font

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

2022. március 22. 21:13 | Portfolio

Folytatódott a rali az amerikai tőzsdéken

Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a vezető indexek szinte kivétel nélkül jelentős plusza kerültek ma délután, ehhez képest azonban a magyar tőzsde lemaradónak számított, részben az MNB frissített inflációs előrejelzése és GDP-prognózisa miatt. Eközben az amerikai tőzsdéken pozitív mozgások látszanak, a befektetők látszólag gyorsan túltették magukat Jerome Powell tegnapi nyilatkozatán, amikor a jegybankelnök arról beszélt, hogy agresszívebb kamatemelések jöhetnek az infláció megfékezése miatt.

Mínuszos lett a zárás az amerikai tőzsdén

2022. március 21. 21:11 | Portfolio

Mínuszos lett a zárás az amerikai tőzsdén

Ma is elsősorban az ukrán hírekre figyelhetnek a befektetők, az oroszok ultimátumot intéztek a Mariupolban harcoló ukrán erők felé, amit azonban Ukrajna elutasított, így továbbra is folynak a heves összecsapások. A háború mellett több komoly kockázattal is kell számolniuk a befektetőknek, az amerikai jegybank kamatemelési ciklusba kezdett, a kínai gazdaság pedig a koronavírus újfenti, rohamos terjedése miatt akár jelentősen is lassulhat, illetve a globális ellátási láncban is lehetnek fennakadások. Az ázsiai tőzsdéken ma esést láthattunk, Európában kisebb pluszban telt a kereskedés, a magyar tőzsdén azonban több jó sztori is van, komoly pluszban van például a Waberer's és az Opus részvénye is. Az amerikai tőzsdéken kissé elromlott estére a hangulat, az irányadó indexek mérsékelt csökkenésekkel zártak.

Megint erősödik a forint a pénteki megbillenés után

2022. március 21. 10:03 | Portfolio

Megint erősödik a forint a pénteki megbillenés után

Erősödéssel kezdte a hetet a forint az euróval szemben, de továbbra is 375 közelében jár a jegyzés. A befektetőket várhatóan a következő napokban is elsősorban a háborús hírek mozgatják majd, emellett holnap érkezik az MNB kamatdöntése, ami szintén lényeges lehet a forint szempontjából. A jegybank ráadásul a friss döntés mellett új gazdasági prognózist is publikál, amiben már a háború hatásait is megpróbálhatja megbecsülni.

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde, rángatták pénteken az OTP-t

2022. március 18. 21:07 | Portfolio

Alulteljesítő volt a magyar tőzsde, rángatták pénteken az OTP-t

Az elmúlt napok ralija után mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin, a befektetők elsősorban az ukrajnai háborúval kapcsolatos eseményekre figyelnek, de a jegybankok kamatemeléseinek (Fed, BoE) hatásait is igyekeznek beárazni. Nap elején nagyjából stagnáltak az európai tőzsdék, délutánra azonban egyre nagyobb lett a mínusz, a záráshoz közeledve azonban megnyugodtak a kedélyek.

Szárnyal az olaj, emelkednek az amerikai tőzsdék

2022. március 17. 21:25 | Portfolio

Szárnyal az olaj, emelkednek az amerikai tőzsdék

Továbbra is jelentős kockázatok leselkednek a tőkepiacokra, az amerikai jegybank kamatemelési ciklusba kezdett, a kínai gazdaság a Covid terjedése miatt akár jelentősen lassulhat, ráadásul továbbra is folynak a harcok Ukrajnában, de a befektetők annak örülnek, hogy valamelyest tisztult a kép mindegyik fontos területen, az ukrajnai helyzettel kapcsolatban pedig annak lehet örülni, hogy van remény a békére. Szerdán jelentős emelkedés volt az amerikai tőzsdéken, az európai részvénypiacokon pedig még annál is jobb volt a hangulat, ma reggel ez átragadt az ázsiai tőzsdékre is. Közben a magyar tőzsdén is folytatódik az emelkedés, az OTP vezetésével, amelynek az árfolyama újra 13 ezer forint felett állt. Erős volt csütörtökön a régiós részvénypiac, a lengyel tőzsde 3, a magyar 1 százalékot emelkedett miközben a nyugat-európai tőzsdéken mérsékelt esés rajzolódott ki. Az amerikai tőzsdék bizonytalan kezdést követően napon belüli csúcson zártak.

Elpattant a kritikus szintről a forint árfolyama

2022. március 17. 16:25 | Portfolio

Elpattant a kritikus szintről a forint árfolyama

Csütörtök reggel egy nagyon rövid időre a 370-es szint alá is benézett a forint euróval szembeni árfolyama, majd jött a gyengülés. Jól látható ez alapján, hogy a 370-es szint kulcsfontosságú. A korábbi hetek nagy mozgásai után a hazai fizetőeszköz árfolyama viszonylagos stabilitást mutat.

