egészséggazdaság

2009. október 08. 11:07 | Portfolio

Mit mond Székely Tamás a kórházakkal kötött megállapodásról? (2.)

Tegnap délután megszületett a szakmai szövetségek és az egészségügyi minisztérium közötti megállapodás is - kezdte a kormányszóvivői tájékoztatót Budai Bernadett. A megállapodás részleteiről Székely Tamás egészségügyi miniszter beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol elmondta: év elején egy hónappal több finanszírozást fognak kapni az intézmények.

2009. október 07. 18:26 | Portfolio

Megállapodtak a kórházak! - De miről is valójában? (3.)

Ahogyan azt korábbi cikkünkben valószínűsítettük, a kórházak szakmai szervezetei megállapodtak a tárcával - az elmúlt hetekben az érdeklődés középpontjába kerülő - finanszírozási kérdésekben. Az egészségügyi miniszter jelzése szerint a múlt héten (a megállapodás-tervezetben) lefektetett elvek mentén egyezett meg a két fél.

2009. október 07. 08:27 | Portfolio

Kórházválság: ma megszülethet az egyezség

Ma ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kórházak és az Egészségügyi Minisztérium vezetői, hogy - a tervek szerint - megállapodjanak az intézmények többletjuttatásáról. Mindkét fél bízik a megbeszélés sikerében, azonban azt, hogy biztosan létrejön az egyezség, kijelenteni nem lehet.

2009. október 06. 09:26 | Portfolio

Székely: jövő héten kiadhatják az oltóanyag-engedélyt a 3-18 éveseknek

Várhatóan a jövő héten a 3-18 éves korosztály, majd ezután a 6 hónapos és 3 év közöttiek új influenza oltóanyagának forgalomba hozatali engedélye is kiadható lesz. Erről Székely Tamás beszélt hétfőn a parlamentben. Közben az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója az MR1-nek elmondta: biztonságos az új influenza elleni magyar vakcina.

2009. október 02. 14:07 | Portfolio

Kökény: a struktúraváltásnak nincs alternatívája

A jövő évi költségvetés tervezete szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügynek - jelentette ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke pénteken Egerben.

2009. október 01. 11:34 | Portfolio

Székely Tamás szerint stabilizálódni fog a kórházak helyzete (2.)

Stabilizálódni fog az egészségügyi intézmények helyzete, miután jövő szerdán aláírják a megállapodást a kórházszövetségekkel - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Szécsényben.

2009. október 01. 10:25 | Portfolio

Kökény szerint vissza kell térni a teljesítményvolumen-korláthoz

Korai lenne megállapodásról beszélni az Egészségügyi Minisztérium és a kórházvezetők között - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kökény Mihály. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke hozzátette: még nem tudni, mekkora lesz a december végére ígért plusz támogatás mértéke. A politikus arról is beszélt: meg kell győzni a lakosságot, hogy az új típusú influenza elleni oltás hasznos, és igenis segít a megelőzésben.

2009. szeptember 30. 23:17 | Portfolio

Székely: strukturális kérdésekkel kellene foglalkozni

Székely Tamás a tegnapi megállapodás-tervezet egyik legfontosabb pontjának azt tartja, hogy a kórház-finanszírozás esetében jelenleg fennálló 3 hónapos csúszást 2 hónapra csökkentik. Az egészségügyi miniszter az MTV Este című műsorában hangsúlyozta, hogy strukturális kérdésekkel kellene foglalkozni. Pesti Imre fideszes szakpolitikus a jövő évi tartalékalap terhére növelné a kórházak finanszírozását.

2009. szeptember 30. 16:38 | Portfolio

Pillanatnyi lélegzethez jutottak a kórházak - Újratermelődhet a hiány

A kormány az utódja nyakába varrta az egészségügy konszolidációját azzal, hogy a jövő évi költségvetés terhére ígért milliárdokat a kórházaknak - véli az InfoRádió által megkérdezett egészségügyi közgazdász, aki szerint az intézmények csak pillanatnyi lélegzethez jutnak az októberben várható 4,5 milliárd forintos állami pluszforrással. Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának programvezetője ugyanakkor komoly előrelépésnek nevezte, hogy többletforráshoz jutnak az egészségügyi szolgáltatók.

