Valódi támogatást adnak vagy függőségbe taszítanak? – Csendes forradalom zajlik a nemzetközi segélyezés terén

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A tradicionális segélynyújtók úgy érzik, hogy az általuk jelentősnek tartott összegek nem hozzák azt az eredményt, amelyet reméltek, különösen a szegénységcsökkentés, a demokráciaépítés és a gazdasági fejlődés terén. Ráadásul olyan nem kívánatos hatásokkal is szembesülnek, mint a korrupció, a pénzek kisíbolása és elherdálása vagy az alacsony segélyhatékonyság. 

A kedvezményezettek pedig elégtelennek találják a segélyek összegét, nincsenek megelégedve az elért gazdasági és társadalmi hatással.

• Ténylegesen egy segélycsapdában (aid trap) érzik magukat: a gazdasági növekedés finanszírozása nagyban függ a segélyek folyamatos beáramlásától, ami azonban növekvő eladósodottsághoz vezet, mivel a segélyeknek csak egy része vissza nem térítendő támogatás, és még a kedvezményes feltételű hiteleket is törleszteni kell.
• Ráadásul a költségvetési deficit növekedésével is meg kell küzdeniük, hiszen az „ingyen” pénz túlzó és pazarló költésekre csábít, míg a segélyek fogadása a költségvetési kiadásokat növeli.
• És akkor még nem is szóltunk az „erkölcsi kockázatról” (moral hazard), amikor is a beérkező pénzeszközök tudatában/birtokában a kormányok elhalasztják azokat a gazdasági és társadalmi reformokat, intézkedéseket, amelyek a hosszú távú és fenntartható fejlődéshez szükségesek lennének.

Mindezek ellenére tovább folyik a segélyezés. Tagadhatatlan, hogy bizonyos segélyfajták, mindenekelőtt a humanitárius és az élelmiszersegély életeket ment és veszélyhelyzeteket old meg. Ténylegesen az oktatás és az egészségügy támogatására, az infrastruktúra kiépítésére is szükség van, még ha annak mikéntje és hatása vitatható.

A segélyezés fennmaradásának záloga azonban az, hogy az egy jövedelmező üzletág a benne résztvevők számára.

A donorok természeti és ásványkincsekhez, nyersanyagokhoz, piacokhoz, befektetési lehetőséghez és stratégiai pozíciókhoz jutnak. A kötött segély alkalmazásakor a segély kedvezményezettje a segélynyújtó ország termékeit, szolgáltatásait, projektjeit vásárolja meg a segélyként kapott pénzből, míg a kötött segélyhitelezés esetén a beszállítók általában a donor ország vállalatai. Magyarország esetében például a magyar segélyprojektek beszállítói közel száz százalékban magyar cégek, kormányzati vagy nem kormányzati szereplők.

Az USAID-programok 90%-át szüntették meg
Az amerikai külügyminisztérium február végén jelentette be, hogy az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) korábban odaítélt 6200 többéves támogatásából 5800-at 54 milliárd dollár értékben megszüntet, ami 92 százalékos csökkentést jelent.

A kedvezményezetti oldal érdekeltséget pedig az adja, hogy a recipiens kormányok és az uralkodó elit a segélypénzek jelentős részét a hatalom fenntartására és/vagy saját javára használja. Így kerülnek a szegénységcsökkentésre szánt pénzek külföldi bankszámlákra, finanszíroznak belőle külföldi utazásokat, ház-, autó- és jacht-vásárlásokat, politikai befolyást. A közvetítőcsatornák pedig a korrupció és az illegális pénzügyi transzferek. Becslések szerint a korrupció nagysága Afrikában évi 148 milliárd dollár, vagyis a beáramló segélyek kétszerese. 

A fentiek vezettek ahhoz, hogy immáron több évtizede egy csendes forradalom zajlik a nemzetközi segélyrendszerben. Ennek legfőbb összetevői az alábbiak:

• a fokozatosan növekvő segélyösszegek és a donorok proliferációja;
• a donor közösség struktúrájának átalakulása, a tradicionális DAC-donorok mellett új segélyezők (India, Kína, Törökország, gazdag arab országok, az EU új tagállamai) megjelenése;
• a Dél-Dél együttműködés erősödése a tradicionális Észak-Dél együttműködés ellenében;
• a segélyek gazdasági és politikai feltételességének lazulása;
• új, innovatív segélyfajták elterjedése, mint például a blended finance, amikor is a hivatalos segélyek katalizálják a magánforrások fejlesztési célra való felhasználását;
• a humanitárius és veszélyhelyzeti segélyek növekedése a fejlesztési segélyek rovására a folyamatos válsághelyzetekre való reagálás következtében;
• a civil társadalom és szervezetek, valamint a lokalizáció növekvő jelentősége az állami szereplőkkel szemben részben a fennálló segélyrendszerrel való elégedetlenség, részben pedig a post-development theory térnyerése következtében.

A fenti változásokkal ellentétben a segélyek nyújtásának motivációja egy jottányit sem változott, mivel az irodalom által egoistának nevezett donorokat alapvetően saját önös, gazdasági és politikai érdekeik vezérlik. Ráadásul a segélyhatékonyság kérdése is megoldatlan a csökkenő transzparencia és a kedvezményezettek gazdasági és politikai helyzete következtében, ami nem mindig kedvez a segélyek célorientált felhasználásának.

A fentieket figyelembe véve nem csoda, hogy

a segélyezésről szóló szakirodalomban már több évtizede gyökeret vert az aid exit koncepció, vagyis a segélyezés fokozatos kivezetése a humanitárius és sürgősségi segélyek kivételével.

Ez lehetőséget adna a segélyfüggőség csökkentésére, a segélycsapdából való menekülésre és arra, hogy a segélyezett országok képesek legyenek saját lábukra állni. Ugyanakkor a koncepció megvalósíthatósága erősen kétséges. Afrikában például jelenleg minden lakos szimbolikusan évi 50 dollárt kap segélyként, és a begging bowl mentalitás elég erős mind a társadalomban, mind pedig a kormányzatok szintjén. Egyszerűbb segélyért kilincselni, mint erőfeszítést tenni a segélytől való függés felszámolására. Sok ország a segélyre nem úgy tekint, mint az utolsó mentsvárra, hanem mint a legelsőre és legkézenfekvőbbre.

Ráadásul az aid exit koncepció a donorok szintjén sem volt eddig realitás. Amikor 2024 októberében Addisz Abebában közel 10 multilaterális és bilaterális donorral készítettem mélyinterjúkat, az aid exit kifejezés el sem hangzott. Továbbá a donorok között volt a USAID is a maga gyönyörűen kialakított, több emeletes, körbekerített, több száz főt foglalkoztató központjával, aminek ma már a honlapja sem elérhető. Azt pedig egyik fél sem gondolta, hogy a kezdeményezés nem a kedvezményezettek oldaláról fog jönni. Sokat elárul a felek közötti erőviszonyról és a sűrűn hangoztatott partnerség mibenlétéről az egyoldalúan és hatalmi erőből meghozott intézkedés.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images