inflációs jelentés

Nagyon nehéz helyzetben az MNB: nem elég a kamatot emelni, meg kellene becsülni a megbecsülhetetlent

Nagyon nehéz helyzetben az MNB: nem elég a kamatot emelni, meg kellene becsülni a megbecsülhetetlent

Kamatdöntő ülést tart kedden az MNB Monetáris Tanácsa, mely nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a megfelelő monetáris kondíciók mellett friss GDP- és inflációs prognózist is közzé kell tennie. Ebbe pedig már bele kell kalkulálnia az orosz-ukrán háború hatásait is, melyeket egyelőre az elemzők is csak nagyon óvatosan mernek megbecsülni. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint az alapkamatban akár 100 bázispontos emelés is jöhet, ha valóban tartja magát ahhoz a jegybank, hogy belátható időn belül össze akarja azt olvasztani az irányadó egyhetes betéti rátával.

Micsoda, ilyen magas az infláció? Lesz most jobb is a szuperállampapírnál

Micsoda, ilyen magas az infláció? Lesz most jobb is a szuperállampapírnál

Novemberben 7,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a tavalyi év hasonló időszakához képest, ez 2007 decembere óta nem látott szintet jelentett. Az idei évre az MNB 5,1%-os inflációt vár, és ez várhatóan jövőre sem csökken 5% alá. Tehát nemcsak idén, hanem jövőre sem hoz reálhozamot a szuperállampapír a konyhára, vannak viszont más, az infláció ellen védelmet biztosító lakossági állampapírok is.

Hatalmasat emelt inflációs előrejelzésén a jegybank, romlottak a növekedési kilátások

Hatalmasat emelt inflációs előrejelzésén a jegybank, romlottak a növekedési kilátások

Az MNB jövőre a korábban vártnál sokkal magasabb inflációval számol, derül ki a friss előrejelzésből. Az idei 5%-os pénzromlás után jövőre is hasonló, 4,7-5,1%-os áremelkedési ütem következhet. Emellett a romló gazdasági környezettel összhangban a 2021-2022-es GDP-növekedési prognózisokat lejjebb húzta a jegybank.

A vártnál sokkal nagyobb nyugdíjemelés jöhet 2022-ben

A vártnál sokkal nagyobb nyugdíjemelés jöhet 2022-ben

Nagyobb nyugdíjemelés jöhet jövőre a vártnál, hiszen az aktuális előrejelzések szerint az éves átlagos infláció magasabb lesz a 3%-nál, amivel a kormány eredetileg számolt 2022-ben és amivel eredetileg tervezte emelni a nyugdíjak összegét az év elején. Tehát, eldőlt, hogy nem kell várni december közepéig a friss jegybanki inflációs prognózis megismerésére.

Magas lett az infláció - változtat-e a jegybank?

Magas lett az infláció - változtat-e a jegybank?

Az elemzők azt latolgatják a mai magas inflációs adat után, hogy vajon a jegybank monetáris politikája a szeptemberi 15 bázispontnál erőteljesebb szigorítással reagál-e az év végéig kirajzolódó folyamatokra a decemberi Inflációs jelentés előtt.

MNB: ezt hozza a negyedik koronavírus-hullám a magyar gazdaságnak

MNB: ezt hozza a negyedik koronavírus-hullám a magyar gazdaságnak

Az eddigi járványhullámok fontos tapasztalata, hogy a gazdasági teljesítmény egyre kevésbé függött a lezárások, gazdasági korlátozások mértékétől - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank a héten közzétett inflációs jelentésében. A szakértők az oltások miatt eleve kevesebb beavatkozási igénnyle számolnak, ezért alapvetően optimisták, de hangsúlyozzák, hogy a negyedik járványhullám még így is bizonytalanságot jelent.

Az MNB szerint egy év múlva érheti el az inflációs célját

Az MNB szerint egy év múlva érheti el az inflációs célját

Későbbre, 2022 második felére érhető el a 3%-os inflációs cél - derül ki a jegybank inflációs jelentéséből. A gazdasági kitekintőnek tulajdonképpen ez az egyetlen kellemetlen üzenete, az MNB szakértői a korábban vártnál is gyorsabb gazdasági növekedést, lendületes fogyasztás- és beruházásbővülést jeleznek előre.

Miként sújtja az infláció a szegényeket és a gazdagokat?

Miként sújtja az infláció a szegényeket és a gazdagokat?

Az infláció hatásait a különböző vagyoni helyzetben lévők különböző mértékben érzékelik, köszönhetően eltérő fogyasztási szokásaiknak. Az érzékelt árszínvonal-emelkedés eltérése miatt az infláció egyenlőtlen mértékben sújthatja a szegényeket és a gazdagokat, az MNB napokban publikált inflációs jelentése szerint azonban Magyarországon az elmúlt években meglehetősen alacsony volt ez a különbség.

Friss MNB előrejelzés Magyarországról: gyors kilábalás erős inflációs kockázatokkal

Friss MNB előrejelzés Magyarországról: gyors kilábalás erős inflációs kockázatokkal

Az inflációs pálya az MNB várakozásai szerint alakult eddig, ám annak szerkezete növekvő kockázatokra utal - derül ki az MNB ma megjelent inflációs jelentéséből. A piaci szolgáltatások áremelkedése, a feszes munkaerőpiac, illetve a világgazdaságban megfigyelhető súrlódásos problémák együtt vezettek oda, hogy az inflációs kép jegybanki beavatkozást igényelt - utalt Balatoni András jegybanki igazgató a keddi kamatemelő lépésre.

Kezdődik a kamatemelés Magyarországon: mi lesz a forinttal és az inflációval?

Kezdődik a kamatemelés Magyarországon: mi lesz a forinttal és az inflációval?

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem fog visszatáncolni a júniusi kamatemelési ígéretéből, és már nem opció az sem, hogy jelképesen szigorít a monetáris kondíciókon, amit a magas infláció is indokol. Az infláció nemcsak Magyarországon, hanem Amerikában is emelkedik, azonban a Fed még nem szigorít, de amit a Fed megtehet (tudatosan hagyja túlpörögni a gazdaságot), azt nem feltétlenül teheti meg egy kis, nyitott gazdaság központi bankja. Az MNB kezdődő normalizációs folyamata kapcsán elmondható, hogy a proaktivitás hatására csökken annak a forgatókönyvnek az esélye, hogy a piac kényszerítse ki a kamatemelést, ami mindenképpen kedvező. De vajon erősödhet-e tovább a forint a szigorítás hatására?

Idén felrobbanhat a magyar gazdaság - sosem látott növekedés jöhet

Idén felrobbanhat a magyar gazdaság - sosem látott növekedés jöhet

A meglepően jó első negyedéves magyar GDP-adat után az Erste Bank jelentősen felfelé módosította az előrejelzését: az idei évre 6,9%-os növekedést vár az eddigi 4,4%-os előrejelzés helyett. Az Erste is megjegyzi, hogy Virág Barnabás jegybank-alelnök szavai arra engednek következtetni, hogy hamarosan szigoríthat a jegybank a monetáris politikáján. Júniusra 30 bázispontos alapkamat-emelést vár az Erste 0,9%-ra, és várakozásaik szerint az egyhetes betét kamatát is az új alapkamat-szinthez emelik 15 bázisponttal.

Megugrott az infláció – Érdemes még szuperállampapírt venni?

Megugrott az infláció – Érdemes még szuperállampapírt venni?

Áprilisban 5,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, így sokakban merülhet fel a kérdés: ilyen magas infláció mellett érdemes még szuperállampapírt venni vagy inkább az inflációkövető állampapír a jobb választás?

Elindult az árak fájdalmas emelkedése Magyarországon, de ez még csak a bemelegítés

Elindult az árak fájdalmas emelkedése Magyarországon, de ez még csak a bemelegítés

Márciusban elindulhatott az, amire hónapok óta figyelmeztetünk: jelentősen megugorhatott az egy évre visszatekintő infláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint akár a jegybanki toleranciasáv tetejét is megközelíthette az infláció, és a neheze majd csak áprilisban és májusban jöhet. Az MNB egyelőre kivár, de elképzelhető, hogy a következő hónapokban szigorításra kényszerül majd.

Magasabb infláció és magasabb növekedés vár a magyar gazdaságra az MNB szerint

Magasabb infláció és magasabb növekedés vár a magyar gazdaságra az MNB szerint

Gyenge évkezdet után felpattanás várhat az idén a magyar gazdaságra a Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint. Az idén 4-6%-kal, jövőre 5-6%-kal növekedhet a GDP. Az éves átlagos infláció az idén a jegybanki toleranciasáv tetejéhez közeli, 3,8-3,9%-os lehet. Az év során nyolcéves csúcsra szökhet a pénzromlás üteme, de a jegybank úgy gondolja, hogy az árfelhajtó tényezők ideiglenesek lesznek, és jövőre már a 3%-os cél közelébe tér vissza az infláció.

Durva áremelkedés jön hamarosan: az MNB elárulta a hátterét

Durva áremelkedés jön hamarosan: az MNB elárulta a hátterét

Felfelé módosította inflációs előrejelzését az MNB, a friss inflációs jelentésben az idei évre 3,8-3,9 százalékos átlagos drágulással számolnak. A jegybank már a keddi kamatdöntés után említette, hogy a második negyedévben átmeneti kiugrás jöhet, amivel akár az 5%-ot is megközelítheti az áremelkedés üteme, most a jelentésben ennek hátteréről is írtak.

MNB: a korábban vártnál gyorsabb lehet az idei gazdasági növekedés

MNB: a korábban vártnál gyorsabb lehet az idei gazdasági növekedés

Tavaly a magyar gazdaság 5-5,5%-kal zsugorodhatott a koronavírus-válság következtében, az idén pedig a növekedése megközelítheti a 6 százalékot - áll a Magyar Nemzeti Bank most megjelent értékelésében. A jegybank 11 olyan területet azonosított, ahol a magyar gazdaság jól teljesített a válság során, illetve 8 olyan pontot, ahol előrelépésre van szükség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.