gamestop

Bálnavadászat: a Gamestop és az Archegos sztori közös pontja

Bálnavadászat: a Gamestop és az Archegos sztori közös pontja

A tőkepiaci bálnavadászat akkor kezdődik, amikor egy piaci szereplőnek túlfeszített állapotba kerül egy túlméretezett pozíciója. Ha egy ilyen, jellemzően tőkeáttételes pozíció átesik a halálponton, akkor jön a kényszerlikvidálás, ami a mostani, egyensúlytalanság-fokozó piaci mechanizmusok közepette félelmetesen zajlik le. Nagyon gyorsan tud ugyanis hatalmasat mozdulni az árfolyam. Idén ez történt a Gamestop és az Archegos esetében is.

Őrületes hullámvasút, egy nap alatt 50 százalékos száguldás

Őrületes hullámvasút, egy nap alatt 50 százalékos száguldás

A GameStop részvényei  több, mint 50 százalékot emelkedtek a tegnapi kereskedésben. A már megszokott, spekulatív jellegű kisbefektetői roham mellett azonban más ok is volt a ralira, egy Amerikai Tőzsdefelügyelethez benyújtott dokumentum ugyanis arról árulkodik, hogy komoly változások előtt állhat a texasi központú cég.

Újraindul a hullámvasút? Folytatódik a GameStop-saga

Újraindul a hullámvasút? Folytatódik a GameStop-saga

Tegnap megismerhettük a reddites kisbefektetők által még az év elején felsztárolt GameStop negyedik negyedéves gyorsjelentését. A számok az elemzői várakozásokat is alulmúlták, ez önmagában viszont még nem biztosíték arra, hogy ma lefelé fog megindulni az árfolyam – nagyon komoly csapkodást láthattunk a kereskedés utáni órákban, egy ilyen felfokozott és érzelemdús hangulatban elég lehet egy-egy kiírás a mozgalom atyjától, hogy újra induljon a januári “hullámvasút”.

Mire költik az állami ingyenpénzt az emberek? Pont arra, amire gondolod. És ez veszélyes

Mire költik az állami ingyenpénzt az emberek? Pont arra, amire gondolod. És ez veszélyes

Több mint 400 ezer forintnyi pénzt kaphatnak egy összegben még márciusban az amerikaiak, amit gyakorlatilag arra költhetnek, amire akarnak. Persze sokan vannak olyanok, akiknek a túlélést jelenti az állami ingyenpénz, de ha a nagy átlagot nézzük, akkor a covid-válság alatti hónapokban brutális mértékben nőtt a lakossági megtakarítás, így az újabb stimulusra jogosultak nagy része kockázatosabb eszközökbe, például részvényekbe fektetheti az államtól kapott támogatást. Pedig a retail érdeklődés a tőzsde iránt már most is eufórikusnak mondható, ami általában lokális csúcsokat jelöl a raliban. Megvan annak a veszélye, hogy kevés tapasztalattal, de nagy önbizalommal rendelkező, tőkeáttételes pozíciókban pörgő, nagyobb esést még nem látott befektetők tömege állami pénzzel bedrogozva űzi-hajtja az irreális hozamokat.

Újabb fordulat a GameStop-sztoriban, felrobbant az árfolyam

Újabb fordulat a GameStop-sztoriban, felrobbant az árfolyam

Több mint 40 százalékot ralizott a GameStop árfolyama hétfőn és más mém-részvények is nagyot emelkedtek, miután a videójáték-kiskereskedő kedvező híreket közölt a profilváltással kapcsolatban. Emellett a befektetők azt is árazhatták, hogy a kisbefektetők az újabb gazdaságélénkítő csomagból kapott csekkjeiket a részvénypiacokon fogják befektetni.

