FONTOS Paks II. szürke zónában: több száz milliárd forint állami támogatás sorsa vár Brüsszel döntésére

koronavírus

Elárulják a pécsi virológusok, hogy beoltatnák-e magukat a kínai vakcinával

2021. január 19. 18:27 | Portfolio

Elárulják a pécsi virológusok, hogy beoltatnák-e magukat a kínai vakcinával

Többféle kínai vakcinát fejlesztenek, a nem túl hatékonynak bizonyuló Sinovac mellett létezik egy ígéretes változat, a BBIBP-CorV is, amely egy elölt vírust tartalmazó, első generációs termék – mutatnak rá pécsi virológusok egy Facebookon közzétett posztban. A BBIBP-CorV beadása az első két testfázis alapján nem jár súlyos mellékhatásokkal, a tömeges tesztelés viszont még várat magára. A pécsi virológusok úgy látják, hogy ha a kínai vakcina harmadik fázisos tesztelése is hatékonynak bizonyul és az EU-ban, illetve Magyarországon is engedélyt adnak forgalmazására, beadatnák maguknak.

Globális chiphiány: bezárta németországi gyárát a Ford

2021. január 19. 15:49 | MTI, Portfolio

Globális chiphiány: bezárta németországi gyárát a Ford

A félvezetők növekvő hiánya miatt, illetve a járművek iránti gyenge kereslet hatására a Ford amerikai autógyártó vállalat egy hónapra leállította a termelést egyik németországi gyárában, egy indiai üzemben pedig egy héttel meghosszabbította a háromnapos munkaszünetet.

Szlovéniában is megjelent a mutáns koronavírus

2021. január 19. 15:35 | MTI

Szlovéniában is megjelent a mutáns koronavírus

A Nagy-Britanniában decemberben azonosított új koronavírustörzs, vagy annak egy újabb mutációja jelenhetett meg Szlovéniában, a hivatalos bejelentések szerint ugyanis egy korábban Angliából hazatérő szlovén állampolgárnál kedden ilyen fertőzést azonosítottak.

Nem valószínű, hogy pünkösd előtt kinyithatnak a szállodák és az éttermek

2021. január 19. 15:04 | Portfolio

Nem valószínű, hogy pünkösd előtt kinyithatnak a szállodák és az éttermek

„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – mondta el a 24.hu-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szakember szerint erre fel kell készíteni az érintetteket, ezért is küldtek körbe egy levelet a hazai szállodásoknak és éttermeseknek.

Tavaly 4,4%-kal zsugorodhatott a román gazdaság

2021. január 19. 15:00 | MTI

Tavaly 4,4%-kal zsugorodhatott a román gazdaság

A román kormány gazdasági előrejelzési bizottságának várakozása szerint tavaly a román gazdaság teljesítménye 4,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest, ami rosszabb előrejelzés az ősszel közölt 3,8 százalékos visszaeséshez képest.

Koronavírus: rekordon az új fertőzöttek száma Izraelben

2021. január 19. 14:25 | MTI

Koronavírus: rekordon az új fertőzöttek száma Izraelben

A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.

György István: 1 millió embert be tudnánk oltani egy hétvége alatt

2021. január 19. 13:08 | Portfolio

György István: 1 millió embert be tudnánk oltani egy hétvége alatt

Ma is online sajtótájékoztatót tart az operatív törzs. Az eseményen György István kijelentette, az oltási munkacsoport több tervezetet is kidolgozott az oltásokra. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára kijelentette, annak függvényében, hogy mennyi vakcina áll majd rendelkezésre, készülnek az ütemezett és a tömeges oltásra is. Abban az esetben, ha nagyobb mennyiségű oltáshoz jut az ország, akkor egy nagyobb oltási hétvégét is végre tudnak hajtani, amelynek keretében egymillió embert is be tudnának oltani.

Szijjártó Péter szerint hamarosan magyar engedélyt kaphat az orosz vakcina

2021. január 19. 12:45 | Portfolio

Szijjártó Péter szerint hamarosan magyar engedélyt kaphat az orosz vakcina

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakemberei Oroszországban vizsgálják a Szputnyik V. vakcina hatékonyságát és biztonságát, és ha mindent rendben találnak, akkor megadják rá az engedélyt - számolt be Facebook oldalán Szijjártó Péter külügyminiszter.

