energia

Nekiment Brüsszel a különutas magyar kormányzati nyilatkozatnak, az orosz gázbeszerzést védő lépést is érintheti

2024. július 25. 15:22 | Portfolio

Nekiment Brüsszel a különutas magyar kormányzati nyilatkozatnak, az orosz gázbeszerzést védő lépést is érintheti

Az Európai Bizottság ma kötelezettségszegési eljárást indított a magyar kormánnyal szemben, mivel a tagállamok közül egyedüliként adott június végi írásos nyilatkozata ellentmond az Európai Unió Bírósága egyik konkrét határozatának, valamint az Unió harmadik országok választottbíróságaival és bíróságaival kapcsolatos álláspontjának – derült ki a brüsszeli testület mai bejelentéséből. Az ügyek kronológiája, és tartalma arra utal, hogy a különutas magyar magatartást az (is) motiválhatta, hogy védje a kormány az MVM orosz gázbeszerzését, amely érdekében május végén egy rendkívüli kormányrendeletet is kiadott.

Kiderült: szép csendben gigaösszegű devizahitelt vett fel Kínától a magyar állam

2024. július 25. 06:58 | Portfolio

Kiderült: szép csendben gigaösszegű devizahitelt vett fel Kínától a magyar állam

A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott – derül ki az ÁKK frissített statisztikáiból, amelyben a költségvetés fennálló hitelállományát ügyletenkénti bontásban mutatja. A kötvénytartozásokat nem számolva ez az összeg a legmagasabb a magyar állam fennálló hiteltartozásai közül. A megjelölt hitelcél általános infrastrukturális beruházásokat takar, a kamatszint és a törlesztés ütemezése nem nyilvános, csupán annyit tudunk, hogy változó kamatozású, három éves lejáratú hitelről van szó. A devizaadósság aránya a magyar államadósságon belül ezzel kritikus szint környékére emelkedett.

Válaszcsapással fenyegette meg Szlovákia Ukrajnát a Lukoil-ügy miatt!

2024. július 24. 22:24 | Portfolio, MTI

Válaszcsapással fenyegette meg Szlovákia Ukrajnát a Lukoil-ügy miatt!

Szerdán délután, illetve este össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés Ukrajára amiatt, hogy a közelmúltban blokkolták az orosz Lukoil olajszállításait, és ez például a szlovák külügyminiszter szerint oda vezethet, hogy nemsokára sorba kell majd állnia az autósoknak a benzinért és a gázolajért. Az eddigi legkomolyabb figyelmeztetést a szlovák elnök intézte Ukrajna felé, gyakorlatilag válaszcsapást helyezett kilátásba.

Visszaüzentek Brüsszelből Szijjártó Péternek a Lukoil-ügyre: nem köt minket semmiféle 3 napos határidő

2024. július 24. 16:34 | Portfolio

Visszaüzentek Brüsszelből Szijjártó Péternek a Lukoil-ügyre: nem köt minket semmiféle 3 napos határidő

Egyelőre tájékozódik az Európai Bizottság a magyar és a szlovák kormány által a Lukoil-ügyben hétfőn írt levél kapcsán, és nem köti a brüsszeli testületet semmiféle 3 napos válaszadási határidő, mint amire hétfőn hivatkozott Szijjártó Péter – ezt jelezte egy bizottsági szóvivő a Reutersnek. A szóvivő azt is jelezte, hogy egyelőre nem született semmilyen döntés a lehetséges lépésekről.

Lukoil-ügy: Bulgária segítséget ajánlott Magyarországnak

2024. július 24. 15:08 | Portfolio

Lukoil-ügy: Bulgária segítséget ajánlott Magyarországnak

A mai bukaresti tárgyalásaim során a bolgár energiaügyi miniszter segítséget ajánlott fel Magyarországnak a Lukoil-ügy miatt, így "amennyiben például kőolajtermékek vonatkozásában szükségünk van újabb mennyiségekre, azt különböző számítási módokkal el tudják juttatni Magyarországra" – jelentette be szerda délutáni videós bejelentkezésében Szijjártó Péter.

