forint

Teljesen visszapofozták a forintot

Teljesen visszapofozták a forintot

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat szerdán délután kezdetben még megugró dollárt és eső forintot hozott, aztán ahogy jöttek a hírek a Trump-Putyin telefonról és személyes tárgyalás esélyéről az ukrajnai háború lezárása ügyében, úgy kezdett esni a dollár és szárnyalni a forint. Mindez estére oda vezetett, hogy az euróval szemben 401-nél négyhavi, a dollárral szemben 385-nél háromhavi csúcsra ért a forint. Bár reggel és délelőtt még erősödni tudott a forint, mindkét devizával szemben megfogták a támaszok az árfolyamot, Trump újabb vámfenyegetései után pedig a nyitószintig pofozták vissza a forintot.

A közelgő béke árnyékában olyan dolog történik a forinttal, amire csak nagyon ritkán van példa

A közelgő béke árnyékában olyan dolog történik a forinttal, amire csak nagyon ritkán van példa

Újabb lendületet vett a héten a forint erősödése, mivel a piaci szereplők elkezdték árazni az ukrajnai békét Donald Trump és Vlagyimir Putyin elnökök telefonbeszélgetését követően. Várhatóan a piacokon a következő hetek továbbra is a békéről szólnak majd, lévén, hogy újabb részletek derülhetnek ki a két elnök találkozójáról és a tűzszünet részleteiről. Eközben a forint piacán olyan történik, amelyre csak nagyon ritkán van példa. A mostani helyzet azonban merőben más lehet az eddig tapasztaltaktól, mutatjuk miért.

Nagyot erősödött a forint a Putyin-Trump találkozó hírére

Nagyot erősödött a forint a Putyin-Trump találkozó hírére

A KSH tegnapi adatközlése szerint óriásit emelkedett a hazai infláció, miközben Trump elnök vámpolitikája is ronthatja az árnövekedés ütemét. A rossz adat után az év második felére várt kamatcsökkentési várakozások kiárazódásával párhuzamosan erősödni kezdett a forint és már 403 alatt is járt az árfolyam. Délután az amerikai inflációs adatok a vártnál magasabbak lettek, ami miatt a dollár erősödni, a forint pedig gyengülni kezdett, a Trump-Putyin tárgyalások hírére azonban este négyhavi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

Most jöhet a forint nagy erősödése? Csak lassan a testtel!

Most jöhet a forint nagy erősödése? Csak lassan a testtel!

Az év eddig eltelt időszakában az euró/forint keresztárfolyam több mint 10 forintnyi sávot járt be, 402 és 416 között. Jelenleg a kurzus a sáv alsó szélét "támadja". Így amíg néhány hete mindenkit az foglalkoztatott, hogy meddig gyengül a forint, most sokak fejében megfogalmazódhat a kérdés: van-e esély egy tartósan erősödő trend kibontakozására?

Kilőtt az infláció, szigorítást árazhat a piac

Kilőtt az infláció, szigorítást árazhat a piac

Erősödik a forint a dollárral és az euróval szemben is, miután meghaladta a várakozásokat a januári infláció. A forint erősödése azt sugallja, hogy a befektetők a kamatpálya feljebb tolódását kezdték el árazni. Ma délután 4 órakor az amerikai jegybank elnökének volt a kongresszusi meghallgatása, ahol megerősítette a jegybank elkötelezettségét az infláció csökkentése mellett, és hangsúlyozta, hogy a döntéshozók nem sietnek a kamatlábak csökkentésével, a jelenlegi gazdasági helyzet pedig lehetővé teszi a kivárást.

Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?

Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?

Mi a jobb választás, a PMÁP, a FixMÁP vagy a BMÁP? Vagy jön még jobb ajánlat, és érdemes kivárni? Melyik befektetési alap lesz idén a nyerő? Érdemes még felszállni a kriptovonatra? Budapesten vagy vidéken érdemes befektetési céllal ingatlant venni? Festményt vagy szobrot vegyek a műtárgypiacon? Ha hasonló kérdések foglalkoztatnak, akkor gyere el interaktív befektetési eseményünkre, a Portfolio Investment Day 2025-re, ahol te is felteheted a kérdéseidet az ország legjobb szakértőinek. A panelbeszélgetésekben lehetőséget nyújtunk arra, hogy a közönség is kérdezzen, regisztrálj, és hozd magaddal a kérdéseidet!

Menetelt a forint, október óta nem látott szinten is járt már

Menetelt a forint, október óta nem látott szinten is járt már

Stabilan kezdte a hetet a forint, az euróval szemben 405-406 között ingadozott reggel az árfolyam, kora délutánra pedig már 404 alatt is járt a kurzus. Este felé azonban kisebb gyengülés figyelhető meg, és a 404,5-405-ös szintek közelében stabilizálódott az EUR/HUF kurzusa.

