Befektetés

Biztonságos menedéket kerestek maguknak a nyugdíjpénztárak

A BAMOSZ legfrissebb adatai szerint 1.6 százalékkal nőtt az alapokban és azon kívül kezelt vagyon nagysága a második negyedévben, a teljes állomány 8,400 milliárd forint, a duplikációk kiszűrésével 7,500 milliárd forint volt. A piacot a kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben a tőkeáramlás irányította, a befektetési alapokba 150 milliárd forintnyi friss tőke érkezet, míg a vagyonkezelt állomány a tőkekiáramlás miatt 30 milliárd forintos csökkenést mutatott. A pénztárak a borús környezetre való tekintettel inkább biztonságos menedéket kerestek a kötvénypiacon, míg ezzel éppen ellentétesen folyamatokat láttunk a biztosítói unit-linked termékeknél, ahol kifejezetten a külföldi részvények voltak a sztárok.

Vizsgálat magánnyugdíjpénztári átléptetések ügyében

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete fogyasztóvédelmi eljárást indított annak érdekében, hogy tisztázza: az egyik magánnyugdíjpénztár átléptetési gyakorlata során megsértette-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény előírásait. A következőkben a PSZÁF sajtóközleményét tesszük közzé változatlan formában.

Sok esetben nem a nyugdíjasok érdekeit nézik a vagyonkezelők

Nagyon markáns véleményt fogalmazott meg az Ashmore kutatási vezetője, a szakértő szerint gyakorta előfordul, hogy az érdekellentétek oda vezetnek, hogy a nyugdíjalapok nem a befektetők érdekeinek megfelelően fektetnek be. Ha így történne, akkor sokkal nagyobb részt kellene kihasítaniuk a feltörekvő piaci befektetéseknek. Jerome Booth szerint legalább a vagyon 50 százalékát kellene a feltörekvő piacokon kihelyezni, amire hosszú távon viszont vajmi kevés esély kínálkozik.

Nem kell erőltetni a növekedést, ha vannak új befektetők

A 25 milliárd dolláros vagyont kezelő Och-Ziff fedezeti alap az intézményi ügyfelek, például nyugdíjalapok kiszolgálására építi a stratégiáját, ellentétben más iparági szereplőkkel, akik akvizíciókkal akarnak nagyobbak lenni. Az elnök-vezérigazgató szerint több nagyobb intézmény is csalódott a részvényekben, a kiegyensúlyozott hozamok érdekében pedig alternatív befektetéseket keresnek.

Pofonegyszerű lesz nyugdíjba menni (Vélemény)

Hamarosan elkezdődhet az aláírásgyűjtés arra a népszavazásra, ami lehetővé tenné, hogy 40 év szolgálati idő után - semmibe véve a nyugdíjkorhatárt - el lehessen menni nyugdíjba. Véleményünk szerint jól körül lehet határolni azokat a társadalmi csoportokat, akinek jól jöhet az intézkedés, annál is inkább igaz ez, mert a többség semmit sem lát majd az esetleges törvényváltoztatásból. A választási kampányban is feltűnő tétel a legjobban a hosszú szolgálati időt szerző foglalkoztatottaknak jelenthet könnyítést. A legnagyobb baj ezzel, hogy indokolatlan megkülönböztetést tennénk a társadalmi csoportok között, a többség pedig joggal zúgolódhatna az ingyen osztogatott kedvezmény miatt. Ezt meghaladóan saját magunkat csapnánk arcul azzal, ha a törvényes korhatár jelentőségét erodálnánk.

Újabb feddés a Felügyelettől

A mai napon közzétett határozatókból kiderül, hogy a magánnyugdíjpénztári szektor tegnap kimaradt tagjainak is hiánypótlást kell teljesíteniük. Az adatszolgáltatásra kötelezett pénztáraknak az adóhatóságtól kapott tagdíjbevallási és -befizetési adatok feldolgozottságáról kell információkat közölniük.

Felszólítások tömkelegét tette közzé a Felügyelet

A hazai magánnyugdíjpénztári piac jelentős része kapott valamilyen formában felügyeleti intézkedést a PSZÁF-tól a ma nyilvánosságra hozott határozatok alapján. Egyetlen esetben történt bírság kiszabása, míg a többiben inkább a jogszabályoknak való megfelelést illetve adatszolgáltatást írt elő a Felügyelet.

