberéletekben határozza meg a sikeresség mértékét, a járvány kezelése nem nevezhető diadalnak.

Paks II. beszállítója lehet egy biharkeresztesi cég

2021. április 20. 15:20 | Portfolio

Paks II. beszállítója lehet egy biharkeresztesi cég

Tavaly márciusban írtunk arról, hogy megvannak a pontos tervek a Paks II. beruházáshoz szükséges 156 hektáros terület beépítésére, így most Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter olyan cégeket keres fel, melyek a paksi bővítés beszállítói lehetnek majd. Ennek kapcsán legutóbb a Bayer Construct cégcsoport tagjaként működő biharkeresztesi Viastein Kft. térkőgyártó üzemében tett látogatást - írja a Haon.hu.

Ismét több millió vakcinát vásárolt Izrael, amely már a mutánsok ellen is véd

2021. április 19. 20:10 | MTI

Ismét több millió vakcinát vásárolt Izrael, amely már a mutánsok ellen is véd

Izrael újabb több millió adag vakcina vásárlásáról állapodott meg a Pfizer amerikai gyógyszergyártóval hétfőn - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A megállapodás szerint 2022 végéig érkeznek Izraelbe az újabb, több millió dózist tartalmazó vakcinaszállítmányok, melyekért Izrael egymilliárd-másfél milliárd sékelt (100-150 milliárd forintot) fizet.

Botrány a Teslánál, alaposan megütötték a részvényt

2021. április 19. 16:35 | Portfolio

Botrány a Teslánál, alaposan megütötték a részvényt

Ahogy azt reggel már megírtuk, tegnap két ember veszítette életét az Egyesült Államokban Houston északi részén, miután egy Tesla nekicsapódott egy fának, a járművet pedig senki sem vezette – közölték a hatóságok. A baleset hatására a Tesla részvényárfolyama kimondottan érzékenyen reagált, a nyitás után szűk egy órával 6 százalékkal került lejjebb a jegyzés.

ITM: az üzletek többsége betartja a járványügyi szabályokat

2021. április 19. 10:28 | Portfolio

ITM: az üzletek többsége betartja a járványügyi szabályokat

Ismét fogadhatnak vásárlókat a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltok. Az újranyitáshoz kapcsolódó szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi. A kormányhivatalok munkatársai a múlt héten 187 üzletben jártak, mindössze 13 helyszínen találtak hiányosságot. A mulasztáson ért kereskedők szinte kivétel nélkül azonnal javították a feltárt hibát – olvasható az ITM közleményében.

Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd