cégautó

Őszi hibrid offenzíva a Toyotától

Bő 4 millió legyártott és értékesített hibrid hajtású autó - ennek 10%-a került Európába, Magyarországra pedig 1 451 a márkaimportőr és további mintegy 2 500 egyéb csatornákon érkezett - után a Toyota tovább kívánja erősíteni pozícióit ebben a szegmensben. Ehhez egyetlen lépcsőben három új modellel bővíti kínálatát, egy kisautóval - Yaris Hybrid -, egy hétszemélyes változattal - Prius+ - valamint a márka első hálózatról is tölthető hibridjével, a Prius Plug-in-nel.

Egyre kevesebb a márkakereskedő

Az idei évben eddig ugyan valamivel több újautó került értékesítésre Magyarországon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, de ez a növekedés még nem törte meg az évek óta tartó, csökkenést mutató trendet. Mivel a márkakereskedések számára az egyik bevételi forrást maga a járműértékesítés jelenti, így a forgalom csökkenése a szalonok, telephelyek fenntartását, rentábilis működését is negatívan befolyásolta, sokat bezártak a tulajdonosok. A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) 2012 augusztusában felmérést készített a magyar márkakereskedői hálózatokról, melynek célja a teljes magyar márkakereskedelem feltérképezése volt.

Egyre több helyen kell fizetni a parkolásért

A VI. és a XIV. kerületben újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - várhatóan októbertől - a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton például 480 forintot kell majd fizetni óránként.

Javuló eredményekre számít idén a Fiat

Javuló teljesítményről számolhat be idén az olasz autógyártó, a Fiat, annak ellenére, hogy a vállalat komoly problémákkal szembesül az európai adósságválság által érzékenyen érintett Olaszországban - idézte a Marketwatch a cég elnökének szavait.

Erőteljes offenzíva a Fordtól

A Ford nagy lendülettel újítja meg termékskáláját az európai piacokon - az autógyártó a következő öt évben tizenöt globális járművet mutat be -, amelynek célja az erőteljes növekedés a személyautók, a SUV-ok és a haszonjárművek új kínálata révén.

Újabb villanyautó a Peugeot-tól

A tisztán elektromos változattal a Peugeot újabb szakaszba lépett, olyan Partner modelleket kínál a vállalati ügyfeleknek, amelyek a legkörnyezetkímélőbb igényeknek is megfelelnek. Az új elektromos meghajtással a Partner választéka teljes mértékben kielégíti az összes felhasználási igényt, maximálisan környezetbarát, megszünteti a fosszilis energiáktól való függőséget, a lokális károsanyag kibocsátást és mindemellett örömtelivé varázsolja a vezetést.

Az Iveco és készül Hannoverre

Az Iveco számos újdonsággal készül a 2012. szeptember 20-27. között megrendezésre kerülő 64. IAA nemzetközi haszongépjármű-kiállításra. A július elsejei hivatalos bejelentés után itt láthatja először a nemzetközi nagyközönség az új Stralis Hi-Way modellt, ráadásul az alaposan áttervezett fülkével rendelkező új Trakker hivatalos bemutatására is a kiállításon kerül sor.

Egész Európában csúszik az egységes útdíj fizetési rendszer bevezetése

Nem lesz működőképes az előírt október 8-i határidőig a kamionok számára előkészített európai egységes útdíj fizetési rendszer (EETS) - állapította meg az Európai Bizottság a legfrissebb jelentésében, amely szerint a testület kötelezettségszegési eljárást kezdeményez majd azon tagországok ellen, amelyek nem tettek eleget a 2004-ben hozott uniós jogszabály végrehajtásának.

A lehetőség megvan benne - Renault Megane kombi 1,6 dCi

Közel egy évvel ezelőtt egy Scenicben találkoztam először a Renault új fejlesztésű dízelmotorjával, az 1,6 dCi-vel. Akkor kifejezetten csalódást keltő volt, sem dinamikájában, sem vezethetőségében, sem fogyasztásában nem nyújtott kellemes élményt. Most egy valamivel kisebb, könnyebb karosszériában, a Megane kombiban bizonyíthatott újra, és kiderült, igenis lehet kedvelni.

