Keresett kifejezés: 30 15= | Találatok száma: 24407 Új keresés

Vészjósló előjelek - Szép csendben eltűnnek az építőipari megrendelések

2020. május 11. 10:08 | Portfolio

Vészjósló előjelek - Szép csendben eltűnnek az építőipari megrendelések

Elkészült az ÉVOSZ 19. heti építőipari jelentése, melyből többek között kiderül, hogy a múlt év azonos időszakához mérten május elején mintegy 18-20%-kal kisebb a rendelésállomány volumene. Ennek oka, hogy egyre több építőipari eljárás van, ahol ajánlatkéréseket vonnak vissza, ami jelentős, meg nem térített költséget jelent a vállalkozók számára. Emellett a magánmegrendelők körében is egyre több olyan projekt van, amit nem indítanak el.

Már nem kell sokat várnunk a magyar gazdaság legfontosabb adatára a koronaválságban

2020. május 11. 06:10 | Portfolio

Már nem kell sokat várnunk a magyar gazdaság legfontosabb adatára a koronaválságban

A következő napokat egyértelműen az első negyedéves GDP-adatok határozzák meg, péntek reggel azt is megtudhatjuk, hogyan muzsikált a magyar gazdaság a jelenlegi válságban. Az igazi zuhanást a szakértők a második negyedévre várják világszerte, hiszen a január és a február még viszonylag problémamentes volt a gazdaságban.

Közülük kerülhet ki a koronavírus ellenszere - Már csak pár hónapra vagyunk tőle?

2020. május 10. 06:30 | Portfolio

Közülük kerülhet ki a koronavírus ellenszere - Már csak pár hónapra vagyunk tőle?

Tombol a koronavírus-járvány a világban, de közben a gyógyszercégek sem tétlenkednek, zajlik a versenyfutás a hatékony kezelés és vakcina kifejlesztéséért is. Érkeznek ígéretes teszteredmények és van olyan cég, amely szerint akár már októberben lehet oltóanyag, bár a szakértők többsége csak a jövő évre tartja ezt reálisnak. Bemutatjuk, hogy állnak most a legígéretesebb fejlesztések.

Június 15-éig zárva maradhatnak az Európai Unió külső határai

2020. május 08. 19:07 | MTI

Június 15-éig zárva maradhatnak az Európai Unió külső határai

Az Európai Bizottság arra kérte a schengeni övezet tagállamait, illetve a schengeni társult államokat, hogy további 30 nappal, június 15-ig hosszabbítsák meg az Európai Unióba irányuló, nem alapvető fontosságú utazásokra vonatkozó ideiglenes korlátozást - közölte az uniós bizottság pénteken.

Kiszivárgott: csődöt jelent a hatalmas amerikai kiskereskedelmi lánc a koronavírus miatt

2020. május 08. 16:44 | Portfolio

Kiszivárgott: csődöt jelent a hatalmas amerikai kiskereskedelmi lánc a koronavírus miatt

Csődvédelmet kér jövő héten a 118 éves múltra visszatekintő nagy amerikai kiskereskedelmi lánc, a J.C.Penney, és a 850 egységből álló áruházláncának negyedét már sosem nyitná ki – tudta meg a Reuters az ügyre rálátó forrástól. Az ikonikus cég közel 4 milliárd dolláros adósságállománnyal küzdött már a válság kirobbanás előtt, az Amazon által dominált online kereskedelmi térben és a jelek szerint most a koronavírus-válság adta meg a hosszú szenvedése után a kegyelemdöfést.

