FONTOS Ilyen sors várna Magyarországra is az EU nélkül? Egy ország összeomlásának története

automatizáció

Sorsdöntő időszak következik a magyar autóiparban - A technológiai ugrás mindenki számára kötelező

2020. június 02. 10:30 | Szandányi Levente

Sorsdöntő időszak következik a magyar autóiparban - A technológiai ugrás mindenki számára kötelező

A koronavírus-járvány felgyorsíthatja az autóipar átalakulását, még inkább előtérbe kerülhetnek az Ipar 4.0, illetve az ipari digitalizációs megoldásokban rejlő hatékonyságnövelő lehetőségek. A digitalizáció, az automatizáció és a robotizáció gyakorlatilag minden szereplő számára kötelezővé válik abban az esetben, hogyha versenyben kíván maradni. Ez főként azoknak a kisebb szereplőknek jelenthet problémát, amelyeknek a fejlesztésekhez szükséges tőke biztosítása már a járvány előtt is kihívás volt. Ebben a kiélezett helyzetben hatalmas szükség van az állam segítségére, amely többféle támogatáson keresztül is elősegíthetné a hazai autóipari vállalatok helyzetének stabilizálását, versenyképességének javítását. Többek között ezek derültek ki abból az exkluzív körinterjúból, amelyet a csütörtökön megrendezésre kerülő Járműipar 2020 online konferencia résztvevőivel, Dedéné Novotni Annával, Ács Istvánnal, Horváth Szabolccsal és Jónás Lászlóval készített a Portfolio.

Az elektromos és önvezető autók forradalma totálisan átalakítja az autóipart - Küszöbön a kibocsátás-, baleset- és torlódásmentes közlekedés

2020. május 29. 10:00 | Szandányi Levente

Az elektromos és önvezető autók forradalma totálisan átalakítja az autóipart - Küszöbön a kibocsátás-, baleset- és torlódásmentes közlekedés

A ma kutatása a holnap valósága. A mobilitás világában az elkövetkező tíz évben több változás történik majd, mint a múlt században. Az autonóm, összekapcsolt, elektromos és megosztott mobilitási szolgáltatások át fogják alakítani a társadalmat - jelentette ki Nevijo Mance. A Jaguar Land Rover Hungary mérnökségi igazgatójával, aki előadásával hamarosan részt vesz a Járműipar 2020 online konferenciánkon, a mesterséges intelligencia autóiparban betöltött szerepéről, kihívásokról, valamint baleset-, kibocsátás- és torlódásmentes közlekedésről beszélgettünk többek között.

A technológia adott - Miért alacsony még mindig az építőipari termelékenység?

2020. május 22. 16:09 | Portfolio

A technológia adott - Miért alacsony még mindig az építőipari termelékenység?

Az építőipar az egyik legnagyobb és legfontosabb Európai Uniós szektor, amely az unió gazdasági teljesítményének mintegy 9 százalékát adja, ugyanakkor továbbra is alacsony termelékenység jellemzi. Ez elsősorban azért van, mert a szektor képtelen kitörni az elavult technológiák alkalmazásának rossz gyakorlatából, miközben más iparágak a negyedik ipari forradalom vívmányait kihasználva komoly fejlődésen mentek keresztül az utóbbi évtizedekben – állapítja meg a Deloitte tanulmánya.

Időt és pénzt spórolhatnának a magyar cégek – Nem érdemes várni a digitalizációval

2020. április 28. 09:08 | Veres Dóra

Időt és pénzt spórolhatnának a magyar cégek – Nem érdemes várni a digitalizációval

Rengeteg olyan folyamat van egy cég életében, amely digitalizálható lenne, de a vállalkozások nagy része különböző okokból kifolyólag nem lép. Pedig pénzt és időt spórolnának, hatékonyabb lenne a munkavégzés, az információáramlás, egyszerűbb az adminisztráció és csökkenne a hibalehetőség is. Utánajártunk, milyen területeken jöhetne szóba az automatizáció, hogyan lehetne a legeredményesebben levezényelni az átállást és mégis hogyan is néz ki a gyakorlatban egy digitális transzformáció.

