flotta

A Magyar Közút is téli üzemmódba kapcsolt

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013. november 1-jétől a nem koncessziós autópályák üzemeltetési feladatait is ellátja. Ez azt jelenti, hogy országosan közel 31 ezer kilométeren végzi el a téli hóeltakarítási feladatokat a társaság. A közútkezelő az elmúlt évben megkezdett géppark korszerűsítési programját idén is folytatta, így mintegy 90 új céleszközt tud bevetni a 2013-2014-es tél során.

Utólag is igazolható a külföldi rendszám

Magyarország az adóelkerülés visszaszorítása érdekében büntetheti ugyan azokat, akik jogszerűtlenül használnak külföldi, például szlovák rendszámot, de az Európai Bíróság szerint nem elvárható, hogy valaki a helyszínen, azonnal igazolja, hogy jogszerűen használja a rendszámot - derül ki az Európai Bíróság hétfői közléséből.

"Láthatatlan" magyar autógyártó a BMW

Magyarországon az 1990-es évek elején indult újra a személyautó gyártás. Az Opel, a Suzuki, később az Audi és a Mercedes-Benz indította el az összeszerelést gyártást, de létezik egy ötödik "gyártó" is, amely szinte "láthatatlanul", de jelentős mértékben veszi ki részét a hazai GDP előállításából. Ez a gyártó nem más, mint a BMW.

Megfelel az EU-nak a hazai e-útdíj rendszer

Rövidesen nyilvánosságra hozzák az Európai Bizottság ellenőrei a hazai elektronikus útdíjfizetési rendszerrel kapcsolatos meglátásaikat - írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

Alacsonyabb, tehát személyautósabb - Nissan Qashqai

A Nissan Qashqai-t 2007 óta gyártják, és napjainkig 2 milliónál is több példány hagyta el a gyártósorokat. A típus mind a C szegmensből érkező, másmilyen stílust, technológiát kereső ügyfelek, mind pedig a hatékonyságot szem előtt tartó, korábbi autójuknál kisebbet kereső vásárlók számára vonzó volt. A kiválasztott globális piacokon - köztük Magyarországon is - 2014 februárjától elérhető, teljesen megújult Qashqai célja, hogy tovább erősítse a Nissan crossoverek szegmensében megszerzett vezető pozícióját.

A következő generáció Opelje

Egy-egy autó megújulásánál hangzatos kifejezéssel élve generációváltást is szokás emlegetni. Az Opel Insignia esetében azonban fordított a szituáció, ugyanis hiába került 2300 új alkatrész a mostantól érkező autókba, valójában nem az Insignia változott meg, hanem új célcsoportot kíván vele elérni az Opel. Olyan felhasználók számára készítettek autót, akik ma még csak a tízes, húszas éveikben járnak, és már nem tudják elképzelni mindennapjaikat az érintőképernyő nélkül.

A Toyota a legtisztább

A Toyota Motor Europe (TME) vállalatcsoportként továbbra is a legalacsonyabb flottaszintű CO₂-kibocsátással dicsekedhet az európai piacon: a 2012-es emissziós érték 103,6 g/km volt. Az Európai Bizottság és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség múlt héten közzétett éves jelentése szerint a vállalat flottaszintű CO₂-kibocsátása 5,7 g/km-rel csökkent a 2011-es értékhez képest, ami az előző évhez képest 5%-os mérséklést jelent. A legújabb érték 24,3 g/km-rel alacsonyabb, mint az Európai Bizottság által a TME számára a 2012-es naptári évre előírt célérték.

Gumit az útba!

Elkészült Magyarország első, 8,4 km hosszúságú gumibitumenes aszfalt útszakasza Jánoshida és Jászboldogháza között. A 3121-es számú úthoz kapcsolódó beruházás az első az országban, melynek során ilyen nagyságrendű útszakaszra került gumibitumennel kevert kopóréteg. A felhasznált 45 000 kilogramm gumiőrleményhez a Continental által begyűjtött 10 000 darab gumiabroncsot hasznosította újra a kivitelező.

Növelik a díjköteles útszakaszok számát

Tovább bontják a díjköteles szakaszokat, főleg az ipari parkok környékén - mondta Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projektszóvivője a Világgazdaságnak.

Könnyű vele! - Honda CR-V 1,6 i-DTEC

A Honda modellkínálatában az európai gyártású CR-V a soron következő típus, melyben megjelenik az Earth Dreams motorcsalád első tagja, az 1,6 i-DTEC. Az angliai Swindonban készülő szabadidőautó sokkal könnyebb lett, mint az eddigi dízel változat, de ez nem csökkenti a használhatóságát, miközben a hatékonyága jelentős mértékben javult.

Az utolsó esély - Mercedes-Benz C220 CDI

A Mercedes-Benz C-osztályáról jelenleg elérhető változatai ugyan nem számítanak a legújabb fejlesztésű járműveknek - 2014-ben érkezik az új C-osztály -, ugyanakkor számos olyan tulajdonsággal rendelkezik a modell, ami miatt érdemes átgondolni a választását annak, aki a közeljövőben felső-középkategóriás presztízsautó beszerzését fontolgatja. Egy közel 2000 km-es út alatt sok mindent meg lehetett tudni a C220 CDI-ről.

