Az Európai Unió csak akkor teljes, ha a Nyugat-Balkán is része lesz
- szögezte le beszédében a német kancellár. „Sikerült megteremtenünk valamit, amit én Berlin szellemének neveznék” - tette hozzá. A kancellár a berlini folyamat elmúlt tíz évének konkrét sikereiként említette a hat ország közötti mobilitás javítását célzó számos megállapodást, a roamingdíjak csökkentését, a diákcserét és a megújuló energiák használatát elősegítő regionális klímapartnerséget.
Külön sikerként említette Scholz a hat ország közötti CEFTA közép-európai szabadkereskedelmi megállapodás működését akadályozó ellentétek feloldását német közvetítéssel.
Ez nem kevesebb, mint áttörés volt a regionális együttműködésben
- mondta Scholz. A mostani csúcstalálkozó napirendjén egyebek között a közös regionális piacra vonatkozó cselekvési terv és a felsőoktatáshoz való hozzáférésről szóló új mobilitási megállapodás aláírása szerepel.
A folyamatot 2014-ben kezdeményezték Angela Merkel akkori kancellár vezetésével. Azóta évente tartanak csúcstalálkozókat. Az EU már 2023-ban ígéretet tett a hat nyugat-balkáni ország felvételére az uniós tagok sorába.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kiszáradt Európa legfontosabb folyója, vele pusztul a kontinens ipara
Az aszály egyre nagyobb árat követel, Magyarország is fizeti a számlát.
Nyomozók szállták meg a neves európai gigabank székházát
Házkutatást tartott a frankfurti ügyészség.
Új vezetőket neveztek ki Kátai-Németh Vilmos minisztériumában
A szakemberek az esélyegyenlőségi és akadálymentesítési területen dolgoznak majd.
Az Apple egy olyan startuppal tárgyal, amely egészen apróra zsugorítja az AI-modelleket
Így akár közvetlenül is futtatni lehet őket iPhone-on.
Ilyen figyelmeztetést ritkán ad ki a NAV: 62 ezer adószám veszélyben
Sok társaság elmulasztotta közzétenni a beszámolóját.
A járvány vége óta nem látott helyzet alakult ki a kínai gazdaságban, az amerikaiak bevihetik a kegyelemdöfést
Pocsék rossz kínai GDP-adat érkezett.
Klímakockázatok a nyomunkban: előremenekülési útvonalak a fenntarthatóság csúcsrendezvényén
Szeptember 8-án újra együtt a fenntarthatósági ipar.
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Beruházási hitel - Mikor éri meg igényelni és mikor nem
A Széchenyi kártya keretében igényelhető likviditási célú kölcsönök kamatát megemelte a kormány. Nem kell azonban aggódni a beruházást tervező cégeknek, ilyen célra még mindig fix 3 sz
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
A 15 éves lemaradás a magyar szélenergia legnagyobb előnye?
Újra terítéken a hazai megújuló energiaforrások diverzifikációja.
Mi lenne a tökéletes árfolyam a magyar euróhoz?
A Checklistben Molnár Lászlóval, a GKI vezető kutatójával beszélgettünk.
Álmosan reagál a piac Hormuzra: meddig tart még ez a háború?
Óriási a bizonytalanság.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