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

Nagyot fordult napon belül a forint, új csúcs lett a vége

Tíz egységet ugrott a forint a gyengülő dollárral szemben három kereskedési nap alatt szerdáig, de ennek csütörtök reggelre átmenetileg vége lett és a 390 feletti tartományban járt az árfolyam. Ebben az újra erősebb dollár mellett annak is szerepe lehetett, hogy gyenge magyar ipari termelési és kiskereskedelmi adatok érkeztek, illetve az MNB Monetáris Tanácsának egyik tagja az eddiginél magasabb inflációs pályát vázolt idénre, amely mellett a 6,5%-os alapkamat akár túl kevés reálkamatot is jelenthet a forintbefektetők számára. Még a reggeli órákban azonban megfordult a forint árfolyama, és nagy menetelésbe kezdett a hazai fizetőeszköz: napon belül 3 egységet erősödött, új 3 havi csúcsára ért a forint.

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

Kéthavi csúcsnál a forint, szenved a dollár

A hétfő hajnali nagy esést már kedden délutánra teljesen ledolgozta a forint a dollárral szemben, aztán szerdán még tovább erősödött, hiszen egyre jobban gyengül a dollár a vámháborús híráramlás mellett is. Mindezek mellett a forint a dollárral szemben a 390 alatti tartományba került, az euróval szemben pedig 406 alatt új kéthavi csúcson is járt.

Trump kihátrálhat a vámokból: erősödik a forint és az euró, gyengül a dollár

Trump kihátrálhat a vámokból: erősödik a forint és az euró, gyengül a dollár

Trump hétfőn vámokat vetett ki Kanadára, Mexikóra és Kínára, ami azonnali heves piaci reakciókat váltott ki, mivel a befektetők egy kereskedelmi háború veszélyét kezdték árazni. A döntés hatására a dollár jelentősen erősödött, miközben a kanadai és mexikói devizák, valamint a kínai jüan történelmi mélypontra zuhantak. A forint a dollárral szemben több mint egységnyit gyengült hajnalban. A befektetők várakozásai gyorsan megváltoztak, az amerikai jegybanki kamatcsökkentések esélye csökkent, és a gazdasági szakértők a stagfláció kockázatára figyelmeztetnek. Délutánra már nem voltak nagy mozgások a devizapiacokon, egészen a Fehér Ház békülékeny hangvételű üzenetéig, amely enyhe dollárgyengülést eredményezett. Végül nem sokkal fél 5 után jött a mexikói bejelentés a vámok alkalmazásának szüneteltetéséről, ami miatt tépni kezdték az addig erősen gyengülő devizákat.

Kegyetlen napok jönnek, miközben már Trump kereskedelmi háborúja rázza meg a piacokat

Kegyetlen napok jönnek, miközben már Trump kereskedelmi háborúja rázza meg a piacokat

Donald Trump vámháborúja már péntek este felforgatta a piacokat, de a valódi hatások csak a most kezdődő héten éreztethetik igazán a hatásukat. A forint is jelentős mozgásokat mutatott a dollárral és az euróval szemben, és a következő napokban több piacmozgató esemény – például amerikai foglalkoztatási adatok és az eurózóna inflációs jelentése – is befolyásolhatja az árfolyamokat. Emellett a magyar makrogazdasági adatok, köztük a külkereskedelmi forgalom és az ipari termelés alakulása is fontos szerepet játszhat a hazai befektetői hangulatban.

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

Megjöttek az amerikai vámbejelentések, rángatják a dollárt

A mai nap a francia és a német infláció is a vártnál kisebb lett, miközben a német kiskereskedelmi forgalom havi alapon óriásit zuhant, kettétörve ezzel a gazdasági kilábalást. Az adatok után gyengült az euró a dollárral szemben, emiatt a forint már 393 fölött is járt a zöldhasúval szemben, az esti órákban pedig a Trump által tervezett vámokkal kapcsolatos hírek mozgatták meg a dollárt. Az euróval szemben a déli órákban gyengült némileg a forint, de estére visszatért a reggeli szint közelébe.

Itt a nagy fordulat a benzinárban, vagy ez csak a látszat?

Itt a nagy fordulat a benzinárban, vagy ez csak a látszat?

Jelentős drágulással indult az év a hazai benzinkutakon, miután a forint gyengülése és az olajárak emelkedése mellett még a jövedéki adóemelés is bejött a képbe. Olyan kellemetlen lett a helyzet, hogy már a kormányzati körökből is megjött a félreérthetetlen üzenet: csökkenteni kell a benzin árát. Az elmúlt napok bejelentései alapján nagyon úgy tűnik, hogy el is érkezett ez a változás, csütörtökön ugyanis nagy esést láthattunk a dízelárnál, de a benzin esetében is fordulni látszik a helyzet. Elemzésünkben megnézzük, hogy piaci oldalról nézve is indokolt-e a nagy fordulat azaz: a tovább erősödő forintnak és a nyomott olajárnak köszönhetően tényleg itt a trendforduló, vagy csak ideig-óráig lesz kedvező a helyzet?

