bitcoin

Mi ez az őrült rali a bitcoinban? Már megint hihetetlenül emelkedik az árfolyam

2020. május 10. 07:00 | Portfolio

Mi ez az őrült rali a bitcoinban? Már megint hihetetlenül emelkedik az árfolyam

A márciusi részvénypiaci zuhanással együtt a bitcoin árfolyama is óriásit esett, azonban azóta szép csendben egy 150 százalékos emelkedést produkált a kriptodeviza. A nagy emelkedés mögött több kiváltó ok is meghúzódhat, egyik részről fontos esemény közeleg a bitcoin számra, az úgynevezett felezés, mikor a blokkonként kibányászható bitcoin mennyiség a felére csökken; emellett pedig a spekuláns kisbefektetők mellett kezdenek megjelenni a nagyobb intézményi és akkreditált befektetők is a piacon.

Elégette a digitális aranyat is a tőzsdei pánik: mi lesz a

2020. március 21. 12:35 | Portfolio

Elégette a digitális aranyat is a tőzsdei pánik: mi lesz a "jövő fizetőeszközével"?

Bár a héten nagyot emelkedett, összességében nincs nagy szerencséje azoknak, akik arra számítottak, hogy a Bitcoin egyfajta digitális aranyként viselkedik majd, ha egyszer a világ tőzsdéin eluralkodik a pánik: a kriptodeviza eleinte még nagyobbat is esett, mint a legtöbb részvénypiac. Valamennyire számítani lehetett arra, hogy ez lesz, hiszen 2018-ban és 2019-ben mindig nagyobbat zuhant a virtuális pénz értéke, mint a tőzsdék, ha a rettegés eluralkodott a piacokon. Most, hogy kiderült a Bitcoinról, hogy nem lesz sem nemzetközileg elfogadott fizetőeszköz, sem pedig digitális arany, vajon milyen jövőt jósolnak a kriptopénznek? Megnéztük.

A koronavírus a Bitcoint is elérte, összeesett az árfolyam

2020. március 15. 13:45 | Portfolio

A koronavírus a Bitcoint is elérte, összeesett az árfolyam

Befektető legyen a talpán, aki az elmúlt három hétben nyugodtan tudott aludni, hiszen a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos hírek miatt hatalmas volatilitást mutattak a részvénypiacok, de más eszközök, így a Bitcoin árfolyama is hullámvasútra került. A múlt héten két nap alatt felére zuhant a világ legnépszerűbb kriptodevizájának árfolyama, erősen megkérdőjeleződik a teória, mely szerint a Bitcoin valóban képes menedékeszköz funkciót ellátni.

Beszakadt a Bitcoin, mégsem olyan biztonságosak a kriptodevizák?

2020. március 13. 10:10 | Portfolio

Beszakadt a Bitcoin, mégsem olyan biztonságosak a kriptodevizák?

A részvénypiaci zuhanás a kriptodeviza piacot is elérte csütörtökön, a Bitcoin árfolyama közel 40 százalékot zuhant, de a többi népszerű kriptodeviza is jelentős mértékben esett. A tegnapi zuhanás után erősen megkérdőjelezőik, hogy a Bitcoin valóban képese-e az aranyhoz hasonló menedékeszköz szerepet betölteni az olyan bizonytalan piaci környezetben, mint amilyen most is van.

Beszakadtak a kriptodevizák, 30 százalékot zuhant a Bitcoin

2020. március 12. 13:31 | Portfolio

Beszakadtak a kriptodevizák, 30 százalékot zuhant a Bitcoin

Nagyot esett ma a Bitcoin, a kriptodeviza árfolyama közel 30 százalékos mínuszban is járt. A Bitcoin árfolyamrára a globális piaci hangulat van hatással, hiszen a befektetők a koronavírus globális terjedése miatti gazdasági hatások miatt aggódnak.