Jelentős tőkét vontak ki az arany alapokból

Az arany keresleti oldalán egyre nagyobb számban jelentek meg befektetők, azok közt pedig olyan spekulánsok, akik csupán az arany rövidtávú árfolyammozgására akartak spekulálni. Mindez nem meglepő, hiszen az arany kiváló befektetésnek bizonyult viharos időkben, amikor szinte valamennyi befektetési eszköz árfolyama esett, az aranyé emelkedni tudott. Ám az európai adósságválság háttérbeszorulásával az arany is vesztett népszerűségéből, ami jelentős tőkekivonáshoz vezetett az aranyba fektető alapokból, ez pedig az árfolyam csökkenéséhez vezetett.

Elviselhetetlen a nyugdíjrendszer hiánya Ukrajnában

Az IMF hiteléért cserébe a nyugdíjrendszerhez záros határidőn belül hozzányúlnak Ukrajnában, többek között ez korhatáremelést jelent. Az IMF helyi képviselője szerint a kormánnyal közösen most állítják fel a nyugdíjreform irányát, amire azért van szükség, mivel jelenleg a GDP 18 százalékán áll a nyugdíjrendszer hiánya, ami fenntarthatatlan állapot.

Brutális nyugdíjemelés - Szeptembertől 17 százalékkal több lesz a zsebükben az Argentinoknak

Az argentin elnöknő újabb nyugdíjemelésről döntött, szeptembertől 17 százalékkal emelkednek a jóléti kiadások, ami 4 milliárd dolláros plusz költséget jelent a költségvetésnek. 2010-ben összességében 26.5 százalékkal fognak emelkedni a jóléti kiadások, azonban ez a magas infláció és gazdasági növekedés ismeretében nem meglepetés. Az viszont elgondolkoztató, hogy nem lehet azonnal megvalósítani a kiadások emelését, hiszen az állami nyugdíjbiztosító különben csődbe juthatna.

Nem lehet szándékosan nyugdíjaztatni 2011 telétől Angliában

Még egy 2006-os törvénynek köszönhetően Angliában megtehette azt egy munkáltató, hogy az alkalmazottját önkényesen nyugdíjazza, ha az elérte a 65 éves nyugdíjkorhatárt. A mostani kormány azonban nem kér a sokat támadott diszkriminációból, ezért várhatóan 2011 októberétől megszűnik ez a lehetőség a munkáltató számára. A szakszervezetek azonnal üdvözölték a változtatást, míg a vállalati szektor berzenkedik a rövid átmeneti idő, és tervezési bizonytalanságok miatt.

Elindult a világ első lítium alapja

Könnyebben elérhetővé vált a kisbefektetők számára is a világ legjobb áramtároló képességével rendelkező lítium is, amit már széles körben használnak akkumulátorokhoz például hibrid és elektromos autók gyártásánál. Az új tőzsdén kereskedett alap megfelelő befektetés lehet a zöld energiába invesztálni vágyó befektetők számára is, hiszen a lítium kereslete szorosan kapcsolódik a megújuló energia térhódításához is, lévén, hogy ez az anyag a leghatékonyabb akkumulátor alapanyag jelenleg.

Komoly munkába fogott a BAMOSZ a kormánnyal közösen

Az alapkezelők, hasonlóan a többi különadóban érdekelt szektorhoz tudomásul vették az extra adót, viszont a szereplők a kormány részéről megfogalmazódott elvárásokért cserébe sokkal támogatóbb, kooperatív munkát szeretnének látni a politikusoktól - nyilatkozta a zárószavazást követő első interjújában a Portfolio.hu-nak a BAMOSZ elnöke, Szalai Sándor. Iparági szintű nemzeti stratégiára van szükség az elnök szerint, aminek keretében fel kell térképezni, hogy melyek lehetnek azok a funkciók, amikkel Magyarország a korábbiaknál hangsúlyosabb szerepet tud majd betölteni az európai vagyonkezelési iparágban. Szalai Sándor szerint az év végén nagyobb rohamra lehet számítani a tartós befektetési számlák esetében, a befektetési alapok pedig a bankok forrásbőségét kihasználva több százmilliárd forintos friss tőkével gazdagodhatnak. Ezt meghaladóan az új befektetési alapokra vonatkozó törvény is a parlament elé kerülhet még az év vége előtt, aminek az elkészültét az európai harmonizációs követelmények hátráltatták.