Nagyon nehéz év vár Magyarországra

2020. március 04. 11:06 | Portfolio

Nagyon nehéz év vár Magyarországra

2020-ra a gazdasági növekedés lassulását jósolja a magyar vezérigazgatók kétharmada. Amióta a kutatás készül, sosem várták ilyen sokan a gazdasági helyzet romlását – derül ki a PwC vezérigazgató-felméréséből.

2020. március 03. 10:20 | Portfolio

Automatizálnának a cégek, de túl lassan térül meg és nincs elég munkaerő

Az autonóm mobil robotokkal(AMR-ek) foglalkozó Mobile Industrial Robots (MiR) kutatást végzett amerikai autóipari, elektronikai, FMCG és logisztikai (3PL) vállalatok között, hogy képet kapjon a belső logisztikai folyamatok automatizálásával kapcsolatos attitűdökről. A MiR többek közt rákérdezett arra, hogy mikor jöhetne el az ideje az AMR-ek belső logisztikába való integrálásának, milyennek vélik a mobil robotok iparágra mért hatását, és, hogy mik a legnagyobb akadályok, amik az automatizáció növelésének útjában állnak – derül ki a társaság közleményéből. AMi kiderül, hogy automatizálnának a cége, csak túl lassan térül meg a befektetés.

Forradalom zajlik: fel sem ismered majd, amit az internetről rendeltél

2020. február 23. 06:30 | Portfolio

Forradalom zajlik: fel sem ismered majd, amit az internetről rendeltél

Egyre több minden mutat arrafelé, hogy a mostani csomagolási irányzatok nem találkoznak a cégek, fogyasztók és a szélesebb környezet megváltozott elvárásaival. A fogyasztókat zavarják a nehezen kezelhető és nem újrahasznosítható csomagolások, a csomagolási hulladék ráadásul jelentős környezeti kihívást jelent. Szerencsére naponta jönnek ki a cégek az újabb és újabb csomagolási megoldásokkal, az okoscsomagolás egy teljesen új szintjének kapujában vagyunk. A DHL elemzéséből szemezgettünk az érdekesebb irányzatok és példák közül.

Felgyorsult az átalakulás: belerokkan Magyarország az autóipari forradalomba vagy nyertesként kerül ki belőle?

2020. február 17. 10:00 | Szandányi Levente

Felgyorsult az átalakulás: belerokkan Magyarország az autóipari forradalomba vagy nyertesként kerül ki belőle?

Történelmi változások zajlanak a járműiparban, az új trendek több mint 100 éves üzleti modelleket zúznak darabokra egy olyan kritikus időszakban, amikor az egyes szereplőknek számos más kihívással is meg kell küzdeniük. Az átalakulás érezhetően felgyorsult Magyarországon is, amely egyaránt érinti a hazai motor- és autógyárakat és a beszállítói lánc szereplőit. Az alkalmazkodás, az iparágban elérhető új technológiákra történő átállás egyszerűen elengedhetetlen azok számára, akik versenyben akarnak maradni és az autóipari forradalom nyerteseivé kívánnak válni. Ebben a kifejezetten izgalmas időszakban kerül megrendezésre immár 8. alkalommal a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület közös szakmai konferenciája, a Járműipar 2020. Az esemény célja, hogy külföldi és hazai szakértők segítségével átfogó képet adjon a legfontosabb trendekről, kihívásokról és az azokra adható legjobb válaszokról, megoldásokról.

Véget ért a hagyományos autógyártás aranykora - Hatalmas kihívásokkal köszöntött be az új korszak

2019. december 30. 16:00 | Szandányi Levente

Véget ért a hagyományos autógyártás aranykora - Hatalmas kihívásokkal köszöntött be az új korszak

Idén egyértelműen véget ért a hagyományos autógyártás aranykora. Az egyes szereplők soha többé nem fognak eladni annyi új, kizárólag belsőégésű motorral szerelt járművet, mint 2017-ben. Az autógyártás bő 100 éves üzleti modelljével, a kizárólag belsőégésű motorral szerelt járművek gyártásával és értékesítésével pedig soha többé nem lehet akkora profitokat realizálni, mint amekkorákat az utóbbi években láttunk. A járműiparban új korszak kezdődik, az átmeneti időszakban pedig rengeteg kihívással kell megküzdenie az autógyártóknak és a beszállítóiknak, ha versenyben akarnak maradni. Ezek a változások természetesen kiemelten érintik majd a magyar járműipart is, hiszen a kormányzati szándékkal összhangban, az ágazat rendkívüli ütemben bővült az elmúlt évtizedben.

