Keresett kifejezés: 30 15= | Találatok száma: 24414 Új keresés

2017. április 03. 16:20 | Portfolio

Ezer magyar céget segíthet az Erste új 40 milliárdos hitelkerete

Magyarországon immár az ötödik pénzügyi intézménynél is elérhetők a Juncker-terv néven becézett kezdeményezés kedvezményes finanszírozási megállapodásai, ma ugyanis bejelentették az Erste Bank által kötött megállapodást is. Ennek keretében a következő három évben akár 1000 magyarországi kis- és középvállalkozás is kedvezményesen, kevésbé szigorú biztosítékok mellett vehet fel kölcsönöket kétféle konstrukcióban.

2017. április 03. 16:08 | Ditróy Gergely

Mégsem leszünk akkora nyertesek?

A hazai ingatlanpiac legfontosabb szereplői közül sikerült nem kevés befolyásos vezetőt egy úgynevezett "Investment Breakfast"-re összeszerveznie a CBRE hazai csapatának, ahol egy átfogó előadás és panelbeszélgetés keretében mutatták be a globális, a régiós, és a hazai ingatlanpiac jövőjét egy világszintű felmérés és a helyszínen megjelent szakértők válaszai segítségével. Kiderült többek között, hogy Észak-Amerikát egyre többen preferálják (54%) az ingatlanbefektetők közül, míg Európa komolyan veszített a tavalyi pozíciójából. 42%-ról 29%-ra esett vissza. Ennyit a Trump-kártyáról. De ha ez nem lenne elég, akkor az is kiderült, hogy a Brexit sem tudta kigáncsolni Londont, hiszen a brit központ továbbra is a legvonzóbb célpont az ingatlanpiaci befektetést kereső tőke számára Európában.

2017. április 03. 13:21 | Árgyelán Ágnes

Mától kapható az új magyar állampapír!

Mától már jegyezhető az új, 2 éves futamidejű állampapír. A fix kamatozású kötvény évente 2,5%-ot fizet. A kormány és az ÁKK célja, hogy tovább növeljék az államadósságon belüli lakossági részarányt, Varga Mihály szerint elképzelhető, hogy a jövőben újabb lakossági állampapírokat dob ki a piacra az ÁKK.

2017. április 03. 10:22 | Portfolio

130 forint osztalékot fizethet az Alteo

Az Alteo Group árbevétele 33 százalékos növekedéssel közel 14 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA szintű eredmény 62 százalékos emelkedéssel meghaladta a 2,3 milliárd forintot 2016-ban. A konszolidált adózott eredmény pedig megközelítette a 823 millió forintot - derül ki a társaság közgyűlése által még nem elfogadott, IFRS szerinti, konszolidált éves beszámolóból. A társaság vezetése a tavalyi 120 forintot követően idén 130 forint/részvény osztalék megfizetésére tesz javaslatot a közgyűlésének.

2017. április 02. 13:00 | MTI, Portfolio

Meghirdették az összes Pest megyei EU-pályázatot

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program teljes hét évre vonatkozó keretösszegét sikeresen meghirdette a kormány által kitűzött március 31-i határidőre a Nemzetgazdasági Minisztérium. Összesen 98 pályázat jelent meg 277 milliárdos keretösszeggel.

Készülsz a nyaralásra? Nagyon vigyázz ezzel a 11 országgal!

2017. április 01. 16:05 | Portfolio

Készülsz a nyaralásra? Nagyon vigyázz ezzel a 11 országgal!

Egy ügyvédi iroda a külföldre utazóknak szeretett volna segíteni azzal, hogy összegyűjtötte azokat az országokat, ahova csak kellő tájékozódást követően utazzunk. Ugyanis könnyen börtönbe kerülhetünk, ha nem ismerünk bizonyos szabályokat, de az illem betartása is alapvető elvárás egyes országokban. Tudtad, hogy például Kínában sosem szabad az evőpálcikákat felfelé állítani a rizsbe vagy a tésztába? És azt, hogy Thaiföldön börtön járhat azért, ha szemetelsz az utcán vagy azt, hogy Ugandában tilos a hadi vagy kormányzati épületekről fényképet készíteni?

