koronavirus

Koronavírus: két újabb üzemet állít szolgálatba a Moderna svájci gyártópartnere

2021. január 27. 11:51 | MTI

Koronavírus: két újabb üzemet állít szolgálatba a Moderna svájci gyártópartnere

Bővíti gyártási kapacitását a Lonza svájci székhelyű multinacionális biotechnológiai vállalat az országban, a cég vezérigazgatója szerdán azt mondta, reményei szerint heteken belül két további üzemben indítják meg partnerének, a Moderna amerikai gyógyszertártó cég koronavírus elleni vakcinájához szükséges alapanyagok termelését.

Sok pénzt kereshetett ezekkel a befektetésekkel, aki a forint ellen fogadott

2021. január 27. 10:30 | Árgyelán Ágnes

Sok pénzt kereshetett ezekkel a befektetésekkel, aki a forint ellen fogadott

Több mint 10%-ot gyengült a forint az euróval szemben tavaly, 2019 végén 330,5 forintba került egy euró, december végén pedig már 365-be. Ilyen gyenge forint mellett jól járt az, aki nemcsak forintos, hanem devizás befektetési alapban is tartotta a pénzét, a legjobban teljesítők ezek között 19-71%-os forintosított hozamot értek el 2020-ban.

Csúnyán lábon lőtte magát Kína a kereskedelmi háborúval: partnere nevetve kijátszotta az ázsiai óriást

2021. január 27. 09:36 | Portfolio

Csúnyán lábon lőtte magát Kína a kereskedelmi háborúval: partnere nevetve kijátszotta az ázsiai óriást

Kínának komoly költségeket okoz, hogy Ausztráliával szemben importkorlátozásokat hozott, míg Ausztráliában egyelőre nem érezhetők jelentős pénzügyi következmények. Ennek fő oka, hogy a jelenlegi világpiaci trendek miatt a kétoldalú kereskedelemben elsősorban Kína tűnik kiszolgáltatottabbnak Ausztrália felé, míg utóbbi könnyedén talált alternatív piacokat a Kínában kvázi betiltott termékeinek.

Alig bírják a terhelést a kórházak Izraelben

2021. január 27. 09:28 | MTI

Alig bírják a terhelést a kórházak Izraelben

Izraelben már alig bírják a terhelést a kórházak a Covid-betegek magas száma miatt, a mentők a parkolókban várakoznak az új betegekkel  - jelentette a 12-es kereskedelmi televízió szerdán.

Koronavírus: megjöttek a szerdai magyar adatok

2021. január 27. 08:53 | Portfolio

Koronavírus: megjöttek a szerdai magyar adatok

1004 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 361 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 85 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 198 főre emelkedett.

Koronavírus: átlépte a 100 milliót a fertőzöttek száma a világon

2021. január 26. 21:42 | MTI, Portfolio

Koronavírus: átlépte a 100 milliót a fertőzöttek száma a világon

Kedd este elérte a 100 milliót az igazoltan koronavírussal megfertőzöttek száma a világon. Éles harc folyik az egyes országok között a vakcinákért, hogy mielőbb ésszerű áron és feltételek között be tudják oltani a lakosságot. Az EU is export kontrollra készül, hogy a területén előállított vakcinák számáról és külső eladási terveiről időben értesüljön. Idehaza szeptember eleje óta nem találtak olyan kevés fertőzöttet, mint a ma közzétett adat szerint, igaz nagyon kevés tesztet végeztek el. Friss híreink kedden a koronavírus-járványról alábbi hírfolyamunkban olvashatók.

Koronavírus: magyar kutatók rájöhettek, hogy hogyan okoz súlyosabb betegséget a koronavírus

2021. január 26. 20:10 | MTI

Koronavírus: magyar kutatók rájöhettek, hogy hogyan okoz súlyosabb betegséget a koronavírus

Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a SARS-CoV-2 vírusok a levegőből közvetlenül a tüdőbe jussanak, a tüdőgyulladást okozó vírusok az érintett beteg felső légútjaiból származnak - derült ki az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK), az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK), a Semmelweis Egyetem és a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet munkatársainak részvételével zajló kutatásból, amelynek eredményeit a Scientific Reports című folyóiratban publikálták.

Koronavírus: a Sanofi besegít a Pfizernek a vakcina gyártásába

2021. január 26. 19:17 | MTI, Portfolio

Koronavírus: a Sanofi besegít a Pfizernek a vakcina gyártásába

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTech konzorciumnak a koronavírus elleni oltóanyaga gyártásába, a francia gyógyszergyár több mint 100 millió adagot szállít le az Európai Uniónak 2021 végéig - jelentette be kedden Paul Hudson vezérigazgató a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.

Bezártak a sípályák, hova indulhatnak most azonnal nyaralni a magyarok?

2021. január 26. 16:00 | Nagy Károly

Bezártak a sípályák, hova indulhatnak most azonnal nyaralni a magyarok?

Egyre több olyan egzotikus nyaralóhely nyit ki, amelynek szinte a teljes gazdasága a turizmusból él. Jellemzően szigetországokról van szó, ahol változatos járványügyi előírások, kijárási korlátozások is bonyolíthatják a kikapcsolódni vágyók életét. Mivel azonban Európában gyakorlatilag bezártak a síközpontok, sokan itt próbálják meg kiheverni a koronavírus-helyzet által okozott fásultságot. 400-600 ezer forinttól kezdődnek a 7-10 napos ajánlatok, de akár 1 millió forint fölötti összeget is elkérhetnek az utasoktól fejenként. Kötelező elem a beutazáshoz az előzetes szállásfoglalás, a teljeskörű utasbiztosítás és számos esetben a negatív PCR-teszteredmény.

Két autóipari multi döntött újabb magyarországi beruházásokról

2021. január 26. 14:45 | MTI

Két autóipari multi döntött újabb magyarországi beruházásokról

Összesen 12 milliárd forint értékben hajt végre három beruházást Magyarországon két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban, a fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a beruházásokat bejelentő sajtótájékoztatón.

IMF: a második félévben lendülhet bele a gazdaság

2021. január 26. 14:19 | MTI

IMF: a második félévben lendülhet bele a gazdaság

Az év második felében lendületbe jöhet a világgazdasági növekedés, köszönhetően a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, World Economic Outlook (WEO) felülvizsgált prognózisa szerint.

Koronavírus: hamarosan engedélyt kaphat egy olyan amerikai vakcina, amiből csak egy oltás kell

2021. január 26. 13:52 | Portfolio

Koronavírus: hamarosan engedélyt kaphat egy olyan amerikai vakcina, amiből csak egy oltás kell

A várakozásokat felülmúló negyedik negyedéves számokat közölt ma, az amerikai tőzsdék nyitása előtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében a Johnson & Johnson, de most nem is ez igazán az érdekes, hanem az, hogy a vállalat ígérete szerint hamarosan publikálja a koronavírus-vakcinája klinikai tesztjeinek eredményeit. Kedvező adatok esetén pedig egy újabb (ráadásul 1 dózisú) vakcinával bővülhet a világ koronavírus elleni fegyvertára.

Részletes keresés