Fed

2019. szeptember 18. 12:25 | Beke Károly

Kamatcsökkentési háborúba hajszolná Amerikát Donald Trump

Néhány hete szinte biztosra lehetett venni, hogy a Fed ma újabb 25 bázispontos kamatcsökkentésről dönt, vagyis folytatja a júliusban kezdett lazítást. Azóta fordult a kocka, ma délelőtt már korántsem biztos a kamatcsökkentés a befektetők szerint. A piacnál is csalódottabb lehet azonban Donald Trump elnök, ha mégsem lazít a jegybank, ő ugyanis már nem kéri, hanem hisztérikusan követeli a kamatvágást, devizaleértékelési háborúba kergetné saját jegybankját.

2019. szeptember 18. 05:45 | Beke Károly

Gazdasági összeomlásba taszíthatja a világot Amerika egy újabb háborúval

Az amerikai-iráni feszültségek éleződésével ismét nőtt annak esélye, hogy akár fegyveres konfliktussá fajul a helyzet a két ország között. Egyelőre nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv, ha viszont megvalósul, akkor akár 150 dolláros olajár és globális recesszió is jöhet – vélik a Danske Bank szakemberei.

A Fed repoműveletekbe kezdett

2019. szeptember 17. 16:34 | Kovács-Dobák Géza

A Fed repoműveletekbe kezdett

Az amerikai jegybank 75 milliárd dollár értékű technikai repóműveleteket vezet be, hogy fixen tudja tartani a bankkközi kamatokat – jelentette be kedden a Federal Reserve. A piaci szereplők egyre jobban tartottak attól, hogy a Fed kezdi elveszíteni a kontrollt a bankkközi kamatok fölött. Hétfőn a repo piacon a Fed egynapos kamata a 2-2,25%-os sáv tetjére ugrott.

2019. szeptember 17. 05:45 | Beke Károly

Figyelmeztet a sztárközgazdász: Függővé vált a világ, lehet, hogy nincs visszaút

Lehet, hogy már függővé vált a világgazdaság az alacsony kamattól és a költségvetési hiánytól, jelenleg olyan kísérlet szemtanúi vagyunk, amire még nem látott példát az emberiség – mondta a Portfolionak Tomás Sedlacek cseh közgazdász, aki október elején a magyar CFA egyesület budapesti konferenciájának előadója lesz. „A Jó és a Rossz közgazdaságtana” című könyvvel befutott szakember szerint komoly változás közepén áll a civilizációnk, ennek az átalakulásnak természetes velejárói azok a „döccenők”, amiket most látunk a Brexittel vagy az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval.

Folytatódik a jegybanki tűzijáték – A Fed is beáll a sorba?

2019. szeptember 16. 06:42 | Portfolio

Folytatódik a jegybanki tűzijáték – A Fed is beáll a sorba?

A héten is elsősorban a nagy globális jegybankok, elsősorban a Fed kamatdöntésére figyelhetnek a befektetők. Érdekes lesz, hogy az EKB múlt heti lazítása után hasonló útra lép-e a többi meghatározó jegybank is a világban. Itthon szinte eseménytelen lesz a hét, csak a fizetési mérleg alakulása érdemel említést.

2019. szeptember 11. 17:40 | Portfolio

Trump megint megcsillogtatta zseniális észjárását: negatív kamatokat követel a jegybanktól

Donald Trump amerikai elnök arra szólította fel a Fedet (természetesen Twitteren), hogy nyomja negatív tartományba az irányadó rátát, hiszen más országok jegybankjai is ezt az eszközt használják a gyenge gazdasági növekedéssel szembeni küzdelemhez. És hát, ha ők igen, akkor mi miért nem? – gondolja a bejegyzése alapján Trump.

Történelmi kísérlet Európában: újra ledobják az atombombát a gazdaságra?

2019. szeptember 11. 14:10 | Beke Károly

Történelmi kísérlet Európában: újra ledobják az atombombát a gazdaságra?

Szintre biztosra vehető, hogy a kiábrándító gazdasági teljesítményre reagálva az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön tovább csökkenti a betéti kamatot, de további intézkedések is lehetnek a tarsolyban. Az igazán nagy dobás az lenne, ha megint elindítanák az eszközvásárlást, vagyis további friss pénzzel árasztanák el az eurózónát. A várakozások nagyon jelentősek, hetek óta a mostani lépésekre figyel a piac, épp ezért annak is viszonylag nagy az esélye, hogy csalódást okoz majd a jegybank és kiábrándulás jön.