2009. szeptember 30. 11:55 | Portfolio

Nagy áldozatra is hajlandóak az amerikaiak a jobb egészségügy érdekében

Az amerikai állampolgárok döntő többsége hajlandó lenne magasabb adót is fizetni a jelenleginél színvonalasabb ellátást biztosító egészségügyi reform finanszírozása érdekében - derült ki a Reuters hírügynökség által szerdán közölt telefonos felmérés eredményéből. Mindeközben viszont a megkérdezettek csupán 35%-a várja azt, hogy a jelenlegi törvényhozási folyamatok áttörést hoznak az egészségügyi szolgáltatások területén. A szenátus pénzügyi bizottsága közben leszavazta az állami egészségbiztosító felállításának tervét.

2009. szeptember 30. 11:10 | Portfolio

Feltétlenül szükség van magántőkére az egészségügyben

A Nemzeti Egészségügyi Tanács (NET) szerint feltétlenül szükség van a magántőke bevonására az egészségügyi ellátásban, azonban a magánosításban résztvevő cégek pénzügyi átláthatósága nem megoldott, ezért a jogi szabályozás kidolgozását sürgetik - mondta a NET keddi ülését követő budapesti sajtótájékoztatón Gara Imre, a tanács elnökhelyettese.

2009. szeptember 30. 10:12 | Portfolio

Mekkora többletforráshoz jutnak a kórházak?

Megszületett a megállapodás-tervezet a kórházak szakmai szervezetei és a kormányzat között a keddi tárgyaláson. Az intézmények októberben megkapják a 4,5 milliárd forintot, ezen felül decemberben - a jövő évi költségvetés terhére - többletforráshoz jutnak. Azonban, hogy ez mekkora összeget jelent, egyelőre nem tudni - számolt be a tárgyalás után újságíróknak Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A Népszabadság szerdai számában azt írja: összesen 48.5 milliárd forintot kaphatnak az intézmények.

2009. szeptember 30. 09:30 | Portfolio

Megbuktak az eddigi átalakítások - Szemléletváltásra vár az egészségügy

A magyar egészségipar termeli a GDP 8,3 százalékát az Egészségügyi Baráti Társaság kutatása szerint. A társaság által tegnap rendezett konferencián elhangzott, hogy alapvető szemléletváltásra van szükség az egészségügyben, mert az ágazat mély és elhúzódó válságban van. A konferencián felszólalók mind egyetértettek abban, hogy az egészségügy megerősítése a hozzá kapcsolódó iparágak révén a gazdaság húzóágazata lehet.

2009. szeptember 29. 12:49 | Portfolio

"A járvány úgy közelít, mint egy nemzetközi gyorsvonat"

Magyarország a világon az első, ahol a lakosság 20 százalékát be lehet oltani október elejére - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján, az ÁNTSZ XI. kerületi kistérségi intézetében, ahol ekkor kezdődött meg az influenza elleni vakcinák kiszállítása.

2009. szeptember 28. 15:28 | Portfolio

Forgalmazható az új influenza elleni vakcina

Eljutottunk odáig, amiről az elmúlt 5 hónapban beszéltünk: rendelkezünk olyan vakcinával, amelynek van forgalombahozatali engedélye - jelentette ki Székely Tamás egészségügyi miniszter a ma délutáni rendkívüli sajtótájékoztatón. A tárcavezető aláhúzta, hogy mostantól kezdve gyógyszer a cég által kifejlesztett oltóanyag és a patikai forgalomban körülbelül 1800 forintért lehet beszerezni.

2009. szeptember 28. 09:13 | Portfolio

Raiffeisen: tartáson az Egis és a Richter

Továbbra is tartást javasol az Egis és a Richter részvényeire a Raiffeisen, melynek elemzője mind a két magyar gyógyszercég papírjainak a célárát megemelte pénteki dátummal megjelent elemzésében.

2009. szeptember 25. 14:39 | Portfolio

Miből gazdálkodhat jövőre a magyar egészségügy? - Itt vannak a számok

A szeptember 1-jei kormányülésre benyújtott tervezet szerint az Egészségbiztosítási Alap 2010-es hiánya 329.3 milliárd forintot tett volna ki - emlékeztet az Állami Számvevőszék a 2010-es költségvetési javaslatot véleményező elemzésében. A számvevők megjegyzik, hogy az alap egyensúlytalan helyzete (az idei évre várható 157.1 milliárdos deficit és a 2010-es jelentős hiány ismeretében) megalapozta a kormánynak a bevételek és kiadások egyensúlyát helyreállító javaslattételi kötelezettségét. Mindez azt jelenti, hogy a kormány a szeptemberi tervezetet módosítva a bevételi oldalon a központi költségvetésből járulék címen átvett pénzeszköz előirányzatot 273.9 Mrd Ft-tal megemelte.