Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.
Az AI nem új (1950-es évek), a robotok nem újak (1960-as évek). A mozgásra, futásra, látásra, hallásra, tanulásra és önálló cselekvésre képes mesterséges intelligencia-robotok igen. Ezek a most még futurisztikusnak tűnő robotok hamarosan elárasztják az utakat, a gyárakat és a háztartásokat is – vetíti előre a Citi az fizikai robotok forradalmáról szóló "The Rise of AI Robots" c. elemzésében. Az életünk megváltozik és hatalmas új piacok születnek.
A termelékenység javításának egyik kulcsa a digitalizáció, erre pedig nagy szüksége lenne a magyar gazdaságnak. Ugyan a hazai digitális infrastruktúra szilárd alapokat ad ehhez, a cégek és a munkavállalók ezt több területen sem használják ki kellően – derül ki az MNB Termelékenységi jelentéséből. E-kereskedelemben jók vagyunk, nagyot ugrott a felhőhasználat a cégeknél és jók az infrastrukturális alapok, de a lakossági digitális készségek és a digitális munkaerő hatékonysága csapnivaló. Ábrákon mutatjuk, miben vagyunk jók és miben kellene fejlődni.
Egy friss kutatás szerint a genAI elfogadottsága messze felülmúlja a korábbi technológiai újítások, mint például a PC-k (személyi számítógépek) vagy az internet elterjedésének ütemét - jelentette a Seeking Alpha.
Ma már nem kérdés, hogy a fejlett technológiák, köztük a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazása fontos kitörési ponttá válik a gazdaságok, vállalatok számára. A cégeknek ezért olyan felelős vezetőt kell kijelölniük, aki kézben tartja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokat, átalakításokat, újításokat – állapítja meg elemzésében a KPMG. Erről a témáról is szó lesz március 5-én az AI in Business rendezvényünkön, részletek és regisztráció itt!
Az OpenAI azt fontolgatja, hogy módosítja a Microsofttal kötött megállapodását. A változtatás lehetővé tenné a technológiai óriás számára, hogy az úgynevezett mesterséges általános intelligencia (AGI) elérése után is hozzáférjen az OpenAI legfejlettebb modelljeihez és további befektetéseket eszközöljön. Ez a lépés jelentős változást hozhat a két cég együttműködésében és az AI-iparág jövőjében - írta a Financial Times. Mire jó az AI az üzletben? Erről lesz szó egy teljes napon át március 5-ei AI inBusiness rendezvényünkön! Regisztráció és részletek itt!
Az xAI, Elon Musk mesterséges intelligenciával foglalkozó startupja jelentős bővítést tervez szuperszámítógépes kapacitásában. A vállalat bejelentette, hogy megtízszerezi Colossus nevű szuperszámítógépének teljesítményét, és több mint egymillió videókártyát (GPU) fog beépíteni. A lépés célja, hogy behozza lemaradását olyan versenytársakkal szemben, mint a Google, az OpenAI és az Anthropic - írta a Financial Times. Az AI-technológiák gyakorlati alkalmazásáról lesz szó a Portfolio március 5-ei AI in Business rendezvényén, regisztráció és részletek itt!
A Citigroup szerdán új mesterséges intelligencia-eszközöket vezetett be nyolc országban, amelyeket mintegy 140 ezer alkalmazott használhat majd. A bank két fő eszközt mutatott be: a Citi Assistot, amely a belső irányelvekben és eljárásokban segít eligazodni, valamint a Citi Stylust, amely dokumentumok összefoglalására és összehasonlítására képes. Az új technológiák bevezetése a bank termelékenységének növelését és a munkafolyamatok egyszerűsítését célozza. Az AI-technológiák gyakorlati alkalmazásáról lesz szó a Portfolio március 5-ei AI in Business rendezvényén, regisztráció és részletek itt!
Az Amazon az éves AWS-konferenciáján bejelentette a mesterséges intelligencia platformok új, alapmodelleknek nevezett palettáját, amely többek között szöveg-, kép- és videókészítést tesz lehetővé. Emellett hardverfronton is nagy tervekről számoltak be: a saját fejlesztésű chipjeikkel szuperszámítógépet építenek, amit az egyik nagy AI-modellt fejlesztő startup, az Anthropic fog használni.
Az első számú globális megatrend lett a mesterséges intelligencia boom, ami alapjaiban ír át üzleti modelleket, diszruptálhat iparágakat és felborítja az eddigi játékszabályokat. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a vállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. A Portfolio AI in Business rendezvényéről ebben a cikkünkben számolunk be.
Exponenciálisan bővülnek a mesterséges intelligencia által teremtett lehetőségek a cégek számára, és mint ilyen, túl közelről nézve nem látjuk jól e jelenség természetét. A Portfolio keddi AI in Business 2024 konferenciájának az első panelbeszélgetése arról szólt, hogy néz ki távolabbról nézve AI-jelenség, és milyen hatással lesz a munkaerőre. Elhangzott: az emberek többségének újra kell gondolnia a karrierjét, és kitalálni, hol tud olyan értéket teremteni, amire a mesterséges intelligencia nem képes. Különösen is veszélyben van a jogászok, könyvelők, újságírók munkája, de a kezdő informatikai tesztelők és fejlesztők sem lehetnek nyugodtak.
Óriási hatékonyságnövelést érhetnek el azok a cégek, amelyek képesek a mesterséges intelligencia segítségével változtatni az üzleti modelljükön, nagyon nem mindegy azonban, mivel kezdjük az AI bevezetését. A legjobb megvalósítás kulcstényezőiről beszélt nyitóelőadásában a McKinsey két szakértője a Portfolio keddi AI in Business 2024 konferenciáján, két rövid távú, quick win típusú és szintén két, a hosszú távú célok megvalósítását szolgáló terület kiválasztását ajánlva a hallgatóság figyelmébe.
A gépi tanuláson (machine learningen) alapuló alkalmazások és szolgáltatások már átszövik mindennapjainkat, elég csak a különböző streaming szolgáltatók ajánlórendszereire vagy az okostelefonunk arcfelismerésére gondolni. Ennek adott extra löketet a ChatGPT-t is meghajtó GPT-3 és hozzá hasonló transformer alapú modellek megjelenése, ami széles körben is a felhasználók kezébe adta a folyékonyan kommunikáló algoritmus élményét. Miképp segíthetnek a nagy nyelvi modellek az üzleti folyamatok hatékonyabbá tételében? Erről tart előadást április 23-ai AI in Business rendezvényünkön Ignácz Péter a KPMG managere.
Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe? Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!
A bankoknak számolniuk kell a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (Machine Learning, ML) alkalmazásából eredő kockázatokkal - közölte szerdán a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság a Reuters beszámolója szerint. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken.
Az első számú globális megatrend lett a mesterséges intelligencia boom, ami alapjaiban ír át üzleti modelleket, diszruptálhat iparágakat és felborítja az eddigi játékszabályokat. Egy teljes konferencianapon keresztül azzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án, milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket.
Itt vannak a fontosabb tudnivalók.
Elég nagy a feszültség a két ország közt.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
"Az élet így sokkal egyszerűbb lenne."
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.