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben

Kéthavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben

A Fed szerda esti kamatdöntése és üzenetei mellett csak minimálisan mozdult a forint, aztán csütörtökön a vártnál erősebb magyar GDP-adat után meglódult 407-ig, majd pedig az EKB-döntés mellett még tovább tudott erősödni és így 406 alatt új kéthavi csúcsra kapaszkodott az euróval szemben. A dollárral szemben 389-ig erősödött a forint.

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

Már a profik sem mernek a forint ellen fogadni

Hetek óta erősödik a forint, már a profik is irányt váltottak. Rég láttunk erre példát, ezért érdemes megnézni, hogy vajon csak egyszeri feltámadásról beszélhetünk, vagy végre erős érveket lehet felmutatni a forinterősödés mellett.

Idei csúcsán a forint

Idei csúcsán a forint

Magyar idő szerint hétfőről keddre virradóan éjfél körül szokatlanul nagy mozgás alakult ki az euró/dollár árfolyamban a Donald Trump amerikai elnöktől érkezett komoly vámfenyegetések hatására, amely a forintot is megbillentette mind az euróval, mind a dollárral szemben. Aztán délelőtt újabb információk érkeztek a Trump-adminisztráció fokozatos vámemelési terveiről, amelyek a dollárt erősebb szinteken tartották. Röviddel délután 2 óra előtt aztán meglódult a forint az euróval szemben, 409-ről 408-ig, majd a vártnak megfelelő MNB-döntésre (tartás) kezdetben nem volt további mozgás, utána késő délutánig enyhén erősödni tudott a magyar deviza, majd az esti órákban már idei legerősebb szintjéig szúrt az árfolyam.

Indul a nagy forint libikóka!

Indul a nagy forint libikóka!

„A számok csak megtévesztenek!” – mondta egy korábbi vezetőm. Ezek a szavak csengtek a fülemben, mikor egy friss elemzésben 370-es fair EUR/HUF árfolyamot kalkuláltak. Így 410 környékén ez már közösség elleni izgatás. De viccet félre téve, szerintem az a fair árfolyam, ami a piacon kialakul. A piac pedig aligha talál magának kapaszkodót az erősödés irányába.

Elillant a forint ereje, tovább gyengül az euróhoz képest

Elillant a forint ereje, tovább gyengül az euróhoz képest

Donald Trump második elnöki ciklusának kezdete azonnali politikai és gazdasági reakciókat váltott ki világszerte. A héten ismét komoly mozgásokat hozhatnak a devizapiacokon az új államfő intézkedései és kijelentései is, miközben a Federal Reserve kamatdöntésére készülnek a befektetők. Az amerikai vámintézkedések és az olajkitermelés növelése mellett hozott döntései jelentősen gyengítették a dollárt a múlt héten. Hétfőn viszont mindkét fő devizával szemben gyengüléssel kezdett a forint. Hétfőn a kínai gazdaság gyengülő bmi-adatainak árazásával kezdtek a piacok, miközben a német gazdaságból váratlanul pozitív hírek érkeztek. Utóbbiak hatására az euró erősödik a dollárhoz képest, de ez sem támogatja a forintárfolyamot.

Nincs megállás, új csúcson a forint

Nincs megállás, új csúcson a forint

Donald Trump intézkedései gyengülő trendbe állították a dollárt, hiszen a növekvő olajkitermelés, a letekert vámpolitika miatt fontos kockázatok árazódnak ki a devizapiacokon, amiből a forint is nagymértékben képes profitálni. Ráadásul ma délelőtt a vártnál kedvezőbb európai beszerzésimenedzser-indexek érkeztek. A gyengülő dollár és a talán felébredő európai konjunktúra pedig kiváló táptalaja annak, hogy a forinttal szemben pesszimista befektetők bedobják a törülközőt. Ennek láthatjuk ma az első jeleit, hiszen 408 közelébe, két havi csúcsra erősödött az euróval szemben.

Így mentette meg Trump a forintot - De meddig tarthat a nagy lendület?

Így mentette meg Trump a forintot - De meddig tarthat a nagy lendület?

Az elmúlt 4 hónap nem volt könnyű időszak a forintnak, hiszen 393-ról 416 fölé gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben. Ebben az időszakban látszólag minden a forint ellen szólt, hiszen az erős dollár, az euróövezet és Kína gyengélkedése, valamint a belső hazai folyamatok (költségvetési billegés, recesszió, uniós forrásvesztés) mind a gyengébb forint irányába mutattak. Azonban Trump elnök megválasztása, majd elnökségének első napjai még itthon is megkavarták az állóvizet, hiszen olyan folyamatok indulhattak el, melyek a forint sorsát is megváltoztathatják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.