New York városában egy új, vitatott börtönépület tervei borzolják a kedélyeket. A manhattani kínai negyedben tervezett 40 emeletes létesítmény a világ legmagasabb büntetés-végrehajtási intézménye lenne. A projekt része a város azon tervének, amely a hírhedt Rikers Island bezárását és kisebb, kerületi börtönökkel való helyettesítését célozza. Míg a támogatók szerint ez elengedhetetlen az igazságszolgáltatási rendszer reformjához, a kritikusok attól tartanak, hogy veszélyezteti a környék kulturális és társadalmi szerkezetét - írta meg a TheB1M.
Ukrajnának nem felel meg a NATO-tagság semmilyen alternatív formája - szögezte le az ukrán külügyminisztérium kedden közleményben, amelyet a NATO külügyminiszteri találkozójának első napján tett közzé.
A NATO fokozza erőfeszítéseit az Oroszország és Kína által elkövetett ellenséges akciók elleni védekezésben. A szövetség a hírszerzési információk megosztásának növelésével és a kritikus infrastruktúrák védelmének javításával kíván fellépni a szabotázsakciók, kibertámadások és dezinformációs kampányok ellen. A NATO-külügyminiszterek új stratégiát dolgoznak ki a hibrid fenyegetések kezelésére.
Hivatalos közleményben tudtatta az ukrán külügyminisztérium a világgal, hogy nem fogadják el a Nyugat által nyújtott „biztonsági garanciákat” a háború lezárása végett, ragaszkodnak a NATO-tagsághoz.
Az Egyesült Államok Képviselőháza júniusban törvényjavaslatot terjesztett elő a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) szankcionálásáról, válaszul arra, hogy az előző hónapban Karim Khan főügyész elfogatóparancs kiadását kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és korábbi védelmi miniszere, Joáv Galant ellen emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt. Az ügy folytatásaként ma Tomoko Akane, a Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke Hágában úgy fogalmazott, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságot érő fenyegetések az ENSZ egyes állandó tagjainak részéről „az intézmény létét veszélyeztetik”. Paivi Kaukoranta, a részes államok közgyűlésének elnöke szerint támogatni kell a Nemzetközi Büntetőbíróságot, biztosítani ellenállóképességét és sikerét, mint a globális béke és biztonság sarokkövét.
Ferenc pápa üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján, amelyen életbe lépett a karácsonyi időszakra és már a jubileumi szentévre készülő rendkívüli biztonsági terv.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szombaton meglátogatta a Lengyelország Oroszországgal közös határára emelt új védelmi vonalat, a „Keleti Pajzsot” – írja a EuroNews.
A kínai parti őrség bejelentette, hogy járőrözést végzett a Dél-kínai-tengeren található Scarborough-zátony környékén. A lépés célja "Kína területi jogainak védelme", ami tovább fokozhatja a feszültséget a régióban, különösen Kína és a Fülöp-szigetek között.
Az uniós tagállamok állampolgárai szerint továbbra is az ukrajnai háború, a bevándorlás és a nemzetközi helyzet a legfontosabb kérdések az Európai Unió előtt - derült ki az Európai Bizottság által pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Az Európai Unió külügyi főképviselőjeként eltöltött mandátuma végén Josep Borrell kemény szavakkal figyelmeztette az uniós tagállamokat: az ukrajnai háború fordulóponthoz érkezett, és az EU jövője is múlik azon, milyen gyorsan és hatékonyan képesek cselekedni. Búcsúinterjúban Borrell hangsúlyozta: „Most van itt az idő, hogy a tagállamok eldöntsék, támogatják-e Ukrajnát – és ha igen, akkor azonnal lépniük kell.”
Már meghallgatható a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja. Magyarországon a 2024 júliusát megelőző egy évben közel 45 milliárd forintot loptak el csalók hazai banki ügyfelektől. De miért ilyen sikeresek a bűnözők, milyen módszerekkel dolgoznak, és hogy veszik rá áldozataikat az érdekeikkel ellentétes viselkedésre? Erről szól a Préda harmadik epizódja.
