háború

Az EU minden háztartása háborúban áll, a támadások már mindennaposak

2025. június 16. 18:00 | Szabó Dániel

Az EU minden háztartása háborúban áll, a támadások már mindennaposak

Az orosz–ukrán háború új frontot nyitott: az információs térben zajló harcot, ami már azelőtt az EU-t, hogy orosz tankok jelentek volna meg 2014-ben a Krím-félszigeten. A propaganda nemcsak politikai veszélyforrás, hanem közvetlen fenyegetés a demokráciára és a társadalmi bizalomra is. Miközben a közösségi médiában terjedő álhírek új típusú kihívásokat jelentenek, a megoldásokhoz egyszerre van szükség technológiai szabályozásra, társadalmi ellenállóképességre és tudományosan megalapozott beavatkozásokra – többek között ezekről a témákról beszéltek a tallinni InformEU találkozón európai döntéshozók. Észtország miniszterelnöke, Kristen Michal szerint Európa immunrendszerét támadják mindennap, míg Themis Christophidou, az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának vezetője arról beszélt, hogy közvetlen veszélyben vagyunk, amit nem is ismerünk fel a legtöbbször. Az EU már eddig is sok forrást költött az álhírek elleni küzdelemre, de az új költségvetésből még több forrás mehet az ilyen célokra.

Irán-Izrael háború: itt van az 5 legfontosabb tudnivaló

2025. június 16. 16:13 | Huszák Dániel, Módos Dániel, Kövesy Károly

Irán-Izrael háború: itt van az 5 legfontosabb tudnivaló

Pénteken megtámadta Izrael régi riválisát, Iránt, azzal a céllal, hogy leszerelje az ellenséges ország atomprogramját és nagy hatótávolságú fegyvereit. A hétvégén súlyosan eszkalálódott a konfliktus: ballisztikus rakétákat lőtt ki Izraelre a perzsa állam, az izraeli légierő pedig jelen pillanatban is Teheránt bombázza. A konfliktus kirobbanására a piacok is reagálnak: az olajár nagyot ugrott, a dollár erősődött, a tőzsdék megremegtek. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a napokban kirobbant Irán-Izrael háborúval kapcsolatosan.

Meddig tart még a háború? Határozott választ adott Izrael

2025. június 16. 16:00 | Portfolio

Meddig tart még a háború? Határozott választ adott Izrael

Még 2-3 hétig biztosan el fognak tartani Izrael Iránnal szembeni támadásai, a pontos időkeret attól függ, mennyire akarják kiszélesíteni az offenzívát Izrael vezetői az ellenséges ország politikai és gazdasági központjaira – közölte ezt egy meg nem nevezett izraeli tisztviselő a Times of Israellel.

Jön a 700 forintos benzin? Súlyos következményekkel fenyeget a közel-keleti háború

2025. június 16. 15:00 | Mohos Kristóf

Jön a 700 forintos benzin? Súlyos következményekkel fenyeget a közel-keleti háború

Az Irán és Izrael között mélyülő háborúnak egyre súlyosabb következményei vannak, amikre a piacok is reagálnak: az olajár megugrása volt a legmarkánsabb következmény, ami nem csoda, hiszen Irán egy nagyon fontos olajtermelő ország, ráadásul a globális olajkereskedelem egyik ütőerének számító Hormuzi-szoros lezárása sem kizárt ebben a feszült helyzetben. A legrosszabb forgatókönyv esetén még bőven van tere az olajár emelkedésének, ezt pedig nagyon gyorsan és közvetlenül a bőrünkön érezhetjük majd, akár a potenciálisan elszabaduló inflációra, akár a bőven 600 forint fölötti benzinárra gondolunk.

Kongatja a vészharangot a világszervezet:

2025. június 16. 14:45 | MTI, Portfolio

Kongatja a vészharangot a világszervezet: "ezzel csak a diktátorok járnak jól!"

Világszerte gyengíti az átláthatóság érdekében folytatott küzdelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosságának csökkentett finanszírozása - jelentette ki a világszervezet emberi jogi főbiztosa hétfőn, hangsúlyozva: a forráscsökkentésekkel csak a diktátorok és az autoriter vezetők járnak jól.

Brüsszel felismerte: G6+1 lett a G7-ből, az EU lehet a Nyugat valódi hatalma

2025. június 16. 08:38 | Portfolio

Brüsszel felismerte: G6+1 lett a G7-ből, az EU lehet a Nyugat valódi hatalma

A világ legnagyobb nyugati hatalmai rendkívüli biztonsági intézkedések mellett gyűltek össze a kanadai Kananaskisban, ám a G7-csúcstalálkozó valódi tétje a belső megosztottság kezelése. Donald Trump visszatérése a Fehér Házba alapjaiban forgatja fel a nyugati egységet, miközben a közel-keleti háború, az ukrajnai front és a kereskedelmi válság is súlyos vitákat szít. Az uniós vezetők között valóságos verseny indult azért, ki képes hatékonyan befolyásolni az amerikai elnököt, de valójában Brüsszelben már azzal számolnak, hogy a szövetség G6+1-ként működik tovább és Európának kell a világ új vezetőjének lennie.

Részletes keresés