Májusban 5696 gyermek született Magyarországon - jelentette a KSH. A friss adat kicsivel jobb, mint az áprilisi, de így is nagyon gyenge.
Az Európai Unióban Svédország és Belgium közösen kezdeményezte egy olyan szabályozás bevezetését, amely korlátozná, hogy hány gyermek születhessen egyetlen spermadonortól. A cél a genetikai betegségek kockázatának csökkentése, valamint annak elkerülése, hogy féltestvérek – tudtukon kívül – kapcsolatba kerüljenek egymással. Jelenleg a legtöbb tagállamban léteznek nemzeti korlátok, ám ezek nem vonatkoznak a határokon átnyúló spermium-exportokra – számolt be a Politico.
A magyar babakötvényhez hasonlóan működő, 1000 dolláros kormányzati támogatással induló megtakarítási lehetőséget biztosítana minden újszülöttnek Donald Trump új kezdeményezése. Az amerikai elnök önmagáról nevezte el a bevezetni kívánt Trump-számlát, melynek keretein belül a megszületett gyermek felnőttkoráig lehet majd kedvező feltételekkel befektetni. A fő eltérés a magyar babakötvénytől, hogy nem állampapírba, hanem indexkövető befektetési alapokba lesznek irányítva a Trump-számlán elhelyezett megtakarítások.
Lengyelországban tavaly rekordalacsony volt a termékenységi ráta, amely mindössze 1,099-t ért el, ami mélypontot jelent 1945 óta, és globális viszonylatban is az egyik legalacsonyabb mutatónak számít - írja a Business Insider lengyel gazdasági hírportál a statisztikai hivatal (GUS) adataira hivatkozva.
Már néhány hete lehetett sejteni, hogy kifejezetten gyengén alakul az áprilisi születésszám. A KSH ma reggel közzétett számai azonban még annál is rosszabbak, mint ami a hetente beérkező adatok alapján kitűnt. Áprilisban mindössze 5323 gyermek született, ami 14%-os visszaesés. Ezzel a teljes termékenységi arányszám is extrém mélyre került.
Márciusban is nagyon kedvezőtlen születésszámok érkeztek Magyarországról, és nagyon úgy tűnik, hogy az április is kifejezetten kellemetlen lesz.
A nyártól a munka mellett is folyósítható lesz a csed 70 százaléka a kisgyermeket nevelő anyáknak, akik dolgoznak – döntöttek kedden a parlamentben.
Idén október 1-jétől a háromgyermekes anyák életkoruktól függetlenül mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. Jövő évtől pedig többlépcsőben a kétgyermekes édesanyákra is kiterjesztik a kedvezményt.
Egyre súlyosabb képet mutat a gyerekvállalási hajlandóság Magyarországon. Márciusban 9%-kal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban, ez minden idők második legalacsonyabb születésszáma - azért csak a második, mert az előző hónap 28 napos volt. Amióta a KSH teljes termékenységi arányszámot közöl, a friss márciusi adat messze a legalacsonyabb. A magas halálozási számmal együtt ez azt jelenti, hogy az első negyedévben a természetes fogyás 17 ezer fő volt, egy Moháccsal lettünk kevesebben.
Úgy tűnik, Trump támogatná az új anyáknak járó pénzügyi juttatást, miután a Fehér Ház fontolóra vette, hogy akár 5000 dollárt is adna minden szülés után az amerikai születési ráta csökkenésének megfordítására - jelentette a New York Post.
A nők kedvezményes nyugdíjára jogosult hölgyek jelentős könnyítéseket szeretnének a Nők40 program feltételeiben. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a legtöbben a tanulmányi idők, a felnőtt hozzátartozók ápolásával töltött időszakok beszámítását, valamint a gyermekneveléssel kapcsolatos időkorlát eltörlését kérik – írta meg a 24.hu.
Nyilvános KSH-adatok felhasználásával bemutatom, hogy a gyermekes nők szja-mentesítése várhatóan mekkora lyukat fog ütni a 2025-2029-es évek költségvetésén. Bemutatom továbbá, hogy ezzel végső soron mekkora többletadó hárulhat a többi magánszemélyre. E többletteher mértékét egyúttal összevetem a közgazdasági értelemben azonos tartalmú, 1953-ban bevezetett gyermektelenségi adó mértékével.
2025 júliusától új támogatási forma segíti a kisgyermekes anyák munkaerőpiaci visszatérését: a szülés után három hónappal munkába álló édesanyák a csecsemőgondozási díj 70 százalékát is megkaphatják fizetésük mellett.
Megjelent a törvényjavaslat a kétgyerekes anyák adókedvezményével kapcsolatban, amely biztosítja számukra az életük végéig tartó személyi jövedelemadó-mentességet.
Kormánypárti képviselők javaslata nyomán a parlament elé került a három gyermeket nevelő anyák kedvezményéről szóló törvénytervezet. Ennek értelmében a háromgyermekes anyák munkából származó jövedelmeikre idén október 1-jétől érvényesíthetnék az adómenteséget.
2026 januárjától teljes személyi jövedelemadó-mentességet kaphatnak a 30 év alatti anyák, a vonatkozó törvényjavaslatot hétfőn benyújtották az országgyűlésnek - írta a Telex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Sikeres ukrán találatról érkezett felvétel.
Rákapcsolt az amerikai és az ázsiai térség.
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.