Tovább nyit a vállalatok felé a Nissan

A hazai újautó piacot lélegeztető gépen tartó céges vásárlások egyre nagyobb figyelmet érdemelnek az importőrök részéről is. Legutóbb a Nissan tartott egy többnapos rendezvényt, melyen a teljes hazai palettáját - a városi autótól a kőkemény sportkocsiig, a vegyes használatú áruszállítótól a teherautóig, valamint a gazdag 4x4-es palettát is - felvonultatta, hogy a meglevő és potenciális flottapartnerei - végfelhasználók és autópark kezelők - számára megmutassa, miért is érdemes közülük választani.

A T-Systems is beszáll az e-útdíj rendszer kiépítésébe

A T-Systems, mint az elektronikus útdíj rendszerek elismert szállítója, Magyarországon is részt kíván venni az elektronikus útdíj szedési rendszer kiépítésében. A cég stabil hazai jelenléte, tőkeereje, a nagy projektekben, rendszerek kiépítésében, üzemeltetésében és az ügyfélkezelésben szerzett sok éves tapasztalata az útdíj rendszer sikeres bevezetésének biztosítékát jelentik. A cég felkészült arra, hogy a hazai igényeket maximálisan kielégítő, megbízhatóan üzemeltethető, testre szabott útdíj megoldást szállítson.

Száz kilót fogyott a VW Golf - itt a VII. generáció

A berlini Nemzeti Galériában tartották az új Golf világpremierjét. Új korszak veszi kezdetét a Volkswagen számára Golf modellje hetedik generációjával, első ízben született ugyanis Wolfsburgban autó az iránymutató modulrendszerű keresztirányú platform alapjain, immár ennek lehetőségeit is kihasználva a lehető legjobb Golf megalkotásában. Az eredmény pedig egyértelmű: noha az új Golf még tágasabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé vált, saját tömege kiviteltől függően akár 100 kilogrammal is elődjéé alatt alakulhat, és két új motorcsaládjával hajtóanyag-fogyasztása és károsanyag-kibocsátása is akár 23%-kallehet alacsonyabb.

Indul a harc az e-útdíj rendszer kiépítéséért

A kormányzat feltett szándéka, hogy Magyarországon 2013. július 1-i határidővel bevezeti a 3,5 t-nál nehezebb haszonjárművek számára az elektronikus útdíj - e-útdíj - fizetési rendszert. Ennek értelmében az év elején nagy vonalakban meghatározásra került egy ütemterv, mely szükséges ahhoz, hogy a tervezett határidőre a rendszer működőképessé váljon. Mivel azóta több információ nem került napirendre, ezért azon cégek, akik megfelelő technológiával, gyakorlattal és tapasztalattal rendelkeznek már ezen a téren, megkezdték a felkészülést a várható közbeszerzési eljárásra. Van köztük teljes egészében hazai tulajdonú vállalkozás, és nagy, nemzetközi hátterű cég is.

Szlovák rendszám helyett magyar rendszám lesz a sláger?

Természetes személyekre is vonatkozó gépkocsiadó bevezetését, valamint az autók regisztrációs adójának kiszélesítését ajánlja a szlovák kormánynak a pénzügyminisztérium alá tartozó Pénzügypolitikai Intézet (IPF).

Tarlós akceptálta a taxisok kérését

Nem terjeszti be a fővárosi taxirendelet-tervezetet Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója kedden az MTI-t.

Többet akar az Infiniti

Az Infiniti még mindig nem kellően ismert és erős márkanév ahhoz, hogy a prémium járművek vásárlói első körben rá gondoljanak autócsere előtt. A hazai forgalmazó ezen szeretne változtatni, ezért a - technológiai szempontból is - különlegesnek számító M 35h modellből az üzleti felhasználóknak kialakított változatot kínál az év végéig.

Egyműszakos munkarendet vezet be a Suzuki

A Magyar Suzuki Zrt. idén november és december hónapban egyműszakos munkarendet vezet be - olvasható a cég által kiadott sajtóközleményben. A munkaerő-állományt azonban a kedvezőtlen üzleti környezet ellenére nem csökkenti a vállalat.

Veszik a Suzukit, mint a cukrot

Júliusban is növekedtek a hazai újautó értékesítések, bár a bővülés dinamikája igencsak visszafogott volt. Az elmúlt hónapban összesen 3539 darab autót regisztráltak Magyarországon, ami 3,2%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a Datahouse ma közzétett statisztikáiból.

Egy napra leálltak a futószalagok az Opelnél

Hétfőn egy napra leálltak a futószalagok az Opel három németországi üzemében, Rüsselsheimben, Kaiserslauternben és Eisenachban a kereslet gyengélkedése miatt - írja az MTI.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.