mercosur

Évekre jegelhették Ursula von der Leyen eddigi legnagyobb húzását

2026. január 21. 13:49 | Sasvári Marcell

Évekre jegelhették Ursula von der Leyen eddigi legnagyobb húzását

Ugyan nemrég a tagállamokat tömörítő Európai Tanácson sikeresen megszavazták az EU-t Dél-Amerikával összekötő Mercosur-megállapodást, az együttműködést ellenző országok közül többen jelezték, hogy a Parlament berkein belül fogják folytatni az „ellenállást”. Az elsősorban szélsőbalról és jobbról ellenzett partnerség persze más pártcsaládokat is megosztott a saját tagállamuk vélt vagy valós érdekei miatt, így hajszállal ugyan, de jelentős időre elkaszálták a szabadkereskedelmi egyezmény hivatalos ratifikációját. Mindez azonban közel sem biztos, hogy megállítja az alku előrehaladását.

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

2026. január 18. 12:38 | Ursula von der Leyen

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

Brüsszel azonnal reagált Trump vámfenyegetésére

2026. január 17. 19:28 | Portfolio

Brüsszel azonnal reagált Trump vámfenyegetésére

Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az Európai Unió határozottan kiáll a nemzetközi jog védelme mellett, válaszul Donald Trump amerikai elnök újabb vámfenyegetéseire - írja a Reuters.

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

2026. január 17. 07:00 | Terták Elemér

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

Valóságos akadálypályát húznak fel az EU-Mercosur szövetség elé

2026. január 15. 10:01 | Sasvári Marcell

Valóságos akadálypályát húznak fel az EU-Mercosur szövetség elé

Hatalmas előrelépésnek számít, hogy az uniós kétharmados többség végül megszavazta a dél-amerikai Mercosur-blokkal való szabadkereskedelmi egyezményt, azonban a gazdák miatt aggódó államok úgy látszik, nem adják fel, és mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék a megállapodás végrehajtását. Úgy fest, hogy először az Európai Parlament berkein belül igyekeznek majd elodázni a vámcsökkentések aktiválását, és ha ez nem megy, tagállami segítséghez folyamodnak. Eközben persze az Ursula von der Leyen által vezetett Bizottság is ténykedett, hogy az EP áldása nélkül is tovább haladhasson a munka.

Puccsra készülnek Ursula von der Leyen korszakos terve miatt

2026. január 14. 16:11 | Portfolio

Puccsra készülnek Ursula von der Leyen korszakos terve miatt

Ezúttal a dél-amerikai országokkal kötött Mercosur-megállapodás miatt támadják az Európai Bizottságot és vezetőjét, Ursula von der Leyent, aki az elmúlt héten sikeresen fogadtatta el az egy negyed évszázada tárgyalt kereskedelmi együttműködést. Az év első bizalmatlansági indítványa a Patrióták pártcsaládjától érkezik.

Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?

2026. január 12. 17:21 | Portfolio

Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsorban egy témát vettünk górcső alá több vendéggel: az Európai Unió és a dél-amerikai országok nagy részét tömörítő Mercosur között a napokban létrejött szabadkereskedelmi megállapodást. Különös hangsúlyt fektettünk arra, hogy a megállapodás milyen hatással lehet a magyar agráriumra. A témában vendégünk volt Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője, valamint Sasvári Marcell és Szabó Dániel, a Portfolio európai ügyekért felelős szakértői.

Betetőzik von der Leyen machinációja, néhány nap maradt a nagy paktumig

2026. január 12. 09:51 | Portfolio

Betetőzik von der Leyen machinációja, néhány nap maradt a nagy paktumig

Történelmi jelentőségű szavazást hajtottak végre pár napja Brüsszelben, ahol arról döntöttek, hogy az Európai Unió hosszú távú partnerségre lép az Argentínát, Brazíliát, Uruguayt és Paraguayt tömörítő Mercosur-blokkal. A Bizottságot vezető Ursula von der Leyen hétvégén személyesen írja alá az egyezmény szabadkereskedelmi részét, de a gazdák aggodalmaira érzékenyebb tagállamok nem tervezik elengedni a vitát, és akár évekre is befagyaszthatják az együttműködést.

Hiába a magyar–francia kényszerszövetség, átverték az óriási EU-s megállapodást

2026. január 09. 13:27 | Sasvári Marcell

Hiába a magyar–francia kényszerszövetség, átverték az óriási EU-s megállapodást

Nem hiába ígérte be a következő költségvetés jelentős részét a gazdáknak az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen, több hónapos győzködés után végre sikerült összehozni a történelmi szempontból is jelentős kereskedelmi megállapodást a Mercosur-országokkal. Az Argentínát, Brazíliát, Paraguayt és Uruguayt tömörítő blokkal 25 éve egyezkedik az EU, de most végre megnyílik a kontinens piaca az európai szállítók és befektetők előtt is. Az időzítés különösen jelentős üzenetet küld az Egyesült Államok dél-amerikai helyezkedése miatt.