Megszólalt a Fitch a Lukoil-ügyről: jelentős lehet a hatás Magyarországra és Szlovákiára

2024. július 24. 13:02 | Portfolio

Megszólalt a Fitch a Lukoil-ügyről: jelentős lehet a hatás Magyarországra és Szlovákiára

Bár rövid távon sikerült pótolni az ukrán szankció miatt blokkolt Lukoil olajszállításokat Magyarország és Szlovákia felé, de az ügy a Mol által működtetett két finomító esetén „jelentős hitelkockázatokkal jár”, a két ország energiaellátásának biztonságát pedig „közép távon jelentősen érintheti” – állapította meg eseti gyorselemzésében a Fitch Ratings.

Próbálkozna a magyar olaj- és gázellátás diverzifikálásával a kormány, de támogatásra és csövekre lenne szüksége

2024. július 24. 11:14 | Portfolio

Próbálkozna a magyar olaj- és gázellátás diverzifikálásával a kormány, de támogatásra és csövekre lenne szüksége

A magyar kormány a gáz mellett a kőolajellátás terén is érdekelt lenne a diverzifikációban, de ehhez a környékbeli országok és az Európai Bizottság felől támogatásra, illetve megépülő vezetékekre lenne szükség - mutatott rá egy szerdai bukaresti, élőben közvetített, beszédében Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a mostani Lukoil-ügyre is célozva megjegyezte: bár már két éve kérte Magyarország, illetve Szlovákia a Horvátország felőli Adria kőolajvezeték kapacitásbővítését, de ebből nem lett semmi, helyette ötszörösére emelte a horvát vezetéküzemeltető a tranzitdíjat.

Újabb gigantikus projektet tervez az olajmonarchia: még Oroszországgal és Amerikával is versenyre kelnének

2024. július 23. 20:50 | Portfolio

Újabb gigantikus projektet tervez az olajmonarchia: még Oroszországgal és Amerikával is versenyre kelnének

Szaúd-Arábia, a világ legnagyobb nyersolaj-exportőre, ambiciózus terveket szövöget: több mint 100 milliárd dollárt kíván befektetni annak érdekében, hogy az USA és Oroszország után a világ harmadik legnagyobb gáztermelőjévé váljon. A cél nem csupán gazdasági, hanem környezetvédelmi is, hiszen az ország gazdasága egy szén-dioxid-mentes társadalomra készül - számolt be a Nikkei Asia.

Egy csapással több problémát kezelhetnénk ezekkel a naperőművekkel

2024. július 23. 18:00 | Major András

Egy csapással több problémát kezelhetnénk ezekkel a naperőművekkel

Egyre többfelé épülnek Európa-szerte olyan naperőművek, amelyek a hagyományos nagyméretű, kereskedelmi célú napelemparkhoz hasonlóan termőföldre települnek, de azokkal ellentétben a villamosenergia-termeléssel egy időben a napelemek alatt és között mezőgazdasági növénytermesztés is folyik. Egy új kimutatás szerint Magyarországon még nem épültek ilyen erőművek, pedig az egyre forróbb és szárazabb nyarak miatt a magyar élelmiszer- és vízbiztonságot is növelhetnék, és Európában nekünk az egyik legjobbak az adottságaink.

Összehívták a magyar ellátásbiztonsági munkacsoportot a Lukoil-ügy miatt

2024. július 23. 17:01 | Portfolio

Összehívták a magyar ellátásbiztonsági munkacsoportot a Lukoil-ügy miatt

Kedden késő délután kiadott egy rövid közleményt az Energiaügyi Minisztérium, amelyben egyrészt azt jelezte, hogy fokozott figyelemmel kíséri a kőolajszállítások helyzetét, másrészt azt, hogy szorosan együttműködik a külgazdasági és külügyi tárcával, harmadrészt azt, hogy összehívta a tárca ellátásbiztonsági munkacsoportját.

Magyarország emeli a tétet Ukrajnával szemben: 6,5 milliárd eurót blokkolunk a Lukoil-ügy miatt

2024. július 23. 14:48 | Portfolio

Magyarország emeli a tétet Ukrajnával szemben: 6,5 milliárd eurót blokkolunk a Lukoil-ügy miatt

Az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli ülésén "világossá tettem, hogy mindaddig, amíg ezt a kérdést Ukrajna nem oldja fel, addig az Európai Békekeretből származó 6,5 milliárd eurós fegyverszállítási ellentételezés kifizetését felejtse is el mindenki" – árulta el a Lukoil-ügyre adott újabb magyar lépés tartalmát Szijjártó Péter kedden az ATV Híradónak. Közben Moszkvából is fontos üzenetek érkeztek az ukránok által blokkolt Lukoil-szállítások ügyében.