Itt a reddites csorda új célpontja, már népszerűbb mint a GameStop

Itt a reddites csorda új célpontja, már népszerűbb mint a GameStop

Tegnap hatalmas emelkedés volt látható a Rocket nevű cég részvényeiben, amely főleg jelzáloghitelezéssel foglalkozik, és nagyon hasonlónak tűnnek a mostani árfolyammozgás körülményei, mint amit a GameStop vagy az AMC esetében lehetett tapasztalni korábban. Egyrészt itt is rendkívül magas a shortállomány, másrészt a tegnapi nap végén már többször került említésre a reddites WallStreetBets nevű fórumon, mint bármelyik másik papír. Emellett pedig mémként is tökéletesen megállja a helyét, mivel a cég nevét rakétaként lehetne lefordítani, ami népszerű emoji volt mostanában a kisbefektetők körében.

Milliárdokat kerestek a pandémiában – Íme a 10 legjobban fizetett befektetési guru

Milliárdokat kerestek a pandémiában – Íme a 10 legjobban fizetett befektetési guru

Az Institutional Investor állította össze azt a friss listát, amely a tavaly legjobban kereső befektetési szakembereket vonultatja fel. Koronavírus ide vagy oda, a profik ilyen évben is sok pénzt tudtak keresni, a lista legelején szereplő 25 befektető összesen 32 milliárd dollárt tehetett zsebre, a legelső 10 helyezett pedig több mint 20 milliárdot, ami 2019-hez viszonyítva 50% feletti emelkedés.

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Warren Buffett üzleti partnere alaposan leszólta a Teslát és a bitcoint

Viszonylag ritkán szokott megszólalni Warren Buffett üzlettársa, Charlie Munger, de akkor az általában nagyot durran, és ez nem volt másképp most sem. A tőzsdeguru szarkasztikus stílusa közismert, ezúttal a Tesla, a bitcoin, a Robinhood és a GameStop kapcsán fejtette ki véleményét.

Visszatért az őrület – Összeomlott a Reddit és felrobbant a GameStop

Visszatért az őrület – Összeomlott a Reddit és felrobbant a GameStop

Éppen, hogy kezdtek lenyugodni a kedélyek a reddites közösségek által felhajtott részvények piacán, szerdán ismét visszatértek a fórumozók és széttépték a GameStop részvényeit, a kereskedést kétszer is szüneteltetni kellett, miután a részvény árfolyama többszörösére emelkedett. A korábban is látott short squeezről túlzás lenne beszélni, hiszen jóval alacsonyabb jelenleg a GME shortállománya, mint január végén, sokkal inkább a közösségi kereskedés ereje, a csordaszellem és az opciós piac állhat a háttérben.

A redditesek vezetője igazából nem is egy macska: Így zajlott a GameStop kongresszusi meghallgatása

A redditesek vezetője igazából nem is egy macska: Így zajlott a GameStop kongresszusi meghallgatása

Csütörtök este zajlott le a GameStop körül január végén kirobbant short squeeze-el kapcsolatos kongresszusi meghallgatás az Egyesült Államokban, az eseményen többek között részt vett a Reddit, a Robinhood, a Citadel Securities és a Melvin Capital vezérigazgatója, illetve persze a mozgalmat elindító, önmagát “Roaring Kitty” néven illető kisbefektető, Keith Gill is. Az eseményen leginkább Vlad Tenev, a Robinhood cégvezére volt a figyelem központjában, a showt viszont Roaring Kitty lopta el végül.

A Gamestop csúcsán egyetlen bizarr Elon Musk-tweetnyire volt a pénzügyi szisztéma az összecsuklástól?

A Gamestop csúcsán egyetlen bizarr Elon Musk-tweetnyire volt a pénzügyi szisztéma az összecsuklástól?

Az Interactive Brokers vezérének, Thomas Peterffynek a véleménye szerint a Gamestop őrület csúcspontján veszélyesen közel kerültünk a pénzügyi rendszer összeomlásához. Mániákus állapotban vannak a részvénypiacok, és ez nemcsak az árfolyamokban érhető tetten, hanem a minden nap más papírban megjelenő koncentrált kereskedési aktivitásban is. A mostani tőzsdei harcban pedig rengeteg a kis tapasztalatú és extrémen kockáztató piaci szereplő, ami tovább fokozza a szisztéma törékenységét.

