Súlyos dolgok derültek ki a Pfizer-vakcina gyártójáról

Súlyos dolgok derültek ki a Pfizer-vakcina gyártójáról

A brit gyógyszerészeti felügyelet (PMCPA) megállapította, hogy a Pfizer öt alkalommal sértette meg a 2019-es szabályozási kódexet. A vállalat azzal ment túl messzire, hogy egy nem engedélyezett gyógyszert népszerűsített és félrevezető állításokat tett közzé a Covid-19 vakcinájáról a közösségi médiában. A hatóság szerint a lépés aláásta a gyógyszeriparba vetett bizalmat - jelentette az ír Gript.

Fájdalmas vereséget szenvedtek Erdoganék

Fájdalmas vereséget szenvedtek Erdoganék

Törökország fő ellenzéki pártja, a CHP jelentős győzelmet aratott az ország kulcsfontosságú városaiban, köztük Isztambulban és Ankarában is, ami komoly csapást jelent Erdogan elnöknek és pártjának, akik évtizedek óta domináltak ezeken a területeken - írja a BBC.

Szlovák választások: ismét felsültek a közvélemény-kutatók, de az igazi izgalom még csak most következik

Szlovák választások: ismét felsültek a közvélemény-kutatók, de az igazi izgalom még csak most következik

Március 23-án tartották a szlovák elnökválasztás első körét, amelyben váratlan mértékű vereséget szenvedett a kormánypártok jelöltje, Peter Pellegrini. A felmérések a hétvége előtt még rendre őt hozták ki győztesnek, aztán végül több mint 5 százalékkal maradt el a nagy győzelmet arató, az ellenzéki pártok által jelölt Ivan Korčok volt külügyminiszter mögött. A jelenség egyáltalán nem egyedi, sőt, már gyakorlatilag sorozatosnak tekinthető. Az elemzésben azt tekintjük át, hogy az első fordulós eredmények fényében milyen kilátásai vannak a jelölteknek a következő fordulóra, amelyre majd április 6-án kerül sor az országban.

A rákot is legyőzheti ez a veszélyes vírus

A rákot is legyőzheti ez a veszélyes vírus

A Duke Egyetem és a Szingapúri Állami Egyetem rákkutatóinak tanulmánya szerint a gyengített zikavírus nagy hatékonysággal képes elpusztítani az agydaganat sejteit, miközben az egészséges sejtekre alig van hatással - írja a hvg.

Rendőrök leptek el egy német vonatot

Rendőrök leptek el egy német vonatot

Nagyszabású tűzoltósági és rendőrségi akciót váltott ki a németországi Lüneburg vasútállomásán egy gyorsvonaton kipermetezett könnygáz csütörtökön. A brémai rendőrség szóvivőjének közlése szerint nem sokkal azt követően, hogy csütörtök délután a gyorsvonat kifutott a hamburgi főpályaudvarról három utas, két utaskísérő és az étkezőkocsi két munkatársa szem- és légúti irritációkra kezdett panaszkodni.

Íme a magyar művészek legdrágább, hazai aukción értékesített műtárgyai 2023-ban

Íme a magyar művészek legdrágább, hazai aukción értékesített műtárgyai 2023-ban

A nemzetközi művészeti piac szerves részeként a magyar művészek aukciós piaca is hasonló dinamikát mutat: a piac 2021-ben fellendült, majd a 2022-es erős eredményeket követően idén lassulni kezdett. A magyar kortárs művészeti piac a globális művészeti piachoz hasonlóan egyre nagyobb érdeklődést mutat a női művészek alkotásai iránt is, mint például Keserü Ilona vagy Reigl Judit.

Hatalmasat nyert Amerika szövetségese, Pekingben nagyon dühösek – Most szabadulnak majd el igazán az indulatok?

Hatalmasat nyert Amerika szövetségese, Pekingben nagyon dühösek – Most szabadulnak majd el igazán az indulatok?

A hétvégén tartottak Tajvanban választásokat, amelynek a tétje jóval túlmutatott a sziget jövőjén: a globális nagyhatalmi versenyfutás egyik újabb fejezetét jelentette Kína és az Egyesült Államok között. Az eredmények Washington számára alakultak kedvezően, győzött a nyolc éve irányító kormánypárt, ezzel folytatódik az Amerika-barát politikai erő vezetése. A körülmények azonban nagyban eltérnek az eddigiektől, sokkal feszültebb a helyzet a Távol-Keleten, mint korábban. Kérdés azonban, hogy az eredmények mennyiben rúgják fel az eddigi erőviszonyokat a térségben. Az elemzésünkben ennek járunk utána.

Politico: hatalmasat fordult Amerika stratégiája Ukrajna kapcsán, Putyin dörzsölheti a tenyerét

Politico: hatalmasat fordult Amerika stratégiája Ukrajna kapcsán, Putyin dörzsölheti a tenyerét

Stratégiát váltott az amerikai kormány és az EU Ukrajna támogatása kapcsán: a háttérben folyó tárgyalások során egyre inkább arra buzdítják a kijevi vezetőket, hogy kezdjenek el védekezni, majd hosszabb távon tárgyalni az oroszokkal a háború lezárásáról – tudta meg bennfentes forrásokból a Politico. Többször utalnak rá: az amerikai vezetők közül egyre többen gondolják azt, hogy akár területvesztés árán is le kellene zárni már a háborút.

Beomlott az amerikai segélyezés Ukrajnában: már innen érkezik a legtöbb lövedék

Beomlott az amerikai segélyezés Ukrajnában: már innen érkezik a legtöbb lövedék

Az ukrajnai háborúban Kijev szinte teljesen a nyugati ellátmányokra támaszkodik. Az elmúlt időben azonban egyre több probléma akadt az amerikai és az európai segélyekkel, mivel azok politikai és kapacitásbeli problémákat okoztak. Ezért már nem is ők lettek egy kulcsfontosságú eszköz legnagyobb ellátói, hanem egy távol-keleti ország – számolt be a Washington Post.

Sötét kilátások: egyre kevesebben merik tervezni a jövőt Ukrajnában

Sötét kilátások: egyre kevesebben merik tervezni a jövőt Ukrajnában

Rendszeresen felmérik Ukrajnában a lakosság véleményét a háborúval kapcsolatos kérdésekben. Most arra voltak kíváncsiak, hogy a lakosság mennyire mer hosszútávon jövőt tervezni a háború árnyékában. Az eredmények lesújtó képet festenek az országról.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.