A német külügyi hírszerző szolgálat vezetője figyelmeztetést adott ki Oroszország növekvő fenyegetésével kapcsolatban. Bruno Kahl szerint a nyugati célpontok elleni orosz hibrid intézkedések fokozódása növeli a NATO 5. cikkelyének esetleges alkalmazásának kockázatát.
Az ukrán védelmi miniszter, Rusztem Umerov szerdán Szöulba látogatott, ahol Jün Szuk Yeol dél-koreai elnökkel tárgyalt a két ország közötti biztonsági és stabilitási együttműködés megerősítéséről. A megbeszélések középpontjában a régió biztonságának fokozása állt.
Az EU-s baleseti statisztikák láthatóan nem csökkennek annak ellenére, hogy számos jogszabályi szigorítás lépett életbe. Magyarországon valamivel jobb a helyzet, de az autók egyre emelkedő átlagéletkora nem sok jót sejtet, az aktív biztonsági rendszerek hiánya megbosszulhatja magát. A flottakezelőknek nagy felelőssége van az autóállomány fiatalításában, közvetetten pedig az útbiztonság javításában is. Nem vitás, hogy a jogosítványt szerzők körében alapos létjogosultsága lenne a kötelező vezetéstechnikai tréningeknek, de ez jelenleg megvalósíthatatlan a kapacitáshiány miatt. Ugyanakkor az új biztonsági rendszerek alaposabb megismerése mégis sokat javíthatna a baleseti statisztikákon. Nincs ez másként a téli körülményekhez való alkalmazkodással sem, igaz a flottakezelők a téli felkészítést és a gumicserét is ügyfélbarát módon intézik. Ha mégis összetörne az autó, az MHC Mobility garantált csereautót biztosít, ami magántulajdonosként a legtöbb esetben csak álom marad. A Portfolio Deáki Endrét, az MHC Mobility nyáron kinevezett operációs igazgatóját kérdezte a hazai sofőrök technikai felkészültségéről, a már kötelezően minden autóban elérhető aktív biztonsági rendszerekről és arról, hogy miért jelenthet nagyobb kényelmet egy flottás autót vezetni, mint egy saját tulajdonút.
A Washington D. C. körüli légtér védelmét egy új, mesterséges intelligenciával működő kamerarendszerrel fejlesztik, derül ki az amerikai védelmi minisztérium közleményéből, amelyet a New Atlas szemlézett. Az új technológia gyorsan és automatikusan képes azonosítja az illetéktelen behatolókat és lézersugárral képes figyelmeztetni őket a légtér elhagyására, tovább erősítve az Egyesült Államok fővárosának már eddig is kiemelkedő légvédelmét.
Oroszország úgy látja, valójában már nincs többé béke Nyugat-Európa és Oroszország közt, Németország pedig mint Ukrajna legerősebb támogatója, az orosz hibrid támadások elsődleges célpontja – jelentette ki ezt Christian Freuding tábornok, a német védelmi minisztérium Ukrajnáért felelős különleges bizottságának vezetője.
Az orosz hibrid hadviselés jelentős károkat okoz az Egyesült Királyságnak és más nyugati országoknak. A katonai és nem katonai stratégiákat ötvöző taktika már évtizedek óta jelen van, és kiemelt célja, a nyugati biztonság aláásása - írja a Sky News.
Speciális hálókkal veszik körül az Ukrajnával határos Belgorodi területen, Sebekino városában a lakóházakat, hogy így védekezzenek az ukrán drónok ellen – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) megerősítette, hogy az elmúlt napokban ismeretlen légi járműveket észleltek három brit légibázis felett. Bár egyelőre nem tisztázott, hogy a drónok fenyegetést jelentenek-e, a hatóságok fokozott figyelemmel kísérik a helyzetet – számolt be a BBC.