2015. augusztus 14. 07:19 | Portfolio
10 hír, amiről tudnod kell ma reggel
Kína és Görögország mellett most már Törökországra is figyelhetünk.
2015. augusztus 14. 07:19 | Portfolio
Kína és Görögország mellett most már Törökországra is figyelhetünk.
2015. augusztus 14. 05:55 | Nagy Viktor
Az OTP (de általában a bankok) eredményét nagyban befolyásolja, hogy éppen mennyi céltartalékot képez meg, ez akár néhány milliárd forinttal is arrébb teheti a bank profitját. Most is ez történt: az OTP kockázati költségei 8 milliárd forinttal alakultak a várt alatt, nagyrészt ennek tudható be, hogy az elemzői becsléseknél jóval magasabb lett a bank profitja, amely így 2 éves csúcsra emelkedett. Ha csak ezt nézzük, tovább emelkedhet a bankpapír árfolyama, azzal együtt is, hogy tegnap nagyot ment az OTP.
Pozitívumok
2015. augusztus 13. 22:04 | Portfolio
Visszafogott optimizmus uralkodott szinte az egész kereskedés nap folyamán az amerikai parketteken, végül azonban vegyesen zártak a vezető amerikai indexek.
2015. augusztus 13. 17:13 | Portfolio
Bár csütörtökön a héten már harmadszor értékelte le a kínai jegybank a jüant, azonban ma jelezték, hogy a jüan további leértékelése nem indokolt. Ez úgy tűnik, egyelőre megnyugtatta a befektetőket, az utóbbi napok gyengülése után erősödtek a tőzsdék.
2015. augusztus 13. 16:56 | Portfolio
Már jó ideje problémákkal küzd a HTC, mely mostani bejelentése szerint munkavállalóinak 15 százalékát elküldené. Mindez összhangban áll a vállalat költségcsökkentési törekvéseivel, melyek a teljes működési költségeket tekintve 35 százalékos lefaragást irányoznak elő - írja a Business Insider.
2015. augusztus 13. 15:25 | Portfolio
Szerdán kiderült, hogy 7,5 millió font összegű bírság megfizetésére kötelezett három magyar tőkepiaci kereskedőt és két befektetési céget a londoni felsőbíróság, miután az érintettek 186 tőzsdei cég árfolyamát manipulálták. Bemutatjuk, hogy vélhetően hogyan hajtották végre a csalássorozatot.
2015. augusztus 13. 14:24 | Portfolio
7,5 millió font összegű bírság megfizetésére kötelezett három magyar tőkepiaci kereskedőt és két befektetési céget a londoni felsőbíróság, miután az érintettek 186 tőzsdei cég árfolyamát manipulálták - írja a The Guardian.
2015. augusztus 13. 14:14 | Portfolio
Újabb részvényeket bocsátana ki a Tesla a növekedés finanszírozása érdekében. A részvények árfolyam a hígítási hatás ellenére emelkedik.
2015. augusztus 13. 11:16 | Portfolio
Az egyesült királyságbeli CP Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Danubius összes törzsrészvényére tett közös önkéntes nyilvános vételi ajánlat sikeres volt. A 2015. augusztus 11-én lezárult ajánlati időszak során a részvényesek összesen mintegy 1,1 millió részvényt ajánlottak fel. Ennek eredményeként a CP Holdings és a vele összehangoltan eljáró személyek a társaságban 98,2%-os befolyást szereztek.
2015. augusztus 13. 08:36 | Portfolio
A Citigroup rossz bankjaként jött létre, a kezdeti veszteségek után azonban most már negyedik negyedéve nyereséges a Citi Holdings, amit évekkel ezelőtt kevesen gondoltak volna - hívja fel olvasói figyelmét a Wall Street Journal.
2015. augusztus 13. 08:11 | Portfolio
A kínai jegybank a jüan váratlan leértékelését követően csütörtökön már nyugtatta a befektetőket, ami a tőzsdék teljesítményén is látható. Közben több európai nagyvállalat is jelentett.
2015. augusztus 12. 22:05 | Portfolio
Szerdán is Kína miatt aggódtak a befektetők, ugyanis a távol-keleti ország jegybankja kedd után ismét leértékelte a jüant. Emiatt a szerdai kereskedésben is elsősorban a nagy kínai kitettséggel rendelkező exportcégek részvényei kerültek nyomás alá. A rossz nemzetközi hangulatban a BUX is gyengén szerepelt, igaz a nyugati társait felülteljesítette a hazai benchmark. Miután Európa az idei év legrosszabb napját zárta, Amerika is rossz hangulatban nyitott, a kereskedés utolsó óráiban azonban fordulat következett be.
2015. augusztus 12. 16:20 | Portfolio
Ősszel átalakítja tarifakínálatát a Telenor, mivel számos ügyfele olyan régi tarifát használ, amelyeket akár több mint tíz éve fejlesztettek. Az átalakítás különbözőképpen érinti az ügyfeleket.
2015. augusztus 12. 15:51 | Portfolio
Az iráni atomprogramról való megállapodás lehetséges hatásait vizsgálta meg az európai részvénypiacra nézve legfrissebb elemzésében a Bank of America Merrill Lynch csapata, ebből az derül ki, hogy az egyik leginkább kedvezményezett szektor az olajipar lehet. Emellett profitálhatnak még az autógyártók és repülőgép gyártók is, a bankokkal kapcsolatban viszont egyelőre még óvatosak az elemzők.
2015. augusztus 12. 13:52 | Portfolio
Észak-Korea tárt karokkal várja a külföldi befektetőket, akik meg ott vannak, azok inkább menekülnének.
2015. augusztus 12. 12:41 | Portfolio
Felgyorsítják a görögök a privatizációt, ezt a hitelezőkkel kötött megállapodásban rögzítették a felek.
2015. augusztus 12. 11:05 | Portfolio
Félelem és mohóság a két legjelentősebb érzelmi tényező a tőzsdék világában. Ami az előbbit illeti, most éppen Kína tart rettegésben sok befektetőt, mi örök optimisták azonban mindenben megtaláljuk a jót, így a mostani árfolyamzuhanás alacsony kockázatú beszállókat is lehetővé tehet. Hol vannak a vételi zónák a Richter grafikonján? Videónkból megtudja a részleteket.
2015. augusztus 12. 09:48 | Portfolio
Jó negyedévet zárt az elemzők várakozásához képest árbevétel és nettó eredmény soron is az egyik nagy német energiaszolgáltató, az E.On, mely elsősorban a jelentősen megugró gázértékesítésnek köszönhetően a bázishoz képest is növekvő árbevételt jelentett. A részvények árfolyama a rossz részvénypiaci hangulat ellenére minimálisan erősödik.
2015. augusztus 12. 09:02 | Portfolio
Több mint 50 év után a Pearson kiszáll a hírszolgáltatásból, az FT után az Economistban meglévő részesedésétől is megválik.
2015. augusztus 12. 07:55 | Portfolio
Már megint Kína miatt aggódunk.
Csökkenő beruházási és energiaköltségek – energiahatékonyság kedvezményes adózással.
És nem csak a 2,8%-os szlovén és 3,0%-os horvát lakáshitelekre gondolunk.
Bónusz kérdés-válasz: tényleg felülvizsgálják 5 év után a kamatot?
A Jalsovszky elemzése.
Szabados Richárd NGM-államtitkár elemzése.
Tényleg vége a bő 7 esztendőnek a magyar magánegészségügyben?
Súlyos problémák elé állíthatja Oroszországot.
A hidegörvény csütörtökre veszíthet erejéből.
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.