Macronék a vesztesek nyugalmával készülhetnek az EU sorsfordító szavazására

2026. január 09. 10:05 | Sasvári Marcell

Macronék a vesztesek nyugalmával készülhetnek az EU sorsfordító szavazására

Emmanuel Macron francia elnök nyilvánosan is bejelentette, hogy nem fogja támogatni a negyed évszázada készülő Mercosur-megállapodást, amely az unió tagállamait hozná szoros szabadkereskedelmi viszonyba Argentínával, Brazíliával, Uruguayjal és Paraguayjal. A négy dél-amerikai ország sokáig zárt piacán mintegy 280 millió vevő lenne elérhető az uniós exportőröknek, de néhány tagállam - köztük Magyarország - attól tart, hogy az együttműködés komoly veszélyt jelent az európai gazdáknak.

Előre megdézsmálná az uniós forrásokat Ursula von der Leyen, hogy átvigye a mestertervét

2026. január 07. 12:57 | Sasvári Marcell

Előre megdézsmálná az uniós forrásokat Ursula von der Leyen, hogy átvigye a mestertervét

Hatalmas téteket tesz az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen a Mercosur-államokkal kialakítható partnerségre, ami az USA venezuelai beavatkozása után még fontosabb gazdasági és diplomáciai győzelem lenne az EU-nak. A kérdésben napokon belül dönteni kell, ezért az EB most azt tervezi, hogy végül mégis megemeli az európai agrárium számára elérhető forrásokat a következő ciklusban. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) egy különösen érzékeny témává vált von der Leyen strukturális és prioritásbeli reformja miatt, de a radikális tervek végül is olyan helyzetbe hozták az EB-t, ahol van miből engednie, ha szívességekre van szükség politikai akaratának végigveréséhez.

Meloni egyetlen húzással elérhette azt, amit a fél EU egy jó éve nyög

2026. január 06. 14:00 | Sasvári Marcell

Meloni egyetlen húzással elérhette azt, amit a fél EU egy jó éve nyög

A tavalyi év utolsó EU-csúcstalálkozóján váratlant húzott Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, aki a korábbi várakozásokkal szemben megvonta támogatását a Mercosur-államokkal kötött átfogó kereskedelmi partnerségtől. Kevesebb mint három héttel az eset után Olaszország máris kész lehet megszavazni a történelmi egyezményt, azonban úgy néz ki, a Bizottságot vezető Ursula von der Leyennek olyan árat kell fizetnie az alkuért, amiből eddig nem igazán akart engedni.

Szép csendben hatalmas kokainbirodalom épülhetett fel az uniós válságok árnyékában

2025. december 31. 16:06 | Portfolio

Szép csendben hatalmas kokainbirodalom épülhetett fel az uniós válságok árnyékában

Egyre súlyosabb fenyegetést jelentenek Európára a beszivárgó kokainkereskedők, akik a bérgyilkosok használatától sem riadnak vissza. Az EU-s kábítószer-ügynökség (EUDA) leköszönő vezetője szerint az elmúlt másfél évtized elég időt adott, hogy a távoli drogbárók megvessék lábukat a kontinensen, és az elmúlt években annyira túlterhelve volt az uniós vezetés, hogy mára már teljesen gátlástalanul próbálják befolyásolni a közigazgatás különböző szintjeit.

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

2025. december 25. 18:00 | Terták Elemér

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

Uniós csúcs: a kecske is beteges, a káposzta is összefonnyadt, de született egy veszélyes megállapodás

2025. december 19. 07:23 | Szabó Dániel

Uniós csúcs: a kecske is beteges, a káposzta is összefonnyadt, de született egy veszélyes megállapodás

A több mint 16 órán át húzódó brüsszeli csúcs végén az uniós vezetők elkerülték a nyílt kudarcot, de csak egy senkit sem lelkesítő kompromisszum árán: a Mercosur-megállapodás aláírása elcsúszott, az orosz vagyonra épített nagy terv megbukott, Ukrajna finanszírozását pedig egy átmeneti, közös 90 milliárd eurós hitelfelvétellel mentették meg. A végső döntések inkább tükrözték az EU belső törésvonalait, mint a stratégiai egységet, miközben a politikai kármentés legalább azt biztosította, hogy Kijev 2026–2027-ben nem marad pénz nélkül. Egyszerre örülhet és lehet csalódott a végig vétót belengető magyar és a belga kormány, de az Ukrajnát támogató tagállamok vezetői is, miközben Kijevet mégis felszínen tudták tartani.

Részletes keresés