Mibe menekítsük a pánik elől a pénzünket? Válaszolnak a profik

2020. március 10. 12:59 | Portfolio

Mibe menekítsük a pánik elől a pénzünket? Válaszolnak a profik

A volatilis tőzsdei időszakban több alternatív eszköz is menekülő útvonalat jelenthet, ilyenek lehetnek a nyersanyagok és az ingatlan is. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020 konferencián előadó szakemberek elmondták, hogy az aranypiac tovább emelkedhet, a palládiumot érdemes lehet shortolni, az ingatlanok ára nyáron ismét emelkedésnek indulhat, az olajpiac pedig az idei évben jó eséllyel 30-40 dollár / hordó árfolyamon marad.

Brutális csapás készül: világszerte betiltják a

2020. február 21. 06:05 | Huszák Dániel

Brutális csapás készül: világszerte betiltják a "jövő fizetőeszközét"?

Az eddigi információk alapján kifejezetten szigorú szabályozással készül felforgatni a kriptopénzpiacot az Amerikai Egyesült Államok. Donald Trump amerikai elnök keményen nekiment a kriptodevizáknak, majd Steve Mnuchin pénzügyminiszter és a minneapolisi Fed elnöke is utalt arra, hogy hamarosan kész a szektorra vonatkozó szabályrendszer. Bár valószínűleg a modern virutális pénzek lelkét adó blockchain működési elve érintetlenül marad, a kriptodevizák anonimitása veszélybe kerülhet, ami pedig komoly pofon lehet a bitcoinnak és más mainstream kriptoeszközöknek is. Az amerikai szabályozás modellként szolgálhat más országoknak is, hiszen a kriptopénzek a legtöbb fejlett országban jelenleg még nincsenek szabályozva.

Kudarcba fulladt a bitcoin titkos receptjére írt szuperbiztosítás

2020. február 18. 16:45 | Huszák Dániel

Kudarcba fulladt a bitcoin titkos receptjére írt szuperbiztosítás

Bár a bitcoin a várakozásokkal ellentétben eddig nem söpörte el a világ pénzügyi rendszereit, a kriptodeviza lelkét adó blockchain-technológia felkeltette számtalan pénzügyi intézmény érdeklődését, így a biztosítókét is. 2017-ben korai adapterként jelent meg a francia AXA biztosító fizzy nevű repülőjárat-késés biztosításával, az egyszerű és ígéretes projektet aztán 2019 végén váratlanul beszántották. A fizzy halála viszont nem jelenti a biztosítói blockchain-kísérletek végét: számos új szereplő, köztük a régió legnagyobb biztosítói is elkezdtek „játszani” a technológiával. Ezzel is foglalkozunk közelgő Biztosítás 2020 konferenciánkon.

Mutatjuk mivel kereshetted szét magad, vagy bukhattál hatalmasat

2020. február 16. 15:11 | Portfolio

Mutatjuk mivel kereshetted szét magad, vagy bukhattál hatalmasat

Az elmúlt évtized rendkívül kedvező volt a hosszútávú befektetőknek, hiszen a főbb amerikai részvényindexek rekordokat döntve zárták a 2010-es éveket. Visszatekintésként összegyűjtöttük azokat a meghatározó piacmozgató sztorikat, amelyek a leginkább a befektetők fókuszában voltak az elmúlt évtizedben.

Száguld idén a Bitcoin, újra 10 000 dollár felett járt az árfolyam

2020. február 10. 10:15 | Portfolio

Száguld idén a Bitcoin, újra 10 000 dollár felett járt az árfolyam

Nagyot emelkedett idén a Bitcoin árfolyama, a kriptodeviza 37,8 százalékkal került feljebb év eleje óta, vasárnap pedig ismét átlépte a 10 000 dolláros lélektani határt. Az emelkedést a globális gazdasági kép, valamint a májusban esedékes felezés beárazása magyarázhatja.

2020. február 10. 08:40 | Portfolio

Banki jogosítványért kuncsorog a kriptopénzes startup

Banklicencet igényel a DAG Global, egy 2018-ban alakult kriptodevizás startup az Egyesült Királyságban. Ha jóváhagyják a hatóságok a kérelmet, ez lesz az első teljes körű banki jogosítvánnyal rendelkező kriptopénzes vállalat a szigetországban - írja a Financial Times.

Részletes keresés