Kiderült: teljesen pótolta Magyarország és Szlovákia a blokkolt Lukoil olajszállításokat

2024. július 22. 17:48 | Portfolio

Kiderült: teljesen pótolta Magyarország és Szlovákia a blokkolt Lukoil olajszállításokat

Ukrajna júliusi olajtranzitjának volumene megegyezik az előző hónapok mennyiségével, így a Lukoil kiesett olajszállításainak hatását más orosz cégek teljesen pótolták – jelentette ki az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető Naftogaz vezérigazgatója hétfőn este. Ez azt jelenti, hogy rövid távon tényleg tudta kezelni Magyarország és Szlovákia a Lukoil felől kiesett olajszállításokat, ahogy azt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn is állította, igaz azt is rögzítette: ezek a megoldások már közép távon sem működnek, ami így veszélyezteti a két ország olajellátásának biztonságát.

Kritikus 3 nap indul Magyarország olajellátása ügyében, felvázolta a menetrendet Szijjártó Péter

2024. július 22. 15:50 | Portfolio

Kritikus 3 nap indul Magyarország olajellátása ügyében, felvázolta a menetrendet Szijjártó Péter

Magyarország és Szlovákia kőolajellátását "súlyosan veszélyezteti" az az ukrán lépés, amely megtiltotta az orosz Lukoilnak, hogy olajat szállíthasson keresztül Ukrajnán, és a helyzet csak rövid távon kezelhető, még közép távon sem megoldható a két ország olajellátása a Lukoil nélkül – jelentette ki a hétfői brüsszeli külügyminiszteri tanácsülés keretében tartott sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.

Üzentek Ficóék: visszavághatunk az ukránoknak az orosz olajszállítások blokkolása miatt

2024. július 22. 13:16 | Portfolio

Üzentek Ficóék: visszavághatunk az ukránoknak az orosz olajszállítások blokkolása miatt

Drasztikusan, 40%-kal, esik a szlovákiai Slovnaft finomító olajimportja a szükségeshez képest a Lukoilt érintő ukrajnai szankció miatt, ami megüti a szlovák üzemanyagpiacot, és oda vezethet, hogy a Slovnaft által előállított, Ukrajnába szánt dízelszállítmányok leállnak – ezt a fontos, csaknem fenyegető, üzenetet fogalmazta meg a szlovák miniszterelnöki hivatal a két ország kormányfőjének hétvégi telefonbeszélgetése után.

Az elektromos autók után újabb területen megy neki Brüsszel Kínának

2024. július 19. 18:40 | Portfolio

Az elektromos autók után újabb területen megy neki Brüsszel Kínának

Az Európai Unió (EU) 12,8% és 36,4% közötti ideiglenes vámokat fog kivetni a kínai biodízelre augusztus közepétől, miután megállapította, hogy azt tisztességtelenül alacsony áron értékesítik a kínai szereplők az uniós piacokon - derült ki egy pénteken közzétett európai bizottsági dokumentumból. Az előzetes vámkivetés után folytatódnak a brüsszeli vizsgálatok jövő februárig, amely után akár 5 évre szóló tartós vámkivetésről születhet döntés.

Szijjártó Péter: komoly veszélyt jelent a magyar olajszállítások ukrajnai blokkolása, csak rövid távon tudjuk kezelni a helyzetet

2024. július 19. 14:48 | Portfolio

Szijjártó Péter: komoly veszélyt jelent a magyar olajszállítások ukrajnai blokkolása, csak rövid távon tudjuk kezelni a helyzetet

Röviddel azután, hogy Vlagyimir Putyin szóvivője pénteken délután azt mondta: válságos a helyzet az Ukrajna által Magyarország és Szlovákia felé blokkolt Lukoil olajszállítások miatt, de nem tudnak mit tenni, egy budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter is kérdést kapott a témában. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: "az ukrán döntés Magyarország és Szlovákia kőolajellátásának biztonságát elég erőteljesen veszélyezteti hosszú távon". Azt is hozzátette azonban: "most különböző átmeneti megoldásokkal tudtuk stabilizálni a szállítást, ami most megoldott, de ezek az átmeneti megoldások már középtávon sem működnek", így tehát addig kellene valamilyen megoldást találni. Azt is jelezte: kérték az ukrán kormány segítségét, de ez valahol félúton elakadt szavai szerint.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i