Mi történt a tőzsdei lázadás hátterében? Ma válaszolnak a Wall Street nagyágyúi

Mi történt a tőzsdei lázadás hátterében? Ma válaszolnak a Wall Street nagyágyúi

Több Wall Street-i hedge fund menedzser, a Robinhood és a Reddit vezetői, valamint egy YouTube streamer is az amerikai törvényhozás elé áll ma délután a reddites tőzsdei rali ügyében. Sok izgalmas kérdéskör kínálkozik, melyekkel várhatóan elsősorban a Robinhood, a Melvin Capital, és a Citadel vezérigazgatóját fogják izzasztani.

A populizmus új felülete a tőzsde

A populizmus új felülete a tőzsde

A GameStop történet mögött nem csupán ügyes kisbefektetői mozgások, hanem politikai indulatok is forronganak. Egyelőre szétszórt esetekkel találkozunk, de bármikor kinőhet belőle széles mozgalom. Az amerikai politikusok elitellenes szólamokat hangoztató, populista csoportjai beálltak az ügy mögé, a centristák még nem foglaltak állást. Az Nemzeti Köszszolgálati Egyetem kutatói elemzik a jelenség rendszerszintűvé válásának lehetőségét és a politikai intézményrendszer várható reakcióját.

Halálos fenyegetéseket kapott, nem mer hazamenni a Robinhood vezére

Halálos fenyegetéseket kapott, nem mer hazamenni a Robinhood vezére

A Bloomberg értesülései szerint a GameStop-őrület után több részvény kereskedését korlátozó Robinhood vezére, Vlad Tenev hotelben bújkál a dühös kisbefektetők elől, több halálos fenyegetést is kapott ugyanis a korlátozások miatt a 34 éves vezérigazgató.

Előre látta a 2008-as válságot, most viszont nagyot hibázott a sztárbefektető

Előre látta a 2008-as válságot, most viszont nagyot hibázott a sztárbefektető

A “Nagy dobás” című filmből is ismert híres befektető, Michael Burry a 2008-as befektetésénél eggyel kevésbé zseniálisat húzott 2020 végén, amikor is hedge fundja, a Scion Asset Management eladta az összes általa birtokolt GameStop részvényt – éppen az őrületes rali előtt.

Lázadás a tőzsdén: mesés meggazdagodások és csúfos bukások néhány nap alatt

Lázadás a tőzsdén: mesés meggazdagodások és csúfos bukások néhány nap alatt

Az elmúlt hetekben a gyorsan szerveződő, közösségi kereskedő kisbefektetőktől voltak hangosak a tőzsdék, a sokak által szabadságharcosoknak tartott traderek nagy tömegben már nem csak a részvénypiacon, de a nyersanyag- és kriptodeviza-piacon is megmozgatták az árfolyamokat, szembe menve akár nagy, intézményi befektetőkkel is. Persze, ahogy az lenni szokott, a piacon mindenki pénzt akar keresni, így az árfolyamok meredek emelkedés mögött is álltak profi befektetők, erős túlzás lenne azt állítani, hogy a kisbefektetők térdre kényszerítették a Wall Street-et. Többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton Nagy Viktorral, a Portfolio vezető elemzőjével, és Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényelemzőjével.

Öveket becsatolni, folytatódhat a háború!

Öveket becsatolni, folytatódhat a háború!

Az elmúlt napok számai alapján úgy tűnt, hogy sikerült elfojtani a GameStop és az AMC részvényei körül kitört kisbefektetői short squeeze őrületet, miután több online brókercég is korlátozta a vételt a papírokban és az amerikai tőzsdefelügyelet is lépéseket helyezett kilátásba. Tegnap a kereskedés után azonban az egyik legnépszerűbb kereskedési platform, a Robinhood feloldotta a szankciókat, a "vérszagra" meg is érkeztek a redditesek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.