
Hajgató Szilveszter szerint a 2022-es aszálykárokat követően jelentős visszaesés volt megfigyelhető a hazai biztosítók kockázatvállalási kedvében. Nehezen jutnak Európában viszontbiztosításhoz, ezáltal mérsékelt kockázatvállalás jellemző rájuk - mondta a szakember, hozzátéve, hogy emiatt az árverseny is kevesebb a piacon. Ebből kifolyólag viszont nehéz biztosítási szerződést kötni a gyümölcsösökre, ültetvényekre.
Hajgató Szilveszter ugyanakkor úgy gondolja, a támogatott növénybiztosítási rendszer jól működik, de a gyümölcsösöknél nagyon meg kell fontolnia a gazdáknak, hogy felmondják-e a szerződéseiket, ugyanis ha így tesznek, lehet, nem tudnak hasonlóan kedvező feltételekkel új szerződéseket kötni. Az agrárszakértő szerint a mezőgazdaságban óriási problémát jelent, hogy elavultak a biztosítási szerződések. Erre pedig figyelniük kell a termelőknek, mert ha már biztosítást fizetnek, akkor fontos, hogy az egy hasznosan elköltött pénzösszeg legyen.
Egy alkusz cég abban tud segíteni az ügyfeleinek, hogy ár-érték arányban az igényeiknek megfelelő biztosítást kínál, ezen kívül kockázatkezelésben és a biztosítási stratégia megállapításában tud szakértőként tanácsot adni
- emelte ki.
A szakember szerint Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-nél javaslatokat tudnak tenni a megfelelő biztosítottsághoz, de tudnak segíteni a kárrendezés folyamatában is. A szakember beszélt arról is, hogy a cégnél a szerződések módosítását minden évben elvégzik, és folyamatosan kérik az ügyfelektől az adatszolgáltatást, a beruházások bejelentését és a biztosítási összegek módosítását.
Hajgató Szilveszter a gazdálkodóknak azt javasolta, hogy a szerződéseket minél előbb kössék meg, mert a biztosítási verseny csökkent, és a biztosítóknak korlátozott a befogadóképessége. Ez azt jelenti, hogy akik korábban kötnek biztosítást, azok jobb feltételekkel szerződhetnek. A szakember szerint az sem probléma, ha ezt később módosítani kell, mert azt a szezon végéig bármikor megtehetik a gazdák. Az agrárszakértő úgy látja, a gazdák az elmúlt években megtanulták, hogy a szélsőséges időjárási körülmények miatt biztosítást kell kötniük. És akinek lehetősége lesz rá, az élni is fog vele - jelezte.
A cikk megjelenését a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. támogatta.
Állítólag nem túl elengáns trükkel fizet alacsony béreket a Tesla, így zajlik a "bérrablás"
Pert indítottak a cég ellen.
Megbírságolhatják a Boeinget, súlyos biztonsági szabályokat nem tartottak be
Az amerikai légügyi hatóság tett javaslatot.
Újabb tűzeset borzolja a kedélyeket - Megint kigyulladt egy BKV busz
Sokadik esetről van szó.
Száguld a tőzsdén a Winklevoss ikrek kriptotőzsdéje
Jól sikerült a pénteki Nasdaq-debütálás.
Új NATO-művelet indul a Lengyelországot ért orosz dróntámadás miatt
Érkezik a válasz Oroszországnak.
Már van olyan ország, ahol egy mesterséges intelligencia lett az egyik legfontosabb miniszter
A digitális tisztviselő a közbeszerzésekért lesz felelős.
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?



Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.