gyerek

Nagyon kevés gyerek született áprilisban

Nagyon kevés gyerek született áprilisban

Áprilisban 6352 gyerek született Magyarországon, 2,7%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Pedig már a tavaly április is alacsony születésszámot hozott, ezért a friss adat az elmúlt 20 év második legkisebb értékét jelenti.

Döbbenetesen sok gyerek ül még este 10-kor a tévé előtt

Döbbenetesen sok gyerek ül még este 10-kor a tévé előtt

A tévé egyre kevesebb gyereket ér el, de este tízkor még minden negyedik óvodás korú a képernyő előtt ül - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából 2022 őszén készült elemzésből. Hangsúlyozták, hogy a gyerekek médiafogyasztása - és ezen belül a tévénézés - fontos szerepet tölt be a jövő generációjának formálásában.

Drámai jelentést tett közzé az ENSZ: gyermekek ezrei halnak meg naponta, pedig elkerülhető volna

Drámai jelentést tett közzé az ENSZ: gyermekek ezrei halnak meg naponta, pedig elkerülhető volna

A szennyezett ivóvíz és a higiénia hiánya miatt naponta mintegy ezer, 5 évesnél fiatalabb gyerek hal meg a világon, többségük Afrikában - közölte az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja, az UNICEF hétfőn New Yorkban. A helyzet Nyugat- és Közép-Afrikában a legsúlyosabb. Az ENSZ szerint a Föld minden negyedik lakosa, mintegy 2 milliárd ember nem jut tiszta vízhez.

Már 300 gyermek halt meg egy köptető miatt, vizsgálódik a WHO

Már 300 gyermek halt meg egy köptető miatt, vizsgálódik a WHO

Újabb vizsgálatokat rendelt el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azoknak a recept nélkül kapható köptetőszirupoknak az ügyében, amelyek ipari oldószer és fagyállószer származékokat tartalmaztak és több mint 300 gyerek halálát okozták október óta három országban is - jelentette a Reuters hírügynökség kedden.

Mobilfizetés, online bankolás a gyerekeknek is: új programot indít a Gránit Bank

Mobilfizetés, online bankolás a gyerekeknek is: új programot indít a Gránit Bank

Új applikációt fejlesztett a Gránit Bank. A program célja a pénzügyi tudatosság fejlesztése: megtakarításra ösztönöz, és megtanítja már a legkisebbeket is a pénzügyi alapokra – tájékoztatta a pénzintézet a Portfolio-t. Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató, a Bankszövetség elnökségi tagja lapunknak elmondta: a családok, az iskolák, és a pénzintézetek közös érdeke, hogy a gyerekek ne csak a pénzügyi fogalmakat ismerjék, hanem azokat a mai modern technológiákkal alkalmazzák is.

NNK: alig van már influenzás beteg Magyarországon

NNK: alig van már influenzás beteg Magyarországon

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint május 16. és 22. között 2500 ember fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, ez 27 százalékkal kevesebb beteg, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett heti jelentésében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.