Kamatot emelt a brit jegybank

2022. március 17. 15:15 | MTI, Portfolio

Kamatot emelt a brit jegybank

A brit jegybank monetáris tanácsa csütörtökön bejelentette, hogy az eddigi 0,50 százalékról 25 bázisponttal 0,75 százalékra emelte az alapkamatot. A testület 8-1 arányban voksolt a 25 bázispontos emelésre, egy tag tartást voksolt.

Lépett a Fed, visszatért a jó hangulat a tőzsdéken

2022. március 16. 21:00 | Portfolio

Lépett a Fed, visszatért a jó hangulat a tőzsdéken

Európában az ukrán hírekre figyelnek továbbra is a befektetők, a legfrissebb örömteli fejlemények szerint 15 pontból álló békeszerződéssel vetnének véget a háborúnak az érintett országok - a szerződéstervezet már készül, pontos tartalmáról tárgyalnak a felek. Elsősorban ennek köszönhetően remek ma a hangulat a világ tőzsdéin, a német és a francia börze is 4 százalék körül pluszban van, a magyar tőzsde elsősorban az OTP remeklésének köszönhetően szintén jól teljesít. Ma a háború mellett az amerikai Fed kamatdöntésére is érdemes lesz odafigyelni, ami után Jerome Powell elnök tart majd sajtótájékoztatót. A háború előtt arról szóltak a várakozások, hogy az amerikai jegybank akár 50 bázisponttal is emelheti a kamatot, mostanra 25 bázispontra mérséklődtek ezek a várakozások. Mint kiderült, a Fed a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatot, a hírre a kereskedési nap folyamán látott emelkedés jelentős része elolvadt, ám a döntést követő sajtótájékoztató láthatólag megnyugtatta a befektetőket.

370 alatt is járt a forint

2022. március 16. 18:53 | Portfolio

370 alatt is járt a forint

Szerda reggel már 370 körül indította a napot a forint az euróval szemben, a hosszú hétvége kifejezetten jól sikerült a magyar devizának. Ha a háborúval kapcsolatban ma is inkább biztató híreket kapunk, akkor újabb lélektani határt támadhatnánk. Az esti órákban a forint euróval szembeni jegyzése a 370-es szint alá is benézett.

Emelkedéssel zártak amerikai tőzsdék, az élen a techrészvények

2022. március 15. 21:10 | Portfolio

Emelkedéssel zártak amerikai tőzsdék, az élen a techrészvények

Nagyot zuhant a ma hajnali kereskedésben a hongkongi és a kínai részvényindex, amit mögött részben az újabb kínai koronavírus-járvány kirobbanása, részben pedig a kínai technológiai papírok mélyrepülése áll. Európában az orosz-ukrán hírekre figyelnek továbbra is a befektetők és jön a szankciók újabb köre, de a Fed holnapi kamatdöntése is egyre közeleg. A magyar tőzsde ma is zárva tart nemzeti ünnepünk miatt, a héten először szerdán nyit ki. Az amerikai tőzsdék emelkedésekkel kezdték a keddi kereskedést, amit az is támogat, hogy az olajár tovább esik ma, a WTI 100 dollár alatt jár.

Mínuszokkal kezdi a hetet az amerikai tőzsde, nagyot esett az olajár

2022. március 14. 21:22 | Portfolio

Mínuszokkal kezdi a hetet az amerikai tőzsde, nagyot esett az olajár

A magyar tőzsdén szünetel a kereskedés hétfőn és kedden a március 15-i nemzeti ünnep miatt, külföldön azonban a szokott rendben zajlik az élet a tőzsdéken. A befektetők továbbra is az orosz-ukrán háborús fejleményekre fókuszálnak, de fél szemmel Kínára is figyel a világ, ahol 2020 óta nem látott koronavírus-járványhullám készül kibontakozni, tovább fenyegetve a globális ellátási láncokat. Az ázsiai tőzsdéken jelentősebb eséseket lehetett látni ma reggel, az európai részvénypiacokon azonban erősödésekkel indult a hét, különösen a német tőzsdén, miután a befektetők diplomáciai áttörésben reménykednek az orosz-ukrán háborúban. Az amerikai indexek már nem tudtak emelkedni délután, nagyot esett a Nasdaq. Közben az olajpiacon is lejtmenet bontakozott ki, a WTI 100 dollár alatt is járt ma.

Lefordultak az amerikai tőzsdék

2022. március 11. 22:08 | Portfolio

Lefordultak az amerikai tőzsdék

Ezen a héten komoly volatilitás mellett ment a kereskedés a tőzsdéken, ugyan a hét közepén láttunk egy jelentősebb visszapattanást, tegnapra azonban alábbhagyott a lendület. A háborúval kapcsolatos hírek mellett újra előtérbe kerültek az inflációs aggodalmak is, miután az Egyesült Államokban 40 éves csúcsra emelkedett infláció, és az EKB is nagyon erős inflációs várakozást közölt a tegnapi kamatdöntés után. Ezt követően ma újabb fordulat jött, és az európai tőzsdéken ma megint jó hangulat uralkodott, miután Putyin pénteken azt mondta, hogy előrelépés és pozitív változások történtek a Moszkva és Ukrajna közötti tárgyalásokban, ami azonnal feldobta a befektetői hangulatot. Közben Amerikában elromlott a hangulat, a kezdeti emelkedés gyorsan alábbhagyott, majd a kereskedés végéhez közeledve mínuszba fordultak az indexek.

