catl

Masszívan növekedik a debreceni akkumulátorgyár mögötti cég

Masszívan növekedik a debreceni akkumulátorgyár mögötti cég

A debreceni akkumulátorgyár mögött is álló kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) a várakozásokat felülmúló éves profitról számolt be, köszönhetően az elektromos autók iránti egyre erősebb keresletnek - írja a Bloomberg. Mind a cég bevételei, mind az eredmények gyors ütemben nőttek tavaly, a cég részvényeinek árfolyama pedig felpattant a jelentés után.

A kormány akkumulátoripari tervei gazdasági oroszruletté váltak, projektbedőlésekre figyelmeztetnek

A kormány akkumulátoripari tervei gazdasági oroszruletté váltak, projektbedőlésekre figyelmeztetnek

A potenciális európai akkumulátorgyártási kapacitás 68 százalékát, vagyis 1,2 TWh-t fenyeget a bedőlés kockázata - - derül ki egy friss iparági jelentésből, amely szerint  a még meg nem valósult beruházásokat komolyan fenyegeti a kínai és amerikai támogatási politika. Magyarország mellett Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban a legnagyobb a veszélyeztetett akkumulátorcellás kapacitások aránya. Az Európai Uniónak lépnie kell a támogatási politika felpörgetésével, vagy komoly bedőlések jöhetnek.

Érdekes információkat mondott a debreceni akkumulátor gyárról a polgármester

Érdekes információkat mondott a debreceni akkumulátor gyárról a polgármester

„A vízminőségre, a talajvédelemre, levegőminőségre és a zajterhelésre vonatkozó, a gyártóktól, a gyáraktól független monitoringrendszert építünk ki, amelynek felügyeletébe a szakmai civil szervezeteket is be kívánjuk vonni” – hangsúlyozta a debreceni CATL akkumulátorgyár körüli környezetvédelmi aggodalmak kapcsán Papp László az Indexnek adott interjúban. A debreceni polgármester részletesen beszélt a város és a gigantikus gyár vízellátási kérdéseiről, az áramhálózat fejlesztési tervekről, illetve az energiaügyek kapcsán szóba került a hétvégente leálló debreceni villamos- és troliközlekedés kérdése is.

Elindult az árháború: magához láncolja az autógyártókat a nálunk is terjeszkedő óriáscég

Elindult az árháború: magához láncolja az autógyártókat a nálunk is terjeszkedő óriáscég

A világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító CATL jóval a piaci ár alatti szerződési lehetőségeket kínált egyes kínai autógyártók számára, várhatóan jelentősen lefaragva azok költségeit. Az egyes elemzők szerint már "árháborús" lépés az elektromos autók egyik legfontosabb komponensének számító lítiumárak jelentős esése közepette érkezett.

Tényleg eladhatatlanná válnak az otthonok az akkumulátorgyárak körül? Összetett a kép

Tényleg eladhatatlanná válnak az otthonok az akkumulátorgyárak körül? Összetett a kép

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében Göd példáján keresztül jártuk körbe, hogy miként hat egy olyan gigaberuházás egy település ingatlanpiacára, mint amilyen a debreceni CATL lesz. Vendégünk volt Nagy Bálint, a Pénzcentrum vezető szerkesztője. A második részben arról volt szó, hogy megjelent a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszerek bolti jelölésé szabályozó rendelet, miután az európai unió több rovarfaj esetében ad engedélyt az étkezési célú forgalmazásra. Erről Braunmüller Lajos, a Portfolio elemzőjével beszélgettünk.

Bod Péter Ákos az akkumulátorgyárról:

Bod Péter Ákos az akkumulátorgyárról: "nem kellene az erőforrásokat ide irányítani"

Már elérhető a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében Bod Péter Ákossal beszélgettünk, arról, hogy hoz-e érdemi előnyöket a debreceni CATL akkumulátorgyár Magyarország számára, vagy éppen ellenkezőleg, a hasonló megaberuházások nyomán tartós szerkezeti eltolódások következhetnek be. A második blokkban az infláció és a magyarok megtakarításainak kapcsolatáról beszélünk, többek között a pénzügyi eszközök állományáról és magáról a megtakarítási képességről, de kiderül az is, hova áramlik a háztartások pénze. Ezt Palkó Istvánnal, a Portfolio pénzügy rovatának vezető elemzőjével járjuk körbe.