"Borzasztóan igazságtalan, és felesleges a különadó"

A mai napon minden bizonnyal nagyobb változtatás nélkül át fog menni a parlamenten az a salátatörvény, amiben az államháztartás egyensúlyát javító különadó is szerepel. A terhet viselő intézmények között ott találhatók az alapkezelők is, akik értetlenül állnak a sarc előtt, hiszen ez a szektor korábban semmit sem kért és nem is kapott a kormánytól, és most mégis nekik kell a költségvetés foltjait betömködniük. Információink szerint a kormány első felindulásból olyan áldozatvállalást akart a szektortól, ami kínkeservessé tette volna a gazdálkodást, viszont a visszakozás után a 2.2 milliárd forintos keretszám már lenyelhető.

A forint brutális gyengülése éppen kapóra jött a leendő nyugdíjasoknak

Nincsenek könnyű helyzetben a magánnyugdíjpénztárak tagjai, hiszen aki év közben akar a befektetései felől érdeklődni, az csak a napi árfolyamokat láthatja, összehasonlítási alap pedig nem nagyon van. Az év felének elmúltával elérkezettnek láttuk az időt, hogy egy körképet adjunk a pénztárak teljesítményéről, ügyelve arra, hogy ne csak a csupasz hozamokat nézzük meg, hanem azok viszonyát a hosszú távú befektetési stratégiához. Legnagyobb megdöbbenésünkre több esetben is (57-ből 7 esetben) nagyobb eltérést találtunk a teljesítmények és a referenciaindexek között. Az eltérést részben magyarázza a kihívásokkal teli befektetési környezet, valamint a kormány korábbi döntése, ami túlzott óvatosságra intett egyeseket, azonban a magyarázó okok mögött minden bizonnyal rövid távú vagyonkezelői döntések is meghúzódtak (például kötvény- és devizapiaci spekuláció).

Óriásokat környékez meg a német tőzsde

Az intézményi ügyfelek közvetlen kiszolgálása prioritást élvez a német tőzsdénél, az üzemeltető elnöke szerint a közvetítő bankok és vagyonkezelők nem fognak kárt szenvedni mindezzel, egyszerűen új profillal próbálják kiegészíteni a szolgáltatásaikat. A verseny vélhetően nem lesz vérre menő, hiszen a Deutsche Börse-nek is az az érdeke, hogy a régi ügyfelei ne forduljanak el tőle.

Teljes a tanácstalanság a holland vállalatoknál

A PricewaterhouseCoopers legújabb felmérése szerint Hollandiában nem nagyon van jövőjük a szolgáltatás meghatározott nyugdíjalapoknak, azonban a következő 5 évben nem lehet számítani tömeges bezárásokra a piacon. A vállalatok ellentmondásba keveredtek, hiszen a válság megmutatta, hogy mennyire drága is lehet egy ilyen alap szponzorálása, azonban a másik oldalon ott van az is, hogy nagyon rossz visszhangot jelent többek között a munkavállalók esetében egy alap feltételeinek szigorítása, vagy esetleges megszüntetése.

A biztonságra kell törekedni (K&H Alapkezelő)

A K&H Alapkezelő negyedéves előrejelzése alapján 2010 III. negyedévében a továbbra is bizonytalan nemzetközi gazdasági növekedés, illetve hazai szinten a még mindig nem egyértelmű kormányzati gazdaságpolitika miatt fennálló bizonytalanság fogja meghatározni a befektetői piacot. "Az előttünk álló negyedév legfontosabb kérdése, hogy mennyire lehet tartós a hazai és nemzetközi gazdaság fellendülése, illetve, hogy tartós marad-e a vezető devizák jelenlegi, erősödő trendje" - mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A következőkben a K&H Alapkezelő közleményét közöljük

A japán arany alap vagyona 8-szorosára emelkedhet egy év alatt

A világ legnagyobb államadósságával rendelkező Japánban, az első aranyba és egyéb nemesfémekbe fektető tőzsdén kereskedett alap által kezelt eszközök értéke akár nyolcszorosára is nőhet idén, ahogy a japán megtakarítók vagyonuk megóvása érdekében a biztonságot jelentő fizikai termékekbe menekülnek. Nem csak a kisbefektetők előtt nyílt most lehetőség, de a nagy mennyiségben államkötvényeket portfóliójukban tartó intézményi befektetők is mozdulhatnak a nemesfémek irányába - az egyik legnagyobb japán bank szerint.

Szalai: Az alapkezelők megadóztatása jövőre már elfogadhatatlan

Az alapkezelőkre vonatkozó idei új különadó legfeljebb egyszeri lehet. Kiterjesztése hosszabb időszakra károkat okozna az ágazatnak, amely kulcsfontosságú az államadósság finanszírozásában - nyilatkozta Szalai Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) elnöke a Reutersnak - írja az MTI.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.