Dobta az Apple-t, a Microsoftot és az Intelt a nagy kanadai alap - ezt veszik helyette!

2021. január 19. 11:31 | Portfolio

Dobta az Apple-t, a Microsoftot és az Intelt a nagy kanadai alap - ezt veszik helyette!

Nemrég komoly változtatásokat eszközölt az amerikai tőzsdéken jegyzett befektetéseinél a 6,1 milliárd dollárt kezelő kanadai alap, a Hexavest. A befektetési vállalat jelentősen csökkentette érdekeltségét az Apple-ben, de a Microsoft és az Intel részvényeinek nagy részétől is megvált az alap. A felszabadult tőke egy részét a kínai elektromosautó-gyártó Nio papírjaiba fektette a montreali központú vállalat – ennek apropóján megnéztük, hogy az elemzők szerint is jó befektetés lehet-e most az autógyártó részvénye.

Koronavírus: ijesztő számok jelentek meg arról, milyen sokan kerülnek vissza a kórházakba és halnak meg közülük Angliában

2021. január 19. 10:50 | Portfolio

Koronavírus: ijesztő számok jelentek meg arról, milyen sokan kerülnek vissza a kórházakba és halnak meg közülük Angliában

Egy friss kutatás szerint közel harmada azoknak az embereknek, akik a koronavírus-fertőzés miatt korábban kórházi ellátásra szorultak és gyógyultnak nyilvánítottak, visszakerül a kórházba öt hónapon belül Angliában. A Guardian által közzétett anyagból kiderült az is, hogy közel minden nyolcadik beteg, akit korábban már kórházban kezeltek, elhunyt azt követően, hogy ismét bekerült valamelyik egészségügyi intézménybe.

Koronavírus Magyarországon: itt van a friss keddi jelentés

2021. január 19. 08:35 | Portfolio

Koronavírus Magyarországon: itt van a friss keddi jelentés

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 353 276 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 520 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 231 915 fő, az aktív fertőzöttek száma 109 841 főre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 309-en vannak lélegeztetőgépen. Az eddig Magyarországra érkezett vakcinákat mára gyakorlatilag felhasználták, eddig 129 689 fő kapott oltást, 1643 fő már a második oltását is megkapta.

Kiszivárgott Brüsszel oltási terve: erre számíthatunk nyárig

2021. január 19. 08:13 | Portfolio

Kiszivárgott Brüsszel oltási terve: erre számíthatunk nyárig

Az Európai Bizottság a keddi ülésre bekerülő anyagban azt fogja javasolni a tagállamoknak, hogy célozzák meg a lakosság 70%-ának beoltását nyárig, amelyen belül március végéig a 80 év feletti korosztály 80%-ának, illetve az egészségügyi és szociális gondozási területen dolgozók szintén 80%-ának beoltása legyen a cél – tudta meg a Politico. Sőt, a brüsszeli lap információi szerint az oltási kampány ma induló második, a népszerűsítést és a hezitálás feladását célzó fázisában majd futballsztároknak is lesz szerepe, illetve az egyik nagy sportszergyártó (Nike) szlogenjére kísértetiesen hasonlító oltási kampányszöveg is várható ("I'll do it", azaz „meg fogom csinálni”, jelen esetben "be fogom adni" az oltást) szöveggel.

A kijárási tilalom itt is lecsapott: nagyon bevásároltunk gyógyszerekből

2021. január 19. 07:12 | Portfolio

A kijárási tilalom itt is lecsapott: nagyon bevásároltunk gyógyszerekből

Az év végéhez közeledve a hazai patikák nagymértékű, csaknem 48 milliárd forintos vényköteles gyógyszereladást produkáltak novemberben. A koronavírus-járvány őszi hulláma és a novemberben bevezetett korlátozó intézkedések éreztették a hatásukat ezen a piacon is.

Részletes keresés