Bezuhant a lítiumár, sokat kereshet rajta a debreceni akkumulátorgyár mögött álló cég

Bezuhant a lítiumár, sokat kereshet rajta a debreceni akkumulátorgyár mögött álló cég

A lítium ára Kínában az elmúlt három hónapban az akkori rekordszintnek csaknem a kétharmadára esett vissza. A világ legnagyobb elektromos járműpiacán tapasztalható keresletgyengülés törte meg a kulcsfontosságú akkumulátor-összetevő árának két éve tartó masszív raliját. A negatív hangulatot tovább fokozza, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártójának számító kínai CATL a hazai EV-gyártókkal nagyon kedvezményes áron kötött akkumulátor-szerződéseket.

Bod Péter Ákos: a debreceni gigaberuházás és a közepes jövedelem csapdája

Bod Péter Ákos: a debreceni gigaberuházás és a közepes jövedelem csapdája

Az akkunagyhatalmi státuszunkról zajos, noha érdemi vita pattant ki, ha már a gumiabroncs-fejedelemség ügyében elmaradt. Érthető az indulat: egyenként is nagy projektekről van szó, amelyek sokak életét, közösségek és térségek viszonyait érintik. A helyi aggályok akkor is komolyan veendők, ha a nemzetgazdasági előnyök tetemesek. De vajon azok-e? Jórészt ígéretek, hitek és hipotézisek uralják a szakmai és közéleti vitát. Ez annyiban érhető is, hogy sem a máshol zajló események, sem a közelmúlt esetei nem adnak kellő kapaszkodót a most zajló folyamatok előnye-hátránya mérlegének autentikus kimondásához. Ugyanakkor e megaberuházások nyomán tartós szerkezeti eltolódások következhetnek be, súlyos következményekkel. A jövőnkkel való szembenézést tehát nem lehet megspórolni. Érdemes azonban a napi vitáktól egyet hátrább lépve rátekinteni a már kivehető világtrendekre és a történelmi párhuzamokra.

Szégyenpadra került Magyarország: miért csúsztunk le az uniós GDP-rangsorban?

Szégyenpadra került Magyarország: miért csúsztunk le az uniós GDP-rangsorban?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. Az első részben a friss GDP-adatról volt szó. Miután a magyar gazdaság teljesítménye 0,4 százalékkal maradt el az előző negyedévitől, illetve a harmadik negyedévi is elmaradt 0,7 százalékkal a másodiktól, technikai recesszióról beszélhetünk. Hogy ez mit jelent és miért csúsztunk le az európai GDP-rangorban arról Madár Istvánt, a Portfolio vezető makroelemzőjét kérdeztük. A második rész témája az volt, hogy a kormány 2023-ban megszüntette az online sportfogadás állami szereplőjének, a Szerencsejáték Zrt.-nek a monopóliumát. Persze mindezt nem jókedvében tette, egy uniós bírósági döntés kényszerítette rá. Ennek a gyakorlati jelentőségéről beszélgettünk Csiki Gergellyel, a Portfolio lapigazgatójával. A műsor harmadik részében pedig arról beszélünk Nagy Viktorral, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzőjével, hogy vajon igaz-e az a sokszor hangoztatott állítás, mely szerint a tervben lévő debreceni CATL akkumulátorgyárhoz hasonló üzemeket már csak periféria országokban engedélyeznek.

A CATL újabb körben fogadott a kínai

A CATL újabb körben fogadott a kínai "Tesla-gyilkos" autógyártóra

A Zeekr, vagyis a kínai Geely elektromos autómárkája 750 millió dolláros befektetést szerzett új és meglévő befektetőktől, többek között a CATL kínai akkumulátorgyártól.  A finanszírozási körben a márkát 13 milliárd dollárra értékelték a befektetők - számolt be a Reuters.

Az akkumulátorgyártás és a mellékutas magyar fejlődési modell

Az akkumulátorgyártás és a mellékutas magyar fejlődési modell

A debreceni CATL beruházás összemérhető például a Tesla berlini gigafactoryjával, ami igencsak érdekes jelenség egy olyan kis országban, mint Magyarország. A következő években a feldolgozóipari termelés egyre nagyobb súlyát adja majd az akkumulátorgyártás, miközben a hazai iparpolitikának a diverzifikációra kellene törekedni. Az elmúlt évek iránya felveti a kérdést, hogy Magyarország miképp törne ki a közepes fejlettség csapdájából.