2017. március 31. 16:02 | Portfolio

Rekordszámok és újabb tőkeemelés a Gránit Banknál

Rekord mértékű, több, mint 88 százalékos tavalyi hitelállomány-bővülésről és 240 millió forintra növekvő adózás előtti eredményről számolt be a Gránit Bank. A növekedést segítve ismét tőkét emel a hitelintézet: további 1,12 milliárd forintot fektet a pénzintézetbe a Pannónia Nyugdíjpénztár és az MKB Nyugdíjpénztár.

2017. március 31. 15:25 | Portfolio

A megújuló energiában látja a jövőt a Hungrana

A teljes hő- és gőzenergia-igényét megújuló forrásból állítja elő a Hungrana Kft. egy most induló beruházás révén. A biomassza kazán 2018 végére megvalósuló bővítése 5 millió euróba kerül, ezzel a fejlesztéssel együtt az utóbbi tíz évben már 225 millió eurós beruházást hajtott végre a szabadegyházi központú, kukorica-feldolgozással foglalkozó cég.

2017. március 31. 10:10 | Portfolio

Megismétlődhet a brutális áramár-emelkedés

A mögöttünk hagyott tél a korábbi éveknél nagyobb terhelést rótt a hazai energiaellátásra. Januárban a magyar árampiacon időszakosan olyan magas árak alakultak ki, amelyek többszörösen meghaladták nem csak a szokásásos hazai, de a nyugat-európai áramárakat is. A jelenség pedig a jövőben is megismétlődhet a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) tanulmánya szerint.

2017. március 31. 08:05 | Portfolio

Új városközponttá alakul az ország legnagyobb betontorzója

Az M0-ás, M1-es és M7-es autópályák által határolt "aranyháromszögben" hosszú évek után újraindult az elmúlt évtizedek talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése, melyben hamarosan átadásra kerülnek az első egységek. Csendes Balázs, a Tópark 'BE MY CITY' üzletfejlesztési vezetője beszélt a Portfolio-nak a fejlesztés jelenéről és jövőjéről.

2017. március 30. 17:06 | Portfolio

Kész, hátradőlhetünk - Magyarország három évvel korábban teljesítette a klímacélt

Alapvetően megváltoztatja a magyarországi biomassza-felhasználásról kialakult képet, hogy új számítási módot alkalmazva újraszámolták a hazai háztartási tűzifa-felhasználását. Az átszámolás eredményeképpen a látható hazai háztartási biomassza-felhasználás jelentősen nőtt, a vizsgált időszakban éves szinten átlagosan több mint két és félszeresére. Ezzel Magyarország biomassza-felhasználási statisztikájában egy csapásra akkora ugrás következett be, hogy az ország ezek alapján gyakorlatilag már most elérte a 2020-ra kitűzött célját a megújuló energiaforrások terén - állapítja meg a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) új tanulmánya, amely szerint természetesen ezzel együtt maradtak még teendők e téren.

2017. március 30. 13:36 | MTI

Elképesztő számok a Magyar Postától

A Magyar Posta 2016-ban 17,7 millió csomagot kezelt, ami 1,96 millió darabbal, 12,4 százalékkal több a 2015. évinél, az idén 12,5 százalékos csomagvolumen-emelkedéssel számol az e-kereskedelem dinamikus növekedése miatt - mondta a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten.

2017. március 30. 13:35 | Weinhardt Attila

11 látványos ábra, hogy mit tettek a magyar cégekkel az EU-támogatások

A 2007 óta gazdaságfejlesztési EU-támogatást elnyert cégek erősen rá voltak szorulva ezekre a forrásokra, és a sérülékenységük jele az is, hogy 2015-ben az ötödük veszteséges volt - többek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank átfogó elemzéséből. Az anyagból számos látványos ábrát mutatott be a Portfolio minapi Uniós Források konferenciáján Fábián Gergely jegybanki igazgató, így például azt, hogy nincs érdemi gazdasági hatáskülönbség a visszatérítendő és a vissza nem térítendő EU-pénzek között. Abban viszont nagy hatáskülönbségek vannak, hogy mely ágazatokba ment az EU-pénz, és az is lényeges, hogy míg a foglalkoztatottságot és a hozzáadott értéket növelik ezek a pályázati pénzek, addig a munka termelékenységét nem.