2019. szeptember 11. 07:51 | MTI

Sűrű kamatvágásokba kezd a Fed

A Deutsche Bank azzal számol, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő egy évben jelentősen csökkenti az alapkamatot és hogy lassul az amerikai gazdaság növekedése. A Deutsche Bank legújabb előrejelzése szerint a Fed 100 bázispontú kamatcsökkentést hajt végre és az amerikai hazai össztermék (GDP) növekedése 1,5 százalék alá gyengül 2020 közepéig.

2019. szeptember 10. 22:00 | Portfolio

Fordultak az amerikai részvénypiacok

Nem indult jól a kereskedés a tengerentúlon, mindhárom vezető amerikai részvényindex a negatív tartományban járt, azonban a zárás előtt egy órával jött a felmentő sereg.

Három út áll a forint előtt, de egyik sem lesz diadalmenet

2019. szeptember 10. 12:31 | Portfolio

Három út áll a forint előtt, de egyik sem lesz diadalmenet

Nem volt pánikszerű eladási hullám a forint piacán annak ellenére sem, hogy történelmi mélypontra gyengült a magyar deviza – hangzott el kedden az Equilor sajtóreggelijén. A cég szakemberei szerint nincs sok esély komolyabb forinterősödésre, a gyengülésre viszont lehet még tér, bár alapesetben arra számítanak, hogy 330 körül stabilizálódhat az árfolyam.

Elolvadtak a plusszok az amerikai tőzsdéken

2019. szeptember 09. 17:06 | Portfolio

Elolvadtak a plusszok az amerikai tőzsdéken

Emelkedtek az amerikai tőzsdék a kereskedés félidejéhez közeledve, azóta azonban eloladtak a plusszok: a Dow Jones Index és az S&P 500 stagnál, a Nasdaq kisebb esést mutat.

2019. szeptember 06. 20:32 | Portfolio

Nem lesz a közeljövőben recesszió a Fed-elnök szerint

Kedvezően látja az amerikai gazdaság jövőjét a Fed - mondta el az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell egy svájci konferencián. A jegybankelnök szerint a kamatvágás hozzájárult az amerikai gazdaság stabilizálásához és nem számítanak recesszióra rövidtávon - írja a CNBC.

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

2019. szeptember 06. 16:54 | Kovács-Dobák Géza

Tovább nő az amerikai foglalkoztatottság

Kijöttek az amerikai augusztusi mezogazdaságon kívüli foglalkoztatottak adatai. A nyár utolsó hónapjában is nott a foglalkoztatás, de lassult az üteme. Az adatokkal nem jutott elorébb az amerikai jegybank a kamatdöntés szempontjából. Nincs új a nap alatt.

2019. szeptember 06. 08:57 | Portfolio

Iránytalanul indult a nap Európában

Iránytalanul indult a nap az európai tőzsdéken, a kereskedelmi tárgyalások újraindulásával kapcsolatos optimizmusra árnyékot vethet a Brexittel kapcsolatos bizonytalanság és a délutáni amerikai munkaerőpiaci adat is inkább kivárásra ösztönzi a befektetőket. A magyar tőzsdén kis mínusszal kezdtek a blue chipek, a Waberer's közben szárnyal.

2019. szeptember 05. 14:38 | Portfolio

Történelmi mélypont után akár jelentős forinterősödés jöhet

Egy éves távon 317-ig erősödhet a forint euróval szemben, azaz a minap 332-nél kialakult történelmi forintmélyponthoz képest mintegy 4%-os erősödésre van kilátás jövő őszig - derül ki a Reuters csütörtöki elemzői konszenzusából.

2019. augusztus 27. 08:49 | Portfolio

Itt a friss lista a legnagyobb amerikai bankokról

Kiadta legfrissebb elemzését a legnagyobb amerikai bankokról a Federal Reserve, melyben azt is részletesen taglalják, hogy a pénzintézetek hogy küzdenek meg a kisebb-nagyobb versenytársakkal. A négy legnagyobb amerikai bank a teljes bankrendszer eszközállományának 50%-át tartja a kezében.

Megszólalt Powell, de Trump ellopta a show-t

2019. augusztus 23. 20:08 | Portfolio

Megszólalt Powell, de Trump ellopta a show-t

Magyar idő szerint délután négykor kezdte beszédét Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke. Nem csak a piac, hanem Donald Trump várakozásai is komolyak voltak.

2019. augusztus 23. 17:16 | Portfolio

Trumpnál elszakadt a cérna: még ma visszacsap Kínának

Záporoznak Donald Trump Twitter-bejegyzései azt követően, hogy Kína bejelentette: megemeli egyes amerikai termékek esetén a fizetendő vámot. Trump szemében az csak tetőzte a dolgot, hogy a Fed állítása szerint ma sem csinált semmit, így ígérete szerint még ma válaszlépésre számíthat tőle Kína.

Részletes keresés