Megszólalt a debreceni akkumulátorgyár kínai anyacége: nem fogjuk rombolni a környezetet

Megszólalt a debreceni akkumulátorgyár kínai anyacége: nem fogjuk rombolni a környezetet

„Távolról sem vagyunk környezetrombolók”, hiszen az akkumulátor gyártási tevékenységet zárt, megfelelően szigetelt épületekben fogjuk végezni, így a tevékenységből nem várható talaj- és talajvízszennyezés – hangsúlyozta az Indexnek küldött válaszaiban a kínai CATL, amely Debrecenben épít fel egy gigantikus gyárat, amellyel 100 gigawattórás kapacitást hoz létre a jelenlegi 40 gigawattórás teljes magyarországi akkumulátor kapacitás mellé.

Tényleg már csak nálunk építenek szennyező akkumulátorgyárakat?

Tényleg már csak nálunk építenek szennyező akkumulátorgyárakat?

Debrecenben gyárat épít a kínai CATL, a vállalat elektromos autókhoz készít majd akkumulátorokat, egy olyan gyárban, ami kategóriájában az egyik legnagyobb lesz egész Európában. A gyárépítést hangos lakossági ellenállás kíséri, és mivel a beruházó és a kormány részéről kevés a releváns információ, ezért egymásnak ellentmondó, sokszor fals információk terjednek a gyár várható környezeti terhelésével, például károsanyag-kibocsátásával vagy zajterhelésével kapcsolatban. Az egyik gyakran elhangzó érv az üzemmel szemben, hogy ehhez hasonlókat már csak periféria országokban építenek, ahol a környezetvédelmi szempontok sokadlagosak. Ez az érv könnyen cáfolható, mivel az elmúlt hónapok bejelentései alapján számos nyugat- és észak-európai országban is épülnek akkumulátor-gyártó gigaüzemek. Az az állítás, hogy csak perifériaországokban épülnek akkumulátor-gyártó üzemek, egyszerűen nem igaz.

Az Európai Bizottsággal is tárgyalnia kell a kormánynak a CATL-gyár támogatásáról

Az Európai Bizottsággal is tárgyalnia kell a kormánynak a CATL-gyár támogatásáról

A debreceni CATL-akkumulátorgyárat mintegy 800 millió eurónyi állami támogatással segíti a magyar kormány, beleértve az adókedvezményeket és az infrastruktúra fejlesztéseket is. Mindez már az Európai Unió szabályai szerint vizsgálat tárgya kell legyen. Az egyeztetés pedig már meg is indult Brüsszel és a kabinet között a kínai gyárépítésről - tudta meg a Portfolio.

Akkumulátorgyártó nagyhatalommá válik-e Magyarország?

Akkumulátorgyártó nagyhatalommá válik-e Magyarország?

Az elmúlt hónapokban többször fogalmazódott meg a gazdaságpolitika részéről, hogy Magyarországot akkumulátorgyártó nagyhatalommá kívánják tenni, melynek érdekében már számos multinacionális vállalat kezdte meg a gyártást és a jövőben is újabb gigaberuházások megvalósítását tervezik, mint például a debreceni beruházás. A társadalom részéről egyre nagyobb ellenállás tapasztalható a kitűzött céllal és annak megvalósításával szemben, elsősorban a gyártással együtt járó környezeti problémák miatt. Másrészt viszont az ágazat legnagyobb szereplőinek hazánkba történő csábításával újabb munkahelyek keletkezhetnek, a hazai járműiparon belül erősödik az elektromos járművek gyártása felé történő elmozdulás, továbbá az elkészített járművek belföldön előállított hozzáadott-értéke is növekedhet. Ezen gondolatok mentén ebben a cikkben azt mutatom be, hogy a magyar gazdasági szerkezetbe hogyan illeszthető be az akkumulátorgyártás, milyen szereppel bírnak ezek a termékek a világkereskedelemben, és Magyarország hol tart jelenleg az akkumulátor nagyhatalommá válás folyamatában.

Mennyi vízre lesz majd szüksége a debreceni akkumulátorgyárnak?

Mennyi vízre lesz majd szüksége a debreceni akkumulátorgyárnak?

Hétfőn a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal honlapján közzétettek egy 186 oldalas tanulmányt, amely a debreceni déli ipari park jövőbeni vízfelhasználásáról és szennyvízhozamáról szólt. A tanulmány a debreceni önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. (DIF) megrendelésére készült az ipari park vízellátó és szennyvízelvezető rendszerének megépítéséhez, a szerző, az Enviro-Expert Kft. volt. A tanulmány két nap után, szerdán délben eltűnt a kormányhivatal honlapjáról, írja a 24.hu.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.