Most végre kiderül, megszűnik-e az állásod!

2019. december 08. 12:02 | Portfolio

Most végre kiderül, megszűnik-e az állásod!

Becslések szerint az automatizáció terjedésének üteme Közép-Kelet-Európában a közeljövőben az európai átlagot meghaladó lesz, így a munkaerőpiaci hatások feltételezhetően régiónkban is jelentkezni fognak. Egy friss kutatás kiszámolta, hogy Magyarországon hány munkahelyet veszélyeztet az automatizáció és melyik szakmák vannak bajban.

Elveszik a robotok a jogászok munkáját? A sztárprofesszor elmondta, mi jön 10 év múlva

2019. december 06. 11:00 | Portfolio

Elveszik a robotok a jogászok munkáját? A sztárprofesszor elmondta, mi jön 10 év múlva

2030-ra a jogászok életét is gyökerestül megváltoztatja majd az automatizáció és a mesterséges intelligencia; a számítógépek exponenciális fejlődése miatt olyan megoldások lepik el az igazságszolgáltatást a következő évtizedben, melyekről most még álmodni sem mernénk – mondta el Richard Susskind professzor a Wolters Kluwer Hungary és a KPMG által szervezett Jogi Innovációs Napon Budapesten. A szakember ugyanakkor nem aggódik: a robotok nem veszik el a jogászok munkáját, de átalakítják azt, ráadásul több milliárd embernek segíthetnek abban, hogy hozzáférést nyerjenek a számukra jelenleg még elérhetetlen igazságszolgáltatáshoz.

A legtöbb munkavállaló valójában nem is retteg a robotoktól

2019. november 27. 10:07 | Portfolio

A legtöbb munkavállaló valójában nem is retteg a robotoktól

Az alkalmazottak kétharmada úgy véli, az automatizáció inkább a hatékonyságukat javítja majd, csak egyharmad az, aki fél attól, hogy technológiai fejlődés elveszi a munkáját – derül ki egy a SYKES Egyesült Államokban elvégzett tanulmányából.

Szaporodnak az elbocsátások: eljött a tömeges kirúgások időszaka Magyarországon?

2019. november 22. 05:45 | Portfolio

Szaporodnak az elbocsátások: eljött a tömeges kirúgások időszaka Magyarországon?

Az utóbbi hónapokban megszaporodtak azok a hírek, amelyek Magyarországon működő gyárak leépítéseiről szóltak, így könnyen az az érzés alakulhat ki, hogy vége a hazai foglalkoztatási csodának. Megnéztük, hogy valójában miként alakulnak a leépítések és a foglalkoztatás. Annyit elárulunk, hogy nem kell nagyon aggódni.

Mi folyik a győri Audi-gyárban? - Berobbanthatják a termelést, bődületes rekordot ígér Szijjártó Péter

2019. november 06. 15:00 | Szandányi Levente

Mi folyik a győri Audi-gyárban? - Berobbanthatják a termelést, bődületes rekordot ígér Szijjártó Péter

Néhány nappal azután, hogy a győri Audi-gyár bejelentette: a jövő járműgyártására történő átállás miatt megkezdi dolgozói létszámának csökkentését, Szijjártó Péter meglepő kijelentést tett. A külgazdasági és külügyminiszter ugyanis arról beszélt, hogy jövőre 2,25 millió motor készülhet Győrben, amely történelmi rekordot jelentene. A két hír látszólag ellentmond egymásnak, pedig létezik több nagyon logikus magyarázat is.

Részletes keresés