Tovább bővül az alacsonypadlós buszflotta Budapesten

Tizenöt darab fiatal, mindössze négyéves, használt, de korszerű, száz százalékban alacsonypadlós Volvo autóbuszt állít forgalomba a BKK és a BKV. A klimatizált utasterű szóló autóbuszok a pesti oldalon bővítik az akadálymentes autóbuszparkot.

Nem az autó tehet róla - Maserati Ghibli

Stílus és elegancia, kifinomultság és erő. Ezek mind-mind jellemzőek egy Maseratira, legyen az kupé, kabrió, vagy négyajtós limuzin - de a közeljövőben akár SUV is. A márka azonban méltatlanul háttérbe szorult - és még szorul ma is - a konkurensek mögött, holott olyasmit kínál ügyfeleinek, amit más modellekben külön-külön sem lehet megtalálni, az olaszok viszont egyetlen csomagban kínálják. Mostanáig a kéttagú modellpaletta is a taljánok ellen dolgozott, viszont a Ghibli megjelenésével új lehetőségek, piacok is megnyílnak előttük. Szükség is van minderre, ugyanis a márka volumentervei nagyobbak - 50 000 db -, mint valaha!

Ilyen az "Év haszonjárműve 2014"

Nem sokkal a megválasztása után már a valóságban is ki lehet próbálni a 2014-es év kishaszonjárművét, a Ford Transit Connect-et. A maximum 2 tonnás jármű nem csak a kis, hanem a nagyobb vállalkozások számára is ideális munkaeszköz lehet, amit a - gyár szerint - kiemelkedően kedvező üzemeltetési költségei csak tovább fokoznak. A München környékén megtett első tesztkilométerek minden esetre bizakodásra adnak okot.

Még több Mazda

A hazai újautó-kereskedelemre az elmúlt években a csökkenés, a stagnálás, az értékesítési pontok számában pedig egyenesen a zuhanás volt a jellemző. Az egyik, még ha abszolút darabszámait tekintve nem is a legmeghatározóbb, de innovációi terén élenjáró márka mégis a bővítés mellett döntött. A Mazda idén már második új márkakereskedését nyitotta meg Budapesten.

A legkényelmesebb 3-as - BMW 320d GT

A BMW eladásai, árbevétele és eredményessége minden korábbi szintet meghaladnak, a vevők egymásnak adják a bemutatótermek és a kiállított autók kilincseit, egyszóval dübörög a bajorok szekere. Ebben nagy szerepet játszanak a márka újításai is, mint az xDrive hajtás - mely ma már az értékesített BMW-k többségében megtalálható, és ez nem a típusválasztékra, hanem a darabszámra értendő! -, valamint az olyan új modellek is, mint a GT-k. Indokolt a többes szám, ugyanis az 5-ös GT után elkészítették a 3-as GT-is, ami minden idők legkényelmesebb 3-as sorozatú modellje.

Új autóbuszokat vásárol a BKV

A fővárosi autóbusz-közlekedésben a BKK által megbízott új szolgáltatók új járműveinek megjelenésével egyidejűleg elkezdődik a BKV autóbuszflottájának frissítése is: a fővárosi tulajdonú közlekedési társaság új járművein 2014. első félévtől utazhatnak utasaink.

A vevők 95%-ának megfelel - Range Rover Sport

Az autózási, közlekedési szokások átalakulása, megváltozása, a piaci igények tendenciája minden autógyártót stratégiájának, termékfejlesztési irányának újragondolására késztet. Az lemúlt években, évtizedben jelentősen megnőtt a terepjárónak kinéző járművek iránti kereslet, ami azokra a gyártókra, modellekre is hatást gyakorol, amik hosszú évtizedek óta piacon vannak. Ilyen a Range Rover is, mely eredetileg valódi terepjárókat készített, munkaeszközként, vagy luxuskivitelben. Az indiai tulajdonos ambiciózus volumennövelési terveihez azonban azokat is meg kell tudniuk szólítani, akik sosem térnek le az aszfaltozott utakról. A Range Rover Sport nekik készül.

Földgázzal hajtott teherautók állnak forgalomba Budapesten

A házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer bevezetésével együtt az FKF Zrt. három darab új, sűrített földgázzal (CNG) hajtott, hulladékgyűjtő edényeket szállító járművet helyez forgalomba. A zárt ponyvás, emelő hátfalas IVECO Eurocargo MLC 110 EL20 típusú járművek a jelenleg érvényben lévő legszigorúbb, Euro 5-ös és EEV környezetvédelmi normáknak megfelelő motorokkal érkeznek Budapestre.

Toyotával utaznak a szegedi kézilabdások

Magyarország egyik legjobb kézilabdacsapata új személyautókat kapott. A tizenöt új Toyotát 1+1 éves használatra kapták a Pick Szeged Kézilabda Csapatának tagjai, így az elmúlt két év folytatásaként, továbbra is a japán márka termékeivel közlekedhetnek a játékosok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.