Teljes összeomlás az Egyesült Államokban: az 1929-33-as világválság óta nem volt ilyen

2020. május 08. 14:30 | Portfolio

Teljes összeomlás az Egyesült Államokban: az 1929-33-as világválság óta nem volt ilyen

A Reuters piaci konszenzusában szereplő 22 millióval szemben 20,5 millió új nem-mezőgazdasági munkanélkülit regisztráltak a hatóságok áprilisban az Egyesült Államokban és ezzel a munkanélküliségi ráta a márciusi 4,4%-ról 14,7%-ra ugrott – közölte az amerikai munkaügyi tárca. A vártnál kissé jobb adat ellenére azért le kell szögeznünk: az 1929-1933-as nagy amerikai gazdasági depresszió óta nem tűnt el egyik hónapról a másikra ennyi állás és a munkanélküliségi ráta 1940 óta, azaz a második világháború megrázkódtatásai óta nem ugrott ilyen magasra. Mivel a járvány még tombol a tengerentúlon is, így sajnos egyelőre az sem tudható, hogy ezeknek a negatív munkaerőpiaci folyamatoknak hol lesz a vége.

Rekord árbevétellel zárta az első negyedévet a Richter

2020. május 08. 05:24 | Portfolio

Rekord árbevétellel zárta az első negyedévet a Richter

Pénteken tette közzé legfrissebb számait a Richter, a társaság árbevétele az első negyedévben új rekordot döntött, a negyedév eredményeit kedvezően érintették a Vraylarhoz köthető royalty bevételek, a royalty bevétel állandó emelkedése ellensúlyozni tudta a bázisidőszakban realizált mérföldkő bevétel tárgyidőszaki hiányát. Az Európai Gyógyszerügynökség bizottsága által 2020. márciusában kezdeményezett újabb vizsgálat következményeképpen az Esmya értékesítése felfüggesztésre került és a Richter szerint nem zárható ki, hogy az év hátralévő részében nem realizálnak több árbevételt az Esmyaból. A Richter a főbb sorokon felül tudta teljesíteni a Portfolio által készített elemzői várakozások mediánját, az adózott eredmény kétszámjegyű ütemben bővült, ami új negyedéves csúcsot jelentett, a befektetők figyeleme ezután a menedzsment várakozásai felé fordulhat majd.

Ők azok, akik megmenthetik a koronavírustól a világot

2020. május 07. 17:00 | Fekete Beatrix

Ők azok, akik megmenthetik a koronavírustól a világot

Kemény versenyfutás zajlik a gyógyszergyártók és a biotechnológiai cégek között világszerte a koronavírus elleni gyógyszer és vakcina kifejlesztéséért. A Gilead Sciences kifejezetten jól áll egy, az eredetileg ebolavírus ellen több mint 10 éve fejlesztett gyógyszerével, amit korábban félretett a cég, mert nem bizonyult eléggé hatásosnak. Most azonban elképzelhető, hogy megmenti a világot a koronavírustól. Több helyszínen zajlanak jelenleg a tesztek, ígéretesek az első eredmények és a befektetők is bíznak a remdesivir sikerében, az árfolyam emelkedik. De mi lesz, ha nem jön be a gyógyszer? Megnéztük, hogy mennyire lehet most jó befektetési sztori a Gilead Sciences, és hogy drágák vagy olcsók-e a papírok.

Koronavírus: így pörög fel a kormány csodafegyvere

2020. május 07. 13:30 | Portfolio

Koronavírus: így pörög fel a kormány csodafegyvere

A koronavírus-járvány miatt hozott gazdaságvédelmi csomag legfontosabb eleme a munkahelyvédelmi bértámogatás. A program igénybevételének hétről hétre történő emelkedése nemcsak azt jelezheti, hogy mennyire tudta a kormány a vállalatokra szabni az intézkedést, hanem azt is, hogy a magyar munkaerőpiacon milyen folyamatok zajlanak.

Biztosításban tettem félre, de kell a pénz, mit csináljak?

2020. május 07. 07:00 | Huszák Dániel

Biztosításban tettem félre, de kell a pénz, mit csináljak?