Magritte aukciós rekordot döntött a Sotheby’s árverésén

2022. március 11. 14:34 | műtárgy.com

Magritte aukciós rekordot döntött a Sotheby’s árverésén

A Degas-tól Banksy-ig számos művész munkáit felvonultató kétrészes tavaszi aukción március 2-án három és fél óra alatt 73 tétel kelt el, és összesen 221 millió fontot hozott a londoni Sotheby's-nek.

Energetikai szankciók Oroszország ellen: új terv van készülőben

2022. március 11. 00:01 | MTI, Portfolio

Energetikai szankciók Oroszország ellen: új terv van készülőben

A nemzetközi közösség "hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben az Ukrajna elleni invázió miatt", de az eddig megtett lépések sem elégségesek, tovább kell fokozni a Moszkvára gyakorolt nyomást - mondta csütörtökön Liz Truss brit külügyminiszter.

Lenyugodott a forint is

2022. március 10. 20:08 | Portfolio

Lenyugodott a forint is

Szerdán jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, majd ma kora reggel is folytatódott a javulás. A 377 körüli árfolyam ugyanolyan gyors javulás jelent, mint előtte a zuhanás volt, a jelek szerint a forint elleni shortosok egy része már zárta pozícióit. A jegybank kamatemelése után hullámvasútra ült a forint, gyengülő és erősödő szakaszok váltogatják egymást, dél előtt nem sokkal összességében már inkább az előbbi látszik a fő iránynak.

Esés az európai tőzsdéken, nem kímélték a magyar piacot sem

2022. március 10. 17:15 | Portfolio

Esés az európai tőzsdéken, nem kímélték a magyar piacot sem

Elromlott a hangulat csütörtökön az európai részvénypiacokon, a tegnapi szárnyalás után ma eséssel indult a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken és a nap folyamán egyre lejjebb kerültek az irányadó indexek. Bár a BUX reggel még jól tartotta magát, a déli órákra a magyar részvénypiacon is komoly mínuszok alakultak ki, és végül 2 százalék feletti csökkenéssel zárta a napot a hazai index, elsősorban a Mol és az OTP esése következtében. A háborúval kapcsolatos hírek sem segítettek ma, sor került az orosz és az ukrán külügyminiszter tárgyalására Törökországban, ami sikertelenül végződött. Közben az inflációs aggodalmak nem enyhülnek, a ma közzétett adat szerint az amerikai infláció 40 éves csúcsra emelkedett, az EKB pedig brutális inflációs várakozást közölt a kamatdöntés után.

Szárnyal tovább a forint - Menekülnek a shortosok?

2022. március 10. 00:20 | Portfolio

Szárnyal tovább a forint - Menekülnek a shortosok?

Egyre jobb erőben a forint, a hét elején látott 400-as szint után szerdán délre már 380 alá szakadt az euró árfolyama. Délután és egész este pedig a 378-as szint közelében tartózkodott a nagy menetelés után a kurzus.

Aranyláz a tőzsdéken, rég nem látott erősödéssel zárt Amerika

2022. március 09. 22:10 | Portfolio

Aranyláz a tőzsdéken, rég nem látott erősödéssel zárt Amerika

Európában remek hangulatbank zajlott ma a kereskedés, 5 százalék körüli pluszban volt a német tőzsde - a mai mozgások mögött több indok is meghúzódhat, az általános tőkepiaci hangulatjavulást magyarázhatja, hogy a holnapi tárgyalás eredményességében reménykedhetnek a befektetők, miután az orosz külügyminisztériumi szóvivő ma azt mondta, hogy Oroszország a tárgyalásokat részesíti előnyben a konfliktus megoldására. Az ukrán haderő emellett beleegyezett az oroszok tűzszüneti ajánlatába, így 12 órára felfüggesztették a harcokat Ukrajnában. A mögöttünk álló hetekben a háború miatt meredeken estek a vezető európai részvényindexek, így akár korrekcióként is lehet értelmezni a mai jó tőkepiaci teljesítményt, a magyar tőzsde ma is komoly pluszban volt az OTP szárnyalásának köszönhetően. Amerikában is remek hangulatban telt a kereskedés.

Egyre több áldozata van az átutalásos csalásoknak, hatósági beavatkozást sürgetnek

2022. március 09. 11:27 | Portfolio

Egyre több áldozata van az átutalásos csalásoknak, hatósági beavatkozást sürgetnek

A banki átutalási csalások áldozatai óránként többet veszítenek, mint amennyit egy átlagos brit munkavállaló évente megkeres. A Which? fogyasztóvédelmi kutatóintézet az eredmények nyilvánosságra hozatalával együtt a kormányt is felszólította, hogy tegyen eleget a károsultak megsegítésére vonatkozó törvényi kötelezettségeinek.

Részletes keresés