digitalizáció

Így látják a bankvezérek a fintech-forradalmat Magyarországon

Így látják a bankvezérek a fintech-forradalmat Magyarországon

Nem csak a fintechek, hanem a nulla kamatkörnyezet is itt van, az információ és a „pénz” ingyen van, ebben a környezetben kell a bankoknak helyt állniuk a kihívásokkal szemben, ami nem könnyű feladat. Ugyanakkor a magyar bankszektor bevétel és profit szempontjából is erős, a fintech cégek pedig többnyire nem a bevételeikre pályáznak, inkább a költségcsökkentés oldalon szállnak be az innovációba. A hazai bankszektor digitális transzformációjáról, a fiókok és a digitális eszközök szerepéről vitázott 5 bankvezér és az MNB alelnöke a CIB és az Intesa Sanapolo által megrendezett Novathon rendezvényen.

Igazi magyar sikersztori: budapesti szellemi műhely mutatja az irányt a nemzetközi egészségügyben

Igazi magyar sikersztori: budapesti szellemi műhely mutatja az irányt a nemzetközi egészségügyben

A saját egészségünk sem fenntartható, ha nem találunk innovatív megoldásokat, digitális egészségügyi innovációkat a problémák kezelésére - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának alapító igazgatója. A korábbi egészségügyért felelős államtitkárral arról beszélgettünk, hogy az egészségügyben az egyik legjelentősebb fejlődési irány mindenképpen a big data, az egyetemen különböző betegségcsoportokban próbálják összekötni a genomikai és egyéb diagnosztikai adatokat, amivel teljesen új távlatok nyílhatnak meg a gyógyításban. Hangsúlyozta: a digitalizáció az egészségügyben is elhozta a diszruptív folyamatokat, az okos eszközök megjelenése pedig az orvosi praxisokban megváltoztatja az alapvető viszonyokat.

Új területre lépett az LG, meg is vannak az első eredmények

Új területre lépett az LG, meg is vannak az első eredmények

Világszerte már több mint 120 kórház és klinika használja az LG termékeit: közel felük az amerikai kontinensen található, hasonló a jelenlétünk Ázsiában is, míg Európában 21 egészségügyi ellátóhelyen vagyunk jelen - tudtuk meg Németh Gábortól, az LG területért felelős hazai illetékesétől, aki arról is beszélt, hogy miért előnyös a felhő alapú rendszerre való áttérés és milyen termékekkel bővítik medikai portfóliójukat.

Hitel gyorsan, kényelmesen? Digitálisan!

A hazai bankoknál egy lakossági személyi kölcsön felvétele esetén átlagosan néhány napot, egy jelzáloghitelnél pedig akár több mint egy hónapot kell várnunk, illetve hitelügyintézéssel töltenünk. Ez utóbbi hitelek esetében további problémát okoz a magas átlagos ügyintézési költség. A banki hitelfelvétel gyorsabbá, kényelmesebbé és olcsóbbá tételéhez a folyamat digitalizációja lehet a megoldás. Itt azonban nemcsak a bankok háza táján, hanem a hitelfelvételt támogató, központi infrastruktúrák digitális megoldásai tekintetében is fontos lenne a fejlesztés. A folyamatok olcsóbbá és gyorsabbá tétele mellett javul a fogyasztói élmény, az ügyfeleknek több pénz marad a zsebükben és több idő jut a családjukra is.

Radikális lépésekkel tűnhet el a készpénz Magyarországról

Radikális lépésekkel tűnhet el a készpénz Magyarországról

Vállalati és akár lakossági készpénzhasználati limit, a pénztárgépek mellé kötelező elektronikus fizetési megoldás, legalább egy elektronikus fizetési megoldás az e-kereskedőknél – többek között ezeket a lépéseket sürgeti Martinovic Boris, a Mastercard Public Policy igazgatója. A készpénzhasználat visszaszorítása a piac és az állam számára is kiemelt digitalizációs törekvés, ahol a piaci és az állami érdekek is összeérnek. A hazai helyzetről és lehetőségekről kérdeztük a szakembert.

Y- és Z generációs gyűjtők a műtárgypiacon – mit keresnek, hol keresik, mit vásárolnak?

Y- és Z generációs gyűjtők a műtárgypiacon – mit keresnek, hol keresik, mit vásárolnak?