Az elmúlt hónapokban nagyon komoly veszteségeket okozott az életbiztosításokban megtakarítóknak a koronavírus-pánik, különösen azoknak fájhatott a dolog, akik az elmúlt 1-2 évben kötöttek unit-linked megtakarítást. A látszólagos veszteségek ellenére nem érdemes csalódottan felrúgnunk hosszú távra szóló vállalásunkat, hiszen ezzel nemcsak gyakorlatira fordítjuk az elméleti veszteséget, hanem a visszavásárlás költségeivel fokozzuk azt, sőt, nyugdíjbiztosításoknál akár az adóhatóságnak való tartozást is felhalmozhatunk a teljes tőkevesztés mellett. Szerencsére számos módja van annak, hogy a veszteségeket kompenzáljuk vagy az életbiztosítás díjfizetésének terhét csökkentsük, ha netán erre szükség van.

Koronavírus: hamarosan újra berobbanhat a magyar turizmus

2020. május 06. 15:00 | Portfolio

Koronavírus: hamarosan újra berobbanhat a magyar turizmus

Elkezdődtek a belföldi foglalások, és nagyon sokan készülnek a nyárra - mondta a Portfolio-nak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója. A turisztikai ágazat kormányzati szervezetének vezetője arról is beszélt, hogy erőteljes belföldi marketingkampányt indítanak, és akciótervet dolgoznak ki azokra a küldőpiac-csoportokra, ahonnan könnyebben visszacsábíthatók a vendégek.

Kiderült, mi történt a banki IT-fejlesztésekkel a koronavírus-járvány kirobbanása miatt

2020. május 06. 11:56 | Portfolio

Kiderült, mi történt a banki IT-fejlesztésekkel a koronavírus-járvány kirobbanása miatt

A bankszektorban és a biztosítási szektorban nem álltak le az IT-fejlesztések, sőt, a digitális ügyfélkiszolgálási fejlesztéseket előrehozták, és több új fejlesztési projekt is indul a területen. A szektor lokális megoldásokat, beszállítókat is keres ehhez, elsősorban a fióki kiszolgálás és az értékesítés területén terveznek gyors fejlesztéseket. Az ügyfelek tömegesen fordultak a digitális ügyintézés irányába a járvány miatt, pénzintézeti csúcsvezetők beszélgettek minderről Financial and Corporate IT online konferenciasorozatunk első eseményén.

2020. május 06. 09:54 | Portfolio

Hagyatéki eljárás: nem mindig szükséges a személyes megjelenés

Tárgyalás nélkül is átadhatják egy elhunyt hagyatékát az örökösöknek a közjegyzők a veszélyhelyzet idején. Akár a következő hónapok több tízezerre tehető hagyatéki ügyének jelentős része a következő időszakban személyes megjelenés nélkül is lezárható, így az örökösöknek nem kell megvárniuk a járvány elmúltát, hogy hozzájussanak a hagyatékhoz. Akik viszont ragaszkodnak a tárgyaláshoz, azoknak meg kell várniuk a veszélyhelyzet végét – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

A láthatatlan ágazat, amit nem roppantott teljesen össze a koronavírus Magyarországon

2020. május 06. 05:45 | Zsoldos Ákos

A láthatatlan ágazat, amit nem roppantott teljesen össze a koronavírus Magyarországon

Hogy mennyire eltérően érinti az egyes iparági szereplőket a koronavírus, arra remek példa a cikksorozatunk mostani részében vizsgált következő ágazat, a tudományos és szakmai tevékenységeket tömörítő iparág. Általánosan igaz, hogy a szereplők összkibocsátására nincs olyan nagy hatással a vírus, mint a legtöbb ágazatra, de egyes szereplők - főleg a kisebb vállalatok - nem biztos, hogy túlélik a koronaválságot. Az állatorvosok alig érzik, az adótanácsadóknál és számviteli tevékenységet folytatóknál a nagyok kevésbé, a kicsik inkább megszenvedik a válságot, a visszaesés így az alágban borítékolható. A mérnököknél pedig minden attól függ, hogy milyen területen dolgoznak. Összességében az egyéb ágazatokban látott fejreállásokhoz képest a szakmai szolgáltatások ágazata kevésbé húzza le a magyar GDP-t (de azért lehúzza), így ez egy üdítő színfolt lehet a vírus okozta nagy mínuszok ábráján.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i