Pintér Sándorra hivatkoztak EU-pénzes lehúzásokban, börtönt kaptak
A vád lényege egyébként az, hogy egy férfi a 2012. évben magát pályázati ügyintézéssel foglalkozó személynek adta ki, és így pénzt csalt ki a pályázni szándékozó más személyektől. Emellett már ekkor is utalt egyes esetekben - valójában nem létező - minisztériumi kapcsolataira. A férfi megismerkedett egy 51 éves férfival, aki korábban egy felsőoktatási intézmény gazdasági igazgatójaként dolgozott, illetve egy 54 éves nővel és 59 éves férfi társával. Az így kibővült vádlotti kör a 2012-2013. években nagyobb szervezettséggel,,,tőkeerősebb" sértetteket, illetve befolyás vásárlókat tudott megtéveszteni, és nagyobb összegekhez jutott hozzá.
A Fővárosi Főügyészség - több, később egyesített ügyben - összesen 18 személlyel szemben emelt vádat. A vád tárgyát csalás, befolyással üzérkedés, közokirat-hamisítás bűntette, a támogatásokat igénybe venni kívánók oldalán befolyás vásárlásának bűntette képezte. Az eljárás során két vádlott elhunyt.
A Fővárosi Törvényszék tizenöt vádlottat bűnösnek mondott ki, egy vádlottat - bizonyítottság hiányában - felmentett.
A bíróság két vádlottat végrehajtandó börtönbüntetésre, két vádlottat végrehajtásban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, a befolyást vásárló vádlottakat próbára bocsátotta.
Emellett a bíróság három vádlottat fejenként 1 millió forintot meghaladó összegű pénzbüntetésre is ítélt, illetve több mint 21 millió forint vagyonelkobzást alkalmazott az ügyben.Az ítélet ellen az ügyész több vádlott terhére, súlyosításért, illetve az egy vádlott felmentése miatt fellebbezett, valamint több vádlott és védő is felmentésért jelentett be fellebbezést. Az eljárás másodfokon folytatódik.

Egyetlen köldökzsinór tartja életben Moszkvát, és ez súlyos függőségbe taszíthatja Oroszországot
A számok mindent elárulnak.
Jelentett a hírszerzés: olyan fegyvert fejlesztett Oroszország, amellyel az összes ukrán várost elsöpörheti
Meg is kezdődött a tömeggyártás.
Vallottak a profik: ezt nézi be mindenki a japán jenben
Vezető stratégiák osztották meg, hogy merre van az arra.
Haladékot kapott Amerikától a szerb olajcég, amelyre a Mol is szemet vetett
Három hónapot kapott a NIS.
Covid, influenza vagy sima nátha? - Íme a tünetek és az árulkodó jelek
A téli időszakban ezeket a tüneteket érdemes figyelni.
Ítéletet mondtak az amerikai elemzők a kormány új terveiről, és azt is látják már, mi jön a parlamenti választás után
A legutóbbi hiányemelés nem meglepő, de lehetnek meg elcsúszások a költségvetésben.
Orosz siker a fronton: újabb települést foglaltak el Ukrajnában
Zaporizzsja régióban nyomulnak előre az orosz csapatok.
Donald Trump 5 milliárd dollárra perel egy elhibázott videó miatt
A BBC évtizedek óta nem látott válságba került.
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