Nap mint nap egyre több írás jön velünk szembe, amely a legfiatalabb generációk szokásait, munkához, kapcsolatokhoz – egyáltalán: az élethez - való hozzáállását veszi górcső alá. A mindennapok során a különböző generációk tagjai szükségszerűen a legkülönfélébb helyzetekben találkoznak egymással. Együtt dolgoznak a „baby boomerek”, az X- és az Y generáció tagjai, sőt, egyre inkább képviselteti magát a Z generáció is. Ez számos vicces, mém-gyanús helyzetet szül, amelyek tulajdonképpen egyetlen dologra világítanak rá: ezek a generációk gyökeresen más korokban, körülmények, szokások között szocializálódtak. Bőven nem – csak – arról van szó tehát, hogy az Y generáció avokádóval eszi a pirítóst és mindenbe chia magot szór. Sokkal inkább arról, hogy számára teljesen más tapasztalatok adottak, mint mondjuk a világháborúk után született baby boomereknek. Ugyanakkor a világ hagyományos intézményei fokozatosan tudnak csak adaptálódni az új generációkhoz (gondoljunk például a munkahelyekre). Viszont egyre újabb és újabb területek ismerik fel, hogy az új generációk mind hangsúlyosabb, sőt megkerülhetetlen tényezővé válnak minden téren. Ahhoz, hogy elérjék őket, szólni tudjanak hozzájuk, számolniuk kell a szokásaik, gondolkodásmódjuk esetleges különbözőségeivel. A mi szempontunkból fontos műtárgypiaccal sincs ez másképp.

Technológiai robbanás jön a szélenergiánál: Eiffel-torony méretűre nőnek a szélkerekek

Technológiai robbanás jön a szélenergiánál: Eiffel-torony méretűre nőnek a szélkerekek

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss elemzésében a tengerekre telepített szélerőművek hatalmas potenciálját vizsgálta meg. 2040-re még konzervatív becsléssel is tizenötszörösére nőhet a telepített szélenergia kapacitás a 2018-as értékhez képest. Európa lehet a területen a piacvezető, Kínát is maga mögé utasítva, emellett a szélturbinák piacán hatalmas technológiai forradalom zajlott le az elmúlt pár évben, mely a várakozások szerint a jövőben is folytatódhat.

Vadiúj digitalizációs stratégiával rukkolt elő az MNB

Vadiúj digitalizációs stratégiával rukkolt elő az MNB

Új fintech stratégiát hozott létre az MNB, amely 24 konkrét intézkedési javaslattal próbálja elősegíteni az innovációt, digitalizációt a magyar pénzügyi szektorban - mondta el Kandrács Csaba, az MNB alelnöke az intézmény mai konferenciáján. E stratégia tartalmazza majd többek közt a digitális sztenderdek létrehozását, az egyetemekkel való együttműködés elmélyítését és az online szerződéskötés, valamint közösségi finanszírozás támogatását is. A digitalizáció költséghatékonyabbá teheti a magyar bankszektort és olcsóbbá teheti a pénzügyi szolgáltatásokat is.

Generációváltás a műkereskedelemben, alternatív műtárgybefektetések és kortárs műgyűjtési stratégiák - ezek a harmadik Műtárgybefektetési Konferencia kiemelt témái

Generációváltás a műkereskedelemben, alternatív műtárgybefektetések és kortárs műgyűjtési stratégiák - ezek a harmadik Műtárgybefektetési Konferencia kiemelt témái

2019. november 12-én a műgyűjtésé a főszerep: ekkor rendezi a műtárgy.com a harmadik Műtárgybefektetési Konferenciát, amely a hazai műtárgypiac egyedülálló és hiánypótló eseménye. A műtárgypiaci tendenciák után érdeklődők, műgyűjtők a szakma kiválóságaitól értesülhetnek a legfrissebb elemzésekről, trendekről. A konferenciát, ahogyan eddig is, a műtárgy.com legújabb, A magyar művészek aukciós piaca című kiadványának megjelenése kíséri, ahol ismét toplistákat közölnek a magyar művészek aukciós teljesítménye alapján. A kiadvány részét képezi, valódi újdonságként a Top20 magyar fotográfus aukciós eredményeinek rangsora, az itt felsorolt nevek nemzetközi szinten is jegyzettek.

Így látják a jövőt a magyar iparfejlesztés ászai

Így látják a jövőt a magyar iparfejlesztés ászai

Rekordmagas érdeklődés mellett zajlott múlt héten a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) idei Ipar 4.0 konferenciája, mely során Magyarország legfejlettebb üzemeinek vezetői első kézből ismertették az általuk használt, negyedik ipari forradalomhoz köthető vívmányokat és megosztották a közönsséggel azt is, hogy melyek a sikeres fejlesztések kulcstényezői.

Irodafejlesztés, tech és HR minden mennyiségben - egyenesen a szakértőktől

Irodafejlesztés, tech és HR minden mennyiségben - egyenesen a szakértőktől

A digitális hatékonyság és a munkavállalók testi-lelki egészége ma már megkerülhetetlenek a vállalatok számára. A nagyobb cégek és a kkv-k is folyamatosan keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel előnyt szerezhetnek ebben a versenyben. Hogyan tud igazán jól működni a home office? Milyen technológiák segíthetik a munkaszervezést? Hogyan lehet a wellbeing vállalati stratégia? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a november 20-ai Big Office Day, amit most részletesen bemutatunk.

Gyenge az innováció Magyarországon - bajban vannak a kkv-k?

Gyenge az innováció Magyarországon - bajban vannak a kkv-k?

Kevés az innovatív vállalat Magyarországon, pedig innováció nélkül nehezen maradhatnak hosszabb távon versenyképesek a kkv-k, melyek Magyarország munkaerejének közel 70%-át foglalkoztatják. Az állam már több intézményen keresztül is támogatja a kkv-k fejlődését, emellett az Ipar 4.0 számos olyan megoldást hozott – például a Twin Factoryket -, melyek segítségével a kiadásokat is optimalizálni lehet. A Portfolio és a MAGE által megrendezett Ipar 4.0 konferencián a kkv-k és a kkv-kat támogató intézmények képviselői osztották meg az iparági best practice-eket és tanácsokat arra vonatkozóan, hogy érdemes innoválni és az innovációkat finanszírozni.

Ipar 4.0 a gyakorlatban: óriási hatékonyságnövekedés jöhet a cégeknél

Ipar 4.0 a gyakorlatban: óriási hatékonyságnövekedés jöhet a cégeknél

Automatikusan helyet változtató gyári berendezésekről, önmagukat fejlesztő termelési folyamatokról, ma még sok cég számára futurisztikusnak tűnő adatpoolokról is szó esett a MAGE és a Portfolio mai Ipar 4.0 konferenciájának ebédszünet előtti panelbeszélgetésében.

Így érdemes meglovagolni a Magyarországon végigsöprő digitális hullámot

Így érdemes meglovagolni a Magyarországon végigsöprő digitális hullámot

A negyedik ipari forradalom már nem szimplán egy távoli ábránd: most is számos magyar vállalat használ digitális eszközöket termelésmenedzsmenthez, karbantartáshoz, tréninghez és szimulációhoz egymástól nagyon eltérő szektorokban. A Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferenciáján hazai vállalatok és nemzetközi cégek hazai üzletágainak vezetői osztották meg tapasztalataikat arra vonatkozóan, hogy érdemes a jövő technológiáit; IoT-t, kiterjesztett valóságot, robotokat, digitális kontrolleszközöket hasznosítani és előnyünkre fordítani.

"A digitalizáció gyorsítja, egyszerűsíti az ingatlanhitelezést" (x)

2008-ban, 30 fővel indította el mobilbankári szolgáltatását Az OTP Bank. Mára az értékesítők száma megduplázódott, és egyre nagyobb az igény az ügyfelek részéről arra, hogy a saját időbeosztásuknak megfelelően, a fiókon kívül intézhessék banki ügyeiket. Vörös Tamással, az OTP Bank ügyvezető igazgatójával beszélgettünk többek között arról, mik a tapasztalatik, mennyire keresik az ügyfelek a szolgáltatást, milyen lépéseket terveznek a hitelügyintézés digitális támogatására és hogy tart-e attól, hogy a technológiai fejlődés idővel kiszorítja a mobilbankárokat.

Az Ipar 4.0 lehet a válasz a magyar gazdaságot fenyegető kihívásokra

Az Ipar 4.0 lehet a válasz a magyar gazdaságot fenyegető kihívásokra

Kiváló megoldást jelent a munkaerőhiány és a növekvő bérek által okozott kihívások kezelésére a technológiai fejlődés, az Ipar 4.0-hoz köthető technológiák adaptációja pedig tervezési, finanszírozási és adózási szempontból is optimalizálható. Erre konkrét példákat, tippeket a Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencián szállítottak az előadó szakemberek.

Betörtek Magyarországra a jövő technológiái: így tarthatjuk a lépést a digitális forradalommal

Betörtek Magyarországra a jövő technológiái: így tarthatjuk a lépést a digitális forradalommal

Mind a nagyvállalatoknak, mind a kkv-szektornak pozitív változásokat tartogat az Ipar 4.0, a projektek sikerességéhez viszont fontos, hogy megfelelően előkészített stratégia mentén, az erőforrások optimalizációja mellett, ideális esetben egy dedikált csapat vezetésével valósuljanak meg a fejlesztési folyamatok – mondta el Godány Tamás, a ZEISS Industrial Quality Solutions divíziójának magyarországi cégvezetője a Portfolio-nak. A szakember hozzátette: a kkv-k egyik nagy előnye a nagyvállalatokkal szemben a rugalmasság, melynek segítségével képesek gyorsan reagálni a szükséges változásokra.

Globális terjeszkedést jelentett be a Revolut

Globális terjeszkedést jelentett be a Revolut

Mintegy 1,5 milliárd dollárnyi friss tőkét vonna be a brit fintech csillag, a Revolut, a pénzből globális terjeszkedést terveznek – írja a Financial Times.

5G, mesterséges intelligencia, VR - Mi vár Magyarországra az új világban?

5G, mesterséges intelligencia, VR - Mi vár Magyarországra az új világban?

Három nap a technológia bűvöletében, az információs társadalmat lázban tartó témák társaságában, a szakma nagyágyúinak tolmácsolásával, a Balaton festői szépségű tópartján – kedden nyitja kapuit az Infotér három napos konferenciája, ahol alfától omegáig minden high-tech topik górcső alá kerül. Sőt, az idén jubiláló eseményen a jövőt is meghatározó bejelentésekről és tech-innovációkról hull le a lepel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.