2017. március 30. 11:53 | Portfolio

Csak az ötéves kötvényekre emelt rá az ÁKK

A tervezett 43 helyett 50 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK, ez az ötéves papírok sikerének volt köszönhető. A három- és ötéves állampapírok esetében jelentős hozamcsökkenést láthattunk a két héttel korábbihoz képest.

2017. március 29. 20:39 | MTI

Kell az állami támogatás? Április 30-ig szereld be az online pénztárgéped!

A januártól online pénztárgép beszerzésére kötelezetteknek elég április 30-ig üzembe helyezniük a pénztárgépet az eredeti 2016. december 31-i határidő helyett ahhoz, hogy igénybe vehessék az állami támogatást - mondja ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendeletmódosítás.

2017. március 28. 14:35 | Portfolio

Kiugróan jók a magyar cégek a régióban a brüsszeli milliárdok elnyerésében

Már 18 magyarországi kis- és középvállalkozás nyert összesen közel 5 milliárd forintot az EU kutatás-fejlesztési keretprogramja kkv-pályázatának második fázisában, ami a késztermék és szolgáltatás kifejlesztését segíti és ezzel jócskán verjük a lengyeleket, sőt az egész régiót - hívta fel a figyelmet Csuzdi Szonja a Portfolio Uniós Források konferenciáján. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője a közvetlen brüsszeli beadású uniós pályázatok rendszeréről, azon belül is főként a Horizont 2020-ról és a cégek körében népszerű KKV Eszköz pályázat előnyeiről, illetve a tipikus pályázói hibákról is beszélt, majd az előadás után három olyan cég vezetőjével is beszélgettünk a tapasztalataikról, amelyek már nyertek Horizont 2020-as pályázati forrást.

2017. március 28. 05:45 | Futó Péter

Giccsadó fenyegeti a te lakásodat is?

Szokatlan adót vezetett be tavaly Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a kerület építésügyi szempontjait figyelmen kívül hagyó építkezőkkel szemben. A településkép-védelmi települési adóról szóló rendeletet, vagyis a giccsadóként ismertté vált adót az önkormányzat azokra az egyszerű bejelentéssel épülő 300 négyzetméter alatti lakóépületekre veti ki, amelyeket nem a helyi előírásoknak megfelelően terveznek és kiviteleznek. A lassan egy éve létező adó kapcsán megkérdeztük a III. kerületi önkormányzatot, hogy milyen gyakran élt a giccsadó alkalmazásának lehetőségével és valóban visszatartó erőt jelent-e a túlzásba eső építkezőkkel szemben.

2017. március 27. 13:08 | Portfolio

Okos mérőórákra is kérhetne pénzt Magyarország a Juncker-terv milliárdjaiból

Autópálya építésére, felújítására, okos mérőegységek felszerelésére, önkormányzati és vasúti fejlesztésekre is igénybe lehetne venni Magyarországon a Juncker-tervnek is becézett Európai Stratégiai Beruházási Alap forrásait - hívta fel a figyelmet a Portfolio Uniós Források konferenciája keretében Halász Zsolt, az Európai Beruházási Bank budapesti irodájának szakértője.

2017. március 27. 11:25 | Portfolio

Tíz dolog, amire nagyon figyelj lakásvásárláskor!

Élénk lakáspiaci forgalomra számít az Otthon Centrum 2017-ben is, a tavalyi évhez képest eddig a forgalom és az árak növekedése tapasztalható. Egyre többen gondolkodnak lakás vásárlásán, az adásvétel előtt azonban számos dologra fontos odafigyelni, a megfizetendő adón és illetéken felül például az energiatanúsítvány vagy a tulajdoni lap kiváltására is.

Holdblog

Pénzgyáros AI

Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd