Nagyon megverte a Balaton északi partja a délit - Megdöbbentő számokat mutatunk




a turizmussal közvetlenül összefüggő projektek összege csak 5,8 milliárd forintot tesz ki, amelyek aránya így 14,9%, azaz a negyedik legnagyobb szeletet hasítja csak ki a közösségfejlesztési, energiahatékonysági/klímavédelmi, illetve a közszolgáltatás fejlesztési projektek után.
Amint a második oldali táblázatban láthatjuk, rengeteg különféle Balaton-parti együttműködési és kreatív, kulturális program van és ezeket mind a közösségfejlesztés címszó alá soroltuk be. Emellett sok önkormányzat, vagy egészségügyi intézmény valósítja meg az épületének energetikai felújítását, valamint hirdetett zöld, klímavédelmi, tudatosítást szolgáló programokat, ezeket is egybe gyúrtuk egy csoportba.


- A "Négy évszakos kulturális és rendezvényhelyszín fejlesztése Balatonfüreden a meglévő kulturális kínálat erősítésével" című projektre kereken 3 milliárd forintot nyert el a város és beszédes a címe, azaz a balatoni szezont igyekszik elnyújtani mind a négy évszakra és valamilyen ígéretes programot kínálni az oda látogatóknak
- A "Balatoni vízi megállóhelyek létesítése" című projekt lokációjához szintén Balatonfüredet adta ki a támogatási adatbázis, noha az 1,263 milliárdos projekt nevében is benne van, hogy itt több helyszínen zajlik a megállóhelyek kiépítése. Így ez az adat kicsit torzítja Füred által elnyert forrásokat, de ha még a teljes projektet is lehúznánk Füred neve mellől, akkor is bőven az első helyen maradna a fent bemutatott, a legtöbb forrást elnyert Balaton-parti városok rangsorában.
- A "Gyógyhelyfejlesztés Balatonfüred Városában" című projektre kereke 1 milliárd forintot nyert el a város, és nyilván a Szívkórház által jelentett különleges adottságot fejlesztését takarja.
- A "Balatonfüred Ófalu fejlesztése és új közösségi tér kialakítása" című projektre pedig 877 millió forintos kerettel tud gazdálkodni a város, ami várhatóan még vonzóbbá teszi az óvárosi részt.


Trump a titkos amerikai-kínai háborús tervekről beszélt: tagadta Elon Musk érintettségét
Elmagyarázta azt is, miért.
Trump szerint nagyon közel az amerikai–ukrán alku, gázállomást támadott Ukrajna – Háborús híreink pénteken
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Fontos kijelentést tett Trump a vámokról
Máris kitáncolt a viszonossági alapon működő vámokból?
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.